Regény

Jelenlegi hely

Újraírni a sorsot (Nnedi Okorafor – A halálmegvető)

Szerző Katsa On the

Nnedi Okorafor: A halálmegvetőA Könyvhéten jelenik meg Nnedi Okorafor első magyarul is olvasható regénye. A halálmegvető egy Afrikában játszódó, disztópikus fantasy, amelyben két elkülönült törzs áll harcban egymással. Közös azonban a szent írásuk, A Nagy Könyv, amely felfedi teremtésmítoszukat: az éjsötét bőrű okekék azok, akiket elsőnek teremtett meg Ani isten, a nuruk pedig később érkeztek a csillagokról, ezért bőrük aranyszínű. A Könyvben található eredettörténetek, parabolák és bölcseletek determinálják is a sivatagban élő embereket azzal, hogy hierarchiát állítanak fel köztük: „Ezekben a nevekben bizonyára békés időkben állapodtak meg, mert köztudott volt, hogy az okekék azért születtek, hogy a nuruk rabszolgái legyenek. Nagyon régen, még a Régi Afrika idejében valami borzalmasat műveltek, ezért tette Ani ezt a terhet a vállukra.” A Nagy Könyvben megírtak szerint  tehát a nuruk állnak az okekék felett, s utóbbiak sorsa az örök elnyomás.

A nuruk ennek eleget is tesznek, hiszen időnként stratégikus jelleggel lerohanják az okeke településeket; mészárlás kísérletében megerőszakolják az asszonyaikat, akiket viszont ezután életben hagynak. Az így születő félvér gyermekek az ewuk, akik könnyen felismerhetőek homokszínű bőrükről és hajukról. A születésüktől fogva stigmatizálva ewuk élete pedig örökös szenvedés: mindkét törzs kiveti őket magából, ugyanis az említett hierarchiára emlékeztetik őket pusztán a kinézetükkel, s úgy gondolják, az erőszakból születettek csakis kegyetlenek lehetnek.

Egy ilyen ewu gyermek a főszereplő, Onyesonwu is; neve jelentésére – “Ki fél a haláltól?” – utal vissza a regény címe. Egyes szám első személyű narrációja epizódokat mutat be gyermekkorától a felnőtté válásáig, majd pedig kalandját a barátaival. Azonban a  lobbanékony és akaratos kamasz esetében ez a fajta elbeszélés inkább eltávolító volt: Onyesonwu karakterével meglehetősen nehezen sikerült azonosulnom. És erre még ránehezednek a helyenként sértő hangvételű kiszólásai is az olvasóhoz.

 

Ember az állatban, állat a fajzatban (Moskát Anita: Irha és bőr)

Szerző b.aletta On the

Moskát Anita: Irha és bőrA közvélemény szerint a teremtés hetedik napján Isten megpihent – a húsvéti átváltozásra pedig kipihente magát. Kiroppantotta elgémberedett gerincét, végignézett a világon, és arra gondolt: „ezeket a derék állatokat elfelejtettem a képemre teremteni, micsoda igazságtalanság”. Le is porolta teremtő erejét, hogy kárpótlásul pár milliót emberivé tegyen.

 

Azonban nem minden történt „a terv szerint”, így állati jegyekben bővelkedő hibrid, poszthumán emberek keletkeztek a teremtés során. Ezek a lények az úgynevezett fajzatok. Adott a kérdés: milyen lehetőségeik vannak ezeknek az értelemmel bíró, se nem humán, se nem állat lényeknek az emberi világban?

Moskát Anita harmadik regénye, az Irha és bőr az első átváltozások után körülbelül 20 évvel veszi fel a fonalat, így betekintést nyerhetünk a fajzatok helyzetébe és jogi harcaikba. Három fajzat szereplő által ismerhetjük meg az eseményeket: Pilar, Kirill és August. Pilar egy borzfajzat, aki a televízió által ismerte meg a világot. Kirill a csordájával élő őzből alakult át, míg August a fajzatok jogaiért küzd.

A regény a jelenkori Magyarországon játszódik, viszont a fajzatokkal egy alternatív világot teremt meg. Az Irha és bőr több szempontból is folytatja a korábbi regényekben is tematizálódó kérdéseket. A Bábel fiaiban elkezdődött vallási téma itt újra előkerül, de egészen más szempontból – a fajzatoknál a saját eredettörténetük kapcsán. A Horgonyhelyből a jogi és társadalmi hierarchiát boncoló kérdések merülnek fel az Irha és bőrben. Emellett a regény felépítése és három fő karaktere is több szempontból hasonlóságot mutat a Horgonyhellyel. Pilar naiv, könnyen befolyásolható karaktere Helgához hasonló fiatal, tapasztalatlan figura. Ahogyan Lars mindent feláldozna az egyenlőség, a hierarchikus társadalom átalakításáért, úgy August is egy rendkívül határozott, mindenre képes szereplő. Kirill és a Horgonyhely Vazilja a regények belső krónikásai, a legmakacsabb, a társadalmi meghatározottságuk miatt a legnagyobb feszültséggel bíró karakterek.

 

Úttalan utakon (Andrzej Sapkowski – A tűzkeresztség: Vaják 5.)

Szerző b.aletta On the

Andrzej Sapkowski: Vaják 5. – TűzkeresztségA korábbi kötetekhez képest a Vaják ötödik része, A tűzkeresztség sokkal lassabbra és filozofikusabbra sikeredett. Az akciójeleneteket, az események pörgését inkább a tájékoztatás, a vaják-univerzum politikai helyzetének megismerése és tovább szövése vezeti. Andrzej Sapkowski nem csak az olvasókat zárkóztatja fel: a hősök is próbálják összeállítani a kirakós darabjaiból a nagyobb képet.

Háború van, Ciri eltűnt, a mágusok pedig egymás ellen fordultak. Nagyjából így lehetne summázni a negyedik kötet végét. A tűzkeresztség átmeneti regény, amely nem a cselekményével vagy fordulatokkal nyűgözi le az olvasót, inkább az emberi történeteket, az egyének történetét tárja fel. Az egész narratívát kitöltő utazás és keresés nem csak a megtett út, hanem az önismeretet és az egyén fejlődését is allegorizálja.

A korábbi kötetben bekövetkezett változások és új állapotok analizálása az ötödik kötet tétje. A meglepetéseket nélkülözi, sőt meglehetősen kiszámíthatók a történések, így az olvasót főként az hajtja előre, hogy rátaláljon egy csavarra, egy pontra, ahol az elbeszélés kizökken a szinte meditatív, epizodikus pillanatképeiből. Ennek ellenére a regény egyáltalán nem tekinthető sem unalmasnak, sem túlírtnak, hiszen a figyelmet szinte minden pillanatban fenn tudja tartani. A kötet inkább a világ és a karakterek árnyalását segíti elő, így az olvasó otthonosabbá válhat a vaják-univerzumban.

Szinte minden részben megjelenik néhány olyan új karakter, akik a Witcher 3 PC játék szerelmeseinek már ismertek. A tűzkeresztségben ilyen Zoltan Chivay, illetve Regis, akik Geralt társául szegődnek a Ciri utáni kutatásban. A két férfi mellett feltűnik a Milva nevű íjászlány, valamint néhány varázslónő, akiket viszont a játék kártyalapjairól ismerhetnek a gamerek.

A korábbi kötetek során Ciri egyre több és több szerepet kapott a történetfolyamban. A tűzkeresztségben nem folytatódik ez a tendencia, hiszen csak villanásokra tűnik fel, Geralt álmaiban. Ennek ellenére a szerzőnek mégis sikerült újabb rétegeket hozzáadni Ciri karakteréhez, és megmutatnia őt újabb helyzetekben. Emellett Geralttal való kapcsolata is tovább árnyalódik ezzel az elbeszéléstechnikával, hiszen utuk bizonyos mértékben egymás tükörképévé válik az önismeret, a saját út, illetve egymás keresése által.

Ez a harc lesz a végső (Philip Pullman – A borostyán látcső)

Szerző Fekete I. Alfonz On the

Philip Pullmann: A borostyán látcsőAz Úr Sötét Anyagai-trilógia befejező részében totálissá válik a háború. Ez semmiképpen sem meglepő, figyelembe véve az előző kötetek cselekményeit. Ennek ellenére szerencsére mégsem ez tölti ki a narratívát. A borostyán látcső többszörösen összerakott története egyszerre tud több hangot megütni, hiszen ezúttal is akad izgalmas kaland az alvilágba való alászállással, valamint nagy összetalálkozásoknak is tanúja lehet az olvasó. Pullman egy olyan regénnyel fejezi be Lyra meséjét, amely szinte minden szempontból kolosszális és hegyeket megmozgató, noha úgy gondolom, hagy némi kívánnivalót maga után. Az Úr Sötét Anyagai-trilógia olvasása során számomra nem az jelenti az elsődleges kérdést, hogy mennyire fog jól működni a szöveg fantasyként, vagy hogy mennyire találja meg közönségét a fiatalabb generáció körében, hanem inkább az foglalkoztat, hogyan fogja a szerző ezt a temérdek műfaji jellegzetességet összeegyeztetni. A kalandregény és a Bildungsroman kettőse által a fiatal felnőttek megcélzása kifejezetten sikeres, ugyanakkor hozzátenném, hogy A borostyán látcső ezen az olvasói rétegen már túlmutat.

           A legelső rész recenzióját azzal kezdtem, hogy Lyra mennyire hazudós és szófogadatlan kislány. Próbáltam megkedvelni, azonban akaratossága miatt reménytelennek tűntek szándékaim, bár a harmadik könyvre ezek a tulajdonságok leperegtek róla. Itt már inkább a tapasztalatlansága kerül előtérbe, amit aligha lehet hibának nevezni. Ennek ellenére képes tudatos, felelősségteljes és nem elhamarkodott döntéseket hozni, akármennyire is nehéz feladattal néz szembe. A második kötetben, A ​titokzatos késben megismert Will Parry hasonló változásokon ment keresztül, mint a másik főhős, noha teljesen más szempontból. Utóbbi karakter egy olyan univerzumból került ki, ahol nincsenek daimónok (az ember lelkének antropomorf változatai), se angyalok, az élet hasonló mederben folyik, mint az olvasóé.

Helyszínek tekintetében a szerző tovább tágítja az eddig megismert univerzumot. A borostyán látcsőben a szereplők szinte már teljesen hozzászoktak a világhoz. Olyan helyekre látogathat el az olvasó, mint például a különös, ormányos, négylábú mulefák által lakott terület vagy az utolsó összecsapás helyszíne, ahol a mennyei köztársaság csapatai és a Fennhatóság zászlaja alá gyűltek mérik össze erejüket. További felfedezéseknek lehetünk szemtanúi azzal, hogy Lyra indíttatására egy fordított orpheuszi alászállásban is részt vehetünk. Ellentétben az eredeti történettel, ahol egy férfi ereszkedik le az alvilágba a szeretett nőért, a kötetben a nő megy kiszabadítani férfi barátját, az első regényben megismert Roger Parslow-t.

A kalandok poros nyomában (Philip Pullman – A titokzatos kés)

Szerző Fekete I. Alfonz On the

Philip Pullmann: A titokzatos késHáború közeleg. Az Úr Sötét Anyagai-trilógia második regényében még inkább megerősödnek a szembenálló oldalak, azok pedig, akik az előzőekben nem választottak szövetségest, most már kénytelenek. Így a pullmani világ két táborra szakad: az irányítókra és az irányítottakra. Az előbbiek csoportjába tartozik a Magisztérium (gyakorlatilag az egyház), míg az utóbbiak (a boszorkányok, Lord Asriel vagy maga a főszereplő, Lyra Belacqua) igyekeznek szembeszállni velük. A szerző jószerével arra élezi ki a teljes kötetet, hogy a második halmazba tartozó karakterekről meséljen, amint apránként összeszedegetik azokat az információkat, amikkel fel tudják venni a harcot az elnyomóval. A pullmani értelemben vett zsarnok egyszerre vonatkozik a monoteista vallás hierarchiájának tetején lévő entitásra, mind pedig a szereplők által látható világban jelenlévő helytartóira. A titokzatos kés fellebbenti a fátylat az eddigi ismeretlen részletekről, árnyalja az összképet és mélyebb magyarázattal szolgál a szerző által megálmodott világra.

Karakterfejlődés tekintetében a főszereplő vehemenciája az előző kötethez képest csillapodott, a korábbiaknál jóval átgondoltabban viselkedik. Egyedül daimónja, Pantalaimon sarkallja olykor-olykor meggondolatlan tettekre. Az újonnan megismert szereplők közül egyértelműen Will Parry az, aki képes ellensúlyozni Lyra esetleges oktondiságait, „mert Will tekintetében volt valami, ami Iorek Byrnisonra [az életüket a harcnak szentelő, hatalmas, beszélő jegesmedvék királyára, Lyra barátjára] emlékeztetett” [166. o.]. A fiú története szintén tragédiákkal övezett. Apja eltűnt, édesanyja elvesztette a józan eszét. A harmadik fontosabb karakter, egy hivatását maga mögött hagyó apáca, Mary Malone. Az ő feladata egyfelől az, hogy kutassa a Port, vagy ahogyan a világában ismeretes, az Árnyrészecskéket. Mindhárman útra kelnek: a két fiatal együtt vág neki egy általunk már ismert világnak, azonban Malone doktor vándorlása során egy eddig mindenki által ismeretlen területre jut el.

Az olvasó ezúttal is együtt kóborol a szereplőkkel, ez alkalommal már világok között is. Mindazonáltal nemcsak az egymástól különböző univerzumokat járhatjuk be, de további kalandok várnak az Északi fényben megismert helyeken is. Fontos szerepet tölt be az átmeneti térként működő város, Cittàgazze is (magyarul a “szarkák városa”), ahol a két főszereplő találkozik. Itt szembesülhetünk a fantomokkal, akikben végre valódi félelmetes ellenfelet tisztelhetünk a képességük miatt, amivel elpusztítják a felnőttek lelkét. Ehhez szorosan kapcsolódva létrejön a könyvben egy szimbólum, amely meglátásom szerint arra a gyerekirodalomban is felbukkanó toposzra reflektál, miszerint az életet teljes egészében csak ebben a gyermeki életszakaszban lehet átélni, érteni.

Vannak, akik egyenlőbbek (William R. Forstchen – Az utolsó nap)

Szerző Katsa On the

William R. Forstchen: Az utolsó napNagyon kíváncsi voltam, mit tartogat William R. Forstchen trilógiájának 2017-ben megjelent zárókötete, ugyanis a második regény számomra némileg visszaesést jelentett Az egy másodperccel későbbhöz képest. Féltem, hogy majd ahogyan az Egy évvel később kötetet, úgy Az utolsó napot is csak a nosztalgikus visszaemlékezések duzzasztják közel ötszáz oldalasra, ez az aggodalmam azonban alaptalannak bizonyult. Bár vannak ismétlő részek, ezek már sokkal barátságosabb terjedelműek, s úgy gondolom, egy ilyen grandiózus regényfolyamnál ez még megengedhető. Sőt, helyenként kifejezetten hasznosnak bizonyult: nekem is sok információ kikopott a trilógia olvasásának kezdete óta, így itt már nem zavaróak voltak a visszautalások az első két kötet legjelentősebb eseményeire, hanem időt spóroltak és megmentettek az esetleges visszalapozgatástól.

Ha mindenáron skatulyákba szeretnénk gyömöszölni az egyes részeket, az első kötet teljesen kimeríti a poszt-apokaliptikus regény kategóriáját, a második egy akció-thriller, a harmadik pedig inkább már politikai thriller, megtűzdelve néhány igazán ütős akciójelenettel. Ez a trilógián belüli műfaji eklektika azonban sajnos nem az olvasás élményét fokozza, inkább elkerülendő inkonzisztenciának tűnik.

A kötetet felütve 920 nappal az EMP-katasztrófa (az Államokat csaknem teljesen megsemmisítő elektromágneses hullámot generáló robbanás) után járunk, a fókusz még mindig John Matherson családjára és az általa vezetett közösségre irányul. Black Mountain helyzete – a világvégi körülményekhez képest – egészen stabilizálódik, a társadalmi rend és az infrastruktúra fokozatosan épül. Ezt egyrészt a csendesebb időszak hatására megindult baby boom is jelzi (John felesége és lánya, Elizabeth is várandós), másrészt kiválóan bizonyítja, hogy már olyan projektek megvalósítása sem tűnik az élelmiszer és az emberi erőforrások hanyag pazarlásának, mint a Skunk Works felállítása.

Reflektálva a második világháború utáni, az amerikai hadiiparban használt titkos munkálatokra, Forstchen regényében ez néhány tehetséges hackert jelent, akik felélesztettek egy pár régi számítógépet, hogy dekódolják a befogott jeleket. Erre pedig nagy szükség is van, korábban ugyanis egy Quentin nevű, titokzatos katona látogatott el a közösségbe, hogy eljuttasson egy üzenetet Johnhoz. Sajnos azonban Quentin még a feladat teljesítése előtt életét vesztette, így személyesen nem tudott beszélni Mathersonnal, csak a halotti ágyán hallottak olyan információfoszlányokat tőle, hogy egy új EMP-támadás veszélye fenyegeti Amerikát. Azt azonban senki nem tudta egyértelműen megállapítani, hogy a hír igaz-e, vagy csak a haldokló katona hallucinációja és a “nap” traumatikus emlékei törnek fel ily módon belőle.

Mi kerüljön a fa alá? – Próza Nostra karácsonyi könyvajánló

Szerző AdamG On the

Karácsonyfa“It's written in the wind / It's everywhere I go”

Már csak pár napot kell aludni, és itt a Karácsony. Reméljük, mindenki felkészült már a Reszkessetek betörők- és az Igazából szerelem-maratonra, de addig is gondolunk az ajándékvadászokra. Itt, a Próza Nostránál is úgy gondoljuk, a tökéletes ajándék a könyv (meg a szeretet), így szétnéztünk a boltokban, hogy miket érdemes a fa alá tenni az elmúlt hónapok megjelenéseiből.
 

Naomi Novik: Ezüstfonás, ford. Heinisch Mónika (Gabo)

Fülszöveg:

Mirjem pénzkölcsönzők családjába született, de apja olyan nehézkesen szerzi vissza kölcsönadott pénzét, hogy az éhhalál szélére sodorja családját. Mirjem kénytelen kezébe venni a sorsukat. A megkeményedett szívű lány elindul begyűjteni a tartozásokat, és hamarosan elterjed a hír, hogy arannyá tudja változtatni az ezüstöt.

Halhatatlan pétervári mesék (Catherynne M. Valente – Marija Morevna és a Halhatatlan)

Szerző Babos Orsolya On the

Catherynne M. Valente – Marija Morevna és a HalhatatlanValamikor a második világháború előtt, a totalitárius korszak virágzásának idején egy városban, amelyet neveztek már Szentpétervárnak, Petrográdnak és Leningrádnak is, egy fiatal lány, Marija Morevna egy hosszú keskeny utca hosszú, keskeny házában ül az ablakban. Álmodozik és vár, a tizenkét, hozzájuk betelepített családhoz hasonlóan valami csodára, és a csoda megtörténik: nővéreiért madárformájukat vesztett kérők érkeznek szép sorjában és annak rendje és módja szerint magukkal is viszik a lányokat. Végül Marijáért is eljön és rabul ejti a szívét– no, nem a boldogság kék madara, hanem egy ismeretlen, gáláns idegen, akinek átváltozását a hajadon épp elmulasztotta. Onnantól kezdve a lánynak nincs választása, mennie kell tűzön-vízen át az ő Koscseje után egy reményteli, szebb jövő felé. Csakhogy a dolgok általában nem úgy alakulnak, ahogy tervezzük őket.

Catherynne M. Valente a fantasztikus irodalom kedvelői körében hazánkban is meglehetősen jól ismert szerző. Angolul számos könyve jelent meg, melyekért többek között megkapta a Mythopoeic és a Hugo-díjat, valamint többször jelölték már World Fantasy díjra is. Magyarul a Marija Morevna és a Halhatatlan mellett egy fiatalabb korosztálynak szánt trilógiája fut, amelynek az első részét adták ki idáig, A lány, aki körülhajózta Tündérföldet címen. E köteteken kívül még antológiákban találkozhatunk a műveivel.

Jelen regénye öndefiníciója szerint is a fantasyirodalom köntösébe burkolt politikai kritika. A társadalomkritikus él nem meglepő, hiszen a műfaj híres őse, az Alice Csodaországban sem pusztán egy ártatlan gyermekmese, hanem a korabeli Anglia politikai és társadalmi életének szatírája, mondhatni egy igazi báránybőrbe bújtatott farkas a viktoriánus irodalom színpadán.

A Marija Morevna kapcsán elsőre kézenfekvően adódna a párhuzam Gaiman nagyszabású urban fantasy műveivel, jelen regény azonban húsba vágóbb és természetközelibb azoknál. Itt nincs cinkos összekacsintás az olvasóval, Mariját követve elrepülünk a diktatórikus valóságból az éppen ugyanúgy kommunista Tündérföldre és vissza. Az emberi történelem maximálisan kihat a mitikus szereplők életére is, és rengeteg utalást találhatunk a sorok között a cselekmény idején éppen zajló történelmi eseményekre. A művet szorosan átszövő mágikus realizmus és a totalitárius rezsim kapcsolata sem véletlen, hiszen a diktatúra irrealitását csak egy, a megszokott, mindennapi élet józan szabályait hasonlóan semmibe vevő fantasztikus világhoz lehet hasonlítani, amely valamiképpen mégis csak legitimitást nyer annak ellenére, hogy minden természeti és pszichológiai alaptörvény a létezése ellen szól.

Szövegek harca (Prae 2017/2. - Trónok harca)

Szerző b.aletta On the

Prae – Trónok harcaNapjainkban a legmarkánsabb sorozatjelenléte talán a Trónok harcának van, így hát nem meglepő, hogy a Prae folyóirat is tollára tűzte ezt a történet-monstrumot. Sok érdekes tanulmánnyal mutattak rá a szerzők, hogy milyen gazdag is Westeros világának értelmezési lehetősége, nézzük is őket közelebbről.

A tanulmányok sorát Keserű József szövege nyitja meg, aki a sorozat népszerűségétől elindulva fejtegeti az opusz poétikáját, melynek talán egyik legérdekesebb pontja, hogy a hősök a regényben miként is viszonyulnak a történelemhez. A másik nagyobb ív a transzmediális történetmondás megvalósulására fókuszál, amelyet nemcsak a tévé- és könyvsorozat szempontjából mutat be, hanem a térképeket, a függelékeket, valamint egy alternatív valóságjátékkal együttesen érzékelteti, hogy a Trónok harca hogyan vált (válik) napjainkra branddé.

Keserű tanulmányát Hegedűs Orsolyáé követi, amely zsánertörténeti megközelítésből igyekszik értelmezni a GoT világát. (Ezen írását A mágia szövedéke című, 2012-es monográfiájában is megtalálhatjuk szinte változatlanul.) Mivel az eredeti, 2012-es szöveg főként a high fantasyt igyekszik bemutatni, így nem meglepő, hogy a beemelt szöveg nagyjából fele foglalkozik G. R. R. Martin világával. De ezek a részek sem változtak sokat a mostani megjelenésben, holott az eredeti óta a történet sokat haladt előre, a tévésorozat előrébb jár a könyvnél (az eredeti megjelenés idején a második évad futott). Sajnos a tanulmány nem számol ezekkel a változásokkal. Egy ponton olvasható (36), hogy a high fantasy esetén gyakran találkozunk előzménykötetekkel, a világot bővítő plusz anyagokkal, viszont a GoT esetén nem hangzik el a tanulmányban, hogy már megjelent magyarul két kötet (A Hét Királyság lovagja és A tűz és jég dala világa), amelyek ezt a világot építik tovább. Olyan, mintha Hegedűs a történet kétirányú működésének (a múlt lassan tárul fel, de újraértelmezi a történéseket) kijelentése esetén elfeledkezne arról, hogy azóta megjelent egy előzménykötet is (A tűz és jég dala világa). A másik dolog, ami jobban szemet szúrt, hogy egy logikai bukfenc is megmaradt a szövegben. Egy helyen Martint az amerikai Tolkienként említi egy idézet alapján, viszont mivel ezek a párhuzamok nincsenek kifejtve, csak a különbségeket hangsúlyozza, az összehasonlítási alap sajnos elvész. Hegedűs remekül érzékelteti a differenciákat, de nem jut el odáig, hogy abban az elméleti keretben, amelyben mozog rámutasson az azonosítás hibás voltára, vagy pedig közös nevezőt találjon számukra azontúl, hogy high fantasyt írnak. E tekintetben olyan, mintha Martin szövege nem a high fantasy jellemzői, hanem Tolkien mentén értelmeződne (noha ezek a különbségek tényleg mutatják az „innovációt”).

Futárok, mágusok, intrikák (Andrzej Sapkowski – A megvetés ideje: Vaják 4.)

Szerző b.aletta On the

Andrzej Sapkowski: Vaják 4. – A megvetés idejeA Vaják-sorozat negyedik kötete, A megvetés ideje, teljesen maga mögött hagyja az első és második kötet novellás történetekből álló szerkezetét, de a harmadik rész lazán összekapcsolódó, nagy időbeli ugrásokból álló fejezetes sturktúráján is túllép. A negyedik könyv jóval kevesebb időt sűrít magába, és többé-kevésbé egyetlen esemény köré szerveződnek a szálak.

Sapkowski már a regény első fejezetében megcsillogtatja tehetségét, hiszen olyan karaktert választ központi figurának, akihez kötődve mesélhet az aktuális politikai helyzetről, valamint a királyok és mágusok között lappangó feszültségről. Annak hála, hogy ez a szereplő egy futár, nemcsak a királyi udvarok kémhálózatába nyerhet betekintést az olvasó, hanem a futár útjain keresztül beléphetnek a történetbe a korábban megismert karakterek. A fejezet főszereplőjévé ez a futár válik, Sapkowski tehetsége pedig abban rejlik, ahogyan ezt a mellékes alakot, a gépezet apró porszemet, érdekessé tudja tenni azáltal, hogy a futárok pozíció-változásán keresztül közvetíti a királyok és varázslók közt fennálló bizalmatlan viszonyt. A korábbi karakterek feltűnését is izgalmas technikával emeli be Sapkowski, hiszen olykor konkrétan megnevezi, máskor pedig csak az olvasó számára felismerhető módon lépteti be őket.

A politikai intrikák már az első fejezetben szerepet kapnak, de az egész kötetben dominánsak maradnak. A megváltozott színterek miatt már Geralt sem bérbakóként jelenik meg, hanem játékosként – még ha akaratlanul is, és az alsóbb szinteken. A fókusz átkerülése nemcsak Geralt vaják létére és a korábbi kötetekben hangsúlyozott semlegességére van hatással, hanem az eddig megismert lények is háttérbe szorulnak, és sokkal inkább a mágusok és tündék kerülnek előtérbe. A tündék és emberek közti csata tovább fajul és sokkal szorosabban összekapcsolódik Emhyr van Emreis, Nilfgaard urának továbbterjeszkedésével. Akár azt is mondhatnánk, hogy a történet kilépett a vajákok szűkös teréből és a világi történésekre vetül a tekintet.

Nemcsak az intrika tekinthető visszatérő elemnek a kötetben, hanem az utazás is. A legerőteljesebben a futár által jelenik meg, viszont a legtöbbször Cirihez kapcsolódik az út-motívum. Egyszerre beszélhetünk róla fizikai és elvontabb síkon. Ciri utazása az otthontalanság, a biztos pont hiányával kapcsolódik össze, amely keresésben csúcsosodik ki: az anyafigura (Yennefer) elhagyása, hogy rátaláljon „apjára”, Geraltra. Ahogyan első nagyobb útja az atomizált családhoz, az otthon felszámolódásához köthető (még Cintrában, ahol nagyanyja mellett élt, ezt az otthont pedig Emhyr seregei pusztították el), úgy itt is ezen értékek hiánya indítja el a történetet (és Cirit). Esetében nemcsak a valóban megtett utat jelképezik a mérföldek, hanem elvontabb értelemben az önismeret, az identitáskeresés jelenik meg az utazás által. Mindezek mellett a felnőtté válásként is értelmezhető az utazás, hiszen a szülőfiguráktól elszakadva kell megtalálnia az utat, és helyt állnia az új közegben.

Oldalak