Krimi

Nyereményjátékot hirdetünk a Facebookon kereszül.

Most két szerencsés nyertes az Athenaeum Kiadó egy-egy borzongató újdonságát viheti haza, ha velünk játszik, méghozzá S. J. Watson Amnézia című regényét (a nagysikerű könyvből készült filmet mától játsszák a hazai mozik Nicole Kidman és Colin Firth főszereplésével) és Carin Gerhardsen Mama, papa, gyerekek című vadonatúj skandináv krimijét.
Csupán annyit kell tennetek, hogy kedvelitek az oldalt a Facebookon és október 30. és november 3. között megosztjátok a Próza Nostra fényképét/posztját, amit itt találtok.

November 3-án, este 20 órakor lezárul a játék és közzétesszük a nyertesek nevét, akikkel ezután privát üzenetben vesszük fel a kapcsolatot a postacím miatt.

Köszönjük az Athenaeum Kiadónak a felajánlott köteteket.

Ezúttal egy thrillert ajánlunk a figyelmetekbe az Athenaeum Kiadótól. A kötetből készült film csütörtöktől látható a mozikban Nicole Kidman és Colin Firth főszereplésével.

Tartalom:

Christine minden reggel idegen ágyban ébred fel, egy idegen férfi mellett. Belenéz a tükörbe, és döbbenete tovább fokozódik: egy középkorú nő arca néz vissza rá. Az ágyból időközben előkászálódó férfi minden reggel elmagyarázza neki, hogy ő Ben, a férje, hogy Christine negyvenkét éves, és két évtizeddel ezelőtt egy szörnyű balesetben szerzett fejsérülése miatt képtelen megjegyezni az új emlékeket. Christine mindennap hihetetlen harcot folytat azért, hogy visszaszerezze emlékeit, vagyis rajtuk keresztül önmagát. Kiderül, hogy semmi és senki nem az, mint aminek látszik, így a nyugodt tempójú, visszafogott történet hamar vérbeli thrilleré változik...

Vadonatúj skandináv krimi az Athenaeum Kiadótól.

Tartalom:

Egy csendes őszi estén kezdődött. Stockholm egyik elhagyatott külvárosi részében Petra Westman rendőrnő kocogás közben véletlenül egy megrongálódott babakocsira bukkan a bokorban, benne egy súlyosan beteg csecsemővel. Néhány méterre tőle egy halott nő fekszik, az arcát a felismerhetetlenségig összeverték. Valahol nem messze pedig egy hároméves kislány várja haza a szüleit, bezárva egy lakásba, teljesen egyedül.
Conny Sjöberg nyomozó és csapata lát neki a gyilkosság felgöngyölítésének, a holttest személyazonossága azonban ismeretlen, az óra ketyeg, a kis Hanna pedig felfedezi a telefont, és egy idegen bácsi felajánlja neki, hogy a megmentésére siet...
Carin Gerhardsen sorozatának második részében a svéd társadalom végletesen elszigetelt rétegeibe vezeti az olvasót: alkoholista anyák, erőszakos apák és elhanyagolt tinédzserek világába, ahol a gyerekszobákban elsuttogott rettenetes titkok nem múlnak el nyomtalanul.
Hátborzongató és letehetetlen, a skandináv krimi legjobbja.

Jelen cikk Stephen King egyik legsikerültebb regényéről szól.

Már az Az című monumentális munkát olvasva is nyilvánvaló volt, hogy King milyen bámulatos érzékenységgel képes a szórakoztatónak, mulatságosnak tartott alakokból rettegett szörnyeteget csinálni. (Ha ugyan létezik olyan ember, aki szerint a bohócok valóban legalább egy kicsit is mulatságosak.) Az lidérces alakja képes volt az olvasók legzsigeribb, legprimálisabb félelmeit felébreszteni és minden bizonnyal egész generációkat tett bizalmatlanná a bohócokkal szemben (ha John Wayne Gacy-re gondolunk, akkor talán nem is teljesen alaptalanul).

Joyland című, 2013-ban a Hard Case Crime krimisorozat (ebben jelent meg A coloradoi kölyök is) részeként megjelent regénye a vidámparkok világába kalauzolja el az olvasót. Nem a Disneyland-féle ipari méretű és üzletpolitikájú vidámság gyárak steril világába, hanem a kisvárosi vurstlik kopott, szegényes és egyedi hangulatú birodalmába. Mindkettő másképp szörnyű.

Az időutazás régóta egyéni és kollektív vágyaink csimborasszója, ami az irodalom berkeiben is gyökeret vert. Megváltoztatni egy-egy történést, kiegészíteni, más irányba terelni egy teljes múltbeli eseményt vagy esetlegesen a jövőt meglátogatni majd elborzadni tetteink következményein. Lauren Beukes új regénye, a The Shining Girls sajátos formában közelíti meg a kérdéskört. Ellentétben korábbi regényeivel, a magyarul is megjelent Moxylanddel és a Zoo Cityvel, a helyszín ezúttal nem az apartheid  billogát homlokán viselő Dél-afrikai Köztársaság, hanem az Amerikai Egyesült Államok északi régiója, Chicago. Míg az előzőekben Beukes a lehetségest és annak megvalósulási valószínűségeit latolgatta, addig a The Shining Girls távol áll ettől a megközelítéstől. Eltekintve attól, hogy az írónő egy időutazó sorozatgyilkost enged szabadjára, kinek késszúrásai a felszabdalt huszadik század szövetébe mélyednek s az ámokfutásra egy túlélő lány és egy, munkájából kiégett újságíró igyekszik fényt deríteni, a regény a realizmus eszközeivel igyekszik atmoszférát teremteni. Sem a technológia és a cyber-realizmus, ahogyan a Moxylandnél, sem a folklór mint a Zoo Citynél nem kap szerepet, az írónő egy kulturális jelenségről, a legyőzhetetlen és megérthetetlen ellenfél szobráról, a sorozatgyilkosról rántja le a leplet.

01. Mind Dante műve, mind Firenze, mint a regény cselekményének hátterei ragyogó választások voltak a szöveg atmoszférájának megteremtéséhez.

02. A történet főszereplője a szimbólumkutató Langdon professzor, akit már Dan Brown előző köteteiben megismerhettünk, fejsérülése miatt amnéziában szenved, noha ez a megoldás már a kilencvenes évek brazil szappanoperáiban sem volt túl eredeti megoldás.

03. Dan Brown a folytatásban megjelentetett regények (vagy a tévésorozatok) módszerét használja fejezetei lezárásánál, azaz függőben hagyja őket egy izgalmasnak szánt résznél, ám sajnos ezek a cliffhangerek legtöbbször kiszámíthatóak – az izgalom fokozása nem erőssége a szerzőnek ebben a kötetben.

Tavaly decemberben a Facebook oldalunkon több mint két héten keresztül minden nap kitettünk egy rövid könyvajánlót íróktól, költőktől, kritikusoktól, irodalommal foglalkozó személyektől. Mindegyikük egy-egy fontos 2013-as olvasmányélményéről írt. Úgy tűnik, hogy tetszett az olvasóknak - Nektek - a megmozdulás, ezért a jövőben is készülünk hasonlóval. Annak érdekében, hogy könnyen visszakereshetőek legyenek ezek a villámajánlók, egybegyűjtve itt is közzétesszük őket. A sorrend a Facebook-on való közzététel sorrendjét követi.

A Magyar Narancs készített rendkívül érdekes, helyenként meghökkentő interjút John le Carré-val, a kémregények koronázatlan királyával. Új regénye, a Törékeny igazság az Agave Kiadó gondozásában látott napvilágot hazánkban. Többek között e regényről is kérdezték a szerzőt, de szóba kerül még az árulás, az antiszemitizmus és Thomas Mann is.

Az Amerikában rendkívül sikeres írónő első magyar nyelven megjelent regénye, a Holtodiglan, az egyik legjobban várt könyv volt 2013 tavaszán, a krimi és a thriller kedvelői számára. Flynn mindkét műfajban kipróbálta magát és csak az eredeti nyelvű szöveget olvasók tudhatták (vagy helyesebben vélhették tudni), hogy a Holtodiglan pontosan melyikbe tartozik. Hogy az olvasók a nagyobb csalódásokat elkerüljék szeretném leszögezni, hogy nem egy határozott műfajú szöveggel van dolgunk. A műfaji keveredés alaptermészete a regénynek. A fent említett műfajokon kívül a szöveg bővelkedik a dráma a feketehumor és a romkom elemeiben is, ami összességében egy egész szép kompozícióvá emeli a regényt. A sokszor összeférceltnek tetsző történet ráadásul sorra rácáfol a műfaji elemekből levont következtetésekre, ami meglehetősen ügyes húzás, mégis megvan az a hátulütője, hogy nehezen emészthetővé teszi az amúgy populárisnak szánt szöveget. Ha mégis meg kellene határozni a szöveg műfaját, a bűnügyi krimit jelölném meg, még akkor is, ha épp a bűnügy az ami végig meghatározhatatlan és folyamatosan változó, mert azért thrillernek meglehetősen soványka volna, a drámai oldal pedig nem kap kellő hangsúlyt, egészen a lezárásig.

Bár a hazai közönség még nem olvashatta sem a 2007-ben megjelent Sharp objects-et, sem az azt követő misztikus regényt, a Dark places-t, Stephen King ajnározó szavai és a tengeren túli kritika pozitív fogadtatása miatt érthető volt a hazai közönség magas fokú érdeklődése. Én is nagy reményekkel vártam az amúgy indokolatlanul hosszú regényt, bízva, hogy valami nagyon eredeti módon amerikait kapok tőle. Leküzdöttem viszolygásomat a borzalmas címfordítás és a borítókép iránt és nekikezdtem a nagyjából három részre tagolódó regénynek. Gyorsan közbevetném, hogy aki nem szeretné az első percben lelőni a szöveg összes csattanóját, az még véletlenül se lapozza fel a lapszéleken jól kivehető fejezetcímeket, mert többé kevésbé mindent elárulnak (ezúton gratulálok a kiadónak és Sartre-nak amiért Az undor narrációs technikájának szelleme még mindig kísért).

„Háború van (…) és ilyenkor könnyebben testet öltenek a félelmeink.”

(157. o)

Benedek Szabolcs vámpír trilógiájának középső darabjában, ahogyan az már csak lenni szokott, ismét hullani kezdenek a kéjnők, a sorozatgyilkosok és a vámpírok első számú áldozatai. A különbség gyakorlatilag annyi, hogy ha thrillert vagy krimit olvasunk, akkor a tettes sorozatgyilkos, ha természetfölötti horrort, akkor vámpírral van dolgunk.