Krimi

Jelenlegi hely

A krimi kategória.

Arany 200 – Balladaremix (Ingyenesen letölthető antológia)

Szerző Próza Nostra On the

Arany 200 – Balladaremix (borító: Toldi Dániel)Mikor véget ért a Próza Nostra első novellapályázata, ami a csernobili atomkatasztrófának kívánt emléket állítani, már megvolt a terv, miről kell szólni a következőnek. 2017 volt ugyanis – amikor megrendeztük a második pályázatunkat – Arany János születésének 200. évfordulója. A tervek szerint még 2017 őszén meg is jelent volna a pályázatra érkezett munkákból készült válogatás, ez azonban egészen mostanáig váratott magára. Csaknem egy éves adósságunkat törlesztjük a mai napon e kötet megjelenésével.

Arany, az egyik legnagyobb magyar bárd, kinek költészete két évszázad múltán sem fakult meg. Barátsága Petőfivel, ma is elemi erejű Toldija, vagy akár öregkori Őszikéi nem csak az olvasóknak nyújtottak mindig örömet, gondolkodni valót, de inspirálói voltak az őt követő nemzedékeknek. Nincs ez másképp balladái esetében sem: A walesi bárdok, Ágnes asszony, Tetemre hívás, a Híd-avatás, megannyi remekmű, melyek hol a történelem egy-egy fontos momentumát, hol a falusi életet, hol pedig a modern világ félelmeit mutatják be. Ezek a versek egy mesteri költő munkái, aki képes volt szavakba önteni az emberek érzéseit, tragédiáit, ugyanakkor azokat egyetemes érvényűvé, mindenki számára érthetővé emelni.

Adja magát az ötlet: mit mondanak ezek a balladák a XXI. század emberének? Hogyan értelmeznék át őket? Hogyan remixelnék? Az Ágnes asszonyban megbúvó véres pszicho-thriller, a Vörös Rébék természetfeletti boszorkányhistóriája, A walesi bárdok elnyomó, már-már orwelli világa hogyan foglalható írásba ma? Erre voltunk kíváncsiak, és örömmel láttuk, hogy a pályázatunkra mennyi érdekes átirat, továbbgondolás vagy akár előzménytörténet érkezett. Ezekből nyújtanánk most át a legjobbakat, igazolva ezzel, hogy az időtálló történetek még akkor is hatnak az olvasóra, amikor már nem ökrösszekérrel, hanem metróval utazunk, nem mesebeli holló viszi el üzeneteinket, hanem az interneten továbbítjuk azokat, vagy a javasasszonyok helyett a kifinomult orvosi műszerekben bízunk.

Az Arany 200 – Balladaremix címre keresztelt pályázatunkra ezúttal is ötvennél több pályamunka érkezett, melyek a legkülönbözőbb Arany balladákat dolgozták fel. A zsűri bírálatai alapján ezek közül a kilenc legjobbnak ítéltet tartalmazza kötetünk. Külön öröm számunkra, hogy némelyik írás szerzője már az első kötetünkben – Az atomkatasztrófa gyermekei című antológiában – is bemutatkozott pályamunkájával.

Két évvel később (William R. Forstchen – Egy évvel később)

Szerző Katsa On the

William R. Forstchen: Egy évvel későbbA kötetet kézbe véve kissé szkeptikus voltam, hiszen az Egy másodperccel később teljesen magával ragadott, s bár a lezárás nem kínált megoldást minden felvetődő problémára, mégis kereknek éreztem a cselekményt, vagy legalábbis egy olyan regénynek, ami nem feltétlenül igényel folytatást. Mindig bennem van a félsz, mikor egy jól kidolgozott, és mondhatni befejezett történetet több kötetessé duzzasztanak, mert a folytatás sok esetben sajnos nem hozza a várt színvonalat. Jelen esetben erről nincs szó, viszont a regény teljes terjedelmében markánsan különbözik az elsőtől.

William R. Forstchen trilógiájának második kötete némileg trükkös – legalábbis ami a címadást illeti. Míg az első kötet az EMP robbanást követő egy évet foglalja magában, az Egy évvel később cselekménye a katasztrófa utáni 730. naptól indul. Tehát nem maga a „nap” után, hanem az előző kötet lezárulásától számítva játszódik egy évvel később. Az egyes fejezetek lineárisan követik egymást időrendben, azonban sokkal kisebb cselekményidőt ölelve fel: mindösszesen 20 nap eseményeit olvashatjuk ebben a regényben. Pontosan emiatt olyan volt olvasni a regényt, mintha az egy hozzátoldás, egy nagyon hosszú lábjegyzet volna.

Míg az Egy másodperccel később egy igazi poszt-apokaliptikus történet, annak minden jellemző attribútumával és ismérvével, addig az Egy évvel később sokkal inkább egy rövid, de akciódús thriller. Ez az igencsak éles váltás természetesen pozitív és negatív módon is lecsapódhat az olvasókban. Aki az előbbiekben elkezdett „mi lenne, ha” világvégi narratíva minél érzékletesebb kibontakozást várja a folytatásban, és emiatt olvassa a trilógiát, az lehet, hogy csalódni fog. Ez a kötet sokkal inkább egy hihetetlenül részletgazdag katonai-politikai epizód. A történések roppant erős vizualitása miatt hihetetlenül súlyosan hatna egy másik médiumra áttranszponálva: például filmként, vagy méginkább sorozatként.

Nukleáris nyomozás (Juan Diaz Canales, Juanjo Guarnido – Blacksad - Vérvörös lélek)

Szerző makitra On the

Juan Diaz Canales, Juanjo Guarnido: Blacksad - Vérvörös lélekNem kertelek, ez a Blacksad nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet, noha mindenkitől csak jókat hallottam róla. A Vérvörös lélek túl sokat akar markolni, de ezek egy része homokként kifolyik a kezéből. Ennek ellenére is nagyszerű és gyönyörű, de most ez kevés volt, hogy lenyűgözzön.

Ezúttal az 1950-es években járunk. A háborúnak vége, a virággyermekek korszaka pedig már feltűnt a láthatáron, csak még nem ért ide, de üvöltésük már hallatszik. Helyette mccarthysta boszorkányüldözés zajlik, Amerika vezetői kommunistákat látnak minden bokorban. Blacksad ebben a világban próbál boldogulni testőrként, de egy véletlen találkozás után rájön, hogy egy régi barátját meg akarják ölni, és megpróbál segíteni neki. A szálak szokásosan messzire vezetnek, a nagy világégés árnya is rávetül hőseinkre, és kiderül, senki sem az, mint akinek először tűnik.

A fentiekből is kitűnik, hogy a Blacksad rengeteg témát, társadalmi problémát vet fel, legalább illusztráció szintjén. A korszakábrázolás éppen ezért részletes és teljes mind a karakterek, mind az események terén, könnyen azokba a napokba képzelhetjük magunkat, amikor a képregény játszódik. Ehhez igazodnak maguk a képek is, részletgazdagságuk megidézi ezt az ismerős-ismeretlen XX. századot minden téren, a divattól a szimbólumokig. Könnyű elveszni benne.

De talán éppen emiatt veszünk el abban a rengeteg témában is, amit felvet a kötet: kommunistaüldözés és paranoia, nukleáris tragédiák, élet a bomba árnyékában, a beatnemzedék és a lázadás, új hangok, holokauszt és nácizmus… Ennyi kérdés még egy nagyregénynek is sok, nemhogy egy alig ötven oldalas képregénynek. Végig azt éreztem, hogy nem megy bele elég mélyen a felvetésekbe, nem úgy, mint a Hófehér nemzet esetében. Persze megkapjuk a rejtély megfejtését, lezárja a szálakat, de mégis hiányérzettel raktam le a könyvet.

A bosszú börtönében (Blacksad 2. – Hófehér nemzet)

Szerző makitra On the

Blacksad 2. - Hófehér nemzetTudom, tudom, ez a cím úgy hangzik, mintha egy utolsó, a videótékák hátsó polcára száműzött, Zs-kategóriás akciómoziról lenne szó, pedig a Blacksad - Hófehér nemzet nem is állhatna ettől távolabb. Ezúttal az első részben már megismert neo-noir világ egy újabb szegletébe kalandozhatunk, ahol a választóvonal a szín: a fagyos észak áll szemben a kevésbé tiszta szőrűekkel. És mit kezd itt egy nyomozó, akiben mindkét árnyalat megtalálható?

Blacksad ezúttal a peremen jár, szó szerint és átvitt értelemben is. A város külső, lecsúszott negyedében egy pár előkelőség tengődik a nem túl prosperáló környezetben. Fellángolnak az indulatok, a fehér hatalom eszméje utat tör, de ezzel ellentétes erők is mozgásba lendülnek. És ebben a helyzetben eltűnik egy kislány, ami látszólag nem sokakat érdekel. De a nyomozás végére fény derül arra, hogy nagyon is sok köze van az eseményekhez.

Elsőként talán az ötölhet leginkább a szemünkbe, mennyire egyértelműek az áthallások az európai fasizmussal és az ‘50-es évek Amerikájával. A feliratok, a szóhasználat, a Ku-Klux Klánt idéző ruházatok,  a történelmi tradíciókra épülő felsőbbrendűség könnyen visszarepítenek bennünket oda, ahol Rosa Parks még átadta a helyét a buszon hazafelé, de utalásokat találunk az inkább a ‘90-es évekre jellemző erőszakos faji megmozdulásokra is. A gazdasági válságban kialakuló ellenségkép ugyanakkor egyértelműen a második világháborút megelőző éveket idézi.

De a Blacksad egy kicsit mélyebbre megy a külsőségek megidézésénél. Mert mit is jelent a szín? A státuszt, csakúgy, mint a mi világunkban, ahol a peremen a gazdagok legnagyobb félelme nem az, hogy nem lesz mit enniük, hanem hogy elveszítik az előjogaikat. A régmúlt idők hajszolása, a talán soha nem volt csillogás visszképe elfelejteti, hogy ha tennének valamit, talán változtatni lehetne az elesettek életén és változhatna az ő világuk is. De végül szembe kell nézniük az általuk elnyomottak valóságával is.

Lapszemle – Fantorzio 1. (Elveszett jelentés)

Szerző darko On the

Fantorzio 1.A Fantorzio magazinról 2016 tavaszán hallottam először, május elsején harangozták be, mint azt az újságot, amit a vasútállomások boltjaiban kereshetünk utazás előtt, ha épp nincs nálunk könyv – és, ha nem politikára, gazdaságra, sportra, vagy valami rétegkultúrára vágyunk. A Fantorzio a krimi, a fantasy és a horror vonalán pozícionálta magát és már a kezdetekkor leszögezték, hogy ez bizony egy fanzin lesz, azaz nem ismert szerzőktől közölnek írásokat, hanem a műfajokat kedvelő amatőröktől várják a műveket, pályázat keretei közt, amelyet végül 138 beérkezett szöveggel zárták le július 4-én. A 5Panels alkotói csoportra épülő szerkesztőség (amely egyébként az EpicLine-ért is felel), élén Tálosi András főszerkesztővel (rajta kívül nincs is senki nevesítve), eredetileg idén tavaszra tervezte az első megjelenést, de a jelentkezők nagy száma alapos válogatást követelt. Február elején végül tizennyolc versenyművet engedtek a második körbe, amelyekből ízelítők kerültek föl az egyre csinosodó honlapra (eladdig ugyanis interneten elérhető képekkel dolgoztak, de idővel megérkeztek a profi grafikusok munkái is – amelyek közül az egyik a magazin borítóján is látható, Maticsek Tamás tollából).

A magát ponyvalapnak tituláló sajtótermék végül szeptember 26-án került a boltok polcaira – magam azok közé tartozom, akik hamarabb jutottak hozzá, mint a szerkesztőség, lévén oda csak délután érkeztek meg a példányok. A külalakra tetszetős újság, nyilvánvaló erősségei mellett, több szempontból hagy maga után kívánni valót. Először is, az önelnevezés. A „ponyva” szóra alighanem sokunknak az olcsóság jut eszünkbe a szórakoztatás mellett - ó, azok a végtelenségig gyűrhető Albatrosz-könyvek! - és nem tűnik legitimnek pusztán a másodikra hivatkozni a kategória kapcsán, miközben a lap árából kijönne egy politikai-, egy gazdasági-, egy sport- és egy rétegkulturális termék is.

Belelapozva nem csak az impresszum, de a tartalom karcsúságával is találkozunk: a lap mindössze két elbeszélést tartalmaz, a második ráadásul csak egy jelenet, ami vélhetőleg azt a célt hivatott szolgálni, hogy összekösse ezt az első lapszámot a november végén érkező másodikkal (bár mindez nem meglepetés, ha azt nézzük, hogy Tálosi már a Randomkultnak adott, szeptember 20-i interjúban jelezte ezt a felépítést).

A bennfentes nézőpontok (John le Carré – A titkos zarándok)

Szerző stv On the

John le Carré: A titkos zarándok

"Az én életem célja az volt,

hogy véget vessek annak a kornak,

amelyben éltem."  (16.)

John le Carré regényeihez időről időre visszatalálok, mint ahogyan a régi barátokhoz szokott az ember, még ha alkalmanként messzire is kerülnek egymástól. A Karla-trilógia (az első kötetről írott kritikánk itt olvasható) George Smiley-ja szívemhez közel álló irodalmi alak. Fájóan félresikerült magánélete, látszólag lassú, nehézkes, időnként már-már tehetetlennek tűnő karaktere és zseniális helyzetelemző képessége, kimagasló intelligenciája élő és összetett személyiséggé teszi. Olyasvalakivé, akinek a munkájáról és a körülötte lévő világról alkotott gondolatait szívesen hallgatnám személyesen is.

A Karla-trilógia főszereplője a központi alakja A titkos zarándok című kötetnek is. Ez utóbbi azonban narrációját tekintve valamivel bonyolultabb a három regénynél. Tartalmát egymással csupán laza kapcsolatban álló, számozott történetek alkotják, ezt a laza kapcsolatot az elbeszélés módja hozza létre. A kötetben szereplő szövegek ugyanis George Smiley történetei, aki a hírszerzés sarratti kiképző iskolájában – mely természetesen fiktív intézmény – tart a végzősöknek előadást, melyet kötetlen beszélgetés követ. A kötet narrátora Ned – Smiley régi munkatársa –, az ő szemén keresztül látjuk a Körönd legendás alakját, a Smiley által a hallgatóságnak elmesélt történetek Ned visszaemlékezésein keresztül jutnak el az olvasóhoz, figurája funkciójában hasonlít a Sherlock-történeteket elbeszélő Dr. Watsonhoz.  Smiley előadásaiból így csupán néhány kiegészítő megjegyzést kapunk. Mivel a Karla-trilógiában nem találunk efféle nézőpontot, A titkos zarándok tovább gazdagítja Smiley alakját nem csupán az eddig ismeretlen eseményeken keresztül, de az által is, hogy egy szakmabeli, egy kém tekintetén keresztül szemlélhetjük alakját. Ez a nézőpont efféle megfigyelésekre is lehetőséget ad:

Nincsenek válaszok (Gulyás Péter – A végtelen térségek örök hallgatása)

Szerző acélpatkány On the

Gulyás Péter: A végtelen térségek örök hallgatásaNéha úgy gondolom, az, hogy az ember értelmessé vált, valahol a legsötétebb vicc: hiszen emiatt kell úgy élnie, hogy tudatában van, egyszer meg fog halni. Igen, minden élőlény meghal, az entrópia talán a leginkább állandó törvény a világegyetemben. De más úgy leélni az életet – létezni? –, hogy nem tudjuk tudatosan, hogy a halál vár ránk, vagy egyszerűen csak nem foglalkozunk vele. Nincs olyan vallás, ami ne adna magyarázatot arra, mi történik az emberrel a halála után – némelyik felvázol egy túlvilágot, más a halandóság elfogadására tanít, megint más kiskapukkal kecsegteti az embert, amivel kijátssza a visszafordíthatatlan megsemmisülést. A halálról mindenki eltöpreng az élete során, és mindannyian szembesülünk vele valamilyen formában. Szembesülünk azzal, hogy a világegyetem léptékeiben mi csupán porszemek vagyunk. Térben és időben egyaránt csak múló szikrák, akik legjobb esetben is csak néhány másik szikrára vannak hatással. Feltesszük a kérdéseinket, hogy kik vagyunk, miért vagyunk itt, miért most és nem máskor, miért oda születtünk, ahová, van-e oka és okozata az életünknek. De ezekre a kérdésekre nincsenek válaszok. És e végtelen térségek örök hallgatása rettegéssel tölt el.

Az utolsó mondat nem tőlem származik, bár én is ugyanezt gondolom. Blaise Pascal francia matematikus és filozófus szavai ezek. Ez a mondat Gondolatok című munkájában olvasható, és sokak szerint a világirodalom egyik legszebb mondata, amire az évszázadok alatt nagyon sok gondolkodó és művész hivatkozott, és Gulyás Péter is innen vette első regénye címét. De nem csak ebben utal Pascalra, a mű egészét áthatja ez a gondolat – olyannyira, hogy az ember az olvasás után sem tudja, pontosan miről is szólt a regény. Persze, szólhat arról is, amit a fülszöveg is elárul. Egy budapesti középiskolában három diák készül a filozófia érettségire. Azonban az érettségi napja előtt az egyikük, Betti, egy súlyos betegség miatt meghal. Főhősünket – már ha lehet így nevezni egy önmarcangoló embert, igazi noir figurát –, a gyerekek filozófiatanárát már ez is eléggé megviseli, de a vizsga előtt egy másik diákja, Trenka, rejtélyes sms-ben közli, hogy az egyik tanár elvette tőle a pendrive-ját, és ha nem kapja vissza, akkor a lány öngyilkosságot fog elkövetni. A névtelen narrátor ekkor indul őrült rohamra az idő ellen, hogy megtalálja tanítványát, mielőtt késő lenne. De ahogy megpróbálja felfejteni a diáklány tette mögötti mozgatórugókat, olyan dolgokba botlik, amik folyamatosan megkérdőjelezik számára és az olvasó számára is, mi az igazság.

Sorozatgyilkosság rozmaringos sült malaccal (Petr Stančík – Múmiamalom)

Szerző Katsa On the

Petr Stančík: MúmiamalomMisztikus gasztro-pornográf thriller. Ezek a szavak szerepelnek Petr Stančík első magyarul olvasható regényének borítóján kategória-megjelölésként. Ehhez társul az igencsak erős képanyag, ami az eredeti cseh kiadás átemelése: egy nyúzott emberi test néhány vérfolttal. Ambivalenciával telve ízlelgetem újra és újra a sorokat; nem tudom, hogy tényleg el akarom-e olvasni a regényt, de végül győz a kíváncsiság: ugyan milyen lehet egy misztikus gasztro-pornográf thriller?

Sokáig bosszantottak az idézett, hatásvadásznak tűnő szavak a borítón, de rá kellett jönnöm, hogy a könyvet ténylegesen így lehet a legtökéletesebben jellemezni, egy kis javítással: a Múmiamalom korántsem thriller, de nem is célja, hogy az legyen. Gasztronómiai leírások és erotikus események szövik át az (egyáltalán nem negatív értelemben) lassan haladó cselekményt, a helyenként előforduló misztikum pedig már-már a fantasy zsánerébe emeli át az alapvetően krimiszállal operáló szöveget.

A regény az 1860-as évek Prágájában játszódik, főszereplője – mert hősről itt nem igazán beszélhetünk – Leopold Durman nyomozó, aki ízig-vérig hedonista, ráadásul hamar az az érzése lesz az olvasónak, hogy övé a világ összes ideje és pénze. Egy titokzatos gyilkosság ügyét kapja meg, ami a ráérős nyomozás alatt sorozatgyilkossággá válik. Kézbesítők holttestei kerülnek elő, ám kezdetben úgy tűnik, az egyes esetek között semmilyen összefüggés nincs. A fokozatosan elszórt információmorzsák mentén még a befogadó is előrébb járhat a tettes kilétének felderítését illetően, mint maga Durman, emiatt az egész nyomozás rendkívül szórakoztatóvá válik. Bár a szövegben egy helyen még vagonok tetején ugrálós üldözéssel is találkozhatunk, aki egy klasszikus detektívregényt várt a fülszöveg alapján, az csalódni fog. Igaz ugyan, hogy a gyilkosságok felderítése eredetileg a könyv fő szála, Durman felügyelőnek ez csak időnként jut eszébe. A szöveg jelentős részét létező és fiktív ételek leírása majd elfogyasztása teszi ki, amit illik rögvest ledolgozni a Hotel Ectoplasmában vagy a Jeruzsálemben – illetve egyéb általa kedvelt bordélyokban.

Tl;dr – Megcsináltam a 2016-os könyvkihívást! – 9. rész

Szerző Makai Péter Kristóf On the

Makai Péter kollégánk 2016-os könyvkihívásáról szóló cikksorozatunk utolsó része.Könyvkihívás

  • Egy könyv, ami garantáltan örömet szerez – Robert K. Galbraith: Kakukkszó

A tavalyi év felismerése az volt, hogy nem olvasok elég krimit, és magába szippantott a Sherlock Holmes: Consulting Detective társasjáték, úgyhogy biztos voltam benne, hogy örülni fogok J.K. Rowling álnéven írt whodunitjának, a Kakukkszónak. Lehetett volna a Pratchett-kötet is ideillő, és ha nagyon “csalni” akartam volna, Anglia is sziget, tehát felcserélhettem volna a kettőt, de túl azon, hogy minden mindegy volt, tényleg felhőtlen szórakozás volt. A magyar szöveg Nagy Gergely, korábbi témavezetőm fordítása, akinek az első külföldi publikációmat is köszönhetem, ezért csekély törlesztésnek éreztem, hogy az ő fordításával zárhatom a 2016-os listát.

Galbrait/Rowling a brit celebvilágba kalauzol, ami a hollywoodi kultúra itt-ott udvariasabb, máshol borostásabb mása. A szupermodell Lula Landry halála kitűnő ürügy arra, hogy az író társadalmi tablót készítsen a sztárok bűvöletében élő, bulvárújságokat lapozgató Angliáról, amiben alkoholista detektívtől elkezdve meleg divattervezőn és hataloméhes produceren keresztül temérdek klisés karakter jelenik meg, de mindannyian “kidomborodnak”, hús-vér emberekké válnak Rowling gyakorlott kezében.

Noir rózsaszínben (Sepsi László – Pinky)

Szerző stv On the

Sepsi László: PinkySepsi László regényének megjelenését azóta várom, mióta a 2014-es JAK-táborban először hallottam róla – persze akkor még meglehetősen kevés információm volt a kötet koncepciójáról. Idén végre megjelent a regény a Dunajcsik Mátyás Lehetőség keretein belül, a Libri Kiadó gondozásában.

A kritikákat követve úgy tűnik, hogy a Pinky kapcsán központi kérdéssé vált a szöveg műfaji besorolása. Mivel ezt az elérhető kritikák alaposan körbejárták, itt csupán annyit jegyeznék meg, hogy Sepsi László regénye a hard-boiled krimi és az urban fantasy keresztezése. Első olvasásra talán különös párosításnak tűnhet, de az első fejezet mindenféle erőlködés nélkül meggyőzi az olvasót arról, hogy nagyon is észszerű döntés volt e két, önmagában is speciális műfaj vegyítése.

A város, ahol a történet legnagyobb hányada játszódik,  kicsit Budapestre, kicsit valamelyik amerikai nagyvárosra emlékeztet, de a nevét soha nem tudjuk meg. A Tanács felel azért, hogy az emberi lakosok és a különleges életformák között (pl. a tündérek és a vámpírok) a lehető legkisebb legyen a feszültség. Ezt az állapotot persze egyáltalán nem könnyű fenntartani. A történet kezdetén a Tanács hanyatlása már szembetűnő, a városban működő politikai erők igyekeznek végleg megfojtani. Ám nem a politikai súlyvesztés jelenti a Tanács legnagyobb problémáját: valaki vagy valakik ugyanis vadásznak az intézmény tagjaira és egyesével gyilkolják meg őket.

A történet főszereplője és narrátora, Jynx – a hard-boiled krimik jellegzetes, megkeseredett és fásult figurája – igyekszik kideríteni, hogy milyen erők állhatnak a gyilkosságok hátterében. Wendy, a kis tündér barátnője segít neki a nyomozás folyamán. Wendy voltaképpen Jynx jobbik énje, aki igyekszik akkor is észszerű mederben tartani a dolgokat, amikor Jynx-et elragadják a múltjával kapcsolatban érzett negatív érzelmek. Ők akkor találkoztak először egymással, amikor Wendy a városba érkezett. A lány a testvéreit kereste, akiknek rejtélyes módon nyomuk veszett és Jynx-et bérelte fel, hogy megtalálja őket. A nyomozás nem hozott sikert, ám a páros között különös kapcsolat és vonzalom alakult ki, amely a fizikai különbségek miatt sem lehet több mint plátói. A regény egyik nagy erénye a furcsa páros viszonyának ábrázolása, a ki nem mondott érzelmek és gondolatok, a felszínre nem engedett problémák finom sejtetése. Sokszor izgalmasabbak ezek a jellemrajz-betétek, mint a történet fősodra, ráadásul a regény atmoszférájának létrehozásában is jelentős a szerepük, hiszen hatékonyan tartják fent a feszültséget. Mindemellett kiválóan tanúskodnak a szerző pszichologizáló hajlamáról és a karakterépítéshez szükséges érzékenységéről.

Oldalak