Regény

Jelenlegi hely

A horror iróniája (Grady Hendrix - Horrorstör)

Szerző pilleremi On the

Grady Hendrix: HorrorstörAz ijesztő történetek az emberiséggel egyidősek, és ha van is, aki nem szeret tudomást venni róluk, a kultúra számtalan terméke mutatja, hogy az embereket nem csupán foglalkoztatja a mindenféle borzalom, de egyenesen élvezik, ha tobzódhatnak benne. Egyesek szerint lélektani oka van, mások szerint evolúciós szükségletünk a kontrollált félelem, mindenesetre a horror – annak ellenére, hogy az irodalomban peremterületre szorult –, széles és színes kínálatot felvonultató műfajjá nőtte ki magát. A klasszikus, gótikus vonal ma is él, ám a modern horror szülőföldje a vizuális kultúra, azon belül is a filmek világa.

Grady Hendrix ezen modern horrorfilmek hangulatát idézi meg a Horrorstör oldalain. A történet a műfaj rajongóinak ismerős mintázatot mutat: adott egy épület, amely egy valamilyen szempontból elátkozott helyen épült, és ettől „gonosszá” vált. Aztán adottak az eleinte mit sem sejtő lakók, akik ezúttal dolgozók, és valamilyen okból éjszakára az épületben maradnak. Eleinte csak kisebb furcsaságokra lesznek figyelmesek, idővel azonban komoly veszélyekkel kerülnek szeme. Kiderül, hogy a bevásárlóközpont egy börtön helyére épült, ahol egy őrült tudós a bentlakók „megjavításán” fáradozott, meglehetősen embertelen eszközökkel. Bár a létesítményt bezárták, a megkínzott lelkek ott ragadtak, sőt, kínzójuk sem lépett tovább, és lankadatlan lelkesedéssel „gyógyít” mindenkit, aki csak a keze közé kerül. A jól ismert forgatókönyv azonban ne ijesszen el senkit – a Horrorstör szórakoztató hangnemmel és jópofa, egyedi ötletekkel színesíti a bejáratott történetet.

Schopenhauer, Thoreau és a macskák (Akif Pirinçci - Francis)

Szerző makitra On the

Akif Pirincci: FrancisVegyünk egy macskát, aki okosabb az embereknél… Nem, nem, ez így kevés, hisz mindannyian tudjuk, hogy a kis szőrös négylábú háziállataink bizony intelligensebbek legtöbbünknél. Vegyünk egy macskát, aki bűntényeket nyomoz ki és okosabb az embereknél… Nem, még mindig nem elég. Főhősünk bizony egy olyan macska, aki nem csak, hogy briliáns nyomozó és okosabb a konzervnyitogatóknál, de Schopenhauert idéz pár oldalanként. Így már körülbelül képet alkothatunk arról, milyen állat is Francis, a főhősünk.

Eme négylábúról azt kell tudni, hogy a magyar keresztségben eredetileg Félixnek hívták és még a megboldogult ’90-es években jelent meg első kalandja az azóta szintén felszívódott Magyar Könyvklubnál. Ez volt a Bársonytalpon oson a halál, amit egy fekete macska szemével és a macskakrimi felirattal próbáltak meg eladni, de valószínűleg annyira nem sikerült, hiszen ennek a németeknél hat részt is megélt sorozatnak további kötetei nem jelentek meg, ellenben vidéki művelődési házak aulájában tartott könyvvásárokon könnyen hozzá lehetett jutni egy-egy példányhoz.

Pedig jóval több volt ez a regény, mint egy egyszerű detektívtörténet, mert a nyomozás álcája alatt főhősünk folyamatosan elmélkedett az életről és annak értelméről, a fájdalomról, szenvedésről és néha az örömről is. Félix felfedezte az embert az állatban és megmutatta, hogy az emberi ártatlanság elvesztésének hatására hogyan veszítették el a természet egyéb gyermekei is ártatlanságukat. Az antropomorfizált élőlények képében megjelenik a gonoszság, a tervezett gyilkosság, amikor már nem pusztán az életben maradásért ölsz – és ez a találkozás maradandó nyomot hagyott főhősünk lelkében és az olvasóban egyaránt.

 

A rosszindulat háza (Jean Ray - Kárhozott istenek)

Szerző stv On the

Jean Ray: Kárhozott istenekA Kárhozott istenek borítóján – ami egyébként gyönyörű munka, mint ahogyan az egész kötet is az – a következő sor olvasható: A flamand Lovecraft mesterműve. Ismét van tehát egy olyan szerzőnk, mint az amerikai Tolkien (George R. R. Martin) vagy az angol George R. R. Martin (Mark Lawrence). Nem vagyok híve az efféle címkézésnek, mert amellett, hogy egyszerűen idétlennek tartom, már az első oldal kinyitása előtt olyan előítéleteim lesznek óhatatlanul is a kötettel kapcsolatban, amelyeket aztán nehéz felülírni és emiatt akár csalódást is jelenthet egy könyv. Ugyanakkor kiadói szempontból nagyon is érthető stratégia, hogy egy eddig ismeretlen szerzőt úgy vezessenek be a könyvpiacra, hogy egy ismerthez hasonlítják.

Jean Ray munkája semmiben nem hasonlít Lovecraft írásaira. Vagy legalábbis nem jobban, mint mondjuk más szerzőkére, akik kísértetházakról írtak. Jean Ray egész más stílusú írást (ráadásul egy hosszabb prózai alkotást) tett a rémirodalom asztalára, mint amelyeket a providence-i konzervatívtól megszokhattunk. Mégpedig egy nagyon erős, furfangos szöveget.

A regény bevezetésében egy közelebbről meg nem nevezett tolvaj árulja el, hogy milyen módon jutott a kéziratok birtokába, melyek általa szerkesztett változata jelenti a könyv további részét. Első lépésként tehát van egy szavahihetőenek aligha nevezhető narrátorunk, akinek a hitelességet kellene garantálnia az olvasónak. Már izgalmas, de rajta kívül még négy különböző kéz vetette papírra a történetet az első narráció igazsága szerint. A leghosszabb, a regény magvát alkotó, időnként az Ifjú Werther szenvedéseit idéző szentimentális szövegrész szerzője a néha már idegtépően naív fiatalember, Jean-Jacques. A regénynek ebben a hosszú részében ismerjük meg a Gent városában álló elátkozott házat, Malpertuis-t. Itt él Quentin Moretus Cassave, aki állítólag természetfeletti hatalommal bír. Halálos ágyában találjuk őt a történet kezdetén. Összehívta rokonságát, hogy kinyilvánítsa végakaratát, mely a következőképp hangzik: minden, a végrendeletben megjelölt személynek be kell költöznie a házba, ott kell élnie és a hozomány végül azé lesz, aki a legtovább életben marad. Egyszerű szabályok.

„ha produkálsz / rasszjegyeket / felejtsd el a / klassz jegyeket” (Graham Joyce - A katicák éve)

Szerző Makai Péter Kristóf On the

Graham Joyce: A katicák éveTombol a hőség. Patakokban folyik a hátukon a víz. A strandon kisgyerekek sikítoznak, zsákbanfutó versenyt futnak, kincset keresnek, homokvárat építenek. Az ifivezetők úgy-ahogy próbálják kordában tartani a gyereksereget, és szórakoztatni az őket kísérő nagyikat. Aztán este, miután a kis lurkókat ágyba terelték, az öregek meg elszenderülnek a tombolahúzás után, indul az igazi éjszakai élet, az elhajlás, a nyári bulik… csak reggelre józanodj ki, és mire ébresztő van, a saját ágyadban kelj! És söpörd le a zöld zakódról azt a rengeteg katicabogarat, hogy nézel ki?! Katalinka, szállj már el!

David, a jómódúnak semmiképp sem mondható munkáscsaládból származó fiatal is úgy döntött, hogy 1976 nyarán diákmunkával keresi meg a bulizáshoz valót, így egy kicsit a saját lábára is állhat, elszabadul a szüleitől, és akár még csajozhat is. Nyári tábort is tudatosan, felnőtt fejjel választ: a lincolnshire-i Skegnessben vállal munkát, ahol egész nyáron hallgathatja a táborozók kacagását és minden nyűgét, terelgetheti őket kedvére, elpoénkodhatja napjait, és még pénzt is kap érte. Mégis van még, ami ide húzza a szívét: kisgyerekkorában valami szörnyűség történt, a vér szerinti apjáról készült utolsó fénykép itt készült, és Davidet ez azóta sem hagyta nyugodni.

Mégis kultúrsokként éri, amikor a lepukkant, a negyvenes-ötvenes évek varietézenészeit felvonultató, cikisen retró táborban munkához lát. Itt mindenki stikában nyerészkedik valahogy a táborban lakó gyerekeken és szülőkön, mindenkinek megvan a maga kis biznisze, mindenki ügyeskedik, és senki sem küzd nagyon azzal, hogy a látszatot fenntartsa. A skegnessi nyári táborhoz hasonló üdülőknek a napjai meg vannak számlálva az olcsó repülőjegyek és a változó ízlések miatt: a csillogó szemű tinikhez már a hippikorszak zenéi szólnak, a kiábrándultabbaknak meg a feltörekvőben levő, radikális punkegyüttesek nótái. A táborfelügyelők és David munkatársai pedig fáradt rutinnal űzik az ipart, elegük van a rajcsúrozásból, a Ki mit tud?-versenyek és a táncdalfesztivál műsoraiból, az ócska bűvészmutatványokból – nekik elég, ha legurítanak egy sört munka után, úgyis ugyanez lesz majd holnap, meg a következő turnusban.

Eltépni a horgonyláncokat (Moskát Anita - Horgonyhely)

Szerző acélpatkány On the

Moskát Anita: HorgonyhelyMindig is imádtam, amikor egy fantasy világban, ahol alapvetően olyan dolgok történnek, amikre nincsen tudományos törvényekkel adható magyarázat, egy-egy szereplő mégis a fejébe veszi, hogy biztosan vannak tudományos magyarázatok. Ezért imádtam Isaac Dan der Grimnebulint, China Miéville Perdido pályaudvar, végállomás című regényének főszereplőjét, és ezért figyeltem érdeklődéssel Vazilt, Moskát Anita új regényének egyik főhősét. De nem ezért lesz a Horgonyhely az utóbbi évek legjobb és legfontosabb magyar fantasztikus regénye.

A könyv alappremisszája már magában hordozza azt, hogy egy több rétegű regényről beszéljünk. Ebben a világban – ami egyébként földrajzilag és neveiben Skandináviára hasonlít – az emberek születési helyükhöz kötöttek, onnan kb. 2000 lépésnyire távolodhatnak el. Ha ezt túllépik, fájdalmak, belső vérzés és ájulás következik be. Azonban egyvalakik szabadon mozoghatnak: ezek a terhes nők. Erre már csak azért is szükség van, hogy ne váljon minden emberi település beltenyészetté, de emellett a terhes nők ebben a világban minden olyan munkát elvégeznek, ami megköveteli a horgonyhelyük elhagyását, legyen az a favágás, a kereskedelem, vagy éppen bírói feladatok ellátása. Itt a férfiak másodlagos lények, akik fölött feleségeik, anyjuk, lánytestvéreik uralkodnak. A helyhez kötöttség alól egy férfi csak akkor nyerhet látszatszabadságot, ha hajón születik – a vízen hajójával bárhová mehet, de a szárazon őt is visszahúzza horgonyhelye.

A fiú, aki nácinak született (Sarah Cohen-Scali - Max)

Szerző pilleremi On the

Sarah Cohen-Scali: MaxSzülők, aggódó hozzátartozók és pedagógusok örök kérdése és parázs vitáik kiindulópontja a kérdés: Mit adjunk a gyerekek kezébe, és mit ne? Olvashatnak, vagy nézhetnek agresszív meséket? Beszélhetünk-e nekik halálról, háborúról, gyilkosságról? Ameddig csak lehet, el kell zárnunk őket mindettől, vagy jobb, ha minél korábban szembesülnek a világ sötét oldalával? Ezek nem egyszerű kérdések, így nyilván a választól sem várhatjuk, hogy egyszerű legyen. Egy olyan pontnál kell hát megvetnünk a lábunkat, ami biztos, ez pedig a következő: az élet nincs tekintettel a korhatáros besorolásra. Az ember adott esetben még beszélni sem tud, amikor kapcsolatba kerül az úgynevezett „sötét oldallal”. A düh, fájdalom, gyűlölet, halál körülvesz minket, függetlenül attól, hány évesek vagyunk, és ezen a tényen nem változtat az, hogy a felnőttek hajlandóak-e beszélni róla, vagy sem. Természetes, hogy ösztönösen szeretnénk megvédeni a kisebbeket attól, amit rossznak tartunk a világban, ám téves azt feltételezni, hogy hermetikusan lezárhatjuk az otthonunkat. Mi több, amiről nem beszélünk, amitől megpróbálunk elfordulni, az a felszín alatt sokkal nagyobb károkat képes okozni. Ez egyformán igaz az olyan közeli és személyes traumákra, mint a nagyi halála, és a távoli, ám a mai napig élő tragédiákra, amelyek talán régen történtek, talán már a nagyszülők sem emlékeznek rá, mégis erős lenyomatot hagytak a társadalomban. Ismét tévedés abba a hitbe ringatni magunkat, hogy az utóbbit a gyerekek és fiatalok nem érzékelik, nem élik meg, csak, mert nincs közvetlen kapcsolatuk vele.

Mesterségük a halál (Robert Merle - Nekünk nem kel föl a nap)

Szerző darko On the

Robert Merle: Nekünk nem kel föl a napKezünkben az életmű: Kamocsay Ildikó fordítása az utolsó darab Robert Merle regényei közül, elindítva talán egy újabb reneszánszot ez oly kiváló szerzővel kapcsolatban, aki, legalábbis édesapám szerint, a nyolcvanas években volt a csúcson hazánkban. Ám ne legyünk e népszerűség irigyei, hisz megérdemelt. Regényei a tudományos fantasztikum műfaji kereteit feszegetik változatos formában és lebilincselő stílusban ablakkal a pszichére (avagy az egyén pszichózisára), de a szexualitásra is, amely mindenhol ott lappang – mégis, mindez finoman adagolva, (politikai) távolságtartással, esetleg prüdériával. Ismert, hogy a(z algériai) francia író a Kommunista Párt tagja volt, de megelőző rendszerünkben talán nem csak e tény tette népszerűvé, hanem írásmódja is, amely ugyan ezerszer aláhúzza a testiséget, de sosem viszi a sztori rovására, az erotika nála jól megfér a politikai és tudományos kitekintésekkel és a „jóslatokkal”. Könyveiben óvó tekintetet vet a világra, számba veszi a lehetőségeinket és elmeséli, mi lehet velünk és belőlünk. Távolságtartása és az, hogy nem (feltétlenül) bízik az egyén önértékében mindenesetre szimpatikussá teszi az ő apokalipszisét a mai olvasó számára is – legalábbis különlegessé. Mert ugyan nem ezt, a világvégét fogalmazza-e meg mindenhol (kivéve talán a francia históriát)? Elnyomó politikai mítoszok, fájdalmas fajfenntartás, a terrorizmus, amely az ajtónkon kopogtat, a saját hibájából kihalófélben lévő emberiség – aligha véletlen, hogy a manapság legnépszerűbb zombi-sorozat egyik cinikus, mégis hősies szereplőjét éppen Merle-nek hívják… Merle élesen látja az embert, tetteiben, jóslatai valójában következtetések, a mese így válhat hitelessé. Erről szól a legújabban lefordított regény is – a recenzáló hiányérzetét talán a szokatlan szcéna táplálja.

William Gibson: Virtuálfény (szövegrészlet)

Szerző Próza Nostra On the

William Gibson: VirtuálfényJúnius 4-én jelenik meg William Gibson Virtuálfény című regényének új fordítása az Agave Kiadó gondozásában. A Virtuálfény a Neurománchoz hasonlóan kultuszkönyv, melyet érdemes elolvasnia mindenkinek, akit egy kicsit is érdekelnek azok a jelenségek, melyek szinte észrevétlenül váltak az életünk részévé a "posztmodern" kezdete óta.

Tartalom:

Chevette futárként rója biciklijén a jövő San Franciscójának utcáit, ez az élete. Egy nap mégis nagyot kockáztat: ellopja egy seggfej napszemüvegét. Csak akkor jön rá, hogy tettének milyen következményei vannak, amikor ezek már jócskán átívelnek felette, és alapjaiban veszélyeztetik az egész város jövőjét.

A napszemüveg visszaszerzésével egy Rydell nevű fickót bíznak meg, aki nem túl lelkes a munkáért: nem elég, hogy kisvártatva a helyi rendőrség gyilkossági csoportja is bekapcsolódik az ügybe, de egyre többször hall egy hídról és a mögötte elterülő szürke zónáról, amit különös emberek népesítenek be.

William Gibson 1993-as regénye a Híd-trilógia első része, és egyben egy új korszak kezdete: a cyberpunk teremtője a Sprawl-trilógiát követően a tömegmédia és celebkultuszok megjelenésének előrevetítésével alkotott ismét tűéles képet a közeljövőről.

Tíz mondat az Újjászületésről (Stephen King - Revival)

Szerző stv On the

Stephen King: Revival01. Amennyire vártam ezt a kötetet, annyira csalódtam végül benne.

02. Nagyon sokat ígér ez a könyv, ám ebből keveset tart be: Howard Phillips Lovecraft és Arthur Machen nyomán járva King kozmikus horror regényt igyekezett alkotni, ám ez alkalommal nem volt képes felnőni a nagy elődökhöz.

03. A regény történetét Jamie Morton elmondásából ismerjük meg, aki kisgyermek korától kezdve meséli el életét, ami már korán összefonódik Charles Jacobs tiszteletes sorsával.

04. Jacobs egy tragikus baleset során elveszíti feleségét és kisgyermekét, ennek következtében pedig hitét is, majd minden energiájával az eddig őt hobbiként érdeklő elektromosság kutatásába kezd, emberek gyógyításával kísérletezik.

05. A hitehagyott tiszteletes, aki cinikus módon isteni csodának titulálja gyógyításait és ebből rengeteg pénzt keres, jóval önzőbb és veszélyesebb, őrültebb célt tűzött maga elé, mint az emberek gyógyítása és ezen a ponton kapcsolódik a történetbe Machen és Lovecraft irodalmi öröksége.

06. A valóság mögötti valóság témáját King egyébként korábban - ennél jóval színvonalasabban - már feldolgozta a Napnyugta után novelláskötet N című írásában, melyen szintén erősen érezhető Machen és a The Great God Pan című kisregény hatása.

Eszter a fejére mutat, s az ujján lángok pattognak (Sümegi Attila - Vadhajtás)

Szerző Makai Péter Kristóf On the

Sümegi Attila: VadhajtásAnnak ellenére, hogy lassan több könyv került a kezembe virtuális, mint nyomtatott formában, életem során ez az első alkalom, hogy e-könyvet recenzálok. Nem tudom, hogy érezhet a könyv írója: vajon az új típusú, magyar könyvpiac első fecskéi közé sorolja magát? Vagy szeretné már nyomtatásban látni nevét, és művét, amelyen vért izzadva dolgozott?  Legyen rá bármi is a válasz, kétségtelen tény, hogy ennek a fantasztikus könyvnek nyomtatásban is ott volna a helye, természetesen az eredeti e-megjelenés mellett.

Székesfehérvár mellett él egy lány. Eszternek hívják, aki szürke, unalmas hétköznapjait tengeti egy AluTech nevű, hasonlóan szürke és unalmas kkv-nál, ahol felületes csajbarátjával trécselget és ügyet intéz, miközben titkon még mindig fáj, hogy szakított vele egykori pasija, és kínos, hogy egy tesze-tosza irodakukac, valami Zoli csorgatja rá a nyálát, de még arra sem képes, hogy elhívja randizni. Önmarcangolással teli, egyhangú életét csak az dobja fel, hogy munka után amatőr festéssel múlatja az időt – ilyenkor fantáziái, vágyképei megelevenednek, és egy kicsit enyhül a valóság szorítása. Ebbe az irigylésre cseppet sem méltó életvitelbe tör be a galériatulajdonos Botond mert feltűnik neki, hogy Eszter kreativitásában van valami természetfeletti. Nem csoda, hiszen akárcsak Eszternek, Botond ereiben is ott csörgedezik a mágia, az istenektől örökölt ősvérűek adománya, aminek révén kiemelkednek az egyszeri halandók világából, és zavarba ejtő képességek birtokosaként vívják saját játszmáikat.

Oldalak