Tíz éves a Próza Nostra 7. – Az utolsó előtti ajtó

Szerző Fekete I. Alfonz On the

Próza NostraAzon gondolkodom, ahogy közben nyílik a Word, hogy milyen irányból vagy honnan is kellene néznem, látnom azt, amiről most beszélni szeretnék. Eltelt tíz év egy populáris irodalommal foglalkozó online folyóirat életében, amelynek több mint felében a része voltam. Írjak szubjektív áttekintőt? Azt Ádám megtette már. Esetleg foglaljam össze egy listába a ‛Nostra indulása óta megjelent, számomra fontos műfaji könyveket? Gábor ezzel jelentkezett. Emlékezzek vissza a legelső publikált szövegemre? Aletta járt el így. Vagy gondolkodjak azokról, amelyek már nem fejeződnek be? Mariann pontosan ezt írta meg. A személyes fejlődés ellenben jó téma lehet. Ha fel kellene idéznem, hogy mit változtatott rajtam a tény, hogy a PN-nál dolgozom immár hatodik éve, talán azt tudnám megnevezni, hogy itt tanultam meg, hogy a határidőknek mágikus hatalma van.

Nem volt ez mindig így. Egyetemi, szervezett keretek között szintén találkoztam deadline-okkal, amik mögött már nem húzódott élet. Noha azok semmilyen varázslatos tulajdonsággal nem rendelkeztek, egyszerűen kijelölték a pontot az időben, amikor el kell küldenem az anyagot. Hozzávalók: két ember és egy szöveg. A meglátások is így oszlottak meg, szemszögek különböztek, majd adódtak össze. Az egész ennél nem ment tovább. A Próza Nostránál ez nem így történik. Fontosnak tartod, más is fogja látni, az a valaki véleményt formál arról, amit írtál és amiről. És mindezt, ha megosztó a tárgyad vagy a véleményed, tudtodra is fogja adni. Nincs védettség, nincs menekülés. Minderre a határidő nyitja ajtót.

Az ezerarcú gonosz (Carlos Ruiz Zafón – A Köd Hercege)

Szerző JKR On the

Zafón: A köd hercege„(…) csak nézett némán, látta, ahogy a szegény ember lelke és ereje, ami annyi éven át segítette a világítótorony tetején, most úgy veszik el, ahogy egy maroknyi homok pereg le az ujjak között. – Nem fog visszajönni (…)” (217).

Carlos Ruiz Zafón 1964-ben Barcelonában született és sajnos nemrégiben, 2020. június 19-én hunyt el. Mindössze 55 esztendős volt, de komoly életművet hagyott maga után: többek között az Angyali játszma, a Lelkek labirintusa, a Marina, valamint  A mennyország fogságában is az ő tollából származik, de a zene világa is igen közel állt hozzá. Első, felnőtteknek szóló regényét, A szél árnyékát 2001-ben adták ki, és bár a spanyol szerzőnek korábban is jelentek meg munkái, ez volt az a kötet, ami megalapozta a nemzetközi hírnevét. A Köd Hercege, amivel Zafón kiérdemelte az Edebé irodalmi díjat az ifjúsági irodalom kategóriában, 1993-ban jelent meg először. Bár korábbi, mint a 2001-es sikerkönyv, az idén kiadott magyar fordítás borítóján, nem meglepő módon, „A szél árnyéka szerzőjétől” felirat szerepel. Bevallom, Zafón nagysikerű írását (még) nem olvastam, de A Köd Hercege kifejezetten felkeltette az érdeklődésemet az író világa iránt.

Az Európa Könyvkiadót és Báder Petrát dicséri a borító és a fordítás igényes kivitelezése. A kötetet bemutató fülszöveg kissé szkeptikussá tett, hiszen arra számítottam, hogy egy igen könnyed, mágiával teleszőtt olvasmányban lesz részem, ami néhány gyermek kalandját mutatja be. Szerencsére tévedtem. Bár Zafón írása – ami tehát egy korábbi mű – épít az ifjúsági regényekből ismert elemekre (a felnőttek mit sem sejtenek, míg az okos és talpraesett gyerekek szembenéznek a gonosszal), mindezt úgy teszi meg, hogy nem válik unalmassá. A gyerekek szerethetők, és az életkoruknak megfelelően vannak ábrázolva, nem keltenek az olvasóban olyan érzést, mintha az író felnőttes szavakat adott volna néhány fiatal szájába. Ők is hibáznak, és ezeknek a tévedéseknek ára van. A szülők érthető okokból kerülnek háttérbe, így az sem furcsa, hogy olykor „eltűnnek” a cselekményből. Bár meg kell jegyeznem, az kissé bosszantó volt, hogy a rejtélyek nagy részéről sejtelmük sem volt, holott a saját házukban is „tevékenykedett” a gonosz. Persze lehetséges, hogy Zafón később már látta ezt a hibát, de nem akart rajta formálni. 

Tíz éves a Próza Nostra 6. – Tíz interjú az elmúlt tíz évből

Szerző Próza Nostra On the

Próza NostraFolytatjuk a Próza Nostra fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő cikksorozatunkat. Az elmúlt évtizedben számos interjút készítettünk külföldi és hazai szerzőkkel, fordítókkal, és a populáris kultúrát területükként választó kutatókkal, hogy ne csupán a szövegeket, de azokat az embereket is megismertessük az olvasókkal, akik a szövegekkel dolgoznak. Ebből az alkalomból tíz olyan interjút választottunk ki az elmúlt időszak terméséből, melyek írókkal és fordítókkal készítettünk.

“A te döntésed, hová helyezed a kamerát” - Catherynne M. Valente interjú

Catherynne M. Valentével A Marija Morevna és a Halhatatlan című regénye apropóján beszélgettünk világépítésről, feminizmusról, és az online személyiségekről.

"Csak a tehetség számít" - Interjú Gy. Horváth Lászlóval

Mark Lawrence Széthullott Birodalom-trilógiájának megjelenése kapcsán beszélgettünk  Gy. Horváth Lászlóval, aki az elmúlt negyven évben szerkesztőként és fordítóként is bejárta a világirodalom tartományait. Lawrence szövegeiről, a fatasyirodalomról és a világirodalmi szövegek fordításáról kérdeztük.

Ahol a sorsfonalak találkoznak (Kleinheincz Csilla: Ezüstkéz – Ólomerdő 3.)

Szerző b.aletta On the

Kleinheincz Csilla: EzüstkézKleinheincz Csilla Ólomerdő-trilógiájának záró kötete, az Ezüstkéz tovább tágítja a regényekben megismert világot, és lezárja Emese kalandját. A második kötethez, az Üveghegyhez képest egy cselekménydúsabb, pörgősebb regényt kap az olvasó, ahol a korábban feszegetett egyéni és családi problémák folytatódnak és árnyalódnak.

A második kötet új területeket mutatott meg az Ólomerdőhöz képest, az Üveghegy pedig az ember- és tündérvilágon túl egy harmadikat, a túlvilágot is beemeli, ami a sárkányok egyre erőteljesebb szerepeltetése miatt – és születésük történetének ismeretében – nem meglepő. Éppen ezért az Ezüstkéz egyik főtémájává a halál válik, illetve a sors, amelyeket a kötet Emese, Lóna, Firene és Rabonbán által, valamint az Ezüstkézről szóló történetek segítségével mutat be. A második kötet zárlata, amely a világban bekövetkező nagy változások kezdetét jelezte, szintén előkészítette a zárókötetet, hogy az ígéretek, illetve a családi problémák után újabb témára fókuszáljon. Mind az új témát, mind a világ felépítésének komplexitásait jól bontja ki a kötet, konzekvens és hiteles marad a trilógia nyitókötetében ábrázoltakhoz képest.

A három kötet közül talán az Ezüstkéz prózája a legsodróbb: a szerző jó érzékkel találta el a nyelvezetet, a metaforák és hasonlatok a megfelelő helyen és mennyiségben jelennek meg, így a sorok nem válnak giccsessé. Olvasás közben nem csak a történet a fontos, hanem a nyelvi megformáltság is, amit már a regény első bekezdése is sugall. A nyelv és a nyelvezet kiemelt szerepe már a korábbi kötetekben is fontos volt, de inkább az ígéret, a szavak általi tett, valamint a beszélő nevek miatt, és nem a narrációban.

Nem csak a mondatok ízlelgetése volt öröm a kötetben, hanem az ismert népmesék – vagy népmesei elemek – beépítése is. A Fehérlófia történetéből merítő szövegrészek voltak talán a legizgalmasabb epizódok, hiszen ezek a részletek Rabonbánhoz kötődnek. A férfi az Ólomerdőben jelentős szerepet töltött be, az Üveghegyben viszont kevés jelenet jutott neki a családtörténetben. Az Ezüstkéz ezt kompenzálva Rabonbán történetével nyit, és a kötet során a férfi aktívabb szereplőként tér vissza. Mégis, a nyitó sorok után nagyobb, dominánsabb szerepet vártam a karaktertől. A korábbi kötetekben megismertekhez és az Ezüstkézben folyamatosan kibomló részletekhez képest kevés újdonságot tartalmazott. Ennek ellenére élvezet volt olvasni a történetét, de a kötet végétől eltekintve mégis kihasználatlannak éreztem a fejezet által sugallt lehetőségeket.

Könyvheti körkérdés 2020

Szerző Próza Nostra On the

Kákosy László: Ré fiaiA Könyvhéten talán a legjobb, hogy személyesen találkozhatnak egymással az irodalomkedvelő emberek: olvasók, írók, szerkesztők, könyvkiadók, kritkusok, kulturális újságírók. Nincs is jobb annál, mint amikor beszélgethetünk arról, ki mit olvasott, mit ajánl, vagy épp melyik dedikálásnál készül sorba állni. Hogy valamennyire visszaadhassuk ezt az élményt, azzal a kérdéssel fordultunk a hazai könyves élet néhány szereplőjéhez, hogy meséljék el nekünk, melyik magyar kötet volt rájuk a legnagyobb hatással. Így, ha személyesen nem is, de virtuálisan kaphatunk tőlük ajánlatot, milyen olvasnivalóval vágjunk neki a nyárnak.
 

Gaura Ágnes, a Borbíró Borbála-sorozat és a Túlontúl szerzője

Kákosy László: Ré fiai

Általában elég nehezen mérhető, „mekkora” hatást is fejt ki egy könyv az olvasóra, de az én életemben van egy könyv, amelynek a szemlélet- és életútformáló ereje elég szépen dokumentálható, és ez egy egyiptológiai szakkönyv: Kákosy László tollából a Ré fiai. 10 éves koromban láttam meg egy antikvárium kirakatában, és kaptam meg kicsit később ajándékként apukámtól. (Ekkor be is jelentettem, hogy egyiptológusnak akarok tanulni, így nem értem, miért lepődtek meg a szüleim, amikor nyolc év múlva emlékeztettem őket arra, hogy nem kell a pályaválasztással foglalkozni, hiszen ezt már megbeszéltük.) Az ókori Egyiptom számomra egy igazi alternatív, fantasztikus univerzum: egy mitikus gondolkodásmód-uralta világ (ez általában jellemző a fantasy irodalomra), amelynek filozófiáját leképezi a hieroglif írásmód. (A hieroglif írás ugyanis alapvetően hangjelölő írás, amelynek részét képezik a hangot nem jelölő, de a tartalmat értelmezni segítő hieroglifák is, miközben az egész szöveg esztétikus elrendezése harmóniát, egy esztétikus vizuális világot teremt. Minden részlete azt üzeni: az írás – világteremtés.) A tartalom és annak képisége számomra meghatározó együttes mind a mai napig, és az, hogy kicsit belekóstolhattam az óegyiptomi nyelvbe és a hieroglifaolvasásba, a legnagyobb vonzereje volt az egyiptológia szaknak, amit végül elvégeztem. Sosem dolgoztam egyiptológusként, de közben elvégeztem az angol szakot és mint jó bölcsész megismerkedtem a vámpírokkal és egyéb szörnyekkel. Jelenleg ezzel a területtel foglalkozom a szakmámban is – csakúgy, mint az egyiptológus és angol bölcsész végzettségű Borbíró Borbála karakterem, akiből végül vámpírológus lett. Úgyhogy nem is értem, miért nem futunk össze néha a konferenciáinkon…

Sepsi László: Höksring gombái (szövegrészlet)

Szerző Próza Nostra On the

Próza NostraPinky című bemutatkozó regényével Sepsi László olyasmit tett az olvasó elé, ami alapján joggal várjuk nagyon a Höksring gombái címet viselő új kötetét, ahogyan arról előző cikkünkben be is számoltunk. Noha azt nem tudjuk pontosan, hányat kell még aludnunk, amíg végre kézbe vehetjük a kötetet, a várakozást viszont most megkönnyítjük az alábbi szövegrészlettel, melyet a szerző közlésre a rendelkezésünkre bocsájtott. Ezúton is köszönjük neki.

 

HÖKSRING GOMBÁI

Reggelre miénk, 
jussunk lesz a föld. 
Fél lábunk már az ajtórésben.

Sylvia Plath: Gombák
(Imreh András fordítása)

Könyvek, melyeket nagyon várunk

Szerző acélpatkány On the

Csodaidők2020 könyvkiadása nem úgy alakult, ahogy mindenki várta – a világ mindig tartogat váratlan fordulatokat. Az elmúlt hónapok a világméretű járványról szóltak, és jól látszik, hogy a vírus még hosszú ideig velünk marad. A távolságtartás és az emberek egészségének védelme érdekében – más nagy rendezvényekkel együtt – elmarad a júniusi Könyvhét, ami hagyományos módon a magyar irodalom, a magyar szerzők és magyar könyvkiadók ünnepe. 

A Próza Nostra csapata azonban szeretné, ha ennek ellenére virtuálisan megemlékeznénk minderről, így a következő bő egy hétben különböző cikkek segítségével mutatjuk be, milyen izgalmas is a magyar irodalom. Elsőként hadd nyújtsunk át nektek egy rövid válogatást azokból a kötetekből, melyeknek a megjelenését nagyon várjuk. Akadnak itt már bejelentett regények, régen esedékes folytatások, sorozatok lezárása, de olyan kötetek is, amik talán csak az írók távoli tervei között szerepelnek. Mindenesetre összeállításunkkal biztosítani szeretnénk a szerzőket, hogy mi örömmel fogjuk olvasni a könyveiket, érkezzenek akár idén, akár csak pár év múlva. Közben pedig reméljük, sikerül az olvasóinknak ötleteket adni, milyen regényeket szerezzenek be a nyárra.

Sepsi László: Höksring gombái

A Pinky óta várjuk, hogy Sepsi László végre befejezze azt a regényt, amiről már évekkel ezelőtt csepegtetni kezdett információkat. A Prae egyik 2017-es számában például még részlet is olvasható volt a történetből, aminek a középpontjában különös hatású gombák állnak, és egy északi kisváros, Höksring, aminek nyomasztó sorsa összefonódik a föld alatti világ furcsa lakóival. Sepsitől már megszokhattuk a nem mindennapi szövegeket, elég csak a legutóbb megjelent novelláira gondolni – az eddigiek alapján a Höksring gombái is legalább ennyire bizarr és hátborzongató lesz. Ráadásul a kézirat már elkészült (hamarosan mi is közlünk belőle egy részletet az oldalunkon), és reméljük, hogy minél előbb meg fog jelenni.

Raana Raas (Görgey Etelka): Időcsodák 4.

A Csodaidők talán a legkedveltebb magyar sci-fi könyvsorozat, ami egy távoli jövőben kitörő háború történetén keresztül beszél emberségről, családról, választásokról, vallásról, erkölcsről és az emberi lét nagy és kis kérdéseiről egyaránt. Görgey Etelka 2006-ban indult regényfolyama 2012-ben új irányt vett, ugyanis a szerző az első kötet eseményeinek menetét egy ponton megváltoztatta. Azt gondolhatnánk, ez elég olcsó ötlet, ugyanolyan rókabőrlehúzás, mint amire napjainkban egyre többször látunk példát – de nem így van. Az Időcsodák képes volt bebizonyítani, hogy ez az alternatív történetfolyam legalább annyira érdekes és izgalmas, mint az eredetije. A legutóbbi kötet, a Menekülők, 2017-ben jelent meg. Azóta a rajongók izgatottan várják, hogy végződik ez a négykötetes „alternatív történet”. Ha minden jól megy, a szerző még idén elkészül a lezárással (az egyes fejezetek nyers változataiba a sorozat honlapján bele is lehet olvasni). Biztosak vagyunk benne, hogy ez a könyv is legalább annyira megrázó és magával ragadó lesz, mint az eddigiek.

„Ami alszik, az fel is felébred” (Marjorie Liu – Sana Takeda: Monstress: Fenevad 2. – Vér)

Szerző b.aletta On the

Monstress 2.Volt egy pillanat, amikor majdnem felkiáltottam: cicák, cicák mindenhol! A meglepettségem abból fakadt, hogy a Monstress második része remekül ellenpontozza az oldalak színhasználatát és témáját a következő lapokon. Egy macskákban tobzódó oldal pedig nagyon is elüt az antropomorf lényeket ábrázoló és egy utcai árus köré szövődő jelenettől.

Marjorie Liu és Sana Takeda képregényére eredetileg a grafikája miatt figyeltem fel, ami az első kötet során meghatározó élményt jelentett. Aprólékosan kidolgozott, a képregény kulturális hátterét tükröző motívumvilág jelenik meg a bútorokon, ruhákon, falakon. Valójában mindenen. A második kötet, a Vér még ezen is túllép, képes csavarni a kötet egyébként is gyönyörű ábrázolásán.

A Vér oldalról oldalra játszik az olvasóval: a következő lapon gyakran teljesen új színvilágú képsorokat találhatunk. Ez a különbség a kötet borítóján a formákban is testet ölt, hiszen a baloldalon az épített, mesterséges világ részeit láthatjuk, ezzel szemben jobbra a természet áll. Ahogy a borítón, úgy a kötetben is gyorsan váltakoznak a terek: külső és belső, városi és természetközeli, kihalt és élettel teli, szárazföldi és hajós. Nem csak a helyek és színek erős kontrasztja hoz újat a kötetben, hanem a panelek is belépnek a játékba – akár a szövegbuborék formáját vagy a benne foglalt „nyelvet” tekintve.

A Vér új helyszínekre is elvezeti az olvasót, például egy Isten testébe. Az első kötet szereplői, az apácaboszorkányok csak a dialógusokban jelennek meg, ahogyan az Alkonyudvarhoz tartozó karakterek is. Az utazás ebben a kötetben is meghatározó, az ismeretlen helyszínek pedig új lényeket és rejtélyeket hoznak magukkal. Ennek ellenére olvasóként sokkal otthonosabbá válik a világ. Az a hiányérzet, amely az első kötet során meghatározó volt, feloldódik.

Az utazás nem csak a Monstress világának valós tereiben zajlik, hiszen a képregény belső utazásra is invitálja az olvasót. Az emlékek, azok elvesztése és felbukkanása sokkal meghatározóbb a Vérben, mint az Ébredésben volt. A Vér Maika és a benne élő szörny múltjába vezet vissza, így a világ felfedezése is több szinten zajlik: a jelenben, a múltban, illetve „a nagyra becsült Tam Tam professzor” előadásai által. Az emlékezés előtérbe kerülésével Maika és anyja, Moriko viszonya is árnyalódik. Az anya figurája az előző kötetben a hiány és nosztalgia felől volt meghatározható, míg a Vérben ugyan jelen van ez az érzés Maika részéről, mégis egy negatívabb anyaképet ismerhet meg az olvasó. Nem csak Maika epizódjaiban fontos Moriko, hiszen – egészen más kontextusban – más szereplők is fel-felidézik.

Tíz éves a Próza Nostra 5. – Szemelvények soha meg nem született cikkekből

Szerző makitra On the

Próza NostraAz ember gyarló, szól a közhely. Magamra vonatkoztatva pedig még nagyobb közhely. De attól nem lesz kevésbé igaz. Szóval ennyi bevezetés után csak bevallom, hogy azért vagyok gyarló, mert bizony előfordult, hogy nem írtam meg egy beígért cikket. Mentegethetném magam, hogy munka, időhiány, ihlethiány stb., de a végeredmény ugyanaz. És nincs az az erőskezű szerkesztő, aki ilyenkor eredményt tud elérni. Csak a saját lelkiismeretem. Úgyhogy most válogattam pár könyvet, amiről vagy recenziós példányt kaptam (ez a rosszabb) vagy csak olvasás után nagyon felbátorodtam az írásra. Aztán mégsem született eredmény. Íme az én szégyenfalam - és pár gondolat egy cikkíró hétköznapjaiból, soha nem született cikkekről és cikkekből.

On Sai - Scar

A Scar talán a legnagyobb elmaradásom, ami a mai napig nyomja a vállam. Olyannyira, hogy a 2020-as évet ezzel a regénnyel kezdtem, mégsem sikerült cikket írnom, holott a jegyzeteim már több oldalra nyúlnak. Nem találtam meg azt a fókuszt, amivel igazán érdekesen tudtam volna megfogni a regényt. Ráadásul ez lett volna anno az első cikkem, amit a Próza Nostrára írok, aztán váltottam egy macskára. Túl sokat akart a szarka.

Középfölde – Új-Zélandon innen (Wayne G. Hammond, Christina Scull – A hobbit művészete)

Szerző minka On the

A hobbit művészeteA 21. század mainstream fantasyjét már nehezen tudnánk elképzelni vizualitás nélkül. Ha egy regény megtalálja a maga közönségét, hamarosan megjelennek a neten az első fanartok és képmontázsok; ha pedig nemcsak az átlagolvasót nyűgözi le a történet világa, akkor akár játék, sorozat vagy film is készülhet belőle. Ma már a zsáner klasszikusai is sok esetben előbb jutnak el a közönséghez vizuális, mint verbális formában. Magyarországon, úgy gondolom, ez fokozottan érvényes, hiszen a fantasy széleskörű olvasottsága nagyban köszönhető a 2000-es évek elején mozikba kerülő Peter Jackson-féle A Gyűrűk Ura trilógiának, és azok számára, akiknek akkor nem volt lehetősége vagy türelme átrágniuk magukat a három vaskos köteten, Középfölde látképe örökre összeolvadt Új-Zéland tájaival (meg persze kicsit azoknak is, akik olvasták a könyveket). Ha egy picit hátralépünk, akkor persze a filmek látványvilága mögött is ott találjuk Alan Lee és John Howe kiváló illusztrációit, hogy csak azokat a művészeket említsem, akik Jackson stábjának munkáját is segítették. Ha még tovább megyünk, eljutunk azokhoz a rajzokhoz és akvarellekhez, amelyeket maga Tolkien készített. A hobbit művészete című kötet ennek a vizuális időutazásnak a legtávolabbi pontjáig kalauzolja olvasóját: sorra veszi A hobbithoz készült illusztrációk feltételezett történetét a legelnagyoltabb, de a későbbi elképzeléseket már jól sejtető vázlatokig, amelyek a professzor íróasztalában lapultak. Az album korábban már megjelent magyarul az Európa gondozásában, most viszont a Magvető újrakiadásában vehetjük kézbe. (A Magvető logója egyébként gyönyörűen belesimul a borítóképbe – mindig is azt gondoltam, hogy a quenya írás mellékjeles betűire emlékeztet; ez a közeg csak még jobban kiemeli a hasonlóságot.)

Oldalak