Nem beszél finnül? Ent vát isz jur problem? (Tuomas Kyrö – A koldus és a nyúl)

Szerző AdamG On the

Tuomas Kyrö: A koldus és a nyúlA koldus és a nyúl főszereplője a román Vatanescu, aki stoplis cipőt akar venni a fiának, ezért útra kel Finnországba, és bérkoldusnak áll az orosz maffiózó, Jegor irányítása alatt. Innen végül elmenekül, majd egy vadnyúllal való találkozása után Ming Po kínai vendéglőjében mosogat, Lappföldön bogyót szed, egy észt és egy ghánai születésű norvég kollégájával építkezésen dolgozik, egy balul sikerült környezetvédelmi akció után pedig a kisemberek álmait beteljesítő ünnepelt celeb, majd bűvészinas, megkéselt áldozat, s végül miniszterelnök lesz. Mindezt úgy, hogy egy szót sem beszél finnül.

Tuomas Kyrö könyve tehát egy igazi kortárs pikareszk regény, némi road movie hatással. Mindeközben pedig végig rájátszik Aarto Paasilinna 1975-ben megjelent, klasszikussá vált regényére, A nyúl évére. Kyrö hőse azonban nem a finn újságíró, Vatanen, hanem annak román névrokona, s már a helyszín sem a Szovjetunióval szomszédos Finnország, hanem a társadalmi létra különböző fokain álló bevándorlók, vendégmunkások és etnikai kisebbségek északi lakhelye. Kyrö könyve tehát a korábbi történet újraértelmezése az ezredforduló utáni finn társadalmi viszonyok között. Hiába mondja Vatanescu, hogy „az élet mese”, ebben a pikareszk road movie-ban a demokrácia és a tolerancia ellentmondásai, a jóléti állam és a fogyasztói társadalom sikeres és leépült figurái egyaránt szatirikusan jelennek meg (lásd például a „megváltó” Jézus Mähönent, az Egyszerű Emberek Pártjának tanácsadóját). Paasilinna mellett többször eszembe jutott Kari Hotakainen A múltkereskedő és Mikeal Niemi Popzene Vittulából című könyve, csak hogy magyarul is megjelent köteteket említsek.

És lészen nagy kiáltás egész Pokolnak földjén! (Clive Barker – A vér evangéliuma)

Szerző makitra On the

Clive Barker: A vér evangéliumaJason Vorhees, Freddie Krueger és Pinhead – a nyolcvanas évek horrorjainak kultikus rosszfiúi. A magam részéről késes barátunk rémálmai voltak a legnyomasztóbbak, de a Hellraiser rosszfiúja volt a legigézőbb.  Ez utóbbi talán nem is félelmetes, sokkal inkább egy csábító démon, akire iszonyúan kíváncsi vagy. Clive Barker és kollégái a filmsorozat későbbi részeivel egy egészen korrekt mitológiát dolgoztak ki a cenobitákhoz, amit most a karakter atyja egy újabb elemmel egészített ki.

A vér evangéliumában Barker két saját univerzumát dolgozta egybe: nem csak Pinheadet, hanem nyomozó hősét, Harry D’Amourt is beemelte a történetbe, és egyúttal ki is bővítette korábban alkotott világegyetemét. Részletesen megismerhetünk egy szellemekkel terhes emberi és a mindennapos problémákkal teli pokoli világot – bármilyen hihetetlennek, mégis igaznak tűnik, hogy ha te is a része vagy, akkor az Alvilág is csak egy nyomasztóan kopár hely, de egyúttal mégiscsak az otthonod. Ugyan nem ez a központi elem, mégis leginkább ez a gondolat és a csodásan érzékletes leírások azok, amelyek kiemelik a regényt a hétköznapi horrortörténetek közül. Önmagában ugyanis inkább csak egy hatásos, összességében azonban nem túl emlékezetes alkotásnak bizonyult.

A történet kifejezetten izgalmasan indul: valaki elkezdi legyilkolni a világ nagyhatalmú varázslóit. Valaki, aki megállíthatatlan, meg- és legyőzhetetlen, velejéig gonosz… Hamar kiderül, hogy kedvenc szadomazochisztikus démonunk az, terveiről azonban eleinte fogalmunk sem lehet. Ahogyan nem tud semmit a túlvilági magánnyomozó sem, aki mintegy véletlenül fut bele szöges fejű barátunkba. Pinhead hovatovább személyes evangélistájának kéri fel a nyomozót, akinek ehhez egyáltalán nem fűlik a foga. Vissza is utasítaná a felkérést, de a cenobita elrabolja egy barátját, így kénytelen szó szerint Pokolra menni a megmentéséért.

 

Meghalt Umberto Eco

Szerző Anonymous (nem ellenőrzött) On the

Umberto EcoA nyolcvannégy éves szemiotika professzor, A rózsa neve, A Foucault-inga, A prágai temető és más nagyszerű regények szerzője, a posztstrukturalista irodalomtudomány kultikus alakja pénteken halt meg otthonában. A szerző régóta küzdött a rákkal.

A kortárs világirodalom és -kultúra meghatározó alakja távozott személyében, akinek hatása egyelőre felmérhetetlen. Szövegei stílusa, témája és jellege a popkultúrát is erősen befolyásolta, A Foucault-inga egyszerre a tökéletesen végigvitt összeesküvéselmélet foglalata és azoknak paródiája. A kötet letagadhatatlan hatással volt azokra a szerzőkre, akik a művészettörténetet a thriller irodalom témájává tették köteteikben.

Umberto Eco számos esszét és tanulmányt írt a tömegtájékoztatásról és a modern kultúráról, Gyufalavelek című esszékötetében ezek egy része olvasható. Az 1967-es A nyitott mű és az 1968-ban íródott A hiányzó struktúra című alkotásában a művészi alkotás és a tömegkommunikációs eszközök kapcsolatát, valamint a műalkotás többértelműségét boncolgatta.

Mögbocsáss, pajtás! (Cserna-Szabó András – Sömmi)

Szerző Pálsanyi On the

CSerna-Szabó András: Sömmi.Veszelka Imre, Rózsa Sándor, a legendás betyárvezér egyik legjobb embere állítólag konokul ellenállt Lautsik Máté, a főperzekútor vallatási módszereinek, miután elfogták, ám amikor az aduászt, melyet tulajdon felesége adott a hatóság kezébe, azaz halálos beteg fiát játszották ki ellene, megtört, és mindent töredelmesen bevallott. Mindez Nagy Czirok László Betyárélet a Kiskunságban című, alapvetően helytörténeti, néprajzi művéből tudható, de Cserna-Szabó András új (kis)regényének, vagy, ahogy az alcím írja: kisrománjának is ez az alapja: Veszelka Imre, Rózsa Sándor kebelbéli betyártársa mesél, a fikció szerint 1900-ban, a szegedi Páva vendéglő előtt. Vak koldusként mondja valakinek (talán az írás lejegyzőjének, aki nem tudjuk kicsoda), hogy mi esett, hogy esett a betyárkirállyal, születésétől haláláig.

Az Ördög maga látogatta meg Rózsa Andrást, Sándor apját, mint megtudjuk az első fejezetből, s aztán bizarr, ám annál plasztikusabb jelenetekben kiderül, hogyan is keresztelte végül ő Sándornak a Sándort, hogyan vált a patás játszi könnyedséggel alakot, s hogy bosszút esküszik, és még visszatér a fiú lelkéért. Mindez a Kegyelmes Parasztnak (merthogy ki nem állhatta, ha a nevén szólítják) kedves története volt, előszeretettel osztotta meg a csárdában italozás közben - tudjuk meg Veszelka nyomán. A felütés tehát azonnal démoni, véres és vérmes is, az akció pedig rögvest a poros Alföld origópontjába robban belé: miféle népiesch regény kezdődik így?

És hogyan folytatódik? Veszelka Imre saját (és ikerbátyja) születésének körülményeit is megismerjük, betyárnak állását, árulásokat, furcsábbnál furcsább mellékszereplőket. Folyamatos szökések, egy betyárvarázstárgy beszerzése, nők, titkok, az apokalipszis lovasaként őrjöngő Sándor, miegymás. Különösen érdekes az a nem túl hosszúra nyúlt, ám annál megmozgatóbb alternatíva, ahogyan Görgey Világosnál nem tette le a fegyvert, ahogyan a Duna-menti Köztársaság despotájává válik Kossuth, majd Veszelka Imre további főúrrá válását (nem nobilitásként, hanem különféle kávéházakban), majd az utolsó (ál)sándor halálát Szamosújvár börtönében.

 

Kis lépés egy nagy probléma felé (Ann Leckie – Mellékes háború)

Szerző acélpatkány On the

Ann Leckie: Mellékes háború"You are reading this for the wrong reason.”  – Dan Simmons: Endymion

Ez a mondat járt a fejemben, amikor a végére értem Ann Leckie amerikai írónő Mellékes háború című kötetének. Mert hiába éreztem, hogy én nem azt a könyvet kaptam, amit vártam, mégsem mondhatom azt, hogy ez egy rossz regény. A Mellékes háború jó regény, de nem abból az okból, amiért én szerettem volna, hogy az legyen.

Nagyon különös élményben volt részem tavaly. Miután elolvastam Leckie többszörös díjnyertes regényét, a Mellékes igazságot (ami jelen írás tárgyának az előzménye), egy igencsak lelkes hangvételű kritikát írtam róla, kiemelve, mennyire fontos a téma, amiről szól. Ez a téma nem elsősorban a genderkérdés (a Radch űrbéli birodalmában nincs megkülönböztetve még nyelvi szinten sem a féri és a nő), hanem az identitás, hiszen a főszereplő, Breq egy hajdani csatahajó mesterséges intelligenciája, ami/aki a történet idején emberi testben kényszerül véghezvinni bosszúját. A könyv akkor úgy tűnt, hogy okosan és érzékenyen nyúlt nagyon fontos témákhoz, tette pedig mindezt egy érdekes sci-fi háttér előtt. Nem sokkal ezután viszont elolvastam egy másik véleményt, ami arról szólt, Leckie a regényben mennyire elmaszatolt több fontos kérdést, és hogy igazából az erénye maga a kérdésfelvetés, nem pedig az, hogy a kérdésre megpróbált választ adni. Kitalált egy ötletet, de a felületes ábrázolás mellett nem ásott annak mélyére. Ennek az írásnak az olvasása engem is arra késztetett, hogy átértékeljem a regényt: továbbra sem tartom rossznak, és megelőlegeztem az írónőnek a bizalmat, hogy a folytatásban képes lesz jobban kidolgozni a problémás pontokat.

A Mellékes háború ott veszi fel a fonalat, ahol az előzménye abbamaradt. Breq az uralkodó, Anaander Mianaai megbízásából a nem olyan távoli Athoek rendszerbe megy egy hadihajó fedélzetén. Megbízása az, hogy mindenáron óvja meg az itt élőket, hiszen a Birodalomban éppen polgárháború dúl. Breq tisztjeivel és katonáival hamar a helyi lakosság körében tapasztalható feszültség középpontjába kerül, ami nemsokára azzal fenyeget, hogy az egész rendszert pusztulásba taszítja.

Oculus borítópremier és nyereményjáték

Szerző Anonymous (nem ellenőrzött) On the

Oculus - világos borítóOculus: zöld borító

Az Oculus – A. M. Aranth készülő regénye – Avalon utópisztikus világába kaluzolja el az olvasót: aszinte teljesen erőszakmentes, fejlett technológiájú civilizáció békében él. Avalonon tökéletesen megfér egymás mellett a kereszténység és a buddhizmus, a japán és az ír kultúra keveréke határozza meg a világot.

Azonban Avalon beteg. 

Negyven és ötven éves koruk között az emberek látása rohamosan romlani kezd, amíg teljesen meg nem vakulnak egy élősködő amőba miatt, amire nincs gyógyszer, nem lehet megelőzni és nem lehet meggyógyítani. És mivel az amőba szinte semmit nem hagy a látáshoz kötődő érzékszervekből, még gépekkel sem sikerült pótolni a szemet.

Ezért az Idősek, a már megvakult tudósok és gazdagok oculust vásárolnak maguknak – olyan fiatalokat, akiket szüleik már kicsi korukban eladnak, hogy majd egykor egy tehetős ember szemévé váljanak, neki lássanak. Az oculus ezzel együtt megszűnik ember lenni, nem tekintik önálló személyiségnek – kevesebb lesz, mint egy rabszolga.

És vannak, akiknek ez nem tetszik.

A felnőttkor teljessége felé (Lev Grossman – A varázslókirály)

Szerző Fekete I. Alfonz On the

Lev Grossman: A varázslókirályLev Grossman a Varázslók című trilógiájának második részében sem változtat az előző részben felállított koncepción, ám míg az előző kötet a fejlődésregény műfaját járta körül, kérdőjelezte meg és ásta alá, addig A varázslókirály a kalandregénnyel teszi többé-kevésbé ugyanezt. A Varázslókban átélt élmények ellenére a karakterek nem esnek át látványos fejlődésen. Az író ezzel párhuzamosan a fantasy elképzelésrendszerébe előrekódolt elvárásokra, mint a például az, hogy a királyi minőség azonnal magával hoz egy boldog befejezést, valamint a megcsontosodott struktúrával szembeni fellépés esélytelenségére mutat rá, például hiába döntesz úgy, hogy nem akarsz valamit megtenni, a történet folyamán vissza kell, hogy térj hozzá és meg kell csinálnod. A második kötet narratívája, amely elődjéhez viszonyítva kevésbé szerteágazó, meglátásom szerint jóval tömörebb olvasmányélményt nyújt, a történet összeszedett, fókuszált és kevésbé csapongó.

A legfontosabb eltérés az első részhez képest, hogy ezúttal két történetszálat olvashatunk egy helyett. Az első részből, vagyis Julia elbeszéléséből, megtudhatjuk, hogy mennyire más az intézményes kereteken kívüli varázslóképzés. Az eleinte autodidakta módon varázslást tanuló lány fejlődése merőben eltér Quentin varázskapubeli élményeitől. Ezekben a fejezetekben fel-felbukkan Quentin, akit Julia saját normalitásának igazolásaként keres. Mindenképpen érdekes megfigyelni, hogy az ugyanonnan induló két szereplő mennyire más utat jár be a két könyv folyamán.

A fiatal nő küszködéssel és áldozatokkal teli utat tudhat maga mögött: egyes egyedül, csak és kizárólagosan a cél elérése lebeg a szeme előtt, a varázslatok elsajátítása és a varázslólét társas megtapasztalása. Küzdelmei nagyszerű ellenpárt képeznek a főszereplő férfi életének eddigi történéseivel. Elvégre ő nem nyert felvételt az elit mágusképző intézménybe, nem támogatta a varázsvilág, hogy minden este kedvére válogathasson, hogy milyen alkoholtól lesz aznap pocsolyarészeg illetve nem várta a nagy kaland. Éppen emiatt az általa megtett út, és az ennek folyamán kifejtett makacsság és kitartás, olvasható akár az ifjúság számára követendő példaként is. A Julia által bejárt ösvény és az ennek következményeként végbemenő változás azonban teljesen más irányba tereli őt, dacára annak, hogy a férfival egy ideig együtt kalandoznak, miután elfoglalják Fillory egy-egy trónusát. Mindazonáltal Grossman szubverzív meglátása az egész fantasy műfajjal kapcsolatban itt teljes nagyságában érvényesül.

Évszakok háborúja (Sara Raasch – Hó mint hamu)

Szerző stv On the

Sara Raasch: Hó mint hamuA Twister Media kiadó új szereplője a hazai fantasy és sci-fi könyvkiadásnak (a kiadó igazgatójával készített interjúnkat itt olvashatjátok), első young adult/fantasy kiadványuk Sara Raasch Hó mint hamu című regénye. A kötet egy sorozat első része. Előljáróban el kell mondanom, hogy nem vagyok tagja a regény elsődleges célközönségének, csupán próbát akartam tenni a műfajjal. És valljuk be, nehéz ellenállni egy ilyen gyönyörű kiadványnak. Lássuk, hogyan sikerült a kísérlet.

A Hó mint hamu világában nincs semmi olyasmi, amit ne láttunk volna már részben vagy egészben más fantasy regényekben, ugyanakkor tagadhatatlan, hogy van egyfajta kellemes és jellegzetes zamata ennek a világnak. Nyolc birodalom uralja Primoria kontinensét, négy Évszak-királyság és négy Ritmus-királyság. Földrajzi helyzetükről a kötet elején találhatótérkép igazítja el az olvasót. A történetünk kezdete előtt tizenhat évvel Tavaszföld megtámadta és leigázta Télországot, ahonnan a trónörökösnek és kis csapatának – köztük a regény főszereplőjének, az ekkor még csecsemő Meirának – menekülnie kell.

Évekkel később, amikor a regény cselekménye elindul, a kis társaság veszélyes gerillaakciók végrehajtásával igyekszik gyengíteni a tavaszföldi befolyást, legfőbb céljuk pedig, hogy megszerezzék Télország mágiaszterét, egy varázsszert, mely lehetővé teszi a királyság uralkodójának a mágiahasználatot. A nyolc királyság mindegyike saját mágiaszterrel rendelkezik, mely az adott ország uralkodójának birtokában van. Csupán ők képesek varázsolni az eszközök segítségével. Így aztán Primoria királyságai voltaképpen magokráciák, vagyis olyan országok, melyeket varázshasználók irányítnak. A világ érdekes, ám kissé sok kérdést nyitvahagyó mágikus mitológiájában érdemes elmerülniük azoknak, akik szeretik a fantasy világok sajátos rendjének keletkezéstörténeteit.

2016 legjobban várt megjelenései

Szerző Anonymous (nem ellenőrzött) On the

Cixin Liu: The Three-Body ProblemIdén is összeszedtük, hogy újságíróink mely megjelenéseket várják a leginkább az erre az évre tervezettek közül. Ez a listánk sem készült a teljesség igényével, illetve jónéhány megjelenést még nem is jelentettek be a kiadók az ezévre tervezettek közül, ám ezekről továbbra is tájékoztatunk majd titeket.

Rengeteg kitűnő kötet várható az idén is, a Próza Nostra csapata pedig hozni fogja róluk a kritikát. Ahogyan az alábbi címeket végigböngészve látható, több átfedés is van a listák között, a szerzők ugyanis egymástól függetelnül állították össze személyes listájukat; így azok a kötetek, amelyek több listára is felkerültek, különösen ígéretesnek tűnnek.

Égünk a vágytól, hogy megismerjük a véleményeteket, ezért írjátok meg nekünk kommentben (az írás alatt), hogy Ti milyen megjelenésekre számítotok, mi maradt le a listánkról vagy mit vennétek le róla!

Acélpatkány

Cixin Liu: The Three-Body Problem (Európa)

Kínai sci-fi, ami ráadásul még Hugo-díjat is nyert? Kell ennél többet mondani? Az Európa most belenyúlt az SF fortyogó üstjébe és az egyik legérdekesebb címet húzta ki onnan. A kínai kulturális forradalom története keveredik a (hard) science fictionnel, mindez érdekes történettel, a kínai és a modern (angolszász) sci-fi legjobb elemeinek ötvözéseként. Ez a könyv olyasmi, amit mindenkinek, aki érdeklődik a sci-fi iránt, el kell olvasnia: annak is, aki szerint az angol nyelvű világon kívül nincs érdekes SF és annak is, aki szerint meg csak ott van.

A legyőzöttek ideje (Bánki Éva – Fordított idő)

Szerző Fekete I. Alfonz On the

Bánki Éva: Fordított időAkadnak olyan könyvek, amelyek a női tematikához egy kidolgozott és szerteágazó mitológiát fejlesztenek ki hátterül, ezzel csalogatják be az olvasókat fiktív világukba, ami élő, impulzív, felfedezésre váró és teljesen más élményt nyújtanak, mint azok, amelyekből ez a többlet hiányzik. Bánki Éva harmadik regényében, a Fordított időben mindez fellelhető, ugyanakkor úgy tűnik, mintha a szöveg ezen jellemzői egyelőre felületesek maradtak volna és a teljes megismerése az írónő által alkotott világnak várat még magára a következő kötetig.

A kötet egy alternatív európai kora középkorban játszódik, ahol a Római Birodalom bukása után a földrajzi, ideológiai és történelmi újrarendezésnek lehet tanúja az olvasó. Az idő, rend, időrend és logika teljesen más fogalmakként jelennek meg a különböző, épp a történelem színpadára lépő népcsoportoknál, emiatt pedig nincs semmilyen egységes világszemlélet, amire bármilyen konszenzus épülhetne: minden képlékeny, ami egyik nap parancs, a következőben már elfelejtett anekdota. Ebben a valószerűtlenségben jelenhetnek meg például a steampunk stílusból ismerős, ember által összeeszkábált repülő rovarok, madarak és pókok, a klasszikus időutazós science fiction-ben korábban már látott időgép vagy esetleg a szorgok az emberi megvetés által megnyomorított élőlények, akik szolgákként tevékenykednek uraik körül.

A Fordított idő pont ezzel, a bizonytalannal játszik. Olyan játékot teremt, ami szórakoztató, hisz a ránézésre ismerősnek tetsző kora közép volt az az időszak, amiről Heribert Illig (aki szereplőként fel is bukkan a regényben) azt állította, fikció; ami zárt, az időbeli és földrajzi távolság miatt megközelíthetetlen, ugyanakkor a (feltételezett?) kronológiai sorrendet követve mégis képesek vagyunk elhelyezni; ami bizonytalan és ellenőrizhetetlen, az olvasó nem rendelkezik az igazoláshoz szükséges, konszenzusra épülő és általa elfogadott bizonyítékokkal; ami inkább produktív, ellentétben a Caillois-i játékdefinícióval, mert a tematizálással létrehozza az önmagára irányuló gondolatokat; ami szabályos, mégpedig ideológiai szabály által irányított; ami fiktív, a kötet folyamatosan felhívja a figyelmet a regény szereplői által valóságnak érzékelt tér és a fantasztikum közötti határvonalra. A főszereplő és vezető mindebben pedig Riolda, aki ebben a játéktérben bolyong, keresi önmagát és próbál túlélni.

Oldalak