Történelmi

Ez a legősibb történet: két férfi egy nő kegyeiért küzd.

Egy házaspár érzi, hogy oda a régi szenvedély. A feleség súlyos beteg, a férj nem tud mit kezdeni a helyzettel. Papíron hűek egymáshoz, de egyikük kifelé kacsintgat, mégis ragaszkodnak egymáshoz, közös múltjukhoz. Egy másik házaspárt elválaszt a munka: a férj mindig távol, és minden „kikötőben” más a szeretője, miközben az asszony otthon múlatja az időt, hőn várva, hogy férje hazatérjen. Egy férfi megérzi, hogy szabad az út a magányban senyvedő női szív felé, és szentül hiszi, hogy rokonlelkek, egymásnak teremtette őket a sors. De fellép egy riválisa, aki tönkreteheti őt, és minden oka meg is van rá, hiszen az asszonyra mindketten szemet vetettek. Ha viszont ez a lánglelkű férfi nem más, mint Edgar Allan Poe, a polgárháború előtti Egyesült Államok legnépszerűbb költője és írója, aki haldokló feleségét ápolgatja, a kiszemelt utód pedig Frances Sargent Osgood, kora egyik legelismertebb női költője, akkor ott biztos, hogy kő kövön nem marad, és minden szívnek meg kell hasadnia.

Lynn Cullen alapos kutatás után látott neki a két művész baljós viszonyának megírásához, és gondoskodott róla, hogy műve igazi csemege legyen az irodalom iránt rajongók számára. A Mrs. Poe 440 oldalán feltárulnak előttünk a tizenkilencedik század közepén már pezsgő irodalmi életéről híres Manhattan kulisszatitkai: betekintést nyerhetünk az irodalmi szalonok és a művészeti lapok szerkesztőségének világába, ahol egy jól elhelyezett vers vagy novella karriert teremthet, egy lehúzó kritika pedig megsemmisítő erejű. Ennek a zárt világnak az egyik kapuőre Rufus Wilmot Griswold, az 1840-es évek meghatározó irodalmi antológiájának, az Amerika költői és költészetének szerkesztője. Olyan korszakos alkotók jelentek meg ebben a válogatásban, mint Henry Wadsworth Longfellow, Oliver Wendell Holmes vagy Ralph Waldo Emerson, és természetesen Poe.

Valerio Evangelisti Nicolas Eymerich regénysorozatának második kötete gyakorlatilag mindenben felülmúlja az egyébként kifejezetten erős első részt, az Indulj, Inkvizítor!-t. A folytatás mentesül az első kötet (típus)hibái alól, miközben az erősségeket nem csupán továbbviszi és megismétli, de új elemekkel is bővíti a szerző.

Evangelisti az új olasz epika különleges alakja, aki metatörténelmi regénysorozata főszereplőjének azt a valós tizennegyedik században is élt inkvizítort, domonkos rendi szerzetest tette meg, akinek nevét a tíz kötetes sorozat is viseli.

Az új olasz epika a ’90-es évek elejétől (egészen pontosan 1993-tól), a kétezres évek végéig létező irodalmi vonulat, melynek köreibe tartozik a Magyarországon is ismert Roberto Saviano, a Gomorra című kötet szerzője, illetve a Wu Ming írói csoport. Az új olasz epika alkotásai mindenekelőtt abban hasonlítanak, hogy lemondanak a posztmodern regényekre szinte kényszeresen jellemző hideg iróniáról, mellyel azok a tárgyukhoz, illetve a nyelvhez, a nyelvi teljesítőképességhez viszonyultak. Mindemellett megtartják a posztmodern regény narratív komplexitását, melyet populáris témaválasztással, zsánerekkel ötvöznek, ezzel széles körben láthatóvá teszik magukat az olvasóközönségnek. Gyakori, hogy a regények témájául szolgáló történelmi vagy pszeudo-történelmi anyag olasz környezetben megy végbe és az allegorikusság sem áll távol ezektől a regényektől. Mindezt azért is érdemes megemlíteni, mert az új olasz epikára itt felsorolt jellemzők mindegyike igaz Evangelisti sorozatára.

A központozás bizánci találmány. Arisztophanész Büzantiosz nevéhez fűződik, aki az időszámításunk előtti második-harmadik század fordulója környékén a hangos olvasón kívánt segíteni azzal, hogy a szövegben különféle magasságokban pontokat helyezett el, ezzel jelölve, hogy mekkora levegőt kell venni a következő tagmondat előtt. Julia Kristeva Gyilkosság Bizáncban című műve mindenképpen kiérdemelné a sorban legmagasabbra helyezett pontot, olyan nagy lélegzetvételű. Célja nem kisebb, mint hogy párhuzamot vonjon az időszámításunk szerinti második és harmadik évezred kezdetének politikai vonulatai között, az első keresztes háborúk és Bizánc helyzetét összevetve a mai kor „keresztes háborúival”, a közel-keleti háborúkkal és a terrorizmus térnyerésével, mindezt a kor neves bizánci történetírója, Anna Komnéné szemüvegén keresztül.

Ebben segíti őt hű szereplője, Stéphanie Delacoeur, az Événement de Paris tudósítója, a Kristeva-regények állandó tartozéka, akit kiállhatatlan főszerkesztője kiküld a kelet-európai Santa Barbarába, hogy egy titokzatos, vallási fanatikusokból álló szekta, az Új Pantheon gyilkosságai után nyomozzon. Ebben szövetségese a híres kanadai irodalomkritikus, Frye keresztnevét kölcsönvevő Northrop Rilsky felügyelő, aki amolyan Watsonként folyamatosan faggatja az oknyomozó újságírót, mikor Stéphanie valamilyen új információra bukkan. A nyomok, ha nem is a Krisztus előtti időkbe, de a keresztes hadjáratok korába vezetnek, ez volt ugyanis a neves bizantológusnak, Sebastian Chrest-Jonesnak a szakterülete, aki belehabarodott a múltba. Mint valami kortárs Don Quixote, egyre inkább belehelyezkedett egykori őse, Ebrard de Pagan szerepébe, aki Anna Komnéné kortársa és egyben nagy szerelme volt. Ez persze nem menti meg attól, hogy ő maga is meggyilkoljon egy ázsiai diákot, a szeretőjét, Fa Changot, vele pedig a Santa Barbara-i gyilkos végezzen. A történet természetesen ennél jóval bonyolultabb, ennek kibogozása vár Stéphanie-ra, és vele együtt az olvasóra.

Az előző héten közöltünk egy részletet Csóka Kata Nyugati szél felé című regényéből, ami várhatóan 2015-ben jelenik meg könyv formában. Úgy tűnik sok olvasót érdekelt a regényrészlet, ezért interjút készítettünk a szerzővel, hogy még többet tudjunk meg a készülő kötetről.

Csóka Katával Fekete I. Alfonz beszélgetett.

Fekete I. Alfonz: Mikor és hol játszódik a regényed? Kik a szereplői?

Csóka Kata: A Nyugati szél felé egy sokszereplős regény, de a középpontban egy felnövekvő kamaszlány áll. Riolda a szüleit keresi, de ők álmok, vágyképek, felnőttként nem is látja őket viszont élve. Az igazán fontos embereket a sors vagy a véletlen sodorja az útjába. Riolda a normann udvarban nevelkedik, ahol az életben maradásért mindenkihez alkalmazkodnia kell: Vilmos herceghez, az ő lassan megkeményedő, fiatal feleségéhez, az öreg hercegnőkhöz, az udvar krónikásához, az egyszer megpillantott rabszolgatestőrökhöz vagy gyerekekhez is. Míg végül Riolda olyan lány lesz, aki kibékül mások álmaival, de meg tudja valósítani a sajátjait is.

A Nyugati szél felé szövevényes, fantasy-elemekben is bővelkedő történelmi regény. Az elbeszélés a VIII. században játszódik, így helyet kapnak benne kitalált lények is – többnyire nem az eseményeket mozgató szereplőkként, hanem a tudatalattiba száműzött démonokként szorgokként, szörnyekként, tündérekként, rovarokból átalakított csodás masinákként, amolyan „gondolkodó fegyverekként”. Így vagy úgy, mindvégig jelen vannak az elbeszélésben.
Habár a téma, a motívumkincs középkori, a nézőpont a legkevésbé sem az. A regény főhőse nem egy legyőzhetetlen lovag, hanem egy fiatal lány, akinek születése és a szülése közötti életét, identitáskeresését, ezen keresztül a démonjaival viaskodó, a mórokkal is élet-halál–harcot vívó Európát mutatja be az elbeszélés. No de melyik országban tudja magát a (talán) félig-ember Riolda elfogadtatni? Hol talál a születő gyermekével otthont? A női tematika miatt nemcsak történelmi tablóként, hanem női fejlődésregényként is olvashatjuk.

Valerio Evangelisti menő szerző, és nem csak a dögös neve miatt.

Az író neve nem feltétlenül cseng ismerősen a magyar olvasóközönségnek, hiszen eddig összesen két regénye jelent meg idehaza. A Nicholas Eymerich-ciklus első kötetét, az Indulj, Inkvizítor! című regényt, tavaly jelentette meg a Metropolis Media (ez a kötet jelen írás tárgya), melyet idén a második rész (Örökké élj, Inkvizítor!) követett. Az olasz származású szerző nem mindig sci-fi írással kereste a kenyerét, államtudományból doktorált és az olasz pénzügyminisztériumban dolgozott. 1993-ban jelentette meg első írását, mely Nicholas Eymerich – valós történelmi személy – alakja köré épült, ahogyan a tíz kötetesre bővült sorozat további részei is. Történelmi érdeklődésű szerzőről van tehát szó, aki egyedi módon ötvözi regénysorozatában a historikus tényeket és a fantasztikus elképzeléseket (Evangelistiről bővebben is olvashattok a Galaktika cikkében). Regényeit olaszról számos nyelvre lefordították, többek között németre, spanyolra, franciára, portugálra és magyarra, azonban az angol nyelvű fordítás – mely a könyvpiac óriási területét nyitná meg – még várat magára.

David Benioff neve ismerős lehet a legtöbb fantasy rajongó számára, hiszen ő az óriási sikernek örvendő Trónok harca HBO sorozat forgatókönyvírója, mely George R. R. Martin Jég és Tűz dala regényfolyamából készült. Azt talán már kevesebben tudják, hogy produceri, forgatókönyvírói tevékenysége mellett regényíróként is számon tartják. Első regénye (The 25th Hour) 2001-ben jelent meg, amikor Benioff még angoltanárként dolgozott. Ebből a szövegből Spike Lee rendezett filmet Edward Nortonnal és Philip Seymour Hoffmannal a főszerepben (a filmet Az utolsó éjjel címre keresztelték a magyar fordítói). Második regényét 2008-ban írta City of Thieves címmel, melyet itthon a Fumax Kiadó jelentetett meg Tolvajok tele cím alatt.

„Sose értettem azokat, akik azt mondják, hogy legjobban a nyilvánosság előtti megszólalástól, vagy a pókoktól, vagy más hasonló apróságoktól félnek. Hogy lehet bármitől jobban félni, mint a haláltól?”

(146. o.)

„Ez a város csupa vidékiből áll, akik felvetődtek ide a világot megváltani.”

(335. o.)

Köldöktől garatig felvágott kéjnők macskaköveken. Óhatatlanul is Hasfelmetsző Jack alakja és története juthat erről az eszünkbe – és mostantól Benedek Szabolcs A Vérgróf című regénye is.

A hazai könyvkiadásban rég nem előzte meg akkora reklámhadjárat és felhajtás – divatos marketing-kifejezéssel élve: hype – magyar szerző kötetének megjelenését, mint amelynek a József Attila-díjjal kitüntetett Benedek Szabolcs regényével kapcsolatban tanúi lehettünk. A fő kérdés már a beharangozók idején is az volt: a fiatal kiadó által generált csinnadratta nagysága arányban áll-e a regény értékeivel?