Cigányútra csattantyúmagot (Kele Fodor Ákos: A szív vége)

Szerző Veszprémi Szilv... On the

A gyógyulás soha nem az embereken, hanem rajtuk túli erőkön múlott.” Lakatos Menyhértnek 1975-ben ez az egy mondat elég volt arra, hogy a magyarországi cigányság nagy szociografikus regényében, a Füstös képekben leírja a cigány hiedelemvilág működését. Ebben a babonarendszerben az ártó szellemek és természeti démonok az emberekkel közös valóságon és téren osztoznak, így a betegségekre a démonok kiűzéséről szóló mesék jelentették a gyógyírt. Eszerint minden gyógyítás mitikus magyarázatot kell kap, azt a régiek tapasztalatai, a meséken keresztül hagyományozódó kollektív tudat teszi lehetővé. Kele Fodor Ákos 2019-ben a Tea Kiadó gondozásában megjelent A szív vége című felnőtt mesekönyve egy ilyen, a cigány mondavilágon alapuló teret mutat be, amiben a démonok és emberek együtt élnek és kölcsönösen hatással vannak egymás életére.

A könyvnek kézbevételétől kezdve a legfontosabb gesztusa ez a világépítés. Ha a könyvtárgyról eltávolítjuk a védőborítót, egy fekete kötetet kapunk fekete lapélfestéssel, ami pontosan kijelöli a valóság és a mesevilág zárt határát. Ezt tovább erősíti a Cigány újmesék alcím újmese tagja is: az olvasó felejtsen el mindent, amit eddig a mesékről tudni vélt. A szerző szimulációt hoz létre és működtet a könyvben: cigány néprajzi adatokból, motívumokból konstruál egy, a cigány hiedelemrendszerhez hasonló világot, és ennek a konstruált, nem autentikus, de az autenticitás látszatát keltő világnak teremt működési rendet és szabályrendszert.

A mesék között feltűnő illusztrációk, Bán Sarolta munkái, erős vizuális építői a szimulációnak. A néprajzi felvételek alapján, fotómanipulációs eljárással készített szürreális alkotások nem csupán kísérik a szöveget, hanem karakteresen meghatározzák a kötet épített világának hangulatát. A képek szereplői egy archaikus, mitikus hegyes, fás térben állnak, az illusztrációk így a szimuláció valósággal való játékát, a cigány hiedelemvilág démonokkal közös dimenzióját és mitikus időkezelését egyaránt megidézik.

Az illusztrációk felépülésükben is kísérik a szöveget. Az első oldalakat lapozva száraz, agyag pusztaságot látunk, a későbbi képek mitikus és horrorszerű állat- és növényvilága, vagy a Kárpát-medence erdős hegyei ekkor még a szövegben sem képződtek meg. Az első mesében a teremtés mitikus idejében járunk: az Ég és a Föld gyermekeinek viszálya zajlik, melynek hatására az ég és a föld végleg elválik egymástól, és a földön a dombok és a hegyek azért jönnek létre, hogy az égbe száműzött Nap-király, Hold-király és Szél-király meglátogathassa anyjukat, a Földet. A mesék terét a három király hegyei szervezik, a meséket gyűjtő három fejezet ezeknek a hegyeknek a nevét viseli, és az azokon élő lények meghatározzák a fejezetekben szereplő mesék fontos problémáit is. Az első mesék között a Szél-hegyeken és a Hold-hegyeken élő varázslények, kesályi erdei tündérek és locholicso démonemberek kapcsolatából született betegségek, rontások szerepelnek, így egy sötét, misztikus világ jelenik meg az illusztrációkban. Az utolsó fejezet a Nap-hegyeken élő sorstündérek, urmék és a cigány emberek sorsát beszéli eli, itt az illusztrációk világosabbak és emberközelibbek, reálisabbak. A Szerencséshegyeken élő urmék rendelkeznek a kötet mesevilágával, ők osztanak ki jó- és balsorsokat, illetve ők mérik ki az emberek vörös szalagját, aminek segítségével befolyásolni tudják a halandók élethosszát és az életminőségét, így a könyv végén az illusztrációk világosabbak és evilágibbak.

II. Végtelen határok - bemutatkoznak a konferencia résztvevői

Szerző Próza Nostra On the

A konferencia előadóinak és a kerekasztal-résztveőinek rövid bemutatkozásait, valamint az előadások absztraktjait olvashatjátok, előadásuk sorrendjében. A részletes programot és további információkat korábbi bejegyzésünkben olvashattok.

A konferencia előadói

Kovács Rezsuk Dániel

A Szegedi Tudományegyetem esztétika-kiadói ismeretek (BA) és filmtudomány (MA) szakon végzett hallgatója. Alapszakos szakdolgozatában Alejandro Jodorowsky és Jean Giraud (Moebius) képregényekre, illetve filmekre gyakorolt hatását vizsgálta, míg mesterszakon a fő kutatási területe a szuperhős-képregényadaptációkban tetten érhető dekonstrukció volt. Jelenleg grafikusként dolgozik és szabadidejében képregény-kritikákat ír.

Absztrakt: A szuperhős-dekonstrukció eredete és története

A dekonstrukció egyre gyakrabban előforduló kifejezés a különböző publisztictikai és vernakuláris, még pontosabban kritikai sajtóműfajokban, írott és videóesszékben, valamint a rajongói platformokon tetten érhető diszkurzusokban. Ez alól a szuperhős-média sem kivétel, sőt, a műfaj több mint egy évtizede tartó popkulturális hegemóniája csak tovább fokozta a dekonstrukció körül tematizálódó párbeszédet. A jelenség megértése érdekében megvizsgálom a szuperhős műfaj és a dekonstrukció fogalmait, ezek egymással való viszonyát és a dekonstrukció következményeit a műfajra nézve, annak történelmi, társadalmi, gazdasági és politikai kontextusában. Áttekintem a dekonstrukció történetét és megjelenési formáit az angolszász (brit és amerikai) szuperhősképregényeken belül, külön figyelmet szentelve a dekonstrukciós szemléletű mozgalom szempontjából fontos szerzőknek: Howard Chaykin (American Flagg!), Dean Motter (Mister X), Matt Wagner (Grendel), Frank Miller (Daredevil, Batman: The Dark Knight Rises), és Alan Moore (Miracleman, Captain Britain, V for Vendetta, Swamp Thing, Watchmen).

BFF-ek mindhalálig? (Vera Brosgol: Ánya kísértete)

Szerző Bálint Zsófi On the

Ki ne álmodozott volna gyerekként vagy tiniként egy titkos, mindenki számára láthatatlan barátról? Egy apró, láthatatlan lényről, aki bejut mindenhova, lelesi a dolgozat megoldásait, súgóként kiment a kínos szituációkból, vagy akár házi stylistként is funkcionál. Ezt a fantáziát valósítja meg Vera Brosgol Ánya kísértete című képregénye Ánya, az átlagos kamasz és Emily, a pár száz éve halott szellemkislány történetével. Ám ami kezdetben izgalmas kalandnak tűnik számukra, az hamar rémálommá válik.

A történet középpontjában Ánya, egy Amerikába vándorolt orosz  kislány kalandjai állnak: egy balesetnek köszönhetően kútba zuhan, ahol találkozik a vele egyidős, több száz éve meggyilkolt Emily szellemével. A kísértet Ányával tart a fenti világba, hogy titkos barátnőként segítsen megküzdeni a mindennapok nehézségeivel, ő pedig cserébe segítsen neki kideríteni meggyilkolásának körülményeit.

Az Ánya kísértete 2020-ban jelent meg magyarul a Ciceró Kiadó fiataloknak szánt képregénysorozatában, így mondanivalója is egyértelműen nekik szól. Noha kezdetben felvetődik egy bűnügy felderítésének izgalmas lehetősége, ez a szál gyorsan elveszik, mert bár fény derül a múlt eseményeire, a nyomozás narratív eleme csak pár oldal erejéig jelenik meg. A történet végig Ánya és Emily kapcsolatára, problémáira és a kamaszok mindennapi életére fókuszál: a testalkattal kapcsolatos elégedetlenségre, a népszerűtlenségre, megalázó pillanatok átélésére tesi órán, és elérhetetlen álompasi utáni epekedésre. Titkos énjeként, egyszerre alteregójaként és ellentéteként értelmezhető Emily, aki bár pár száz évvel korábban élt, mégis ugyanazokat az álmokat, vágyakat dédelgeti, mint Ánya. Kapcsolatuk, nézeteltéréseik szórakoztatóak és humorosak, mindennapi küzdelmeik az olvasó számára is ismerős helyzetekben jelennek meg. 

Bár a két lány gondolkodása hasonló, mégis az érem két oldalaként jelennek meg. A történet kezdetén Ánya undok, nemtörődöm, társaitól elhúzódó, míg Emily aranyszívű, kapcsolatokra vágyó szellemként. Ahogy azonban lassan fény derül a múlt eseményeire és Emily jellemére, a két végpont fokozatosan felcserélődik. Emily Ánya álmait kifacsart, végletekig túlzó módon igyekszik megvalósítani, ami kiábrándítja mind barátnőjét, mind a befogadót. A történet zárálatával levonható az a felnőtt olvasó számára kissé didaktikus tanulság, hogy az igazán fontos dolgokat nem a külsőségek jelentik. A mű a mellékszereplők terén is a szokásos sztereotípiákat vonultatja fel: a kedves stréber srác, akit társai kínoznak; az álompasi, akiről kiderül, hogy aljas; és az irigyelt menő lány, akinek csillogó világa csak látszat. Ugyanakkor elnagyoltságuknak köszönhetően a fiatal olvasók könnyedén kapcsolódhatnak a képregényhez, megfeleltetve egy-egy szereplőt a saját mindennapjaiknak.

Feláldozhatók (Cullen Bunn – Miguel Valderrama: Cyberpunk 2077 Trauma Team)

Szerző Babos Orsolya On the

A Cyberpunk – Trauma Team a CD Projekt Red által készített videójáték, a Cyberpunk 2077 világában játszódik. A majd száz oldalas kötetet Cullen Bunn írta és Miguel Valderrama illusztrálta, és eredetileg minisorozat formájában jelent meg a Dark Horse Comics kiadásában. A hazai verziót Rusznyák Csaba fordításában a Fumax kiadó szállítja keménykötéses kiadásban.

A játék megjelenése körüli botrány a gamer sajtóból a mainstream médiába is átgyűrűzött, a fejesek ugyanis annak ellenére erőltették a program kiadását, hogy az szemmel láthatóan még nem volt készen, illetve a hosszú évek várakozása annyira feltornázta a rajongói elvárásokat, hogy azoknak lényegében képtelenség lett volna megfelelni. A Cyberpunk 2077-et azóta is foltozgatják, és bár forradalmi lépcsőfok nem lett a videójátékok történetében, bőven került bele olyan mennyiségű és minőségű tartalom, hogy érdemes legyen belevetni magunkat Night City egyszerre mocskos és lélegzetelállító világába.

Most is ebbe az univerzumba tehetünk kirándulást, hiszen a képregény egyik nem titkolt célja, hogy kedvet csináljon a játékhoz, hiszen egy Night City atmoszférájába maximálisan illeszkedő, vérben és morális dilemmákban bővelkedő történetet mesél el.

A kötet címadója, a Trauma Team egy elit kommandós mentőcsapat, melynek tagjai egyszerre kapnak orvosi és harci kiképzést, és feladatuk, hogy ügyfeleiket bármilyen életveszélyes szituációból percek alatt kimenekítsék és életben tartsák, adott esetben kíméletlenül leszámolva az őt fenyegető erőkkel. A Cyberpunk 2077 egyik első küldetésében átélhetjük, ahogy a bevetés helyszínére érkező Trauma Team tagjai gondolkodás nélkül szitává lövik a bandatagokat, akik majdnem hidegre tették a kliensüket. Ez az először lövő, aztán kérdező attitűd azonban az életben maradás kulcsa lehet a városban, ahogy azt a képregényben is számtalan helyen láthatjuk. Főszereplőnk Nadia, akinek csapatát a legutóbbi kiszállásukkor egytől egyig lemészárolták. A sztori in medias res kezdődik, Nadia épp utolsó bevetésének emlékképeit idézi fel egy pszichológiai munkaalkalmassági vizsgálaton, amely azt hivatott eldönteni, hogy egy ekkora pszichés trauma után visszamehet-e a terepre, immár egy másik csapat kötelékében. Az első néhány oldalon a visszaemlékezés kiváltója és kerete tehát maga a vizsgálat látható, ami képileg erősen emlékeztet a Blade Runner Voight-Kampff empátiatesztjére, amely az androidok és emberek megkülönböztetésére szolgál, és bizonyos kérdések által kiváltott fiziológiai reakciókat vizsgál: szemmozgás, pupillatágulás, pulzus.

Őrségváltás - főszerkesztői leköszönő és beköszönő

Szerző Próza Nostra On the

Steve leköszönője

Csaknem tizenegy év után szeptember 1-én lemondtam a Próza Nostra főszerkesztői pozíciójáról és azt Benkő Marianna eddigi főszerkesztő-helyettesnek adtam át. 

A lényeg az előző mondatban elmondható, minden más már csak appendix. A folyóiratok belső működése ritkán érdekli az olvasókat és ha a lap jól működik, akkor erre nincs is semmi szükség. Ebben a leköszönőben mégis összefoglalom, milyen okok is vezettek idáig. Azt kell mondjam, csupa jó okok ezek, melyek miatt már nem tudok olyan mértékben a lapra koncentrálni, ami a Próza Nostra zökkenőmentes működéséhez és fejlődéséhez szükséges. És persze itt az ideje egy friss tekintetnek és az új ötleteknek is!

Egy kép többet ér ezer szónál (Frank Herbert - Brian Herbert - Kevin J. Anderson: Dűne - Képregény 1.)

Szerző bobzenub On the

Dennis Villeneuve hamarosan bemutatásra kerülő Dűne adaptációja kapcsán a leggyakrabban felmerülő kétely, hogy vajon elég sikeresnek bizonyul-e a film ahhoz, hogy a stúdió zöld utat adjon a folytatásnak. Villeneuve ugyanis két részesre tervezte az 1965-ös regény feldolgozását. Ez merész vállalkozás, mivel a Dűne első könyvét Frank Herbert pár kulcsfontosságú cselekményelemen túl leginkább az expozíciónak, azaz a Dűne világának és az azt benépesítő karakterek bemutatásának szentelte. A megalapozó jellegű és leírásokban bővelkedő narratívák önmagukban nem feltétlenül kedveznek a cselekményközpontú vizuális feldolgozási kísérleteknek. Nos, amennyiben Brian Herbert és Kevin J. Anderson képregény-adaptációját tekintjük mérvadónak (márpedig a szerzők erről próbálják biztosítani az olvasót a kötet előszavában), akkor bizony azt kell mondanunk, hogy a vállalkozás maga nem lehetetlen, csak meg kell találni a megfelelő drámai struktúrát, ami a képi feldolgozás révén közvetített elbeszélés fő vázát alkothatja. 

A Dűne ​– Képregény esetében a szerzők jól láthatóan törekedtek arra, hogy minél inkább hűek maradjanak az eredeti szöveg tartalmához. Szinte „jelenetről-jelenetre” pontos adaptációról van szó, ez azonban természetesen alapos szelekciót is feltételez. Képtelen, egyszersmind fölösleges elvárás lenne, hogy minden karakter belső narrációját illusztrált módon lássunk viszont a képregényben. Egy kép többet ér ezer szónál, és szerencsére Raúl Allén és Patricia Martín rajzai maximálisan alátámasztják ezt a bölcsességet. A karakterek ábrázolása egyszerre informálja az olvasót azok egymás közötti viszonyáról, valamint belső érzelmi állapotukról. Az egyes helyszíneket meghatározó színek egyrészt felhívják a figyelmet a köztük lévő kontrasztra (Caladan, Giedi Prime, Arrakis), másrészt nyomatékosítják a jelenetek érzelmi töltetét. 

A cselekmény a főszereplő, Paul Atreides próbatételével, a Gom Jabbarral indul, ami egyszerre alapozza meg a regény vezérfonalát, azaz a messiás-motívumot, illetve hinti el a képregényt lezáró fordulat, azaz a megvilágosodás-jelenet első magvait, ami egyébként csak tovább erősíti a nézetet, miszerint a Dűne első könyve igazából nem több mesterien kivitelezett expozíciónál. A próbatételt követően egy-egy jelenet révén megismerhetjük a történet további fontosabb szereplőit: Harkonnen-bárót, az Atreides-ház legfőbb riválisát; Thufir Hawatot, a ház orrgyilkosát és számítógép-intelligenciával rendelkező tanácsadóját (egy mentátot); Gurney Hallecket, az Atreidesek harcmesterét; illetve Letót, aki az Atreides-ház feje és Paul apja. A bevezető rész komoly hangsúlyt fektet Paul édesanyja, Jessica Úrnő belső konfliktusainak közvetítésére is, mivel azok szorosan összekapcsolódnak a messiás-motívum alapjául szolgáló próféciával. Az eredeti regény első könyve és így a képregény-adaptáció is ennek a próféciának a lelepleződésével zárul.

II. Végtelen határok - Konferencia a popkultúráról

Szerző Próza Nostra On the
Az elmúlt néhány évben a képregénykiadás hazai fellendülése figyelhető meg, ami egyrészt gazdasági, másrészt a filmipar hatásának is köszönhető. A konferencia előadói valamilyen módon az angolszász képregény hívószóhoz kapcsolódnak az előadásukban, a kerekasztal-beszélgetés során pedig a képregények film- és sorozatadaptációira fordítunk figyelmet.
 
2019 májusában a Próza Nostra szerkesztőségével hagyományteremtő szándékkal megszerveztük az első konferenciánkat. 2020 tavaszán a járvány miatt le kellett mondani a II. Végtelen határokat, viszont idén, október 15-én pótoljuk az elmaradt eseményt a szegedi Grand Café mozitermében.
 
A járványügyi intézkedéseket minden esetben figyelembe vesszük, és a konferencia lebonyolítását ennek megfelelően módosítjuk. Amennyiben az esetszámok indokolttá teszik, az egész programot online tartjuk meg. Az esetleges változásról a Próza Nostra facebook oldalán, illetve az eseménynél nyújtunk tájékoztatást.

Bevarrt olvasó (Marjorie Liu – Sana Takeda: Monstress: Fenevad 4. – A kiválasztott)

Szerző b.aletta On the

Mielőtt kinyitom a Monstresst, sosem tudom, hogy pontosan mivel kezdődik az újabb kötet – erőszakkal, múltidézéssel vagy valami aranyossal –, de az biztos, hogy nagyon esztétikus és átgondolt lesz. A negyedik, A kiválasztott című gyűjtemény a 19. fejezettel kezdődik, amelynek bal oldalon látható címlapján a páncél, fémszerkezet, fegyver kerül a fókuszba a szereplők ruházata és tárgyai révén, míg a jobb oldali első, egész oldalas panel a csecsemő Kippát, a kisrókát ábrázolja. Az erőszak jelképei és a gyermek ártatlansága erős ellentétet képez az oldalpáron, ami megalapozza az egész kötet hangulatát, hiszen a harc és szülő-gyermek viszony a kötet fő tematikája. Sana Takeda és Marjorie Liu duója nemcsak az első oldalakat tervezi meg részletesen a hatás érdekében, hanem az egész kötetet áthatja az aprólékos kidolgozás.

A negyedik kötet ismét új történetszálakat és titkokat hoz, ami kissé sematizálttá teszi a kötetet, hasonlóan épül fel, mint a korábbiak. Az első fejezetben Kippa kap nagy jelentőséget. Eddig a cuki útitárs volt, aki gyermekből felnőtté kezdett válni, viszont a nyitó oldalak új megvilágításba helyezik a kisróka szerepét a történetben, érezhetően fontosabb figura. A történetbe aktívan belép Maika apja is, akivel meglehetősen problémás a főszereplő kapcsolata. A narratív ismétlődés ellenére mégis izgalmas a kötet, ami megint csak a vizualitásból fakad. Sana Takeda aprólékosan megtervezett paneljei rengeteg apró pluszinformációt kódolnak. Az egyik legszembetűnőbb, amikor Kippa egy régi barlangba kerül. A falat rajzok borítják, amelyek olyanok, mintha egy próféciát ábrázolnának: a Monstress főbb szereplői jól dekódolhatóak ezeken a képeken. A másik eset egy hálószoba-jelenetet mutat be, ahol első ránézésre a hasonlóság miatt Maika és nagynénje könnyen összetéveszthetővé válik. Az apróbb testi jegyek – konkrétan az eltérő sebek – segítenek elkülöníteni, hogy melyik panelen ki látható. Itt a szöveg helyett a vizualitás veszi át a mesélés szerepét és a szereplők érzéseinek megismerését.

A vizualitás másik érdekes aspektusa, hogy nem enged a világ minden pontjához hozzáférést a befogadó számára. Akadnak olyan panelek, amelyeken az olvasó számára ismeretlen, fiktív írás jelenik meg, csak sejtései lehetnek, hogy mit jelentenek. A fejezetek végén található Tam Tam professzor-féle informatív blokkok – amelyek ebben a kötetben már nincsenek minden fejezetben – éppen ellenkező funkcióval bírnak. Szinte bevarrják az olvasót azzal, hogy az idős macskaprofesszor a cicáinak beszél, akik háttal vannak az olvasónak, így a befogadó szinte eggyé válik az előadás hallgatóságával. A tudást gyűjtő kiscicák más szempontból is az olvasó pozícióját képviselik. A Tam Tam professzorhoz kötődő oldalak gyakran valamilyen vizuális tartalmat ábrázoltak már a korábbi könyvekben is (például plakátot, térképet, rajzot, könyvet), amit nemcsak az olvasó, de a képregény figurái is néztek és értelmeztek, akárcsak a befogadó. Ebben a kötetben a Sámáncsászárnő hagyományos ábrázolástól való eltérésének dekódolása történik meg az előadás keretében, egy másikban pedig egy szörnyekről szóló könyv oldalaiba nyerhetünk betekintést. Az utóbbi szövegének szervezőereje a mi és a másik retorikára épül, ahol a macskák jelentik a másságot. Olvasóként azért is érdekes ez a rész, mert a macskák olvassák az emberek által írt szöveget, vagyis a másiknak tartott csoport önmagáról olvas egy eltérő szűrőn keresztül. Másrészt azért is érdemel figyelmet, mert bár más viszony jelenik meg a cicákhoz, mint a kultúránkban, mégis felismerhetünk mémesedett megközelítéseket: „A Macska veszedelmes csábító, óvakodjunk nagy szemüktől, amellyel állítólag hipnotizálni képesek egyes legyengült Embereket.”

„Az Idő beleszeretett a Sorsba.” (Erin Morgenstern: Csillagtalan Tenger)

Szerző Bálint Zsófi On the

Az Éjszakai cirkuszhoz hasonlóan  nehéz megragadni, hogy pontosan miről szól Erin Morgenstern második regénye, a Csillagtalan tenger. Talán a történetekről: egyről vagy többről, összefonódó és széttartó, összekuszálódó, olykor kibogozhatatlan vagy elenyésző történetekről. Az Agave 2020-as kiadásának ajánlója találóan fogalmaz, hiszen a Csillagtalan Tenger valóban „egy könyvrajongókhoz írt szerelmes levél”, megtalálható benne minden, amiért szeretünk olvasni: fantázia, érzelmek, kaland, elmélkedés a történetmondás fontosságáról és szerepéről. Mint a regényben is szerepel: „Ez a hely egy szentély a történetmesélők, történetőrzők és a történetek szerelmesei számára.” (11)

A kötet cselekménye Zachary Ezra Rawlins kalandjait követi, aki az egyetem könyvtárában a múltja egy részletét megörökítő könyvre bukkan. A könyv rejtélyének és szimbólumainak nyomába ered, hogy felkutassa a mesékben szereplő Csillagtalan Tengert és a titokzatos Kikötőt, ahol minden könyvekből és elmesélésre váró történetekből áll. Kutatása során lassan ráébred, hogy feladata sokkal több, mint saját szerepének felgöngyölítése, mivel sorsa összefonódik mind a hely jövőjével, mind az egymástól tragikusan elválasztott Idő és Sors szerelmi mítoszával.

Noha a regény középpontjában Zachary kalandjai állnak, az elbeszélések közé rengeteg rövid mese ékelődik, történetek a történetben, amelyek mind a Csillagtalan Tenger rejtélyes világához kötődnek. Mitológia, eredetmítosz, a hely múltja és jelene: mesék kalózokról, történetszobrászokról, tragikus szerelmekről. Morgenstern ismét világirodalmi hagyományokra támaszkodik. Merít például C. S. Lewis, Neil Gaiman, Lewis Caroll munkásságából, illetve felhasznál számos népmesei (aranyerdő) és mitológiai motívumot is (megszemélyesített Hold, Sors és Idő). A szöveg legszebb részei az eredettörténetek és a gyakran töredékes, mozaikszerű meserészletek. Az írónő leírásai, hasonlóan Az Éjszakai Cirkuszhoz, gazdag, részletes képekben bontakoznak ki. Az olvasó szeme előtt festményszerűen jelennek meg a Kikötő arany színű termei a plafonig érő könyvespolcokkal, macskákkal és labirintusszerű folyosókkal.

Ugyanakkor az élvezetes fantáziavilág túlzottan aprólékos leírása és a beékelődő történetek töredezetté, nehezen követhetővé teszik a kötet feltételezett fókuszában álló Zachary-szálat. A regény számos szimbólumának megfejtését a szerző az olvasó fantáziájára bízza. A melléktörténetek, bár gazdagítják a Csillagtalan Tenger világát, de sok esetben lezáratlanok, vagy csak több száz oldallal később kapunk rájuk magyarázatot. Nem segít ezen a mozaikszerű, töredezett szerkesztés sem, ahogy egyik szálról a másikra ugrálunk, illetve a rengeteg metafora, aminek köszönhetően az olvasó jegyzetelni kénytelen vagy egyszerűen feladja, hogy mindent megértsen.

Elmosódó határok (Tamsyn Muir: Gideon, a Kilencedik)

Szerző b.aletta On the

Vannak könyvek, amelyek a megjelenés előtt rengeteg műfaji, tematikus címkét kapnak. Ezek vagy segítenek abban, hogy az olvasók könnyebben felfedezzék a terméket a piacon, vagy félrevezetik a közönséget. Az utóbbi kétélű fegyver: okozhat csalódást és meglepetést. Tamsyn Muir első, eredetileg 2019-ben megjelent regénye, a Gideon, a Kilencedik talán kevésbé találkozik azokkal a címkékkel, amelyek pozícionáljak a piacon. LMBTQ? Részben, bár a téma kedvelőinek csalódást fog okozni. Sci-fi? A történet környezete, díszlete igen, viszont a cselekményt tekintve nem. Ami valóban érvényesül a címkék közül, az a fantasy és a nekromanták. Muir regénye olyan, akár a főhőse. Ahogyan a koponyasmink alatt és az eljátszott rítusok marketingje ellenére Gideon közel sem egy rideg vagy szektás személyiség, úgy a regény sem igazán tekinthető sci-finek vagy LMBTQ-nak.

A regényben kilenc Ház van, Gideon pedig annak a Kilencediknek a tagja, amely sokkal elzártabb, konzervatívabb és hagyománytisztelőbb a vallásából adódóan. A Házak különböző erősségekkel, eltérő nekromantaképességekkel rendelkeznek – a Kilencedik nekromantája, Harrowhark Nonagesimus apró csontokból tud csontvázakat növeszteni. A sztori a Kilencedik Ház bolygóján indul, megismerjük a két főszereplőt és a versengő, viszálykodó kapcsolatukat. A regény fokozatosan vezet be a Ház hierarchiájának és a nekromanta pozíció megismerésébe. Ez a bonyodalom kibontakozásával válik hasznossá, hiszen hirtelen nem egy, hanem hét további, hasonló felépítésű Házzal találkozhat az olvasó. Mindből két-két szereplőt ismerhetünk meg: egy nekromantát és a lovagját. A Kilencediknél ez Harrow és Gideon, Az Első, de esetükben a két szereplő dominanciája nem érvényesül, hiszen ez a Császár Háza, ami a többi fölött áll. 

A cselekmény lényegében a körül forog, hogy a Házak egy új, a Császár elitjeit jelképező Lyctor pozíciót szeretnének elnyerni, amelyért bizony meg kell dolgozniuk. A versengés során néhányan az életüket vesztik, ami elindít egy krimire emlékeztető szálat. Bár a nyomozásnak is van szerepe a történetben, de inkább a versenyszellem hajtja a szereplőket, nem pedig az elkövető megtalálása. A műfaj kódjainak beemelése is mutatja, hogy Muir játszik a különböző zsánerekkel és trendi témákkal. Viszont ahelyett, hogy kategóriákba sorolnánk, miszerint ez a kötet krimi, sci-fi, LMBTQ vagy fantasy tizen-, huszonéves szereplőkkel – ami a YA- vagy NA-hagyományt felidézheti – inkább hibrid, szinkretikus műként érdemes tekinteni rá, ahol különböző műfajok motívumai érvényesülnek.

Oldalak