Felnőni egy nap alatt (Patrick Ness – Release)

Szerző pilleremi On the

Patrick Ness: ReleaseA Pride hónapja után illő, hogy az olvasmányainkon keresztül is áldozzunk egy kis figyelmet az LMBTQ+ közösségnek. Patrick Ness korábbi regényeiben és legutóbb a Doctor Who spin-off-jának (Class) megírásakor egyaránt nagy gondot fordított arra, hogy legyenek homoszexuális karakterei, akik autentikus, ám nem szájbarágós módon szemléltetik az általuk megtapasztalt nehézségeket. Gyakran kerülgethette a gyanú az olvasókat, hogy Ness regényeinek egyes mozzanatait, az önmagukat marcangoló hősök megrendítően őszinte és valósághű érzelemvilágát az író saját tapasztalata ihlette. A Release-t olvasva azonban fel sem merül a kérdés, hiszen, ha Ness maga nem is vallotta volna be, hogy ezúttal mélyebben nyúlt saját emlékei közé, az amerikai vallásos kisvárosban szárnyát próbálgató, meleg kamaszfiú karaktere érezhetően közelebb áll a valósághoz, mint az eddigi regények közül bármi.

A Release Adam Thorn egyetlen napját írja le, ám ebben az egy napban a fiú élete több nagy kanyart is vesz, és útközben felnőttebbé válik, mire eljön az este. A történet felépítését Ness bevallottan Virginia Woolf leghíresebb regényéből, a Mrs. Dalloway-ből merítette, mivel az időbeli megkötést érdekes kihívásnak találta. Ahogy azt a korábbi írásaiban is láthattuk, előszeretettel él a visszaemlékezés eszközével, mintegy megbontva az idő linearitását. Adam napja valóban úgy bontakozik ki előttünk, hogy közben a fiú gondolatait és asszociációit követve hol belesüppedünk a múltba, hol lelassulva érzékeljük a jelent, ahol egyes részletek kiélesednek, míg mások elmosódnak. Ez a felépítés teszi lehetővé, hogy teljes mértékben azonosulni tudjunk az elbeszélőnkkel. Ennek köszönhető az is, hogy a prózai szempontból nem túl eseménydús történetet az ő szemén keresztül pont olyan fontosnak és izgalmasnak lássuk, ahogy a saját életünk kisebb-nagyobb eseményeit is jelentőségteljesnek éljük meg.

Adam élete ráadásul nem olyan egyszerű. Mélyen vallásos családja képtelen elfogadni, hogy homoszexuális. Úgy vélik, hogy valami baj van vele, a gonosz szállta meg – a fiú felváltva kap tőlük szánakozást és elutasítást. Még az enyhébb jelenetek is gyomorba vágják az embert, például amikor Adam bátyja, Marty kiböki, hogy amit Adam érez, az nem valódi szerelem, mert azt férfiak közt nem lehet és kész. Persze nincsen olyan alkalom, amikor jó ezt hallani, ám Adamet különösen szíven üti, hiszen éppen párkapcsolati kételyekkel küszködik – egy korábbi szerelmét még nem tudja elengedni, pedig közben egy újnak szeretné átadni magát. A család hozzáállása cseppet sem segít a bizonytalanságában, mi több, egyfajta reflexszerű önutálatot ültetnek belé, ami majdnem tönkre is teszi a fiú törekvését egy kiegyensúlyozott párkapcsolat felépítésére.

Zátonyra futottak (László Zoltán – Távolvíz)

Szerző acélpatkány On the

László Zoltán: TávolvízElég régóta követem a hazai sci-fi szerzőket, hogy tudjam, kik azok, akiknek megéri várni a könyveit. Nincsenek sokan, ez pedig megnehezíti a dolgukat, hiszen egy kisebb hiba is elég ahhoz, hogy az olyan csökönyös olvasók, mint én, felemás szájízzel tegyék le az amúgy nem rossz regényeiket. László Zoltán egyike azoknak, akik színvonalas, érdekes és izgalmas történeteket tesznek le az asztalra, és ha úgy adódik, nem félnek kísérletezni a formával, mondanivalóval, a sci-fi és fantasy alkotóelemekkel. Nagyon sokat kellett várni új regényére, a Távolvízre, és szerintem pont ezért volt felemás élmény számomra a könyv.

Pedig a világ ismét remek. A közeljövőben, amikor az emberiség egy globális katasztrófa felé rohan, mintegy százmillió idegen lény jelenik meg az Atlanti-óceánban. Senki sem tudja, honnan jöttek, vagy hogy miért - maguk a kreatúráknak nevezett idegenek sem, ugyanis valami rejtélyes törés miatt elveszítették minden, a Földre érkezésük előtti emléküket. Csak egy dolgot tudnak: hogy szolgálni akarják az emberiséget.

A regény negyven évvel később veszi fel a fonalat. Az EMP háborúk után (amikor az elektromágneses impulzus fegyverek miatt minden fejlettebb technológia használhatatlanná vált és a gépeken őrzött információk elvesztek) az emberek a partokra és a nyílt vizekre költöztek, hogy igénybe tudják venni a kreák szolgálatait. Ilyen például az ún. “lassú időgép” technológia, aminek a segítségével sokkal gyorsabban lehet öregíteni a dolgokat, vagy pl. élelmiszert termeszteni. A két főszereplő, Goda Gellard és anyja, Jana egy ilyen “ligben” szenved hajótörést, és a külvilágban eltelt percek számukra majdnem két évtizedet jelentettek. Anya és fia másként próbálják feldolgozni az őket ért traumát, ennek pedig egyik módja, hogy igyekeznek minél távolabb kerülni egymástól. Azonban minden megváltozik, amikor a kreák sziklahajójának tanulmányozásával foglalkozó tudósnő egy kollégája rejtélyes felfedezést tesz.

Szó szerint összenőve (Sarah Crossan – One)

Szerző pilleremi On the

Sarah Crossan: OneHa egy ifjúsági vagy YA regény főszereplői kamasz lányok, az olvasó – a számokat tekintve joggal – olyan bejáratott klisékre számít, mint az elnyomó környezetben mássága miatt különc hős alakja, a kötelező szerelmi szál, a szokásos tinédzser gondok szélsőséges ábrázolása és így tovább. Sarah Crossan a feje tetejére állítja ezeket az elvárásokat: a többszörösen díjazott, különleges vers-regényben, a One-ban megtaláljuk az összes felsorolt elemet, ám teljesen más formában, mint ahogy gondolnánk.

A könyv főszereplője egy 16 éves ikerpár, Grace és Tippi. A környezetük valóban sok szempontból elnyomja őket és tényleg különlegesek, de ennek a szokásosnál prózaibb oka van: a lányok sziámi ikrek. A történet ott kezdődik, hogy a család pénzügyi gondjai miatt Tippi és Grace nem maradhatnak tovább magántanulók, ősztől be kell iratkozniuk egy hagyományos iskolába. Innentől a cselekmény egészen szokványos a kamasz regények világában: az új közeg és a beilleszkedés nehézségei, konfliktusok egymással és a szülőkkel, barátság, szerelem, miegymás. Anélkül, hogy didaktikus tézisregénnyé válna, a One mindezen kliséket egy speciális szűrőn át mutatja be, amely által a háttérben egy súlyos társadalmi problémakör nagyon is realisztikus képe rajzolódik ki. A betegséghez és a fogyatékossághoz való szociális viszonyulás nem olyasmi, amin egy átlagos 16 éves sokat rágódna, Garce és Tippi életén viszont úgy ülnek ezek a fogalmak, mint egy hatalmas, fekete felhő.

Crossan a lányokon keresztül alaposan feltérképezi, mit jelent a mai társadalomban fogyatékossággal élni, hogy miért problematikus már a szó önmagában. A beteg vagy fogyatékos olyan kategória, amely azt feltételezi, hogy az így megbélyegzett emberek kevesebbek, mint a többiek. A közösség konszenzusa általános igazságként fogadja el a betegek és egészségesek között húzott határvonalat, ám a lányok számára az, hogy ki melyik kategóriába esik, csupán nézőpont kérdése. Nekik a világ úgy természetes, ahogy van, ők az idő nagy részében nem érzik tehernek az állapotukat és sokszor értetlenül vagy dühösen állnak azok elé, aki szánakozásukat fejezik ki irántuk. A történet elbeszélője, Grace, egyszer például meghallja a folyosón, ahogy pár fiatal arról beszél, el sem tudnának képzelni rosszabbat, mint az ő „deformáltságukkal” élni. De vegyük például a halálos betegségeket, gondolja feldúltan Grace, a rákos gyerekeket. „Számtalan rosszabb dolgot el tudok képzelni,” mondja.

Északi pszichopátia (Neil Gaiman – Északi mitológia)

Szerző stv On the

Neil Gaiman: Északi mitológiaÉrtelmetlen volna vitatni, hogy Gaiman az egyik legfontosabb élő fantasyszerző. Arról már inkább érdemes beszélgetni, hogy vajon mely formákban mutatkozik a legerősebbnek. Bár az Amerikai istenek fontos szöveg lett, ami még több olvasót szerzett magának a filmsorozat beindulása óta, illetve a Sosehol vagy akár a Csillagpor is olyan regények, melyek kapudrogként szolgálhatnak a gaimani életműbe, én mégis Csarliprinccel vagyok egy véleményen, aki szerint Gaimannek a kisebb formák állnak jól. Mindig is lenyűgözött az Amerikai istenek gazdagsága, ám a szerző novelláskötetei mélyebben megérintettek, és sokkal tovább a fejemben maradtak, mint a hosszabb szövegei.

Az Északi mitológia ebből a szempontból szerencsés határhelyzetben van. Gaiman a kötet során újraírja az északi mítoszok által ránk hagyományozott, nem túl sok történetet, mely egyfajta koherenciát kölcsönöz a szövegeknek. Így értelmezhetőek egy regény fejezeteiként is, ugyanakkor a történetek eléggé lazán kapcsolódnak egymáshoz ahhoz, hogy novelláskötetként olvashassuk őket. Mindez olyan narrációs szabadságot adott a szerzőnek, amely lehetővé tette, hogy újra megcsillogtathassa a kisprózában való kiválóságát.

Ahogyan az az előszóban is olvasható, a szerző tartja magát a mítosz ismert forrásaihoz, ugyanakkor nem lenne nagyszerű író, ha nem tudta volna becsempészni saját hangját és stílusát az átiratokba. Akár az egyes történetek tempóját, akár a dráma adagolását vagy a szereplők felépítését tekintjük, ízig-vérig Gaiman-kötetet tartunk a kezünkben.

Az írások egyik legnagyobb erénye a karakterek – az északi istenek – megformálásában rejlik. Mindegyikük szerepét alakját éppen annyira értelmezi át Gaiman, hogy megmaradjanak az alapvetően ismert jellemvonásaik, mégis a megszokott ábrázolásmódtól kissé eltérő személyiséggé állnak össze. Thor például hatalmas, erős és hős harcos, ahogyan az elvárható, ugyanakkor annyira hiú, hogy elvakítja a saját büszkesége, így könnyedén az orránál fogva vezetheti testvére, Loki. Éles elméjűnek sem nevezhető; nem veszi észre a finomabb sértéseket, végképp süket az iróniára.

Misztikus horrorból kalandregény? (Blake Crouch – Véres arany)

Szerző JKR On the

Blake Crouch – Véres aranyVallási fanatizmus, aljasság, kioltott életek, kapzsiság, szenvedés. Talán ezekkel a szavakkal lehetne a legjobban összefoglalni Blake Crouch Véres arany című regényét. Azonban van egy jelző, ami még idekívánkozik: a meglepő. Aki már olvasott az író tollából származó könyvet – mint például a Wayward Pinest vagy a Sötét anyagot –, azt meg fogja lepni a Véres arany, mivel ez a mű az előzetes elvárásokat teljesen felrúgja. Valószínű, hogy az olvasók eltérően fogják értékelni, hogy jó vagy rossz értelemben.

A könyv magyarul idén jelent meg, egy-két szedési hibát leszámítva igényes kivitelben, kifejezetten csalogató borítóval. A regény cselekménye két szálon fut, 1893-ban és 2009-ben, a helyszín pedig többnyire az Elveszett Város nevű kis helység a hegyekben. 1893 karácsonyán az aranyláz miatt a hegyekbe költözött lakosság ismeretlen okok miatt nyom nélkül eltűnik. Az eset különlegessége az, hogy minden tárgyuk érintetlenül megmaradt, semmi sem utal dulakodásra, fosztogatásra vagy valamilyen vírusos fertőzésre. Erre a rejtélyes eltűnésre keresik a választ 2009-ben, amikor egy kutatócsapat felmegy a hegyekbe. Abigail – a főhősnő – újságíróként dolgozik, az apja, Lawrence vezeti az expedíciót. A férfi történelemprofesszor, akit magával ragadott a hely misztikus háttere, így minden elérhető információt megszerzett a városról és annak lakóiról. A csapat tagja még a két túravezető, Jerrod és Scott, valamint egy paranormális fényképészettel foglalkozó házaspár, June és Emmett. Bár az indulás előtt a helyi seriff felhívja a figyelmüket arra, hogy veszélyes lehet felmenni az Elveszett Városhoz, a figyelmeztetés nem éri el a célját. Ugyan a romos település mára már teljesen kihalt, mégsem olyan nyugodt, mint amilyennek elsőre tűnik.

A könyvvel kapcsolatban meglehetősen vegyesek az érzelmeim. Sodró lendületű és izgalmas, ám ennek ellenére egyszer csak eljutottam egy pontra, amikor már úgy gondoltam, jobb lenne, ha a történet véget érne. Crouch mintha túlzottan elnyújtotta volna az egész cselekményt, egyes karakterek esetében pedig azt éreztem, hogy feleslegesen szerepelnek (annak ellenére, hogy meghatározó dolgokat vittek véghez). A kettősség érzete nemcsak ezen a szinten jelent meg az olvasás közben: míg egyes szereplők nagyon jól kidolgozottak voltak és megértettem a gondolkodásmódjukat, fájdalmaikat, addig más kulcsfigurák teljesen érthetetlenül viselkedtek. Olykor nem láttam a cselekedetek mögött álló okokat, itt-ott pedig azt éreztem, mintha egy hanyagul megírt forgatókönyvet olvasnék, ahol muszáj bután viselkedniük a szereplőknek, hogy még egy kicsit tudjanak szenvedni.

Nyugat+Zombik - egy képregény kálváriája

Szerző makitra On the

Nyugat-Zombik (Tragikomédia)Mi is az a Nyugat+Zombik? Aki esetleg nem hallott a magyar közösségi finanszírozás egyik, ha nem a legnagyobb sikeréről (legalább is pénzügyi oldalon), íme egy kis összefoglaló: Csepella Olivér diplomamunkájában Ady, Babits, Karinthy, Kosztolányi, Móricz, Tóth Árpád és Kata, a pincérnő futnak össze egy csapat zombival egy november 25-ei napon. És ez az ötlet annyira megtetszett a hazai irodalmi/képregényes szcénának, akkora lett az érdeklődés, hogy a szerző Indiegogo-projektet indított a kötet kiadására. A kért összeg 2014-ben egy nap alatt összegyűlt, az alkotó pedig ígéretet vállalt arra, hogy a támogatók 2015. karácsonyára már kezükbe is vehetik majd az eredményét. Erre azonban a mai napig nem került sor: a leendő kötet facebook-oldalán változó intenzitással kapják az olvasók a híreket arról, hogy most már tényleg hamarosan elkészül vele Csepella. Eddig eredménytelenül.

Az ötlet és a folytatás rengeteg embert megmozgatott, bár a növekvő lelkesedés egyre inkább átalakult. Ennek egyik lépcsője egy rövid és vicces “kritika” volt az Ntrópia oldalán, ami 2025-re prognosztizálja a megjelenést. Második lépcsőben Bayer Antal és társai tető alá hoztak egy 8 oldalas képregényt Nyugat-Zombik (tragikomédia) cimmel. A kiadványt a 2017-es Képregényfesztiválon vehették kézbe az érdeklődők. De a lényeg nem is ebben van, hanem az általa felkavart érzelmekben.

Különböző fórumokon ugyanis eltérően reagáltak az ötletre. Volt, aki abszolút viccként, paródiaként gondolt a dologra, illetve többen kifejtették, hogy ez lehet egy jogos kritika is, hiszen sokaknak gondjuk van a képregény elhúzódó megjelentetésével, valamint az alkotó kommunikációjával, illetve inkább annak hiányával, amire rá lehet mutatni akár egy ilyen kiadvány keretei között is.

Nincsenek válaszok (Gulyás Péter – A végtelen térségek örök hallgatása)

Szerző acélpatkány On the

Gulyás Péter: A végtelen térségek örök hallgatásaNéha úgy gondolom, az, hogy az ember értelmessé vált, valahol a legsötétebb vicc: hiszen emiatt kell úgy élnie, hogy tudatában van, egyszer meg fog halni. Igen, minden élőlény meghal, az entrópia talán a leginkább állandó törvény a világegyetemben. De más úgy leélni az életet – létezni? –, hogy nem tudjuk tudatosan, hogy a halál vár ránk, vagy egyszerűen csak nem foglalkozunk vele. Nincs olyan vallás, ami ne adna magyarázatot arra, mi történik az emberrel a halála után – némelyik felvázol egy túlvilágot, más a halandóság elfogadására tanít, megint más kiskapukkal kecsegteti az embert, amivel kijátssza a visszafordíthatatlan megsemmisülést. A halálról mindenki eltöpreng az élete során, és mindannyian szembesülünk vele valamilyen formában. Szembesülünk azzal, hogy a világegyetem léptékeiben mi csupán porszemek vagyunk. Térben és időben egyaránt csak múló szikrák, akik legjobb esetben is csak néhány másik szikrára vannak hatással. Feltesszük a kérdéseinket, hogy kik vagyunk, miért vagyunk itt, miért most és nem máskor, miért oda születtünk, ahová, van-e oka és okozata az életünknek. De ezekre a kérdésekre nincsenek válaszok. És e végtelen térségek örök hallgatása rettegéssel tölt el.

Az utolsó mondat nem tőlem származik, bár én is ugyanezt gondolom. Blaise Pascal francia matematikus és filozófus szavai ezek. Ez a mondat Gondolatok című munkájában olvasható, és sokak szerint a világirodalom egyik legszebb mondata, amire az évszázadok alatt nagyon sok gondolkodó és művész hivatkozott, és Gulyás Péter is innen vette első regénye címét. De nem csak ebben utal Pascalra, a mű egészét áthatja ez a gondolat – olyannyira, hogy az ember az olvasás után sem tudja, pontosan miről is szólt a regény. Persze, szólhat arról is, amit a fülszöveg is elárul. Egy budapesti középiskolában három diák készül a filozófia érettségire. Azonban az érettségi napja előtt az egyikük, Betti, egy súlyos betegség miatt meghal. Főhősünket – már ha lehet így nevezni egy önmarcangoló embert, igazi noir figurát –, a gyerekek filozófiatanárát már ez is eléggé megviseli, de a vizsga előtt egy másik diákja, Trenka, rejtélyes sms-ben közli, hogy az egyik tanár elvette tőle a pendrive-ját, és ha nem kapja vissza, akkor a lány öngyilkosságot fog elkövetni. A névtelen narrátor ekkor indul őrült rohamra az idő ellen, hogy megtalálja tanítványát, mielőtt késő lenne. De ahogy megpróbálja felfejteni a diáklány tette mögötti mozgatórugókat, olyan dolgokba botlik, amik folyamatosan megkérdőjelezik számára és az olvasó számára is, mi az igazság.

Szörny+felhívás=vaják (Andrzej Sapkowski – Az utolsó kívánság: Vaják 1.)

Szerző b.aletta On the

Andrzej Sapkowski: Az utolsó kívánság (Vaják 1. – Witcher)

„Tavaly télen Hrobarik herceg, aki nem volt ily kegyes, megpróbált engem felbérelni, hogy keressem meg azt a szépséges leányzót, aki elmenekült a bálból, miután elege lett az ordenáré udvarlásból. Még a cipőjét is elvesztette. Nehéz volt elmagyaráznom neki, hogy ehhez udvari vadász kell, nem pedig vaják.” (132.)

Ha azt mondom, hogy Ríviai Geralt, akkor sokaknak valószínűleg a Witcher játékok jutnak eszébe, nem pedig a lengyel Andrzej Sapkowski Vaják-sorozata, amely a játék univerzumának forrásaként szolgál. A kötetben egy szétbontott novellába illeszkedik hat önálló történet (közte a címadó novellával), amelyek előzményként vagy a hős visszaemlékezéseként szolgálnak. A szövegek egy-egy megbízás eseményeit mesélik el szarkasztikus, fekete humorral fűszerezve.

A Vaják-sorozat egy feudális világban játszódó fantasy széria, amelyet nemcsak hogy (lengyel) mitikus lények laknak, de bonyolult politikai játszmák tere is, amellyel jelen kötetben csak utalások formájában találkozhatunk. Noha a környezet a feudális rendszert idézi, mégsem kizárólag középkori tudományokkal találkozhat az olvasó; ennél Sapkowski szélesebb spektrumot teremt. Az asztrológia, az alkímia és a mágia mellett fontos szerepet kap az anatómia magas fokú ismerete, valamint a mutációs eljárás. A vaják univerzum “szakterületeinek” terminusai ismerősen csenghetnek az olvasók számára, hiszen napjaink tudományos közegéből származnak. Éppen ez az egybeolvadás teszi nagyon érdekessé a világ felépítését, a feudális viszonyok és napjaink ismeretének találkozása. A legkülönfélébb szörnyek élnek a világban, melyek kiirtására különböző mutagén anyagokkal létrehozták a vajákokat, akik megfelelő ellenszolgáltatásért levadásszák őket. A kötetből csak annyi derül ki, hogy a vajákok teszik a kisfiúkat “mutánsokká” különböző füvek és szerek segítségével. A főhős, Geralt is a vajákok kasztjához tartozik, a novellák pedig kalandjain keresztül ebből a világból adnak ízelítőt; illetve előkészítésként szolgálnak a későbbi eseményeknek.

Félidőnél tart a [bekezdés] program – Megalakult a Fantasztikus Irodalmi Olvasói Kör (F. I. O. K.)

Szerző Próza Nostra On the

[bekezdés] program[bekezdés] program

A Twister Media kiadó tehetségkutató pályázata, a [bekezdés] program kéziratbeküldő időszaka félidőnél tart.

Író vagy, csak éppen még nem jelent meg könyved? Nem találsz kiadót a kéziratodnak, mert azok csupán olyan szerzőkkel foglalkoznak, akiknek már jelent meg kötetük? A magánkiadások drágák és nem terjesztik megfelelően? Van egy történeted, amit meg kell osztanod a világgal? A [bekezdés] program azért jött létre, hogy a hozzád hasonló tehetséges íróknak megjelenési lehetőséget adjon.

Akik nem szabadok (Ben H. Winters – Földalatti Légitársaság)

Szerző acélpatkány On the

Ben H. Winters: Földalatti LégitársaságFöldalatti vasútvonal:

1) Az Amerikai Egyesült Államokban a XIX. században működő mozgalom, amely a déli fekete rabszolgák Kanadába szöktetését segítette elő. Nem igazi vasúti hálózatról van szó, de megvoltak a maga állomásai (rokonszenvezők lakásai, pincéi), mozdonyvezetői (tapasztalt kalauzok, vezetők) és vonatai (a szökésben levő rabszolgák), mint a rendes vasútnak;

2) Colson Whitehead 2016-ban megjelent Pulitzer-díjas regénye, amelyben a földalatti vasútvonal valóban egy vasúti hálózatot jelent, ami a rabszolgák menekítésére szolgál.

Földalatti Légitársaság:

1) Ben H. Winters, Az utolsó nyomozó-sorozattal ismertté vált író 2016-os alternatív történelmi regénye;

2) Winters azonos című regényében a földalatti vasútvonal mintájára létrejött és működő embercsempész hálózat a 2010-es évek Amerikájában.

Nincs neved. Nincs vagyonod. Nincs családod. Egy tárgy vagy. Egy eszköz. Nem vagy személy. Nem vagy ember. Fekete vagy. Rabszolga. A dolgod, hogy azt tedd, amire a gazdád utasít. Szeretned kell a gazdádat, hisz az ő keze ad enni, az ő akaratából élhetsz. A gazdád nélkül semmi vagy. Az életed nem a tiéd. Az idő sem a tiéd. Minden mozdulatod, minden gondolatod szabályok kötik. A világod csak annyi, amennyit a gazdád ad neked. Nem lehetnek önálló gondolataid.

Victor vagy. Legalább is így nevez egy arctalan bürokrata egy telefonvonal túlsó végén. A feladatod az, hogy vadássz. Az olyanokra, mint te. Azokra a rabszolgákra, akik átszöktek Délről. Most annak az arctalan alaknak vagy a rabszolgája. Amíg azt teszed, amit ő akar, addig mímelheted, hogy szabad vagy. De nem vagy az. Abban a világban, ahol a feketék egyes államokban még mindig rabszolgák, a hozzád hasonló alakok pedig az ő elfogásukkal foglalkoznak, ott te nem lehetsz szabad. És ők sem lehetnek azok. Ők, akiket a Földalatti Légitársaság próbál mégis felszabadítani.

Oldalak