Közeledik a karácsony, mindenki az utolsó (vagy éppen a legelső, attól függően, mennyire van elkésve) ajándékok után szalad, ötletel. Könyvet ajándékozni pedig mindig jó, mert egy pár papírlapon komplett világokat, életre szóló élményeket lehet elrejteni. Szerkesztőségünk tagjaitól is érkezett néhány ajánlat annak, aki még mindig keresi a tökéletes választást.

Benkő Marianna

Alejandro Jodorowsky - Juan Gimenez: Metabárók kasztja - Othon és Honorata

Az Incal után a Jodoverse újabb tagja láthat magyarul napvilágot: a Delta Vision korábbi kiadása után a Magnum Opus kiadó próbálkozik meg újra a Metabárók kiadásával. Jodorowsky saját Dűne-adaptációjából kinőtt víziója elementáris erejű, és nagyságához mérten ötletei is hatalmasak és vadak, karakterei érzelmesek, szenvedélyesek, agresszívek és végletekig elkötelezettek. A teremtett világ pedig színpompás science fiction robbanás. A most megjelenő első kötet merít talán leginkább Frank Herbert regényéből, de már itt megjelennek Jodorowsky egyéni látomásai, ahogyan továbbgondolta az eredeti eposzt. Minden sci-fi rajongó polcán ott a helye.

Borbíró Aletta

Brian K. Vaughan: Saga 5. és Rachel Smythe: Lore Olympus – Olümposzi história 1.

Egyre szívesebben olvasok képregényeket, ha az időm engedi, így karácsonykor két dolognak örülnék nagyon: a Saga legújabb részének és a Lore Olympus – Olümposzi históriának. A Saga történetét és főleg világát már az első kötettel nagyon megszerettem, hiszen kreatív, sokrétű és önreflexív. A Lore Olympus – Olümposzi história több dolog miatt is érdekel: kedvelem a Cicerónál megjelenő képregényeket, illetve szeretem a (görög) mitológiából merítő szövegeket.

Idén ötödik alkalommal kerül sor a Világok Találkozása megrendezésére. A tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is online láthatjátok programjainkat. Idén három beszélgetéssel készültünk, amiket facebook-oldalunkon tudtok megtekinteni a meghirdetett időpontban és azt követően is.

Termőtestek könyvbemutató (2021. december 9. 18:00)

Sepsi László új regénye egyszerre thriller és lappangó fantasztikum, a társadalom peremén és a törvényeken kívül élők portréja egy nem létező, mégis zsigerileg ismerős városból. A Termőtestekről a szerzővel Gaborják Ádám beszélget a könyvbemutatón. 

A szerzővel készült interjút és a könyvről írt recenziónkat a linkeken olvashatjátok.

Mennyire lehet magával ragadó egy fantáziavilág, és hol van az a határ, ahol a külvilág kizárása károssá válik? Mi történik akkor, amikor egy fiktív környezet átveszi az uralmat az életünk felett és megpróbál a valóság helyébe lépni? Többek között ezeket a kérdéseket helyezi nagyító alá Ursula Poznanski műve, miközben egy bűnügyet is feltár. „Lépj be! Vagy fordulj vissza! Ez Erebos.” (36.o.)

Ursula Poznanski osztrák írónő 2010-ben mutatkozott be Erebos című thriller regényével, amely számos díjat, többek között a Deutscher Jugendliteraturpreis-t (Német Ifjúsági Irodalmi Díj) is kiérdemelte. A történetet Gémes Szilvia először 2012-ben ültette át magyar nyelvre, majd 2021-ben a Scolar Kiadó gondozásában újra megjelent. Bár csak magyarul olvastam, és nem ismerem a forrásművet, elmondható, hogy a fordítás jól működik: a mondatok gördülékenyek, nincs mesterkélt hatásuk. Ha pedig nyelvezet: az Erebostól nem kell drámai szócsokrokat, bonyolult mondatszerkezeteket várni, egyszerű és lényegretörő a megfogalmazás. A történet Londonban játszódik, így a földrajzi nevek és több kifejezés is az eredeti formában maradt. Az olvasót lábjegyzetek orientálják, amelyekben nemcsak az idegen szavak jelentése szerepel, de rövid leírást is tartalmaznak magyarázatként. Néhol ez indokolatlannak tűnik, hiszen például a chat szó jelentésével mindenki tisztában van – vagy legalábbis a könyvvel megcélozni kívánt közönség feltehetően ismeri a fogalmat –, ám több esetben kifejezetten hasznos (például amikor egy londoni terület nevénél megmagyarázzák, hogy milyen jellegű negyedről van szó).

A történet szerint egy rejtélyes számítógépes játék burjánzik a főhős, Nick Dunmore iskolájában, amely annyira szigorú titoktartásra kötelezi a játékosait, hogy még beszélni sem szabad róla, de meghatározott keretek között terjeszteni kell. Ha valaki megszegi a szabályokat, végérvényesen kizárják őt, onnan pedig nincs visszaút. Az Erebos mintha mindent tudna arról, hogy mi történik a való életben és ennek megfelelően ad utasításokat – hol a játék világán belül kell fantázialényeket leküzdeni, hol a való életben kell ártalmatlannak tűnő feladatokat végrehajtani. Bár a játékból szabadon ki lehet lépni, annyira addiktív, hogy szinte mindenki foggal-körömmel küzd azért, hogy bent maradhasson, és minél magasabb szintre jusson. Ez sokszor a tanulás mellőzését, valamint a szociális kapcsolatok elhanyagolását jelenti, hiszen az Erebosban mindig történik valami, így a játék szüneteltetése értékes lehetőségektől fosztja meg a játékost. Emellett a játék sem nézi jó szemmel, ha valaki sokáig nem lép be: ilyenkor az egyik fő karaktere, a Küldönc figyelmezteti a felhasználót a hanyagságára, a következő ilyen alkalom pedig kizárással jár.

Emlékszem, hogy egy olyan előadáson hallottam először a gombák kommunikációjáról, ahova eleinte el sem akartam menni. Utána viszont nagyon sokáig megmaradt a lelki szemeim előtt az eltúlzott, de mindenképpen hatásos kép, hogy a gombafonalak kapcsolatos hálózata, amelyekben ráadásul a gombák ugyanúgy kémiai anyagokkal üzennek egymásnak, mint ahogy a mi idegsejtjeink a neurotranszmitterekkel, az idegrendszerünk hasonmása lehet az evolúció másik oldaláról. Van valami poétikus és az emberi hiúságot is simogató abban a gondolatban, hogy az anyatermészetnek létezhet egy lélegző agya. El tudom képzelni, hogy Sepsi Lászlót valami hasonló érzés mozgathatta a Termőtestek megírására, nekem legalábbis olvasás közben gyakran jutott eszembe ez a régi felismerés. A végeredmény egy hosszú, a saját magával szemben támasztott elvárásokat csak felemásan teljesítő szöveg lett, amely egyszerre thriller, családregény, fantasy és öko-fikció, és közben valahol egyik sem igazán.

A történet főszereplője tulajdonképpen nem az egyik karakter, hanem Höksring városa, egy térben és időben nehezen elhelyezhető helység, amelyet pár száz évvel a cselekmény kezdete előtt alapítottak. A kezdetben letelepedő családok leszármazottai tartják ellenőrzés alatt a város éjszakai életét; generációról generációra öröklődik a helyi bordélyház tulajdonjoga vagy a behajtói hivatás, és ez nagyjából orientálja is a történetet a fülszövegben is feltüntetett noir zsáner felé. Höksring ezen kívül híres az egyedül a környéken fellelhető gombáról, ami úgy működik, mintha Bogoly Berti mindenízű drazséját kombinálnánk az LSD-vel és az orosz rulettel; egyes gombák erős hallucinogének, amíg mások teljesen hatástalanok, vagy éppen halálos méregként viselkednek. A regény egyik tételmondata szerint Höksring maga a gomba, ami erősíti az öko-fikciós nézőpontot. A gombák a szöveg előrehaladtával egyre misztikusabb, intelligensebb szereplőkként tűnnek fel, ami akár értelmezhető úgy is, hogy a teljes természet szócsövévé válnak.

A hallucinogén gombák árusításával a beszédes nevű Ergot-család foglalkozik, egészen a regény első oldaláig, amikor is mindannyian merénylet áldozatává válnak. Innentől fogva a hatalomban megmaradt helyi családok, illetve a város polgármestere versengésbe kezd az Ergotok helyének betöltéséért, azonban már a kezdetektől fogva felsejlik, hogy egy ilyen küldetésnek csakis tragikus lehet a végkimenetele.

A regény emberi szereplői a város mellett inkább tűnnek deuteragonistáknak, fontos mellékszereplőknek, mintsem főszereplőknek. Több olyan karakter is hosszas expozíciót kap, akik ezután csak rövid szerepet kapnak, illetve a történetüknek nincsen egyéni tetőpontja; a narratív beteljesülés az ember és a természet összecsapásaként következik be. A belviszály különböző oldalain álló emberek tulajdonképpen rengeteg szempontból hasonlítanak egymásra; a leírásokat a naturalizmus, a testi funkciókra szűkülő elbeszélés uralja. Keveseknek vannak tisztán átlátható motivációik, leggyakrabban kilátástalan, vagy a kötelességtudattól hajtott figurákról van szó, akiknek sokszor maguknak sincs világos elképzelésük arról, hogy mit és miért szeretnének. Ez a fajta üresség értelmezhető tudatos szerzői döntésként; az urbánus életben kiüresedett személyiségek között nem is érződik fenyegetőnek, legfeljebb jelzésértékűnek az egyre több helyen burjánzani kezdő gomba.

Kinek több, kinek kevesebb panasza lehet a 2021-es  évre - Sepsi László valószínűleg az utóbbiak közé tartozik. Egyrészt Rossz beszéd című novellájával elnyerte a Zsoldos-díjat, másrészt megjelent Termőtestek című új regénye. Ez utóbbi kapcsán Nyerges Csaba beszélgetett vele.

Próza Nostra (PN): 2017-ben az első ViTán már meséltél nekem a soron következő regény-projektedről, amelyből aztán a Termőtestek lett, kicsivel később a Prae magazinban meg is jelent belőle egy részlet, magát a regényt ugyanakkor csak idén novemberben vehettük kézbe. A Pinky rajongójaként talán megbocsátható nekem, ha az az első kérdésem, hogy mi tartott ennyi ideig?

Sepsi László (SL): (nevet) Írni akartam egy fantasztikumba hajló nagy és sötét bűnregényt, amelyben már csak a hossza és a szerteágazó cselekmény miatt is el lehet veszni. A Pinky után alig pihentem, szinte egyből elkezdtem vázlatokat csinálni, megírtam hozzávetőleg 4-5 fejezetet, aztán kiderült, hogy nyelvileg nem tudom úgy megcsinálni, ahogy szeretném. Nem voltam elégedett a stílusával, túl közel volta Pinky nyelvezetéhez, illetve azt éreztem, hogy egy ekkora dramaturgia szerkezetet nem tudok egyben tartani. Félreraktam, írtam pihenésképpen egy ifjúsági regényt (Ördögcsapás, a szerk. megjegyzése), de közben azért anyagot gyűjtöttem: elkezdtem utánaolvasni a gombáknak, a város és történetének ábrázolásához pedig belevetettem magam Lewis Mumford urbanisztikai szövegeibe meg a Zola-regényekbe. Amikor nagyjából egy év múlva elkezdett nagyon feszíteni a dolog, és egy csomó ötlet is jobban kikristályosodott, akkor megint leültem és onnantól kezdve jobban ment.

PN: Ha a fülszövegben leegyszerűsített alapszüzsét nézzük – egy Höksring nevű kisvárost uraló gengsztercsalád a pokolra száll, és alvilági riválisaik egymással torzsalkodva próbálják betölteni a hatalmi vákuumot –, úgy tűnhet, hogy nem lesz nehéz dolgom a kategorizálással, de aztán ahogy haladtam a történettel, rájöttem hogy nem fogom tudni egyetlen olvasat alapján besorolni. Pusztán a külsőségeket tekintve nekem G.R.R. Martin és a Tarantino utáni gengszterfilmek hatása tűnt a legerőteljesebbnek, gondolok itt elsősorban a nézőpontváltogatós, mozaikokból összekapcsolódó szerkezetre, a karakterek sorsának esetlegességére illetve arra, hogy mint a Trónok harcában, itt is fontos szerepe van a fantasztikumnak, de azért mégsem az a legfontosabb.

SL: Nagyjából hét éven keresztül dolgoztam rajta megszakításokkal, és valahol magától értetődő, hogy hatással volt rám, amit eközben olvastam vagy láttam. A Trónok harca párhuzam teljesen jogos, tényleg fontos ihletforrása volt a regénynek, mint például a Fargo sorozat is a maga groteszk, kacskaringós dramaturgiájával és azzal, hogy sokszor azt sem tudjuk igazán, hogy ki itt a hősünk… már persze a Városon kívül.

Andrzej Sapkowski elsősorban a Vaják-sorozatáról ismert a hazai közönség számára, 2020-ban viszont egy új szériával, a Huszita-trilógia első részével mutatkozott be a Gabo kiadó jóvoltából. A Narrenturm – Bolondok tornya egy eredetileg 2002-ben megjelent történelmi fantasysorozat első része, ami 1425-be kalauzolja az olvasót. 

Előrebocsátom, hogy történelmi regényként számomra talán kevésbé érdekes a kötet. Ennek egyik fő oka, hogy nem ismerem olyan átfogóan a korabeli eseményeket és személyeket, ahogyan Sapkowksi sorjázza azokat – és mégsem csünghetek a keresőn néhány oldalanként egy közel 600 oldalas regény esetében –, ezért a fiktív és történelmi személyek közti határ elmosódott az olvasás során. Másrészt, a huszita háború inkább háttérként és nem központi cselekményként jelenik meg, sokszor mintha csak a vallási eszmefuttatások alibijeként szolgálna. A Narrenturmot mindezek miatt inkább a történet során a háttérben lappangó fantasy kódjai mentén olvastam, amelyek ritkán, de akkor jelentőségteljesen jutnak felszínre.

A regény egyik legizgalmas része a fejezetek felütése. A jól ismert számozott címek mellett egy rövid összefoglaló is megelőzi a történéseket, amivel elég ritkán találkozhatunk a kortárs fantasztikus irodalomban. Mivel Sapkowskit a Vaják-könyvek során az irodalmi hagyományra reflektáló szerzőként ismertem meg, így talán nem meglepő, hogy ez a szerkesztés is játék, ami az újkori irodalmat idézi meg, ahol egy-egy fejezet címéhez gyakran rövid kivonat is tartozik, ezzel előrevetítve a történéseket. Sapkowskinál ezek az összefoglalók inkább kiegészítik, olykor kommentálják a fejezetet, de a cselekményre csak halványan utalnak.

A regény története lassan hömpölyög – valójában nem sokkal több a sztori, mint amit a fülszöveg is elárul –, a fejezetek szinte mindig ugyanazt a sémát kínálják: a Prágában orvoslást és mágiát tanult főszereplő, Reynevan bajba kerül az aktuális társaival, aztán egy ismerős segítségével kimászik a csávából, majd miután gyors búcsút int az újonnan szerzett vagy korábbi ismerősnek, ismét találkoznak. Ez ugyancsak felidézi az olyan pikareszk műveket, mint például a Candide, a Don Quijote vagy a Gulliver utazásai, amelyeknek ugyancsak az utazás és kalandok sora határozza meg a cselekményét. A fejezetek hasonlósága mellett a történet egy másik ismétlődő eleme, hogy Reynevan fut egy nő után, aki vagy az aktuális szerelme, vagy csak távolról emlékezteti a szeretett nőre a fiút. A szerző ezt az egysíkúságot az elmésnek, pikírtnek szánt dialógusokkal és vallási, morális vagy egyéb eszmefuttatásokkal próbálja ellensúlyozni – ami egyébként a Vajákra is jellemző –, viszont itt hiányzik a természetesség, így gyakran kínossá válnak ezek a szöveghelyek.

Batman: A végzet Gothambe érkezik

Írta: Mike Mignola, Richard Pace, Illusztrálta: Troy Nixey, Dennis Janke, Dave Steward, Kiadta: Eaglemoss Hungary, 2017.

A nyolcvanas évek utáni képregénybeli horror egyik nagymestere Mike Mignola, aki a Dark Horse kiadónál lassan harminc éve folyamatosan futó Hellboy és BPRD képregényeivel az egyik legszebben felépített fikciós univerzumot kínálja az olvasóknak a sokszor vájtfülű rajongók számára is nehezen navigálható DC és Marvel alternatívájaként. Sokan elfelejtik azonban, hogy a karrierje kezdetén Mignola a két óriáskiadó több képregényében is közreműködött (pl.: The Incredible Hulk, Cosmic Odyssey, Batman), illetve a Hellboy kirobbanó sikere után sem szakította meg a kapcsolatot korábbi munkaadóival. Mi sem szemlélteti ezt jobban, mint az eredetileg 2000-ben megjelent Batman: A végzet Gothambe érkezik, amit 2017-től már magyarul is olvashatunk az Eaglemoss Hungary jóvoltából. Mignola a Hellboy során többször is bizonyította, hogy nagy rajongója Lovecraftnak, ám ezt a kötetet tényleg rogyásig zsúfolta a Cthulhu-mítoszra tett utalásokkal, illetve a Batman világából ismert koncepciók és karakterek stílszerű „lovecraftosításával”. A képregény emellett egy húszas évekbe ültetett alternatív Batman-történetként is funkcionál. Troy Naxey rajzai káprázatosan ötvözik a modern szuperhős-történetek realisztikus és a húszas évek ponyvamagazinjainak expresszív stílusát. Sok Elseworlds, azaz a szokásos kontinuitástól drasztikusan eltérő képregény született Batman főszereplésével az évek során (Gotham by Gaslight, Batman: Gotham Noir, Batman & Dracula), de A végzet Gothambe érkezik mindenképp a legjobbak közé tartozik.

Bevezető:

A horrorképregények új virágkora?

Az ősz beköszöntével mindig rám tör a késztetés, hogy a lehető legmélyebbre merüljek a horror műfajon belül, legyen szó irodalomról, filmekről, videojátékokról és képregényekről. Ez régen leginkább a horrorklasszikusok pótlását jelentette október környékén, ám újabban azt tapasztalom, különösen a képregények terén, hogy mintha szárnyalni kezdett volna a műfaj. A képregényeket illetően a magyarázat többrétű. Egyrészt a szuperhősök uralta mainstreamtől (DC, Marvel) független kiadók kezdenek egyre népszerűbbekké válni, amiből törvényszerűen következik, hogy egyre több horror műfajú alkotás jelenhetett meg az utóbbi években. Másrészt mintha a COVID-járvány hatására is megnőtt volna az érdeklődés a rémtörténetek iránt, hasonlóan ahhoz, ahogyan a korábbi feszültségekkel és szorongásokkal teli történelmi időszakokban is a horror felvirágzását figyelhettük meg, például a 19. század első felében, utána a spanyolnátha-járvány és a nagy gazdasági világválság alatt, végül pedig a hidegháború évei során. Míg korábban szabályosan vadászni kellett a friss horror címekre, most épp a bőség zavara okozhat fejtörést sokak számára. Jelen cikk abban próbál segítséget nyújtani, hogy mely nemrég megjelent horrorképregények azok, amik a legnagyobb eséllyel nyerhetik el a műfaj iránt érdeklődő olvasók tetszését. Vágjunk is bele!

Locke & Key: The Golden Age

Írta: Joe Hill, Rajzolta: Gabriel Rodriguez, Kiadja: IDW Publishing, várható megjelenés: 2022.

Sokan tulajdonítják a horrorképregények közelmúltbéli népszerűségét részben a Locke & Key váratlan sikerének. Az eredetileg 2008 és 2013 között futó, 37 számot megélt sorozatban Joe Hill és Gabriel Rodriguez a Locke család jelenkori megpróbáltatásait mesélik el, miután a családfő tragikus halálát követően a túlélők egy új kezdet reményében az addig éveken át elhagyatottan álló családi birtokukra költöznek. Az itt álló villa számos különös képességgel bíró kulcsot, illetve a kulcsokat mindenáron megszerezni próbáló démoni lényt rejt magában.

A történet során apránként fény derül a Locke család és a birtok múltjára: a család őse, Benjamin Locke az amerikai függetlenségi háború idején lelt rá a Lovecraft nevű város területén álló barlangra, amiből kapu nyílik egy démonokkal teli dimenzióba. A démonok csak emberek megszállásával képesek biztonságosan átlépni a mi valóságunkba.

A sorozat egészet alkot ugyan (a kötetek magyar nyelven a Fumax Kiadó gondozásában érhetők el), azonban több „árván” maradt, azaz gyűjteményes kiadványba nem került történet is megjelent az évek során, amik a Locke család előző generációra fókuszáltak (Open the Moon, Small World). Mint derült égből villámcsapás, Joe Hill új minisorozatokat jelentett be. Az In Pale Batallions a Locke család első világháború alatti viszontagságairól, a Hell & Gone a korábbi háború során végbement tragédiák feldolgozásáról szól, illetve utóbbi egy leleményesen kivitelezett Sandman-crossoverként (Neil Gaiman) is funkcionál. De ez még semmi: a Golden Age, azaz Aranykorra keresztelt történetszál egy új, előreláthatóan 37 számból álló eposz, a World War Key felvezetése. A Golden Age valamennyi száma megjelent már és megrendelhetőek, a füzeteket egybegyűjtő kötet pedig jövő márciusára várható, amiben helyet kap majd egy exkluzív történet, a Face The Music is. 

„A gyógyulás soha nem az embereken, hanem rajtuk túli erőkön múlott.” Lakatos Menyhértnek 1975-ben ez az egy mondat elég volt arra, hogy a magyarországi cigányság nagy szociografikus regényében, a Füstös képekben leírja a cigány hiedelemvilág működését. Ebben a babonarendszerben az ártó szellemek és természeti démonok az emberekkel közös valóságon és téren osztoznak, így a betegségekre a démonok kiűzéséről szóló mesék jelentették a gyógyírt. Eszerint minden gyógyítás mitikus magyarázatot kell kap, azt a régiek tapasztalatai, a meséken keresztül hagyományozódó kollektív tudat teszi lehetővé. Kele Fodor Ákos 2019-ben a Tea Kiadó gondozásában megjelent A szív vége című felnőtt mesekönyve egy ilyen, a cigány mondavilágon alapuló teret mutat be, amiben a démonok és emberek együtt élnek és kölcsönösen hatással vannak egymás életére.

A könyvnek kézbevételétől kezdve a legfontosabb gesztusa ez a világépítés. Ha a könyvtárgyról eltávolítjuk a védőborítót, egy fekete kötetet kapunk fekete lapélfestéssel, ami pontosan kijelöli a valóság és a mesevilág zárt határát. Ezt tovább erősíti a Cigány újmesék alcím újmese tagja is: az olvasó felejtsen el mindent, amit eddig a mesékről tudni vélt. A szerző szimulációt hoz létre és működtet a könyvben: cigány néprajzi adatokból, motívumokból konstruál egy, a cigány hiedelemrendszerhez hasonló világot, és ennek a konstruált, nem autentikus, de az autenticitás látszatát keltő világnak teremt működési rendet és szabályrendszert.

A mesék között feltűnő illusztrációk, Bán Sarolta munkái, erős vizuális építői a szimulációnak. A néprajzi felvételek alapján, fotómanipulációs eljárással készített szürreális alkotások nem csupán kísérik a szöveget, hanem karakteresen meghatározzák a kötet épített világának hangulatát. A képek szereplői egy archaikus, mitikus hegyes, fás térben állnak, az illusztrációk így a szimuláció valósággal való játékát, a cigány hiedelemvilág démonokkal közös dimenzióját és mitikus időkezelését egyaránt megidézik.

Az illusztrációk felépülésükben is kísérik a szöveget. Az első oldalakat lapozva száraz, agyag pusztaságot látunk, a későbbi képek mitikus és horrorszerű állat- és növényvilága, vagy a Kárpát-medence erdős hegyei ekkor még a szövegben sem képződtek meg. Az első mesében a teremtés mitikus idejében járunk: az Ég és a Föld gyermekeinek viszálya zajlik, melynek hatására az ég és a föld végleg elválik egymástól, és a földön a dombok és a hegyek azért jönnek létre, hogy az égbe száműzött Nap-király, Hold-király és Szél-király meglátogathassa anyjukat, a Földet. A mesék terét a három király hegyei szervezik, a meséket gyűjtő három fejezet ezeknek a hegyeknek a nevét viseli, és az azokon élő lények meghatározzák a fejezetekben szereplő mesék fontos problémáit is. Az első mesék között a Szél-hegyeken és a Hold-hegyeken élő varázslények, kesályi erdei tündérek és locholicso démonemberek kapcsolatából született betegségek, rontások szerepelnek, így egy sötét, misztikus világ jelenik meg az illusztrációkban. Az utolsó fejezet a Nap-hegyeken élő sorstündérek, urmék és a cigány emberek sorsát beszéli eli, itt az illusztrációk világosabbak és emberközelibbek, reálisabbak. A Szerencséshegyeken élő urmék rendelkeznek a kötet mesevilágával, ők osztanak ki jó- és balsorsokat, illetve ők mérik ki az emberek vörös szalagját, aminek segítségével befolyásolni tudják a halandók élethosszát és az életminőségét, így a könyv végén az illusztrációk világosabbak és evilágibbak.

A konferencia előadóinak és a kerekasztal-résztveőinek rövid bemutatkozásait, valamint az előadások absztraktjait olvashatjátok, előadásuk sorrendjében. A részletes programot és további információkat korábbi bejegyzésünkben olvashattok.

A konferencia előadói

Kovács Rezsuk Dániel

A Szegedi Tudományegyetem esztétika-kiadói ismeretek (BA) és filmtudomány (MA) szakon végzett hallgatója. Alapszakos szakdolgozatában Alejandro Jodorowsky és Jean Giraud (Moebius) képregényekre, illetve filmekre gyakorolt hatását vizsgálta, míg mesterszakon a fő kutatási területe a szuperhős-képregényadaptációkban tetten érhető dekonstrukció volt. Jelenleg grafikusként dolgozik és szabadidejében képregény-kritikákat ír.

Absztrakt: A szuperhős-dekonstrukció eredete és története

A dekonstrukció egyre gyakrabban előforduló kifejezés a különböző publisztictikai és vernakuláris, még pontosabban kritikai sajtóműfajokban, írott és videóesszékben, valamint a rajongói platformokon tetten érhető diszkurzusokban. Ez alól a szuperhős-média sem kivétel, sőt, a műfaj több mint egy évtizede tartó popkulturális hegemóniája csak tovább fokozta a dekonstrukció körül tematizálódó párbeszédet. A jelenség megértése érdekében megvizsgálom a szuperhős műfaj és a dekonstrukció fogalmait, ezek egymással való viszonyát és a dekonstrukció következményeit a műfajra nézve, annak történelmi, társadalmi, gazdasági és politikai kontextusában. Áttekintem a dekonstrukció történetét és megjelenési formáit az angolszász (brit és amerikai) szuperhősképregényeken belül, külön figyelmet szentelve a dekonstrukciós szemléletű mozgalom szempontjából fontos szerzőknek: Howard Chaykin (American Flagg!), Dean Motter (Mister X), Matt Wagner (Grendel), Frank Miller (Daredevil, Batman: The Dark Knight Rises), és Alan Moore (Miracleman, Captain Britain, V for Vendetta, Swamp Thing, Watchmen).