Az egyetlen szilárd pont (Umberto Eco – A Foucault-inga)

Szerző stv On the

A Foucault-inga„A föld forog, de az a pont, amelybe a huzal kapaszkodik, a világegyetem egyetlen szilárd pontja.”

 

Ez a könyv hosszú.

És nem mindig úgy, mint egy kisiskolás számára a nyári szünet. Inkább, mint egy tehervonat a pirosnál várakozónak.

Eco óriási lexikális tudással büszkélkedhet, amit ebben a könyvben sem akar véka alá rejteni, szerintem sokszor éppen ez teszi oldalak tucatjait szárazzá. Ugyanakkor azt is el kell ismerni, hogy e regény után nem sok értelme van összeesküvés-elméletekkel foglalkozó szöveget írni. Persze, persze: Dan Brown. De ő egy másik eset. Brown olyan, mint Eco, csak összetett mondatok és lenyűgöző műveltség nélkül.

Umberto Eco könyve 1988-ban jelent meg először olaszul, az olvasóközönség nagy érdeklődéssel várta. A rózsa nevét ugyanis egyedüli regényként tartották számon, ezért amikor felröppent a hír egy második Eco-regény készültéről, mindenki kíváncsi volt, megismételhető-e a siker (erről Szabó Gábor Tiszatájban megjelent tanulmányában részletesebben is olvashatunk – itt elérhető). 1992-ben jelent meg a magyar fordítás, mely több utánnyomást és egy 2008-as második kiadást ért meg eddig.

A regény az okkult összeesküvés-elméletek rendkívül aprólékos katalógusa. Három kiadói szerkesztő különös „játékának” lehetünk tanúi, mely váratlanul véresen komolyra fordul. Casaubon, Belbo és Diotallevi egy könyvsorozatot szerkeszt, ami az okkult „hagyomány” által kutatott titkokról, a titkos szervezetek történetéről, az emberiség történelmének ismert eseményei mögött húzódó valódi okokról szól. Munkájuk során rengeteg kéziratot kell, hogy átolvassanak és számtalan különös alakkal hozza őket össze a sors. Természetesen mindhárman szkeptikusok és egy pillanatra sem hisznek a vadabbnál vadabb összeesküvéseknek, ám remekül szórakoznak rajtuk. Egy napon úgy döntenek, hogy megalkotják a végső titkot, a nagy Tervet. Az emberiség teljes történelmét újraolvassák és értelmezik, egy olyan prekoncepción keresztül, miszerint minden összefügg mindennel. Vagy másképp: a világon minden jelként működik, vagyis önmagán túl mutat. Az összefüggések ilyen totális rendszere feltételez valamifajta tervszerűséget.

Letölthető e-novellák és klasszikus Galaktika számok

Szerző Próza Nostra On the

Galaktika Logó

A Galaktika elindította a megvásárolható E-novellák menüpontját, egyelőre egy magyar steampunk szöveggel, Az Ostrommal. A szerkesztők állítása szerint folyamatosan fognak felkerülni az újabb sci-fi és fantasy novellák, ám ez még csak próbaüzem. Az érdeklődéstől függ, hogy regények is megvásárolhatóak lesznek-e. Az e-novellák ára 99 Ft.

Kínrímbörtön (Tim Burton – Rímbörtön, avagy az Osztrigasrác mélabús halála)

Szerző stv On the

Tim Burton - RímbörtönEz alkalommal is korszerűtlen leszek. Tim Burton tárgyalt kötete ugyanis 2008-ban jelent meg a Magvető jóvoltából, tehát nem kifejezettem friss kiadás. Az angol eredeti 1997-ben jött ki.

Mivel Burton filmes munkáit nagyon szeretem, gondoltam ez a kötet sem lesz csalódás, hiszen a Rímbörtön, avagy az Osztrigasrác mélabús halála az ő verseit tartalmazza, melyeket saját rajzai tesznek színesebbé. Hogy a kötet találkozott-e az elvárásaimmal, arról később.

Kezdjük a magyar címmel.

Nyilvánvalóan humorosnak szánta az elkövetője. Nem lett az. Szerintem kifejezetten rossz cím, bár kétségtelenül többet árul el a formáról, mint az eredeti, ami a magyar alcímnek felel meg. Ennek ellenére a szerző nevére gyártott kínrím kifejezetten taszító a számomra és – valljuk be – izzadtságszagú is.

A külcsín pazar. Már kézbe venni is jó érzés a kötetet, tapintásra is kellemes. Keményfedeles kiadásról van szó, hangulatos borítótémával, pasztellszínekkel és kiváló lapminőséggel. Ez a könyv, mint fenomén, hibátlan. Meg is kérik az árát rendesen.

A kötetet felütve az első dolog, ami magára vonta a figyelmemet a sok hangulatos színes és fekete-fehér rajz, melyek a Burton-filmekből megszokott morbid és bizarr látványvilágot idézik. A Rímbörtönnel kapcsolatos pozitív benyomások számomra ezzel a néhány – a kötet külsejére vonatkozó – dologgal nagyjából véget is értek.

Maguk a versek kifejezetten bosszantóak a rímelés módja miatt. Kínrímek érnek kínrímeket és bár akadnak elmés megoldások, néhány versszak után rettenetesen fárasztóvá válik ez a forma. Szó sincs a fordítás ügyetlenségéről, az angol szöveg is így működik, Stern Gábor pedig hűen ülteti át ezt magyar nyelvre (a versek eredeti nyelven és a hozzájuk tartozó képekkel elérhetőek itt). Ez a fajta rímelés persze a játékosságot erősíti, illetve a mondókaszerűséget, tehát harmonizál a humoros/morbid és szürreális, mégis valamiképp gyermeki történetekkel, a tartalommal. Amennyiben valaki képes elviselni ezt a fajta verselést, annak valószínűleg kellemes szórakozást nyújt a versikék olvasása. Sajnos engem az agyérgörcs kerülget tőlük. Ugyanakkor értelmet nyer a magyar cím: valóban szökni akar az ember e rímek elől.

George R. R. Martin - Lázálom (Fevre Dream)

Szerző stv On the

George R. R. Martin: Lázálom

Nem vagyok rajongója a vámpírtörténeteknek sem. (Azért lassan írok olyan műfajról is, amit kifejezetten szeretek.) Nem utasítom el őket, egyszerűen csak más történetek jobban vonzanak. Néhányat persze én is olvastam: Stoker regényét, King-től a Borzalmak városát (ami a második legjobb vámpír-regény szerintem), Anne Rice-tól az Interjú a vámpírralt, illetve próbálkoztam pár Vampire: The Masquerade regény olvasásával is, ami az előzőekhez képest azért más kategória. Az újabb tiritarka vámpíros könyvek közül, amik mostanában ellepték a könyvpiacot, semmit nem olvastam.
Ezt a kis önéletrajzi bevezetőt azért iktattam be, hogy lássátok, milyen kontextusban kell érteni a következő mondatomat.
A Lázálom a legjobb vámpír-regény, amit olvastam.

Mikor először kézbevettem a könyvet és elolvastam a borítót, túlzásnak tartottam a reklámszöveget: minden idők legjobb vámpír-regénye. Persze tudom, hogy a könyvet el kell adni valahogyan, de azért ez egy kicsit erős. Most sem tudom, hogy igaz-e ez a reklámszöveg, hiszen nem vagyok elég olvasott a témában, de az biztos, hogy a Lázálom toronymagasan emelkedik ki a hasonló olvasmányélményeim közül.

A történet 1857 áprilisa és 1870 májusa között játszódik, bár a regény háromnegyede az 1857-es év áprilisa és októbere közötti eseményeket meséli el. A helyszín a Mark Twain regényekből ismerős Mississippi, melyet gőzhajók járnak be teljes hosszában. A színpad tehát egzotikus, bár kezdetben nekem furcsának tűnt és nem hittem, hogy egy vámpírtörténet működni fog ilyen díszletek között. Ekkor ért az első kellemes meglepetés: néhány oldal után annyira belefeledkeztem a szöveg világába, hogy a hiteltelenség többé eszembe sem jutott.

Ruth Rendell: Démon képében (A Demon In My View)

Szerző stv On the

Démon képébenBár nem vagyok nagy rajongója és olvasója a krimi irodalomnak – engem valahogyan más populáris irányzatok ragadtak magukkal: a fantasy és a sci-fi – Ruth Rendell könyvét mindenáron el akartam olvasni, miután hallottam róla. Egy sorozatgyilkosról – egy fojtogatóról – szól ugyanis a könyv, akinek a pszichológiai profilját állítólag rendkívül hihetően és realisztikusan vázolja fel a regény. Ez a pszichológiai vonal volt az, ami nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Olvastam az Amerikai pszicho-t Ellistől, láttam Hitchcock Psycho-ját és mindig megborzongattak az olyan filmek, mint amilyen például a Hetedik (Seven) vagy a Gyűjtő (Kiss The Girl). Ám még soha nem olvastam olyan könyvet, amely hitelesen megrajzolta volna egy pszichopata lelkialkatát. Érdekelt, hogyan működhet ez egy szövegben.

Mikor először a kezembe akadt, elbizonytalanodtam: az Albatrosz könyvek 1981-es kiadását tartottam és elégedetlenül konstatáltam, hogy ez a regény bizony meglehetősen rövid. Mindössze 240 oldal, keskeny szedéstükörrel, viszonylag nagy betűkkel. Persze egy könyv lehet nagyon jó és rövid, de azért nem erre számítottam. Ráadásul nem értem, hogy mit keres a borítón egy kivágott kép Herzog 1979-es Nosferatujából, hiszen sem hangulatában, sem témájában nem illik a történethez – talán a címhez valamelyest.

Mottóként Edgar Allan Poe Egyedül című verse nyitja meg a szöveget, megalapozva a hangulatot, mely Arthur Johnson elméjébe pillantva válik igazán sötétté. Nem árulok el azzal titkot, hogy ő az elmebeteg fojtogató, a regény főszereplője. Az ötvenes éveiben járó Arthur végtelenül precíz, kényszeres ember. Jelentéktelen munkájának óriási fontosságot tulajdonít, és ha valami megzavarja a napi rutinját, azt katasztrófaként éli meg. Nénikéje – Gracie néni – nevelte fel meglehetős szigorban. A néni szava szent volt, minden kilengést azonnali és kemény megtorlás követett. A világról azt tanította a gyermeknek, hogy egyetlen emberre számíthat önmagán kívül, csak egyetlen embert érdekel a sorsa, ez pedig maga Gracie néni. Arthur hamar megtanulta, hogy óvakodjon a lányoktól. Felnőve ez az érzés csak még erősebb lett benne.

„Pályafutását” gyermekkorában állatok kínzásával kezdte, majd Gracie néni halála után – a regény cselekménye előtt huszonöt évvel – megölt egy prostituáltat, öt évre rá pedig egy másikat. A klasszikus Hasfelmetsző Jack párhuzam itt véget is ér, ugyanis Arthur leáll és évtizedekig nem gyilkol húsvér embereket. Egy bérházban éli életét, melynek pincéjében egy próbababát tart. Amikor szükségét érzi ezt a bábut fojtja meg: gondosan megtervezi a gyilkosságot, ábrándozik róla órákon, napokon keresztül és mikor már nem bírja tovább, lemegy a pincébe és euforikus élvezet közepette megfojtja a babát. Addig szorítja, csavarja a nyakát, míg megfájdul a keze.

Oldalak