Krimi

Jelenlegi hely

A krimi kategória.

Új le Carré-film hamarosan

Szerző stv On the

Tinker Tailor Soldier SpySzeptember 16-án (más források szerint november 18-án) mutatják be John le Carré Árulás című regényének filmváltozatát. A Tinker, Tailor, Soldier, Spy már megért a '70-es évek végén egy BBC sorozat-feldolgozást, hamarosan pedig beülhetünk a vadonatúj filmadaptációra is.

Az MI5-ban is dolgozó John Le Carré Karla-trilógiájának első része az Árulás. Filmváltozatában Gary Oldman mellett Colin Firth, Tom Hardy és John Hurt játsszák a főszerepet.

A kémregények kultfigurájaként méltán számon tartott le Carré regényeit magyarul - természetesen - az Agave Kiadó adja ki, akik időről-időre bebizonyítják, mennyire jó ízlésük is van (a PKD regényeket is ők jelentetik meg).John le Carré

(A Karla-trilógia nyitó darabjáról hamarosan rendhagyó ismertetőt is olvashattok a Próza Nostrán.)

Valamint ezúton is szeretnék megemlékezni Jorge Luis Borgesről, aki 112 éve született, ahogyan arra a Google is felhívja a figyelmet.

Jorge Luis Borges
 

Sir Arthur Conan Doyle: A sátán kutyája (könyvismertető, kritika)

Szerző V On the

Ahogy egy irodalmár a közelmúltban már borgesi bölcsességgel megjegyezte: léteznek irodalmi gettók. Tetszik, nem tetszik bizony be kell vallani, bármennyire fájdalmas is ez, és bármennyire is küzd az irodalomértelmezői és írói réteg az elhatárolás ellen, a tudományos gondolkodás (!!!) körme szakadtáig ragaszkodik ahhoz, hogy márpedig van olyan, hogy alacsony, meg van olyan, hogy magas irodalom és teszi mindezt úgy, hogy e fasiszta elkülönítés alátámasztására egyetlen olyan érvet sem tud felmutatni, amely ne lenne legalább 39.482 oldalról megtámadható. Ezen elkülönítés pedig nagyjából úgy működik (és most ellopom idézem egy másik irodalmár igencsak ironikus megjegyzését), hogy „Az a jó irodalom, amit csak az egyetemi tanárok értenek. Amit egy hallgató is megért az rossz.” Így aztán persze kizárják nem olvassák az irodalomnak meglehetősen jelentékeny százalékát arra, hivatkozva, hogy ez populárisPopuláris, avagy szórakoztató alatt pedig mindenekelőtt azt értik, hogy olvasása élményszerű és jó, a könyv olvasatja magát a befogadó pedig nem rántja le magát azonnal mind a tíz körméről, miközben a Gutenberg-galaxis szupersztrádáján száguld felé  a kultúra.

William Gibson - Trendvadász (Pattern Recognition)

Szerző stv On the

William Gibson: Trendvadász„Hiszen a homo sapiens története ősidők óta nem szól másról, mint alakfelismerésről – a makacs vágyról, hogy végre összeálljon a mintázat. A teljes kép. Ez éppannyira áldás, mint átok.”

Gibson rajongó vagyok.

Ezt már itt le kell szögeznem. A legutóbbi újraolvasás alkalmával – amikor is eldöntöttem, hogy írni fogok a Próza Nostrára erről a regényről – már éreztem, hogy képtelen leszek a rajongó elragadtatottsága nélkül szólni – minden törekvésem ellenére.

Az írás aktualitása, hogy a Blue Ant-trilógia befejező kötete néhány hónappal ez előtt jelent meg, és azóta már magyar nyelven is olvasható. Jelen írás tárgya a trilógia nyitódarabja.

Gibson teljes életművét ismerem és – egyetlen kivételtől eltekintve – minden szövegét legalább egyszer újra is olvastam (sajnos az Idorut csak kölcsönkaptam és azóta sem tudtam megszerezni). Az a tapasztalatom, hogy az eddigi szövegei ezer szállal kötődnek a technikához, ám mindegyik annak egy új területét vizsgálja, az egyes emberre és a társadalomra gyakorolt hatására fókuszálva. Éppen ezért nem csak újszerűek és izgalmasak ezek az írások, de egyszersmind aktuálisak is.

A szerző bemutatásától eltekintek, de fogódzónak álljon valami itt.

Trendvadász (Pattern Recognition, 2003) magyarul 2004-ben jelent meg. Az Árnyvilág (Spook Country, 2007) – a trilógia második része – 2009-ben követte, majd a Nyomtalanul (Zero History, 2010) zárta le a sorozatot 2010-ben. (Talán a későbbiekben írok egy bejegyzést a három kötet viszonyáról és a sorozatról globálisan.)

Az egyetlen szilárd pont (Umberto Eco – A Foucault-inga)

Szerző stv On the

A Foucault-inga„A föld forog, de az a pont, amelybe a huzal kapaszkodik, a világegyetem egyetlen szilárd pontja.”

 

Ez a könyv hosszú.

És nem mindig úgy, mint egy kisiskolás számára a nyári szünet. Inkább, mint egy tehervonat a pirosnál várakozónak.

Eco óriási lexikális tudással büszkélkedhet, amit ebben a könyvben sem akar véka alá rejteni, szerintem sokszor éppen ez teszi oldalak tucatjait szárazzá. Ugyanakkor azt is el kell ismerni, hogy e regény után nem sok értelme van összeesküvés-elméletekkel foglalkozó szöveget írni. Persze, persze: Dan Brown. De ő egy másik eset. Brown olyan, mint Eco, csak összetett mondatok és lenyűgöző műveltség nélkül.

Umberto Eco könyve 1988-ban jelent meg először olaszul, az olvasóközönség nagy érdeklődéssel várta. A rózsa nevét ugyanis egyedüli regényként tartották számon, ezért amikor felröppent a hír egy második Eco-regény készültéről, mindenki kíváncsi volt, megismételhető-e a siker (erről Szabó Gábor Tiszatájban megjelent tanulmányában részletesebben is olvashatunk – itt elérhető). 1992-ben jelent meg a magyar fordítás, mely több utánnyomást és egy 2008-as második kiadást ért meg eddig.

A regény az okkult összeesküvés-elméletek rendkívül aprólékos katalógusa. Három kiadói szerkesztő különös „játékának” lehetünk tanúi, mely váratlanul véresen komolyra fordul. Casaubon, Belbo és Diotallevi egy könyvsorozatot szerkeszt, ami az okkult „hagyomány” által kutatott titkokról, a titkos szervezetek történetéről, az emberiség történelmének ismert eseményei mögött húzódó valódi okokról szól. Munkájuk során rengeteg kéziratot kell, hogy átolvassanak és számtalan különös alakkal hozza őket össze a sors. Természetesen mindhárman szkeptikusok és egy pillanatra sem hisznek a vadabbnál vadabb összeesküvéseknek, ám remekül szórakoznak rajtuk. Egy napon úgy döntenek, hogy megalkotják a végső titkot, a nagy Tervet. Az emberiség teljes történelmét újraolvassák és értelmezik, egy olyan prekoncepción keresztül, miszerint minden összefügg mindennel. Vagy másképp: a világon minden jelként működik, vagyis önmagán túl mutat. Az összefüggések ilyen totális rendszere feltételez valamifajta tervszerűséget.

Ruth Rendell: Démon képében (A Demon In My View)

Szerző stv On the

Démon képébenBár nem vagyok nagy rajongója és olvasója a krimi irodalomnak – engem valahogyan más populáris irányzatok ragadtak magukkal: a fantasy és a sci-fi – Ruth Rendell könyvét mindenáron el akartam olvasni, miután hallottam róla. Egy sorozatgyilkosról – egy fojtogatóról – szól ugyanis a könyv, akinek a pszichológiai profilját állítólag rendkívül hihetően és realisztikusan vázolja fel a regény. Ez a pszichológiai vonal volt az, ami nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Olvastam az Amerikai pszicho-t Ellistől, láttam Hitchcock Psycho-ját és mindig megborzongattak az olyan filmek, mint amilyen például a Hetedik (Seven) vagy a Gyűjtő (Kiss The Girl). Ám még soha nem olvastam olyan könyvet, amely hitelesen megrajzolta volna egy pszichopata lelkialkatát. Érdekelt, hogyan működhet ez egy szövegben.

Mikor először a kezembe akadt, elbizonytalanodtam: az Albatrosz könyvek 1981-es kiadását tartottam és elégedetlenül konstatáltam, hogy ez a regény bizony meglehetősen rövid. Mindössze 240 oldal, keskeny szedéstükörrel, viszonylag nagy betűkkel. Persze egy könyv lehet nagyon jó és rövid, de azért nem erre számítottam. Ráadásul nem értem, hogy mit keres a borítón egy kivágott kép Herzog 1979-es Nosferatujából, hiszen sem hangulatában, sem témájában nem illik a történethez – talán a címhez valamelyest.

Mottóként Edgar Allan Poe Egyedül című verse nyitja meg a szöveget, megalapozva a hangulatot, mely Arthur Johnson elméjébe pillantva válik igazán sötétté. Nem árulok el azzal titkot, hogy ő az elmebeteg fojtogató, a regény főszereplője. Az ötvenes éveiben járó Arthur végtelenül precíz, kényszeres ember. Jelentéktelen munkájának óriási fontosságot tulajdonít, és ha valami megzavarja a napi rutinját, azt katasztrófaként éli meg. Nénikéje – Gracie néni – nevelte fel meglehetős szigorban. A néni szava szent volt, minden kilengést azonnali és kemény megtorlás követett. A világról azt tanította a gyermeknek, hogy egyetlen emberre számíthat önmagán kívül, csak egyetlen embert érdekel a sorsa, ez pedig maga Gracie néni. Arthur hamar megtanulta, hogy óvakodjon a lányoktól. Felnőve ez az érzés csak még erősebb lett benne.

„Pályafutását” gyermekkorában állatok kínzásával kezdte, majd Gracie néni halála után – a regény cselekménye előtt huszonöt évvel – megölt egy prostituáltat, öt évre rá pedig egy másikat. A klasszikus Hasfelmetsző Jack párhuzam itt véget is ér, ugyanis Arthur leáll és évtizedekig nem gyilkol húsvér embereket. Egy bérházban éli életét, melynek pincéjében egy próbababát tart. Amikor szükségét érzi ezt a bábut fojtja meg: gondosan megtervezi a gyilkosságot, ábrándozik róla órákon, napokon keresztül és mikor már nem bírja tovább, lemegy a pincébe és euforikus élvezet közepette megfojtja a babát. Addig szorítja, csavarja a nyakát, míg megfájdul a keze.

Oldalak