Sci-fi

2020 könyvkiadása nem úgy alakult, ahogy mindenki várta – a világ mindig tartogat váratlan fordulatokat. Az elmúlt hónapok a világméretű járványról szóltak, és jól látszik, hogy a vírus még hosszú ideig velünk marad. A távolságtartás és az emberek egészségének védelme érdekében – más nagy rendezvényekkel együtt – elmarad a júniusi Könyvhét, ami hagyományos módon a magyar irodalom, a magyar szerzők és magyar könyvkiadók ünnepe. 

A Próza Nostra csapata azonban szeretné, ha ennek ellenére virtuálisan megemlékeznénk minderről, így a következő bő egy hétben különböző cikkek segítségével mutatjuk be, milyen izgalmas is a magyar irodalom. Elsőként hadd nyújtsunk át nektek egy rövid válogatást azokból a kötetekből, melyeknek a megjelenését nagyon várjuk. Akadnak itt már bejelentett regények, régen esedékes folytatások, sorozatok lezárása, de olyan kötetek is, amik talán csak az írók távoli tervei között szerepelnek. Mindenesetre összeállításunkkal biztosítani szeretnénk a szerzőket, hogy mi örömmel fogjuk olvasni a könyveiket, érkezzenek akár idén, akár csak pár év múlva. Közben pedig reméljük, sikerül az olvasóinknak ötleteket adni, milyen regényeket szerezzenek be a nyárra.

Sepsi László: Höksring gombái

A Pinky óta várjuk, hogy Sepsi László végre befejezze azt a regényt, amiről már évekkel ezelőtt csepegtetni kezdett információkat. A Prae egyik 2017-es számában például még részlet is olvasható volt a történetből, aminek a középpontjában különös hatású gombák állnak, és egy északi kisváros, Höksring, aminek nyomasztó sorsa összefonódik a föld alatti világ furcsa lakóival. Sepsitől már megszokhattuk a nem mindennapi szövegeket, elég csak a legutóbb megjelent novelláira gondolni – az eddigiek alapján a Höksring gombái is legalább ennyire bizarr és hátborzongató lesz. Ráadásul a kézirat már elkészült (hamarosan mi is közlünk belőle egy részletet az oldalunkon), és reméljük, hogy minél előbb meg fog jelenni.

Raana Raas (Görgey Etelka): Időcsodák 4.

A Csodaidők talán a legkedveltebb magyar sci-fi könyvsorozat, ami egy távoli jövőben kitörő háború történetén keresztül beszél emberségről, családról, választásokról, vallásról, erkölcsről és az emberi lét nagy és kis kérdéseiről egyaránt. Görgey Etelka 2006-ban indult regényfolyama 2012-ben új irányt vett, ugyanis a szerző az első kötet eseményeinek menetét egy ponton megváltoztatta. Azt gondolhatnánk, ez elég olcsó ötlet, ugyanolyan rókabőrlehúzás, mint amire napjainkban egyre többször látunk példát – de nem így van. Az Időcsodák képes volt bebizonyítani, hogy ez az alternatív történetfolyam legalább annyira érdekes és izgalmas, mint az eredetije. A legutóbbi kötet, a Menekülők, 2017-ben jelent meg. Azóta a rajongók izgatottan várják, hogy végződik ez a négykötetes „alternatív történet”. Ha minden jól megy, a szerző még idén elkészül a lezárással (az egyes fejezetek nyers változataiba a sorozat honlapján bele is lehet olvasni). Biztosak vagyunk benne, hogy ez a könyv is legalább annyira megrázó és magával ragadó lesz, mint az eddigiek.

Az ember gyarló, szól a közhely. Magamra vonatkoztatva pedig még nagyobb közhely. De attól nem lesz kevésbé igaz. Szóval ennyi bevezetés után csak bevallom, hogy azért vagyok gyarló, mert bizony előfordult, hogy nem írtam meg egy beígért cikket. Mentegethetném magam, hogy munka, időhiány, ihlethiány stb., de a végeredmény ugyanaz. És nincs az az erőskezű szerkesztő, aki ilyenkor eredményt tud elérni. Csak a saját lelkiismeretem. Úgyhogy most válogattam pár könyvet, amiről vagy recenziós példányt kaptam (ez a rosszabb) vagy csak olvasás után nagyon felbátorodtam az írásra. Aztán mégsem született eredmény. Íme az én szégyenfalam - és pár gondolat egy cikkíró hétköznapjaiból, soha nem született cikkekről és cikkekből.

On Sai - Scar

A Scar talán a legnagyobb elmaradásom, ami a mai napig nyomja a vállam. Olyannyira, hogy a 2020-as évet ezzel a regénnyel kezdtem, mégsem sikerült cikket írnom, holott a jegyzeteim már több oldalra nyúlnak. Nem találtam meg azt a fókuszt, amivel igazán érdekesen tudtam volna megfogni a regényt. Ráadásul ez lett volna anno az első cikkem, amit a Próza Nostrára írok, aztán váltottam egy macskára. Túl sokat akart a szarka.

3 éve jelent meg az első írásom a Próza Nostrán. Valójában ez volt az első recenzióm. 2017 elején Steve megkeresett, hogy írnék-e Scott Hawkins regényéről, Az Égett-hegyi könyvtárról, hiszen korábban szóba került, hogy olvastam és szerettem. A felkérés után újraolvastam a regényt, és április 15-én meg is jelent a szövegem. Ekkor csatlakoztam hivatalosan a Próza Nostra szerkesztőségéhez, amiért nem tudok elég hálás lenni. Rengeteget tanultam az évek során a csapattól az offline és az online projektek során egyaránt. 

10 év hosszú idő – ahogyan Ádám és Steve is írja –, nagy változások történhetnek ezalatt. A Próza Nostra évfordulójának közeledtével pedig adódott a kérdés számomra: vajon az olvasásomban, értelmezésemben mi változott az elmúlt három év hatására? 

Ha egy újraolvasás meghatározta az első posztomat, akkor most, a lap születésnapjához közeledve, különösen aktuálisnak éreztem a visszatekintést, a revíziót. Ismét a kezembe vettem Hawkins regényét, és megírtam róla a második kritikámat a korábbitól teljesen függetlenül. Aztán persze egymás mellé helyeztem őket, hogy lássam mi változott.

Egy űrhajó ezüstös csúcsa emelkedik egy idegen bolygón. Egy asztronauta menekül az őserdő mélyén. Egy csapat robot különös jelekkel telerajzolt lapokat talál egy elhagyatott űrbázison. Egy felderítőpáros egyik tagja megérdemelt pihenését tölti a Comói-tónál.

A magyar sci-fiben nem igazán szokás klasszikusokról beszélni. Olyan értelemben semmiképp, mint mondjuk az USA-ban. Ott klasszikus Asimov, Herbert, Dick, vagy a pár éve elhunyt Le Guin – ezek a szerzők nemcsak az írásaik minősége miatt érdemelték ki ezt a státuszt, hanem azzal, mennyi íróra, szerkesztőre, olvasóra voltak hatással. Sorra születnek még ma is olyan művek, melyeket hozzájuk mérünk, amelyeknek szerzői kimondva-kimondatlanul a klasszikusokból kiindulva alkották meg saját történeteiket. Idehaza ilyen alkotót nem nagyon találunk.

Ha mégis létezik Magyarországon klasszikus science fiction szerző, akkor az a kilencven évvel ezelőtt, 1930. április 20-án született Zsoldos Péter.

Zsoldos, mint a magyar fantasztikum szinte összes alakja, mintha kettős életet élt volna. Mi, akik a könyveiből ismerjük, sci-fi íróként tartjuk számon. Viszont életének legalább ugyanennyire fontos része volt a zene: a Magyar Rádió zenei szerkesztője évtizedeken keresztül, egyetlen nem SF könyve is Muszorgszkijról szól. De Zsoldos maga hívta fel mindig a figyelmet, hogy a zene és az irodalom nem két különálló dolog, számára mindkettő ugyanolyan értékű volt, életét a kezdetektől – egészen a családi háztól – egyaránt meghatározták. Elég az hozzá, hogy Ellenpont című regénye is a zenében megismert módszereket ülteti át az irodalomba, de ahogy az Ország-világban 1979-ben megjelent interjújában nyilatkozott, a forma tiszteletét, a szerkesztés fontosságát is zenei tanulmányaiból sajátította el.

Délutáni ferde napsütés, poros padlásszobák, pislákoló napfelkelték egy busz ablakán keresztül. Ólmos felhők, lusta záporok. Október. 

Bradbury novelláskötetét, az Októberi vidéket lapozva az ősz minden zamatára rálelhetünk. A száraz levelek zörgése, a rothadó avar illata olykor szinte megelevenedik olvasás közben, és a különböző történetek az emberi létezés aspektusainak, szépségeinek, kétségeinek és fájdalmának más-más részeit villantják fel erőteljes érzékiséggel, olykor mágikus realista elemeket is mozgatva. Jelen kötet először Dark Carnival néven jelent meg 1947-ben, és érdekessége, hogy Bradbury éppen a könyv címadó novellájával nem készült el a leadási határidőre, így végül nem is került bele a válogatásba.

Ezt az írást viszont – ha már úgyis kimaradt – addig csiszolgatta a szerző, míg regényként látott napvilágot Gonosz lélek közeleg címen. A történet során egy fiatal fiú sajátos, weird elemekkel tarkított coming of age-sztoriját kísérhetjük végig, amelyben fontos szerepet játszik a cirkusz és a karneválok groteszk, a felszínen vidám, de a mélyben olykor  igazi drámákat és kétes elemeket magában rejtő világa.

Visszatérve az Októberi vidékre, eredetileg 1954-ben jelent meg a Dark Carnival négy történettel kiegészített változataként. A fordítás sokat váratott magára, de megérte, és hűen tükrözi is a ráfordított munkát. Pék Zoltán, Galamb Zoltán és Török Krisztina stílusa között én zökkenőmentesen tudtam váltani, továbbsuhanva az egymással csak ritkán összefüggő, mégis hasonlóan baljós történetek repülőszőnyegén. 

Ami a kötet horrorként való meghatározását illeti, Bradbury ez esetben is mindig a pszichológiai vonalra helyezi a hangsúlyt. Semmi ajtó mögül előugrós ijesztgetés, semmi vér, mégis, a lelkünk mélyéig megborzongunk a jól felépített szituációknak, a fokozatosan adagolt feszültségnek és a pazarul ábrázolt atmoszférának hála, ami átlengi a műveit. A szerző mindig is kerülte a címkéket és a különböző zsánerelemeket, mint a horror, sci-fi vagy a fantasy; eltérő kombinációkban mégis eszközként használja fel őket a kívánt történetek megalkotásához, de számomra  az írásaiban mindig a nagybetűs hangulat az elsődleges: a misztikum, a világunk mögötti világok felsejlése, betüremkedése a valóságunkba.

Kicsivel több mint hét éve az első cikk, ami a Próza Nostrán megjelent a nevem alatt, egy 30+1 regényt ajánló lista volt. Ebben igyekeztem összeírni azokat a könyveket, amik (akkor) számomra a sci-fi alapműveltségéhez tartoztak, vagy szimplán izgalmasak voltak, megmutattak valamit a keletkezési idejük világából, abból, hol tartott a science fiction a megszületésükkor.

Tíz éves a Próza Nostra, én pedig élénken emlékszem arra az estre, amikor Steve egy pódiumbeszélgetés után odajött Benkő Mariannához és hozzám, hogy kicsit beszéljünk. Ez már nagyon régen volt, és azóta nagyon sok minden megváltozott. Többek között az is, hogyan is gondolkodom a sci-firől, a fantasztikumról, irodalomról és könyvekről. Így aztán adta magát az ötlet: egy újabb listával érdemes ünnepelnem a születésnapot.

A 2019-es év végét és a 2020-as legelejét a különféle visszatekintő, összegző posztok uralták: mik voltak a legjobb, legérdekesebb, legemlékezetesebb valamik. Filmek, könyvek, albumok, események, celebek, színek, receptek, akármi. Nem ez lesz az első lista, ami a sci-fi irodalom elmúlt két évtizedéből válogat. Nem az a cél, hogy húsz év legjobbjait gyűjtsem össze. Ez a húsz könyv (tizenkilenc regény és egy novelláskötet) az én szememben arra jó, hogy aki magyar nyelven szeretné megtudni, hol is tart a science fiction a XXI. században, mik a fő témái, stílusai, milyen módon nyúl hozzá régi klisékhez, újít meg több évtizedes irányzatokat, vagy éppen mutat rá korunk egy-egy égető kérdésére vagy jellemzőjére – akkor ezeket a könyveket odaadhatjuk a kezébe. Vannak itt nagy közönség kedvencek, obskúrusabb művek, hardcore regények és a szűken vett zsáneren túlra mutató írások. Sőt, olyanok is, amelyek mint történet nem annyira jók, de legalábbis találni náluk jobbat. Viszont mindezekkel együtt, ha valaki megkérdezné tőlem, hol tart ma a sci-fi, ezek közül válogatnék.

Martin első dalai III.

G. R. R. Martin Álomdalok című kötetének utolsó fejezete a szerző horror munkái közül mutat be néhányat az olvasó számára. Az eddig tárgyalt négy egység esetén érezhető volt egyfajta fejlődési tendencia, ami a történetek szövésében mutatkozott meg igazán, hiszen már az elejétől kezdve (kivéve a képregények hatása alatt álló novellák) ötletekben és kritikai látásmódban gazdag szövegekkel találkozhatott az olvasó. Ahogy a történet motivikus szintjei és motivációi egyre árnyaltabban, logikusabban és láncszerűbben fűződtek össze, úgy váltak Martin fikciói egyre erőteljesebbé. Az ötödik fejezet szövegeire pedig fokozottan igaz a mesteri szerkesztés.

5. Hibridek és rémségek

Milyen lenne a világ zombikkal? Mi lenne, ha néhányan megtanulhatnák irányítani őket? Mennyire lehet ez a világ humánus? A Húsraktár éppen ezen kérdések mentén épül fel. Egyszerre láthatjuk a társadalmi különbségek allegorikusságát, illetve az érzelmi kiüresedést. Mindkét nemből ábrázol élőhalottakat Martin: a férfiakhoz az erő kapcsolódik a munka által, a nők viszont olyan húsként jelennek meg, amelyek a férfiak szexuális igényeinek megfelelően formálódnak.

A Hogy emlékezz rám viszonylag tipikus szellemtörténetnek tekinthető. Martin nem ad igazán pluszt a narratívához, ennek ellenére mégsem válik unalmassá. Ha nem a szellem-történet felől közelítünk a szöveghez, akkor a barátság és az ígéret motívuma rajzolódik ki az olvasó előtt.

Az Álomdalok egyik legerősebb szövege a Homokkirályok. A homokkirályok apró, rovarszerű lények a történet szerint, akiket királynőjük mentálisan összeköt. Ezek a lények építenek, harcolnak rivális csapatokkal (vagy olykor békét, esetleg szövetséget kötnek) és a tulajdonosukat istenként tisztelik. A novella főszereplője, Simon Kress négy várat vásárol. A novella Kress homokkirályhoz való viszonyán keresztül mutatja meg a főhős jellemét: már a vásárlás során látszik a kegyetlensége és lélektelensége, amely folyamatosan árnyalódik a novella folyamán. A homokkirályokban folyamatosan fejlődő katonai közösséget fedezhetünk el, akik a gondozó viselkedésétől függően képzelik el istenüket. De mi történik, ha ezek a lények kiszabadulnak és egy légtérben kezdenek élni kegyetlen istenükkel? Hogyan reagál erre az „isten”, és hogyan viselkednek a homokkirályok ebben a helyzetben? Martin zseniálisan válaszolja meg ezeket a kérdéseket mind pszichológiáját, mind logikáját tekintve. Mesterien szövi a történetet, és könnyedén teremti meg a kívánt hangulatot.

Martin első dalai II.

Az előző kritikámban az Álomdalok első két nagyobb egységéről írtam. Zárásomban kiemeltem, hogy a tárgyalt fejezetek szövegei az üzenetük miatt válnak érdekessé: motívum- és történetvezetésük még távol áll a zárószövegek kidolgozottságától. Ebben az írásomban a harmadik és negyedik fejezet kerül terítékre.

3. A távoli csillagok fénye

Személyes felvezetőjében Martin a sci-fihez való viszonyáról ír, valamint annak az univerzumnak a kiépítési tervéről, amelyből már néhány novella olvasható volt (például A hős).  Továbbá, ebben az előhangban hívja fel a figyelmet a szövegek egyik legfontosabb motívumára, a magányra és az elvágyódásra, amelyet SF-univerzumának forrásaként tart számon.

A Dal Lyáért Martin első kisregényének tekinthető. Az előbb említett magány témája fontos szerepet kap a szövegben, ugyanakkor összefonódik a szeretet kérdésével is. A két főszereplőt (Lyanna és Robb) egy másik faj vallásával kapcsolatos nyomozás miatt hívják a bolygóra. Ebbe a vallásba nem csak az idegen faj egyedei, hanem már az emberek is elkezdtek bevonódni. Ez a tendencia a bolygó vezetőinek furcsa, hiszen a vallás „öngyilkosságra” épül. A hívők egy-egy parazitával egyesülnek, majd a Végső Egyesülés során testüket teljesen felemészti a lény, amelyből a kisebb paraziták származnak (és amellyel folytonos kapcsolatban vannak). A Végső Egyesülés által egyetlen közös tudat jön létre. A paraziták által a hálózat képe jelenik meg, a teljes összekapcsolódás. Lyanna és Robb különleges képességükkel igyekeznek rájönni, miként történik a szektaszerű hálózatba való bevonódás. Az adottságaik által sokkal intenzívebben tudják átvenni mások érzéseit, melynek hála az érzelmek működésének vizsgálata nagyobb teret kap a szövegben, és a főszereplők is emiatt képesek megérteni a paraziták titkát. A szeretet (és a magány) kifejezése az individuum kérdésével összekapcsolódva filozofikus diskurzust hoz létre: az egész cselekmény ennek megválaszolása felé halad.

Martin első dalai I.

„Az első történetem egy oldalra elfért, egy pennyt ért. A második már kétoldalasra sikerült, két centet kértem érte. Az üzlet részét képezte egy ingyenes drámai felolvasás: én voltam a legjobban olvasó kölyök a lakótelepen, ráadásul vérfarkasüvöltésemmel komoly elismertségre tettem szert. Szörnyvadász sorozatom utolsó története öt oldalra rúgott, és az érte kapott ötcentesből már vehettem egy Milky Wayt, kedvenc csokoládémat. Emlékszem, arra gondoltam, befutottam. Írok egy sztorit, veszek egy Milky Wayt. Az élet csodaszép volt…” (16-7.)

Emlékszik vissza A tűz és jég dala szerzője, G. R. R. Martin a kezdeti szárnypróbálgatásaira. Az idézethez hasonló humoros visszatekintésekkel találkozhat az olvasó az Álomdalok című novelláskötetben. Öt nagy egységet alakítottak ki a szerkesztés során, amelyeket egy-egy személyesebb rész vagy visszaemlékezés vezet be, ezt követően jönnek a novellák. A memorandumok a szövegek életműbe való elhelyezését könnyíthetik meg, de kétségkívül izgalmas apróságokat ismerhet meg az olvasó, hiszen Martin nagyon jó humorral és könnyedséggel írja pályarajzát.

A borító gyönyörű: azt hiszem, hogy ez vitathatatlan. A kötet 700 oldalnyi tömény gyönyör lehetne, de az apró lapok és a hatalmas gerinc kombinációja kikészíti az olvasó kezét, főleg, ha vigyázni akar a könyvre (márpedig miért ne akarna). Ha valakinek esetleg nem járt a kezében a kötet, de A tűz és jég dala-sorozat bármely része igen, akkor tudja, hogy a Martin-köteteket olvasni nem túl komfortos. Nemcsak kényelmetlen tartani és olvasni, de kinyitva is végtelen tömörítéssel találkozunk: a margót szinte nagyítóval kell keresnünk. Ilyen szempontból ez a könyv inkább dísz, mint szöveghordozó.

“It's written in the wind / It's everywhere I go”

Már csak pár napot kell aludni, és itt a Karácsony. Reméljük, mindenki felkészült már a Reszkessetek betörők- és az Igazából szerelem-maratonra, de addig is gondolunk az ajándékvadászokra. Itt, a Próza Nostránál is úgy gondoljuk, a tökéletes ajándék a könyv (meg a szeretet), így szétnéztünk a boltokban, hogy miket érdemes a fa alá tenni az elmúlt hónapok megjelenéseiből.
 

Naomi Novik: Ezüstfonás, ford. Heinisch Mónika (Gabo)

Fülszöveg:

Mirjem pénzkölcsönzők családjába született, de apja olyan nehézkesen szerzi vissza kölcsönadott pénzét, hogy az éhhalál szélére sodorja családját. Mirjem kénytelen kezébe venni a sorsukat. A megkeményedett szívű lány elindul begyűjteni a tartozásokat, és hamarosan elterjed a hír, hogy arannyá tudja változtatni az ezüstöt.