Sci-fi

Valerio Evangelisti a fantasztikus irodalmat művelő szerzők legötletesebbjei közé tartozik. Az Égj, Inkvizítor! már a harmadik kötet, melyben bizonyítja ennek az állításnak az igazságát. Az Eymerich-sorozat harmadik részének felépítése az előzőekhez hasonló és a köteteken átívelő nagyobb narratíva is tovább gazdagodik, miközben egy minden eddiginél őrültebb tetőpontnak lehetünk a tanúi.

Az Égj, Inkvizítor! két szálon futó történet. Az egyik szál Nicolas Eymerich domonkos rendi szerzetes és aragónai inkvizítor küldetését beszéli el 1358-ban, míg a huszadik század második felén átívelő történetfolyam egy őrült tudós kísérletének krónikája. Ennek során egy járványt próbál elszabadítani a Földön, ami – egy genetikai torzulás következtében – kiírtaná csaknem a teljes fekete bőrű lakosságot, míg érintetlenül hagyna mindenki mást. Ahogyan azt már Evangelistitől megszokhattuk, az egymástól mind térben, mind időben nagyon távol játszódó események bonyolult, előre nem kiszámítható módon függnek össze és hatnak egymásra.

A kötet a huszadik századi történetszállal kezdődik, melyben az olvasó megismerkedik Lycurgus Pinks-szel, a fiatal, zseniális és nem mellékesen teljesen őrült biológussal, aki éppen a Ku-Klux-Klán egyik gyűlésén próbál rettenetes tervéhez támogatókat szerezni. A fejezet nyelvi leleménye a leginkább szembeötlő: a szerző egy-két oldalon képes felvázolni a Klán által használt sajátos nyelvet, mely gyakoraltilag azonnal a történet világába szippantja az olvasót.

Pinks annyira fanatikus, hogy a KKK nézetei és eszközei nem elég radikálisak a számára, ezért a történet folyamán egyre befolyásosabb támogatókat próbál szerezni az ügyének, egy ideig még a CIA is buzgón segíti, a legkülönbözőbb politikai összefonódások és érdekek eredményeképp. Láthatjuk, ahogyan a RACHE nevű radikális szervezet egy újabb lépést tesz a hatalom felé, miközben az első kötet jövőben játszódó sci-fi/horror szála is érthetőbbé válik az itt történtek tükrében. Ennek a történetszálnak a végkimenetele Edgar Allan Poe-t idézően egyszerre sötét és költői, amire a szerző az utolsó fejezet címével és a jelenetezéssel is rájátszik.

A XXIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál programja.
A tavalyihoz hasonlóan idén is sor kerül a Könyvfesztiválon, egészen pontosan 2016. április 24-én, 13:30-tól a Millenáris Parkban a Supka Géza teremben, a fantasztikus irodalomról folytatott beszélgetésre

Hol tart a világ fantasztikus irodalma és miként reflektál a korunkra? Milyen irányba halad a hazai sci-fi és fantasy irodalom? A hazai zsánerkiadók beszélgetnek trendekről, témákról, jövő- és világképekről.
 

Résztvevők:
Kleinheincz Csilla (GABO)
Németh Vladimir (Fumax)
Velkei Zoltán (Agave Könyvek)

Moderátor: Szabó István Zoltán - stv (Próza Nostra)

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Facebook event

Nyitásként be kell vallanom, jogász vagyok és sci-fi rajongó. Sajnos, ez egy bonyolult párosítás, mivel nagyon nehéz olyan címeket találni, amik legalább közvetetten foglalkoznának a joggal és a tudományos fantasztikummal egyaránt. Holott, ha belegondoltok, a zsánernek gyakorta témái különböző jövőbeli vagy alternatív államformák, társadalmi berendezkedések, de ezek a legritkább esetben foglalkoznak jogi kérdésekkel. Mintha senkinek sem kellene papírokkal vacakolnia, sőt, büntető bíráskodás sincsen, minden rosszfiú rögtön valami bányába kerül. Ezért kénytelen vagyok a jog helyett más társadalomtudományokat keresni, így került képbe a politológia.

A politikatudománnyal kapcsolatban az egyik legelső egyetemi élményem az volt, ahogy Pokol Béla (jelenlegi alkotmánybíró és YouTube-sztár) a politikát mint funkcionális alrendszert egy egyszerű értékduál mentén úgy fogta meg, hogy a legfontosabb célja és irányító eszméje a kormány/ellenzék kapcsolata. Azaz minden politikus kormányra akar jutni, vagy ha már ellenzékbe került, akkor abból ki akarja hozni a legtöbbet. Persze, később ez árnyalódott, hiszen a politikában ennél jóval több szempont, érdek és személyes preferencia ütközik össze, és alapvető célja mégis csak valami jóra törekvés lenne, még ha ez mostanában nem is annyira egyértelmű.

Tóth Csaba pedig pontosan ezt a sokrétűséget vizsgálja A sci-fi politológiája című könyvében. A politológus 2003 óta tanít az ELTE ÁJK Politikatudományi Intézetében, ahol a politika és a science fiction kapcsolatáról tart egyetemi kurzust – és ezt teszi frissen megjelent művében is.

A téma talán legismertebb műveit veszi górcső alá: a Star Wars és a Star Trek univerzumait, a Dűne világát, az Éhezők viadala disztópiáját, legfrissebb megjelenésként pedig a Radch Birodalom politikai berendezkedését Anne Leckie díjnyertes trilógiájában. A konkrét berendezkedések vizsgálatán túl három nagy kérdéskört, a személyes szabadságjogokat, az emberek és idegenek kapcsolatát, valamint a demokráciák és diktatúrák egymáshoz való viszonyát tanulmányozza több mű értékelésével. Válogatása reprezentatív, hiszen új és régi, pozitív és negatív megítélésű berendezkedést egyaránt leír, valamint több ismert univerzumot is megemlít egy-egy lényeges jellemzőjének elemzésével, így nem volt hiányérzetem az olvasást követően.

Nemrégiben meghirdettük első novellapályázatunkat, Csernobil 30 - Az atomkatasztrófa gyermekei címmel (itt elolvashatjátok az eredeti kiírást). Örömmel jelentjük, hogy folyamatosan érkeznek be a pályamunkák, ám április 26-ig van még idő, úgyhogy ne habozz és küldd el a kész novelládat vagy írd meg a régóta elmédet feszítő történetet végre és küldd el nekünk.

Ismételten felhívjuk a figyelmed arra, hogy egy novellapályázatról van szó, ezért aztán regényrészletet vagy forgatókönyvet sajnos – bármennyire is színvonalas szövegek – nem áll módunkban zsűrizni.

Kedvcsinálónak felsoroljuk a köteteket, melyeket a partnereink ajánlottak fel a díjazásra – ezúton is köszönjük nekik a segítséget.

Andreas Eschbach 1995-ös Hajszőnyegszövők c. sci-fi könyve 2009-ben jelent meg magyarul. Ha az ember túlteszi magát az első kiadás nem éppen bizalomgerjesztő borítóján, amely egy rosszul sikerült goth manga stílusát idézi, egy átlagos terjedelmű, papírkötésű kötetet tart a kezében. Aztán nekifog a regény olvasásának, de minél több oldalt hagy maga mögött, egyre inkább úgy érzi, valami nem stimmel. Először rácsodálkozik, hogy nincs főszereplő, nincs egy határozottan megragadható cselekményszál, csupán lazán-szorosabban kapcsolódó novellaszerű elbeszélések sora. Ha szokásos elvárásait félreteszi, szabad az útja, hogy felfedezze Eschbach univerzumát, hiszen ebben a történetben az író világa játssza a főszerepet.

Az első három fejezetben bepillantást nyerhetünk a hajszőnyegszövők szürke, fáradságos munkával töltött hétköznapjaiba, valamint megismerkedhetünk a mestereknek otthont adó Yahannochia bolygó családi, vallási, politikai és gazdasági berendezkedésével. A hajszőnyegszövők kasztjának a feladata, hogy feleségeik és lányaik hajából szőtteseket készítsenek a halhatatlan császárnak, aki nem csak az ő galaxisuk, de számtalan másik felett is korlátlanul uralkodik. Egy szőttes elkészítése egy egész életen át tart. Elkészültéig a mester abból a pénzből tartja el családját, amit a szintén hajszőnyegszövő édesapjától örökölt, mikor az általa készített szőnyeget eladta a bolygóra látogató császári ügynököknek. Innentől rajta, majd a fián a sor, hogy törlessze az előző generáció hitelét, elkészítse saját hajszőnyegét, így tovább a végtelenségig. Hogy a rendszer életképes maradjon, az uralkodó tanító papokat küld, akik biztosítják a rendet, és gondoskodnak róla, senki se merje megkérdezni, miért élnek Yahannochia lakói középkort idéző körülmények között, miközben űrhajók szállítják el a hajszőnyegeket a császárnak.

Tere tulemast! Üdvözöllek a történelem hajnalán Észtorszságban, annak is legszebb erdőségében, az igazi észtek otthonában. Ez az a hely, ahol a medvék egyenrangú, bár kissé csapodárabb házastársai az igazi észt asszonyoknak, a liget bölcse obskúrus szertartások révén tartja kordában az erdő szellemeit, ahol anyukád dugig töm vadhússal és fürjtojással, és egy kis nyelvgyakorlás után vígan el lehet csevegni a kígyókkal. Csakhogy szép lassan mindenki átvándorol a fényes jövőt ígérő faluba, ahol a német szó fontosabb, mint az észt, a falusiak vadászat helyett éjt nappallá téve görnyedeznek a földeken, hogy fáradságos munkával kenyeret tehessenek az asztalra, ahol mind többen veszik fel a kereszténységet, és az igazi sláger a heréltek gregoriánéneke, amiért olvadoznak a lányok.

Leemet és famíliája az erdőben élnek, de napról napra kevesebben vannak. A régi időknek végképp befellegzett, az ősi tudások szép lassan feledésbe merülnek. Leemet az utolsó fiatal, aki még érti a kígyók szavát, mellyel kezes báránnyá változtathatják a legvadabb farkasokat, de már nincs méregfoga, mint nagyapjának, amivel darabokra szaggathatná az egyre nagyobb számban érkező “vasembereket”, a Német Lovagrend fegyvereseit. Mindent megtesz, hogy méltó legyen az “észt” névre, de a haladásnak nem lehet gátat vetni.

Andrus Kivirähk a modernitás kérdését boncolgató, örökérvényű fantasyt teremtett ebből a szokványosnak távolról sem mondható alapkoncepcióból. Az észtek a harmadik legnagyobb finnugor nép, mégis vajmi keveset tudunk szeretett nyelvrokonaink életéről, történelméről, pedig egy rendkívül barátságos, és manapság kifejezetten haladó szellemű nemzetet alkotnak. Meséikben is alig ismerünk közös motívumokra: a német és orosz befolyás, no meg a Balti-tenger partvidéke enyhének éppen nem mondható időjárása megtette a maga dolgát. Kivirähk regényében mégis megvan valami az észt muinasjuttök, vagyis régi történetek univerzalitásából, az emberarcú világszemléletből, és a magyarság számára is ismerős elmúlásgondolatból, amit mi a herderi jóslat apokaliptikussá dagasztott szorongásából nyertünk.

A finn Emmi Itäranta első regénye, a Philip K. Dick- és Arthur C. Clarke-díjra jelölt A teamesternő könyve első látásra az ún. young adult (YA) irodalom kategóriájába esik, saját véleményem szerint azonban ez még sincs így. Fontosnak tartom ezt tisztázni, mert biztos vagyok benne, hogy sokakat ez a címke is visszatart a kötet olvasásától, holott egy remek élménytől fosztják meg magukat ezzel.

A young adult irodalom (és a belőlük kisarjadó filmek) fellendülése az utóbbi évtized talán legfontosabb kulturális eseménye, különösen ami a fantasztikumot illeti. Az éhezők viadala-sorozat diadalútját más SF/F regények szegélyezik, amelyek mind magukénak vallják a YA megjelölést. Magának a kategóriának azonban nincs egy mindenki számára letisztult jelentése (különösen, ha leválasztjuk az ifjúsági regény fogalmáról, ami csak tovább bonyolítja a helyzetet). A YA sokak számára egyet jelent a rosszul megírt történetekkel, csöpögős tini-romantikával és tini-rivalizálással. Vagy attól lesz YA egy regény, hogy fiatal a főhőse? Csak a fiataloknak szólhat egy könyv, amiben fiatal a főszereplő? Mint mindenkinek, nekem is van egy elképzelésem a young adulttal kapcsolatban, de ez nem minőségi alapú ítélet – legalább is remélem, nem bujkált rejtett értékítélet a szavaim mögött. Számomra attól lesz egy regény YA, hogy a fiatal főhős számára a világban sokkal fontosabbak a személyes konfliktusok – szerelem, család, csoportdinamika –, szemben az őt körülvevő világ problémáival. Lehetséges, hogy a főszereplő kiemelkedő szerepet játszik az egész fiktív világot meghatározó eseményekben, de mindeközben szinte ugyanannyit – vagy akár többet is –, foglalkozik az író a szereplője magánéletével. Értsd: a világvége alatt is jut ideje a szerzőnek egy szerelmi háromszögre és arra, hogy figurái ezzel foglalkozzanak. Ez sajnos sokszor – de nem mindig – azt vonja maga után, hogy a háttérvilág, a sci-fi/fantasy ötlet vagy a cselekmény kidolgozatlan maradnak.

Ebből a szempontból A teamesternő könyve nem YA. Bár főhőse, Noria Kaitio egy fiatal, a felnőtté válást megélő lány, és a történetet az ő szemén keresztül látjuk, ez mégsem telepedik rá a könyvre. Noria története nem olyan eseményeket és konfliktusokat helyez a középpontba, amelyekkel egy tinédzser minden nap találkozhat – ugyanakkor valahol mégis ilyeneket.

"You are reading this for the wrong reason.”  – Dan Simmons: Endymion

Ez a mondat járt a fejemben, amikor a végére értem Ann Leckie amerikai írónő Mellékes háború című kötetének. Mert hiába éreztem, hogy én nem azt a könyvet kaptam, amit vártam, mégsem mondhatom azt, hogy ez egy rossz regény. A Mellékes háború jó regény, de nem abból az okból, amiért én szerettem volna, hogy az legyen.

Nagyon különös élményben volt részem tavaly. Miután elolvastam Leckie többszörös díjnyertes regényét, a Mellékes igazságot (ami jelen írás tárgyának az előzménye), egy igencsak lelkes hangvételű kritikát írtam róla, kiemelve, mennyire fontos a téma, amiről szól. Ez a téma nem elsősorban a genderkérdés (a Radch űrbéli birodalmában nincs megkülönböztetve még nyelvi szinten sem a féri és a nő), hanem az identitás, hiszen a főszereplő, Breq egy hajdani csatahajó mesterséges intelligenciája, ami/aki a történet idején emberi testben kényszerül véghezvinni bosszúját. A könyv akkor úgy tűnt, hogy okosan és érzékenyen nyúlt nagyon fontos témákhoz, tette pedig mindezt egy érdekes sci-fi háttér előtt. Nem sokkal ezután viszont elolvastam egy másik véleményt, ami arról szólt, Leckie a regényben mennyire elmaszatolt több fontos kérdést, és hogy igazából az erénye maga a kérdésfelvetés, nem pedig az, hogy a kérdésre megpróbált választ adni. Kitalált egy ötletet, de a felületes ábrázolás mellett nem ásott annak mélyére. Ennek az írásnak az olvasása engem is arra késztetett, hogy átértékeljem a regényt: továbbra sem tartom rossznak, és megelőlegeztem az írónőnek a bizalmat, hogy a folytatásban képes lesz jobban kidolgozni a problémás pontokat.

A Mellékes háború ott veszi fel a fonalat, ahol az előzménye abbamaradt. Breq az uralkodó, Anaander Mianaai megbízásából a nem olyan távoli Athoek rendszerbe megy egy hadihajó fedélzetén. Megbízása az, hogy mindenáron óvja meg az itt élőket, hiszen a Birodalomban éppen polgárháború dúl. Breq tisztjeivel és katonáival hamar a helyi lakosság körében tapasztalható feszültség középpontjába kerül, ami nemsokára azzal fenyeget, hogy az egész rendszert pusztulásba taszítja.

Az Oculus – A. M. Aranth készülő regénye – Avalon utópisztikus világába kaluzolja el az olvasót: aszinte teljesen erőszakmentes, fejlett technológiájú civilizáció békében él. Avalonon tökéletesen megfér egymás mellett a kereszténység és a buddhizmus, a japán és az ír kultúra keveréke határozza meg a világot.

Azonban Avalon beteg. 

Negyven és ötven éves koruk között az emberek látása rohamosan romlani kezd, amíg teljesen meg nem vakulnak egy élősködő amőba miatt, amire nincs gyógyszer, nem lehet megelőzni és nem lehet meggyógyítani. És mivel az amőba szinte semmit nem hagy a látáshoz kötődő érzékszervekből, még gépekkel sem sikerült pótolni a szemet.

Ezért az Idősek, a már megvakult tudósok és gazdagok oculust vásárolnak maguknak – olyan fiatalokat, akiket szüleik már kicsi korukban eladnak, hogy majd egykor egy tehetős ember szemévé váljanak, neki lássanak. Az oculus ezzel együtt megszűnik ember lenni, nem tekintik önálló személyiségnek – kevesebb lesz, mint egy rabszolga.

És vannak, akiknek ez nem tetszik.

Idén is összeszedtük, hogy újságíróink mely megjelenéseket várják a leginkább az erre az évre tervezettek közül. Ez a listánk sem készült a teljesség igényével, illetve jónéhány megjelenést még nem is jelentettek be a kiadók az ezévre tervezettek közül, ám ezekről továbbra is tájékoztatunk majd titeket.

Rengeteg kitűnő kötet várható az idén is, a Próza Nostra csapata pedig hozni fogja róluk a kritikát. Ahogyan az alábbi címeket végigböngészve látható, több átfedés is van a listák között, a szerzők ugyanis egymástól függetelnül állították össze személyes listájukat; így azok a kötetek, amelyek több listára is felkerültek, különösen ígéretesnek tűnnek.

Égünk a vágytól, hogy megismerjük a véleményeteket, ezért írjátok meg nekünk kommentben (az írás alatt), hogy Ti milyen megjelenésekre számítotok, mi maradt le a listánkról vagy mit vennétek le róla!

Acélpatkány

Cixin Liu: The Three-Body Problem (Európa)

Kínai sci-fi, ami ráadásul még Hugo-díjat is nyert? Kell ennél többet mondani? Az Európa most belenyúlt az SF fortyogó üstjébe és az egyik legérdekesebb címet húzta ki onnan. A kínai kulturális forradalom története keveredik a (hard) science fictionnel, mindez érdekes történettel, a kínai és a modern (angolszász) sci-fi legjobb elemeinek ötvözéseként. Ez a könyv olyasmi, amit mindenkinek, aki érdeklődik a sci-fi iránt, el kell olvasnia: annak is, aki szerint az angol nyelvű világon kívül nincs érdekes SF és annak is, aki szerint meg csak ott van.