A science fiction gyakran nagyszabású változásokat vizionál, olyan jövőképeket mutat, ahol a technológia egy ma még megoldhatatlan probléma áthidalásával újítja meg az emberi életet – távoli bolygók kolonizálásával, a halál kijátszásával, a mesterséges intelligencia megalkotásával, és így tovább. Létezik azonban olyan történet is, ahol tulajdonképpen nem beszélhetünk nagy ugrásról, hanem egy, akár már ma is létező találmány lehetséges felhasználási módjára hívják fel a figyelmünket, és bár ez eltörpül például a terraformálás lehetőségei mellett, mégis alapjaiban képes megváltoztatni a világot.
Mert mi lenne például akkor, ha a háromdimenziós nyomtatás segítségével ezentúl otthon is elő lehetne állítani bármilyen drogot? Erre a kérdésre ad választ Daryl Gregory Afterpartyja, ahol az „okosdrog-nyomtatás” nem csak a terjesztési és fogyasztási szokásokat formálta át teljesen, de a gyógyszeriparnak is új lendületet adott. Ezt a hullámot próbálja meglovagolni a főszereplő, Lyda Rose, és kis, tudósokból álló csapata, akik azért alapítanak céget, hogy megtalálják a skizofrénia ellenszerét. A száztízedik prototípus kedvező eredményeket mutat, ám nem sokára fény derül egy különös mellékhatásra: a száztízes hívővé tesz, és túladagolás esetén állandó hallucinációt okoz, egy isteni megtestesülést rendel az ember mellé. Lyda Rose és a cég többi tagja pont az ünnepi partin kapnak túl nagy adagot a gyógyszerből, aminek eredményeképpen a nő elveszíti a feleségét és a józan eszét. Az incidens után pár évvel a száztízes valahogy kikerül az utcára, és Jelenlét néven terjedni kezd, jámbor hívővé téve bárkit, aki használja.
A történet egy kalandos és fordulatos nyomozást követ végig, ahol Lyda Rosa, megszökve a zárt osztályról, az elszabadult drog nyomába ered, és próbál gátat vetni a terjedésének. A feszes tempó mellett azonban bőven marad idő komoly teológiai és/vagy pszichológiai kérdések boncolgatására – a regény csodás bizonyítása annak, hogy az akciódús történetmesélés nem feltétlenül jár együtt a sokrétű mondanivaló elhanyagolásával. Az Afterparty nem retten vissza az egyik legősibb misztikum, a vallás megostromlásától sem.
Lyda Rose alapvetően szkeptikus és ateista – nem, hogy nem hisz Istenben, de egyenesen támadja azokat, akik igen –, ám a Jelenlét túladagolása után az Úr egyik angyala szegődik mellé, aki testi-lelki jólétére hivatott vigyázni. Lyda az eszével tudni véli, hogy Dr. Glória, az angyal, csupán egy drog és az általa okozott kémiai reakciók műve, közben azonban „érzi” a transzcendens erő jelenlétét, és igazából nem a hallucináció, hanem ez a belső ellentmondás kergeti az őrületbe. Az egyik kérdés tehát az: a Jelenlét olyan mértékben tudatmódosító hatású, hogy hívővé tesz, vagy csupán felszabadítja az agy ama potenciálját, hogy érzékelni tudja Istent? A hit mindkét esetben egy bizonyos tudatállapotot feltételez, így a rendelkezésre álló módszerekkel pont ugyanúgy nem lehet bizonyítani egyik, vagy másik álláspontot, ahogy magának a felsőbbrendű akarat létezésének esetében sem.
Az ezt követő kérdés még zavarba ejtőbb: számít egyáltalán, hogy melyik eset áll fenn? Lyda előszeretettel vitatkozik az angyalával, ám amikor nehézség előtt áll, mégis hálásan támaszkodik Dr. Glória erejére, és meg tudja érteni azokat, akiknek szükségük van hasonló támaszra. Ráadásul a Jelenlét a vallás legtisztább, legártatlanabb formáját adja az embereknek: szeretetet, együttérzést és becsületességet hirdet. Békét nyújt bandatagoknak, gyilkosoknak, tévelygőknek, így tulajdonképpen egy valódi utópia ígéretét hordozza magában.
Az egyetlen fals hang a mennyei harmóniában a szabad akarat problémája. A regényben szereplő Istennek nem számít, hogy hívei saját meggyőződésből, vagy egy drog hatására fordulnak-e felé, mi több, maga is részt vesz a terjesztésben, mintha csak az Ige hirdetéséről lenne szó. Mi valójában a józanész, és feladja-e az, aki szedni kezdi a Jelenlétet?
A vallás és a drogfüggőség párhuzama első hangzásra talán durvának, esetleg sértőnek tűnhet, mivel az utóbbit sokan elítélendő dolognak tartják. A regény azonban ezzel szemben azt hangsúlyozza: ne ítélkezzünk a függők felett, mert vannak élethelyzetek, ahol az embereket bizony kevésbé érdekli a szabad akarat és a tiszta tudat, mint a túlélés, vagy egy akadály leküzdése, az pedig sok tényezőn múlhat, hogy ilyenkor tudatmódosító szerhez, vagy Istenhez fordulunk-e. Lyda maga is függő, akinek már a Jelenlét előtt alkoholproblémái voltak, és az Úr angyalát mellé hívó drog tulajdonképpen ugyanazt a támaszt és kiutat szolgáltatja számára, mint az ital, csak épp a mellékhatás nem egyértelműen káros.
Az Afterparty nem ad választ a fentebb említett kérdésekre, és ezt nagyon jól teszi. Provokatív, olyan értelemben, hogy gondolkodásra késztet, ám közben végig valahogy középen tud maradni. A titka talán a diverzitás – a regény karakterei minden szempontból sokfélék, akár rasszukat, szexuális orientációjukat, meggyőződésüket, vagy mentális állapotukat tekintjük, ám mindegyikük van annyira kerek, hogy bármelyikük helyzetét meg lehessen érteni. A Jelenlét talán csak egy drog, talán az a bizonyos drog, amely összeköt Istennel, talán mindez nem is számít, és végső soron olvasóként mi döntjük el, melyik verzióban szeretnénk hinni.
