Sci-fi

Jelenlegi hely

A sci-fi kategóriája.

Filmre venni a Naprendszert (Catherynne M. Valente – Radiance)

Szerző pilleremi On the

Catherynne M. Valente: RadianceCatherynne M. Valente a Tündérföld könyvek után most egy felnőtteknek szóló, formabontó sci-fivel tért vissza. A Radiance az írónő megfogalmazása szerint decopunk alternatív történelem, ami egy, az aranykor (1930-as, 40-es évek) ponyva SF-jeit idéző, benépesített Naprendszerben játszódik. A decopunk egy viszonylag új alműfaj a cyberpunkon belül, ami az Art Deco dizájn és építészeti elemeit használva idézi fel a húszas és ötvenes évek közötti időszakot. Az elnevezést használták már a nagysikerű videojáték, a BioShock leírására, és egy kevésbé ismert film, a Sky kapitány és a holnap világa jellemzésére, és bár nem olyan régen megjelent egy novellagyűjtemény Decopunk címen, az irodalomban egyelőre nem túl elterjedt ez a stílus. Ezen lehet, hogy pont a Radiance fog változtatni. Mondhatnánk, hogy a könyv a filmről mint művészeti formáról szól, de ugyanígy igaz, hogy épp a kamera mögötti „valóságot” mutatja be. Olvasás közben könnyen az az érzésünk támadhat, hogy a kettő igazából ugyanaz. Egy rendező fejében pedig mindig ötletek, hangok, képbeállítások, és műfajok kergetik egymást, összeolvadnak és szétválnak – a regény szerkezete ezt a világot tükrözi vissza. A különböző hangok, műfajok és bolygók között pedig mindenki Severin Unckot keresi. 

A történet struktúrája eleinte kaotikusnak tűnhet, de van benne rendszer. 

Az emberiség által kolonizált és belakott Naprendszerben látszólag minden a legnagyobb rendben van, ám időről időre megmagyarázhatatlan dolgok történnek – egy-egy település teljes lakossága egyik pillanatról a másikra köddé válik. Ez azonban olyan ritkán és olyan kieső helyeken történik, hogy főleg csak városi legendák és pletykák alapanyagául szolgál, egészen addig, amíg a dolog fel nem kelti Severin Unck figyelmét. Severin egy forgatócsoporttal a Vénuszra utazik, ahol egy egész város vált lakatlanná egyik napról a másikra, és mendemondák keringenek egy kisfiúról, aki a szörnyűség egyetlen túlélője. A filmkészítők utazása oknyomozó riportnak indul, ám tragédiába torkollik, melynek során a csapatból többen meghalnak, van, aki megőrül, Severin Uncknak pedig, a város lakosságához hasonlóan, nyoma vész. Ez az esemény a Nap, amely körül a különböző történetszálak és önálló fejezetek mint égitestek, keringenek. Van, amelyik távolabb vagy épp közelebb van hozzá, van olyan, ami lassan kerüli meg, nagy ívet írva le, és van, ami határozottabb tempóban halad a maga pályáján. 

A végtelen drog (Horváth Viktor – Möbion)

Szerző acélpatkány On the

Horváth Viktro: MöbionPár éve nagyon nagy hatást tett rám a Jodorowsky’s Dune című dokumentumfilm, ami egy meg nem valósult filmadaptáció történetét járta körbe. A filmben nagyon sok különös gondolat fogalmazódott meg, melyeknek legtöbbször Alejandro Jodorowsky chilei rendező volt az origója. Egy ponton ő mond valami ilyesmit: „olyan élményt akartam elérni a filmjeimmel, mint az LSD, de az LSD nélkül”.

A Villa Negra egy művészeket tömörítő egyesület. Egy alkotói műhely, amelynek tagjai ugyan sokban különböznek – más és más stílusban  és művészeti ágakban alkotnak a festészettől a szobrászatig –, mégis találtak magukban közös vonást, ez pedig a művészet maga. Az egyesület tavaly ünnepelte fennállásának tizenötödik évfordulóját, mégpedig a Möbion című kötettel. A Möbion azonban nem egyszerűen egy tabló az alkotók munkáiról: Horváth Viktor az egyesület felkérésére regényt (kisregényt) írt a kiadványban szereplő alkotásokhoz. De nem is csak egyszerű kísérőszövegről van szó, Horváthot ugyanis megihlették a szobrok, festmények: szövege – szándéka szerint – szimbiózisba lép a más művészeti ágakba tartozó alkotásokkal, ezzel sajátos élményt nyújtva a befogadóknak. “A festmények és szobrok fotói hűen adják vissza az anyag szépségét és az alkotói koncepciót, a mellettük futó mese pedig nem a műtárgyakról beszél, hanem viszonyba kerül velük; [...] Nehéz meghatározni ennek a könyvnek a műfaját - regénykatalógus, katalógusregény -, de nem is ez a fontos, hanem a közegek társalgása, a fúzió, a találkozás, ahol valami életre kel”, olvasható az előszóban (3. oldal).

Szülők és gyermekeik (Chris Beckett – Sötét Éden)

Szerző acélpatkány On the

Chris Beckett: Sötét ÉdenÉden. A hely, ahová a Teremtő az első emberpárt, Ádámot és Évát helyezte, hogy ott éljenek bőségben és boldogságban,  az állatok fölött uralkodjanak és élvezzék a természet gyümölcseit. A tökéletes béke helye ez, ahol nyugalomban élhetnek az emberek, nem kell tartaniuk veszedelemtől.

Ha ilyen az Éden, milyen lehet egy Sötét Éden?

Chris Beckett Édenje egy olyan bolygó, amelyik nem kering központi csillag körül. Azonban még egy ilyen sötét helyen is van élet. A bolygó belsejéből tör elő, és fákhoz hasonló élőlényekben ölt testet. Ezek a fák meleget és fényt adnak, aminek köszönhetően az élet számos formája alakult itt ki. Beckett nem tér ki a világ működésére, és ez zavarhat is egyes sci-fi olvasókat, de ez talán szándékos mulasztás.

Az írót ugyanis valami egészen más érdekli: az itt élő emberek. Ez az Éden, ahogyan a bibliai megfelelője is, egy emberpárnak, Tommynak és Angelának volt az otthona. Ők véletlenül kerültek ide, viszont hamarosan már gyermekeik is születtek. Több, mint 160 évvel később 532 leszármazottjuk él Édenen. A Család tagjai örökül kapták Tommy-tól és Angelától a Föld legendáját, és a két ősszülő történetét a Leszálló Eccséggel, a Dacos űrhajóval, a Három Útitárssal és más, a Család eredetéhez tartozó, már-már vallásos szentségként kezelt elemekkel. Ezt a történetet évente felelevenítik, hogy sose felejtsék el: a Föld egyszer eljön hozzájuk, és hazaviszi a Család összes tagját oda, ahol a fény beragyogja a világot, és nem ér véget a völgy határainál. Ám minden Édenben megjelenik egyszer valaki, aki meg akarja bolygatni a békés rendet.

Politikai magyarázatok a science fictionről (Tóth Csaba: A sci-fi politológiája – könyvbemutató)

Szerző Fekete I. Alfonz On the

Tóth Csaba: A sci-fi politológiája(Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, 2016. április 23., Könyvbemutató és dedikálás)

A Supka Géza terem levegője olyan, mint egy űrhajó levegője nagymosás után. Nehéz, elhasznált és mellkasra ülő. Nyáry Krisztián és Tóth Csaba, utóbbin a Tardist tenyerén tartó Iron Giantes póló, bejelentik, hogy türelmesen megvárják amíg az előző programokról összesereglenek az érdeklődők. Néhány üdvözlés és gratuláció hangzik el a mikrofonoktól távolabb, majd a falra próbaként kivetítenek egy jelenetet a Star Wars előzmény-trilógiából. Majd megnyílik a parancsnoki híd és özönlenek a kérdések.

A kötetet gondozó Athenaeum kiadó igazgatója faggatja a könyv szerzőjét. Nyáry bemutatja a politológus és szociológus végzettségű, adjunktusi fokozattal rendelkező Tóth Csabát, majd rákérdez A sci-fi politológiájának személyes motivációira. Tóth úgy látja, hogy a politika és a science fiction egyszerre jelent meg az életében, utóbbira részletesebben is kitér: példaként felhozza édesapja Galaktika gyűjteményét és Isaac Asimov munkáit. A következő kérdésben a kérdező arra kíváncsi, hogyan és miként jelenik meg ugyanakkor vizsgálható a politika a zsánerkönyvekben, elsősorban a science fiction és fantasy vonalat értve e megnevezés alatt. A szerző rámutat arra, hogy a politika mindenütt jelen van. A fiktív világok megléte szolgáltatja az okot arra, hogy az általunk ismerttől eltérő politikai rendszerek megjelenhessenek. Hangsúlyozza, hogy a politikai alapdöntések a mérvadóak, vagyis kik és milyen motiváció által hajtva tesznek vagy nem tesznek meg valamit.

Nyáry úgy gondolja, hogy a science fiction rendelkezik mind természettudományos, mind pedig társadalomtudományos háttérrel, míg a fantasy esetében ez nem mondható el. Tóth meglátása szerint a fantasy gyakran nem ad magyarázatot a világában történő eseményekre, míg a sci-fi ezzel ellentétben igyekszik ezt megtenni. A következő kérdés a vizsgálati szempontot firtatja. Az adjunktus feleletében elmondja, hogy tartózkodva az értékítéletektől, leíró megközelítést alkalmazott, vagyis a kulturális antropológia módszertana mellé az in-universe szemléletmódot részesítette előnyben - nincs külső, behozott szempont, a jelenségeket az adott fiktív világ normái szerint értelmezi az elemző.

A fanatizmus logikája (Valerio Evangelisti: Égj, Inkvizítor!)

Szerző stv On the

Valerio Evangelisti: Égj, InkvizítorValerio Evangelisti a fantasztikus irodalmat művelő szerzők legötletesebbjei közé tartozik. Az Égj, Inkvizítor! már a harmadik kötet, melyben bizonyítja ennek az állításnak az igazságát. Az Eymerich-sorozat harmadik részének felépítése az előzőekhez hasonló és a köteteken átívelő nagyobb narratíva is tovább gazdagodik, miközben egy minden eddiginél őrültebb tetőpontnak lehetünk a tanúi.

Az Égj, Inkvizítor! két szálon futó történet. Az egyik szál Nicolas Eymerich domonkos rendi szerzetes és aragónai inkvizítor küldetését beszéli el 1358-ban, míg a huszadik század második felén átívelő történetfolyam egy őrült tudós kísérletének krónikája. Ennek során egy járványt próbál elszabadítani a Földön, ami – egy genetikai torzulás következtében – kiírtaná csaknem a teljes fekete bőrű lakosságot, míg érintetlenül hagyna mindenki mást. Ahogyan azt már Evangelistitől megszokhattuk, az egymástól mind térben, mind időben nagyon távol játszódó események bonyolult, előre nem kiszámítható módon függnek össze és hatnak egymásra.

A kötet a huszadik századi történetszállal kezdődik, melyben az olvasó megismerkedik Lycurgus Pinks-szel, a fiatal, zseniális és nem mellékesen teljesen őrült biológussal, aki éppen a Ku-Klux-Klán egyik gyűlésén próbál rettenetes tervéhez támogatókat szerezni. A fejezet nyelvi leleménye a leginkább szembeötlő: a szerző egy-két oldalon képes felvázolni a Klán által használt sajátos nyelvet, mely gyakoraltilag azonnal a történet világába szippantja az olvasót.

Pinks annyira fanatikus, hogy a KKK nézetei és eszközei nem elég radikálisak a számára, ezért a történet folyamán egyre befolyásosabb támogatókat próbál szerezni az ügyének, egy ideig még a CIA is buzgón segíti, a legkülönbözőbb politikai összefonódások és érdekek eredményeképp. Láthatjuk, ahogyan a RACHE nevű radikális szervezet egy újabb lépést tesz a hatalom felé, miközben az első kötet jövőben játszódó sci-fi/horror szála is érthetőbbé válik az itt történtek tükrében. Ennek a történetszálnak a végkimenetele Edgar Allan Poe-t idézően egyszerre sötét és költői, amire a szerző az utolsó fejezet címével és a jelenetezéssel is rájátszik.

Beszélgetés a kortárs science fiction és fantasy irodalomról

Szerző Próza Nostra On the

SF/F beszélgetésA XXIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál programja.
A tavalyihoz hasonlóan idén is sor kerül a Könyvfesztiválon, egészen pontosan 2016. április 24-én, 13:30-tól a Millenáris Parkban a Supka Géza teremben, a fantasztikus irodalomról folytatott beszélgetésre

Hol tart a világ fantasztikus irodalma és miként reflektál a korunkra? Milyen irányba halad a hazai sci-fi és fantasy irodalom? A hazai zsánerkiadók beszélgetnek trendekről, témákról, jövő- és világképekről.
 

 

Résztvevők:
Kleinheincz Csilla (GABO)
Németh Vladimir (Fumax)
Velkei Zoltán (Agave Könyvek)

Moderátor: Szabó István Zoltán - stv (Próza Nostra)

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Facebook event

Idegen-e a politika a tudományos fantasztikumtól? (Tóth Csaba – A sci-fi politológiája)

Szerző makitra On the

Tóth Csaba: A sci-fi politológiájaNyitásként be kell vallanom, jogász vagyok és sci-fi rajongó. Sajnos, ez egy bonyolult párosítás, mivel nagyon nehéz olyan címeket találni, amik legalább közvetetten foglalkoznának a joggal és a tudományos fantasztikummal egyaránt. Holott, ha belegondoltok, a zsánernek gyakorta témái különböző jövőbeli vagy alternatív államformák, társadalmi berendezkedések, de ezek a legritkább esetben foglalkoznak jogi kérdésekkel. Mintha senkinek sem kellene papírokkal vacakolnia, sőt, büntető bíráskodás sincsen, minden rosszfiú rögtön valami bányába kerül. Ezért kénytelen vagyok a jog helyett más társadalomtudományokat keresni, így került képbe a politológia.

A politikatudománnyal kapcsolatban az egyik legelső egyetemi élményem az volt, ahogy Pokol Béla (jelenlegi alkotmánybíró és YouTube-sztár) a politikát mint funkcionális alrendszert egy egyszerű értékduál mentén úgy fogta meg, hogy a legfontosabb célja és irányító eszméje a kormány/ellenzék kapcsolata. Azaz minden politikus kormányra akar jutni, vagy ha már ellenzékbe került, akkor abból ki akarja hozni a legtöbbet. Persze, később ez árnyalódott, hiszen a politikában ennél jóval több szempont, érdek és személyes preferencia ütközik össze, és alapvető célja mégis csak valami jóra törekvés lenne, még ha ez mostanában nem is annyira egyértelmű.

Tóth Csaba pedig pontosan ezt a sokrétűséget vizsgálja A sci-fi politológiája című könyvében. A politológus 2003 óta tanít az ELTE ÁJK Politikatudományi Intézetében, ahol a politika és a science fiction kapcsolatáról tart egyetemi kurzust – és ezt teszi frissen megjelent művében is.

A téma talán legismertebb műveit veszi górcső alá: a Star Wars és a Star Trek univerzumait, a Dűne világát, az Éhezők viadala disztópiáját, legfrissebb megjelenésként pedig a Radch Birodalom politikai berendezkedését Anne Leckie díjnyertes trilógiájában. A konkrét berendezkedések vizsgálatán túl három nagy kérdéskört, a személyes szabadságjogokat, az emberek és idegenek kapcsolatát, valamint a demokráciák és diktatúrák egymáshoz való viszonyát tanulmányozza több mű értékelésével. Válogatása reprezentatív, hiszen új és régi, pozitív és negatív megítélésű berendezkedést egyaránt leír, valamint több ismert univerzumot is megemlít egy-egy lényeges jellemzőjének elemzésével, így nem volt hiányérzetem az olvasást követően.

Csernobil 30 - Nyeremények

Szerző Próza Nostra On the

Gas MaskNemrégiben meghirdettük első novellapályázatunkat, Csernobil 30 - Az atomkatasztrófa gyermekei címmel (itt elolvashatjátok az eredeti kiírást). Örömmel jelentjük, hogy folyamatosan érkeznek be a pályamunkák, ám április 26-ig van még idő, úgyhogy ne habozz és küldd el a kész novelládat vagy írd meg a régóta elmédet feszítő történetet végre és küldd el nekünk.

Ismételten felhívjuk a figyelmed arra, hogy egy novellapályázatról van szó, ezért aztán regényrészletet vagy forgatókönyvet sajnos – bármennyire is színvonalas szövegek – nem áll módunkban zsűrizni.

Kedvcsinálónak felsoroljuk a köteteket, melyeket a partnereink ajánlottak fel a díjazásra – ezúton is köszönjük nekik a segítséget.

A kicsinyesség diadala (Andreas Eschbach – Hajszőnyegszövők)

Szerző B. Ádám On the

Andreas Eschbach: HajszőnyegszövőkAndreas Eschbach 1995-ös Hajszőnyegszövők c. sci-fi könyve 2009-ben jelent meg magyarul. Ha az ember túlteszi magát az első kiadás nem éppen bizalomgerjesztő borítóján, amely egy rosszul sikerült goth manga stílusát idézi, egy átlagos terjedelmű, papírkötésű kötetet tart a kezében. Aztán nekifog a regény olvasásának, de minél több oldalt hagy maga mögött, egyre inkább úgy érzi, valami nem stimmel. Először rácsodálkozik, hogy nincs főszereplő, nincs egy határozottan megragadható cselekményszál, csupán lazán-szorosabban kapcsolódó novellaszerű elbeszélések sora. Ha szokásos elvárásait félreteszi, szabad az útja, hogy felfedezze Eschbach univerzumát, hiszen ebben a történetben az író világa játssza a főszerepet.

Az első három fejezetben bepillantást nyerhetünk a hajszőnyegszövők szürke, fáradságos munkával töltött hétköznapjaiba, valamint megismerkedhetünk a mestereknek otthont adó Yahannochia bolygó családi, vallási, politikai és gazdasági berendezkedésével. A hajszőnyegszövők kasztjának a feladata, hogy feleségeik és lányaik hajából szőtteseket készítsenek a halhatatlan császárnak, aki nem csak az ő galaxisuk, de számtalan másik felett is korlátlanul uralkodik. Egy szőttes elkészítése egy egész életen át tart. Elkészültéig a mester abból a pénzből tartja el családját, amit a szintén hajszőnyegszövő édesapjától örökölt, mikor az általa készített szőnyeget eladta a bolygóra látogató császári ügynököknek. Innentől rajta, majd a fián a sor, hogy törlessze az előző generáció hitelét, elkészítse saját hajszőnyegét, így tovább a végtelenségig. Hogy a rendszer életképes maradjon, az uralkodó tanító papokat küld, akik biztosítják a rendet, és gondoskodnak róla, senki se merje megkérdezni, miért élnek Yahannochia lakói középkort idéző körülmények között, miközben űrhajók szállítják el a hajszőnyegeket a császárnak.

Párszaszájú pártatlanság (Andrus Kivirähk – Az ember, aki beszélte a kígyó nyelvét)

Szerző Makai Péter Kristóf On the

Andrus Kivirähk: Az ember, aki beszélte a kígyók nyelvétTere tulemast! Üdvözöllek a történelem hajnalán Észtorszságban, annak is legszebb erdőségében, az igazi észtek otthonában. Ez az a hely, ahol a medvék egyenrangú, bár kissé csapodárabb házastársai az igazi észt asszonyoknak, a liget bölcse obskúrus szertartások révén tartja kordában az erdő szellemeit, ahol anyukád dugig töm vadhússal és fürjtojással, és egy kis nyelvgyakorlás után vígan el lehet csevegni a kígyókkal. Csakhogy szép lassan mindenki átvándorol a fényes jövőt ígérő faluba, ahol a német szó fontosabb, mint az észt, a falusiak vadászat helyett éjt nappallá téve görnyedeznek a földeken, hogy fáradságos munkával kenyeret tehessenek az asztalra, ahol mind többen veszik fel a kereszténységet, és az igazi sláger a heréltek gregoriánéneke, amiért olvadoznak a lányok.

Leemet és famíliája az erdőben élnek, de napról napra kevesebben vannak. A régi időknek végképp befellegzett, az ősi tudások szép lassan feledésbe merülnek. Leemet az utolsó fiatal, aki még érti a kígyók szavát, mellyel kezes báránnyá változtathatják a legvadabb farkasokat, de már nincs méregfoga, mint nagyapjának, amivel darabokra szaggathatná az egyre nagyobb számban érkező “vasembereket”, a Német Lovagrend fegyvereseit. Mindent megtesz, hogy méltó legyen az “észt” névre, de a haladásnak nem lehet gátat vetni.

Andrus Kivirähk a modernitás kérdését boncolgató, örökérvényű fantasyt teremtett ebből a szokványosnak távolról sem mondható alapkoncepcióból. Az észtek a harmadik legnagyobb finnugor nép, mégis vajmi keveset tudunk szeretett nyelvrokonaink életéről, történelméről, pedig egy rendkívül barátságos, és manapság kifejezetten haladó szellemű nemzetet alkotnak. Meséikben is alig ismerünk közös motívumokra: a német és orosz befolyás, no meg a Balti-tenger partvidéke enyhének éppen nem mondható időjárása megtette a maga dolgát. Kivirähk regényében mégis megvan valami az észt muinasjuttök, vagyis régi történetek univerzalitásából, az emberarcú világszemléletből, és a magyarság számára is ismerős elmúlásgondolatból, amit mi a herderi jóslat apokaliptikussá dagasztott szorongásából nyertünk.

Oldalak