Young Adult

Jelenlegi hely

Felnőni egy nap alatt (Patrick Ness – Release)

Szerző pilleremi On the

Patrick Ness: ReleaseA Pride hónapja után illő, hogy az olvasmányainkon keresztül is áldozzunk egy kis figyelmet az LMBTQ+ közösségnek. Patrick Ness korábbi regényeiben és legutóbb a Doctor Who spin-off-jának (Class) megírásakor egyaránt nagy gondot fordított arra, hogy legyenek homoszexuális karakterei, akik autentikus, ám nem szájbarágós módon szemléltetik az általuk megtapasztalt nehézségeket. Gyakran kerülgethette a gyanú az olvasókat, hogy Ness regényeinek egyes mozzanatait, az önmagukat marcangoló hősök megrendítően őszinte és valósághű érzelemvilágát az író saját tapasztalata ihlette. A Release-t olvasva azonban fel sem merül a kérdés, hiszen, ha Ness maga nem is vallotta volna be, hogy ezúttal mélyebben nyúlt saját emlékei közé, az amerikai vallásos kisvárosban szárnyát próbálgató, meleg kamaszfiú karaktere érezhetően közelebb áll a valósághoz, mint az eddigi regények közül bármi.

A Release Adam Thorn egyetlen napját írja le, ám ebben az egy napban a fiú élete több nagy kanyart is vesz, és útközben felnőttebbé válik, mire eljön az este. A történet felépítését Ness bevallottan Virginia Woolf leghíresebb regényéből, a Mrs. Dalloway-ből merítette, mivel az időbeli megkötést érdekes kihívásnak találta. Ahogy azt a korábbi írásaiban is láthattuk, előszeretettel él a visszaemlékezés eszközével, mintegy megbontva az idő linearitását. Adam napja valóban úgy bontakozik ki előttünk, hogy közben a fiú gondolatait és asszociációit követve hol belesüppedünk a múltba, hol lelassulva érzékeljük a jelent, ahol egyes részletek kiélesednek, míg mások elmosódnak. Ez a felépítés teszi lehetővé, hogy teljes mértékben azonosulni tudjunk az elbeszélőnkkel. Ennek köszönhető az is, hogy a prózai szempontból nem túl eseménydús történetet az ő szemén keresztül pont olyan fontosnak és izgalmasnak lássuk, ahogy a saját életünk kisebb-nagyobb eseményeit is jelentőségteljesnek éljük meg.

Adam élete ráadásul nem olyan egyszerű. Mélyen vallásos családja képtelen elfogadni, hogy homoszexuális. Úgy vélik, hogy valami baj van vele, a gonosz szállta meg – a fiú felváltva kap tőlük szánakozást és elutasítást. Még az enyhébb jelenetek is gyomorba vágják az embert, például amikor Adam bátyja, Marty kiböki, hogy amit Adam érez, az nem valódi szerelem, mert azt férfiak közt nem lehet és kész. Persze nincsen olyan alkalom, amikor jó ezt hallani, ám Adamet különösen szíven üti, hiszen éppen párkapcsolati kételyekkel küszködik – egy korábbi szerelmét még nem tudja elengedni, pedig közben egy újnak szeretné átadni magát. A család hozzáállása cseppet sem segít a bizonytalanságában, mi több, egyfajta reflexszerű önutálatot ültetnek belé, ami majdnem tönkre is teszi a fiú törekvését egy kiegyensúlyozott párkapcsolat felépítésére.

Szó szerint összenőve (Sarah Crossan – One)

Szerző pilleremi On the

Sarah Crossan: OneHa egy ifjúsági vagy YA regény főszereplői kamasz lányok, az olvasó – a számokat tekintve joggal – olyan bejáratott klisékre számít, mint az elnyomó környezetben mássága miatt különc hős alakja, a kötelező szerelmi szál, a szokásos tinédzser gondok szélsőséges ábrázolása és így tovább. Sarah Crossan a feje tetejére állítja ezeket az elvárásokat: a többszörösen díjazott, különleges vers-regényben, a One-ban megtaláljuk az összes felsorolt elemet, ám teljesen más formában, mint ahogy gondolnánk.

A könyv főszereplője egy 16 éves ikerpár, Grace és Tippi. A környezetük valóban sok szempontból elnyomja őket és tényleg különlegesek, de ennek a szokásosnál prózaibb oka van: a lányok sziámi ikrek. A történet ott kezdődik, hogy a család pénzügyi gondjai miatt Tippi és Grace nem maradhatnak tovább magántanulók, ősztől be kell iratkozniuk egy hagyományos iskolába. Innentől a cselekmény egészen szokványos a kamasz regények világában: az új közeg és a beilleszkedés nehézségei, konfliktusok egymással és a szülőkkel, barátság, szerelem, miegymás. Anélkül, hogy didaktikus tézisregénnyé válna, a One mindezen kliséket egy speciális szűrőn át mutatja be, amely által a háttérben egy súlyos társadalmi problémakör nagyon is realisztikus képe rajzolódik ki. A betegséghez és a fogyatékossághoz való szociális viszonyulás nem olyasmi, amin egy átlagos 16 éves sokat rágódna, Garce és Tippi életén viszont úgy ülnek ezek a fogalmak, mint egy hatalmas, fekete felhő.

Crossan a lányokon keresztül alaposan feltérképezi, mit jelent a mai társadalomban fogyatékossággal élni, hogy miért problematikus már a szó önmagában. A beteg vagy fogyatékos olyan kategória, amely azt feltételezi, hogy az így megbélyegzett emberek kevesebbek, mint a többiek. A közösség konszenzusa általános igazságként fogadja el a betegek és egészségesek között húzott határvonalat, ám a lányok számára az, hogy ki melyik kategóriába esik, csupán nézőpont kérdése. Nekik a világ úgy természetes, ahogy van, ők az idő nagy részében nem érzik tehernek az állapotukat és sokszor értetlenül vagy dühösen állnak azok elé, aki szánakozásukat fejezik ki irántuk. A történet elbeszélője, Grace, egyszer például meghallja a folyosón, ahogy pár fiatal arról beszél, el sem tudnának képzelni rosszabbat, mint az ő „deformáltságukkal” élni. De vegyük például a halálos betegségeket, gondolja feldúltan Grace, a rákos gyerekeket. „Számtalan rosszabb dolgot el tudok képzelni,” mondja.

Annak, aki unja a Harry-t (Nnedi Okorafor – Akata Witch)

Szerző pilleremi On the

Nnedi Okorafor: Akata WitchHabár a Harry Potter egyes érdemei és népszerűsége vitathatatlan, nem mondhatjuk, hogy saját kategóriájában egyedülálló alkotás. A fantasyirodalmat mindig is a nyugat- és észak-európai hagyományok uralták, ez pedig különösen igaz a gyerekeknek és fiataloknak szóló alkotásokra. A hazai polcokon a felnőtteknek szánt fantasy regények közt is csak egy-egy Lauren Beukes-t találni, ám még ez a kevés diverzitás is elvész, ha pár korosztállyal lejjebb megyünk. Nincs hiány ellenben Harry archetípusokból, akik egy minden négyzetcentiméterében ismert és bejárt világot fedeznek fel újra és újra. Persze, az ismerősnek is megvannak a maga előnyei, például az otthonosság kellemes érzésével töltik el az embert, ám főleg a gyermek- és ifjúsági irodalomnak lenne kiemelten fontos feladata, hogy egy tágas és sokszínű világot tárjon az olvasói elé. A jól ismert sémák egy ponton túl nem mondanak semmi újat a világról, a konvencióik pedig akár az iskolapad, mindenkit közel egyformának vesznek. Ha valahol, hát a művészetben létfontosságú megszabadulni ezektől a kötöttségektől, hogy az öndefinícióval küszködő olvasók, gyerekek, kamaszok, egy egészen más arc mögött is, vagy épp ott először, magukra találhassanak. Nnedi Okorfaor pontosan erre nyújt lehetőséget az Akata Witch (magyarul Akata boszorkány) című regényében.

A magyar olvasóknak talán nem mond sokat az amerikai-nigériai származású írónő neve, de Okorafor külföldön nagy elismerésnek örvend és fiatal kora ellenére több rangos irodalmi díjat kapott. Felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt ír, főleg fantasy műfajban – írásai gyakran merítenek ihletet a természetből és nigériai mítoszokból, a bizarr ötletek és a kirekesztettséggel küszködő főhősök jellemzik őket. Az Akata Witch ilyen szempontból jellegzetes Okorafor regény. Főszereplője, Sunny Nwazue akár Harry Potter antitéziseként is értelmezhető. Bár Harrynek sem fenékig tejfel a mindennapok világa, szenvedését jórészt egyedül a közvetlen családja okozza, a varázsvilág pedig messiásként üdvözli őt. Sunny ezzel szemben 12 éves kislány létére kemény zaklatásnak van kitéve, akárhova megy. Ennek több oka is van: Sunny szülei nigériaiak, ő maga azonban New York-ban született. Amikor 9 éves volt, a családja úgy döntött, hogy visszaköltözik Nigériába, ahol viszont nem övezi általános elfogadás a külföldön születetteket – erre vonatkozik a címben szereplő akata jelző, amely egy gúnyos kifejezés a nem Afrikában született feketékre. A helyzetet csak súlyosbítja, hogy Sunny albínó, így származása és bőrszíne mindkét környezetben megnehezítette a beilleszkedést.