Krimi

Jelenlegi hely

A krimi kategória.

„Vigyáznod kell, ha kitalálsz valamit, mert a végén megvalósul” – Interjú Csabai Lászlóval

Szerző Nyerges Csaba On the

A szerkesztőség év végi  listáiban rendre felmerült egy név az év legfigyelemreméltóbb címei között – nevezetesen Szindbádé, a hányatott sorsú nyárligeti detektívé. Eleddig négy kötetben olvashattunk az általa felderített bűnügyekről, Csabai Lászlóval – azaz a detektív „édesatyjával” pedig Nyárligeten… helyesbítek, Nyíregyházán ültünk le beszélgetni.

Próza Nostra (PN) : Kik által  lett belőled olvasó, majd író ember? 

Csabai László (CSL): Ha öt évvel ezelőtt kérdezted volna ugyanezt, akkor rávágom hogy Dosztojevszkij meg a Bűn és bűnhődés volt rám a legnagyobb hatással kamaszkoromban, lévén könnyen olvasható, izgalmas, tartalmas, tehát befogadói élvezetet nyújtó realizmus. Ez volt az a regény ami után eldöntöttem hogy író leszek, és valahol azt is, hogy a bűnügyeknek fontos szerepe lesz az írásaimban. Ma már azt mondom, hogy a hasonlóképpen fontos, ha nem fontosabb szerzők voltak Gogol és Csehov és még sorolhatnám, egyszóval a 19 századi és a századfordulós orosz írók. A magyarok közül Csáth Gézát, Kosztolányit, Szilágyi Istvánt említeném és persze Móricz Zsigmondot, mint az egyik legnagyobb magyar realistát.   Aztán ott volt persze Veress Péter, Veress Péter és megint csak Veres Péter – Istenem, bárcsak ne felejtenénk el! Igaz, hogy politikusként voltak megkérdőjelezhető dolgai, de fantasztikus, milyen érzékletesen tudja lefesteni a falusi életet. A hajdúsági uradalmi cselédek élete különben ugyanolyan közel áll hozzám mint például a Woody Allen-féle new yorki önmarcangoló, zsidó csúcsértelmiségi világ. 

PN: Ezek szerint a te gondolkodásmódodban értelmezhetetlen az a bizonyos a népi-urbánus ellentét.

CSL: Ahogy mondod. A legkedvesebb krimi számomra Truman Capote-tól a Hidegvérrel  - ez ugye egy amerikai regény, míg az általam legtöbbre tartott magyar krimi a már említett Szilágyi Istvántól a Kő hull apadó kútba, amely pedig egy ízig-vérig erdélyi történet. Mondhatni mindenevő vagyok: éppúgy imádom például a westerneket mint a hazai történeteket Budapest világvárossá válásának idejéből. Van viszont egy író, aki íróként nem áll hozzám közel, pedig ugye földim is – Krúdy Gyuláról beszélek. „Édességként” nagyon szeretem elfogyasztani a novelláit, de nem az én világom az, hogy egy jó poénért képes mindent felrúgni és hogy menet közben olyan kitérőket tesz, ahová lehetetlen visszatérni. Megkockáztatom, hogy dilettáns irodalom lenne, ha nem olyan utolérhetetlenül magas nyelvi színvonalon, olyan zseniális hangulatfestéssel művelné - én a feszes megfogalmazást, a csattanóra kiélezést, a szétfutó szálak precíz összeöltését szeretem, nem a lebegést és a kanyarokat.

Mit vegyünk karácsonyra (az utolsó pillanatban)?

Szerző Próza Nostra On the

Doktor Moreau szigeteRáfordultunk az utolsó hétvégére karácsony előtt, és biztos egyetértenek velünk kedves olvasóink, hogy a könyv továbbra is tökéletes ajándék, nem különben a legolcsóbb megoldás egy fantasztikus utazásra, ráadásul könnyedén megrendelhető online. Íme a Próza Nostra szerkesztőségi tagjainak tippjei last minute vásárlóknak.

Benkő Marianna

Olyan ritkán jelenik meg itthon illusztrált zsánerkötet, hogy mindig öröm egy ilyen megjelenés. Ha pedig egy hasonlóan színvonalas kiadványról van szó. H. G. Wells Doktor Moreau szigete c. regényét száz év távlatából is érdemes olvasni, mert a története könnyen gazdagítható újabb és újabb jelentésrétegekkel: vizsgálhatjuk az ábrázolt kutatói etikát és eljárást, a természet megerőszakolását, vagy akár a brit imperializmus kritikáját is kiolvashatjuk a lapokról. Aki pedig csak élvezni akarja az olvasást, az egy meghökkentő és hatásos sci-fi/horror élménnyel lesz gazdagabb. Németh Gyula illusztrációi pedig csak segítenek jobban belehelyezkedni a baljós hangulatba, gazdagítják a történet mitológiáját. Remek kiadás, minden rajongó polcán ott a helye. 

“Egy kortárs magyar kriminek a valóságnál hitelesebbnek kell lennie.”– Interjú N. Nagy Zoltánnal

Szerző stv On the

N. Nagy ZoltánN. Nagy Zoltán Keselyű című regénye a Twister Kiadó [bekezdés] programjának győztes szövege lett 2018-ban. A szerző alakja éppolyan érdekes, mint a magyar környezetben játszódó, irodalmi utalásokkal megtűzdelt krimi/thriller. A tavaly év végén megjelent kötetről, a nyomozó munkáról, egyperces krimikről és Babitsról beszélgettünk.

Próza Nostra: Keselyű című regényed győzött a Twister Media második [bekezdés] programjában 2018-ban, tavaly pedig meg is jelent. Ezzel a szöveggel mutatkoztál be íróként. Mielőtt a [bekezdés]-ről és a regényedről kérdeznélek, kérlek mutatkozz be az olvasóknak néhány mondatban! Milyen “hátizsákkal” érkeztél az irodalom világába?

N. Nagy Zoltán: Mondhatjuk, hogy teljesen idegenként. Közgazdász diplomám van, nyomozóként dolgoztam, jelenleg pedig adótanácsadó vagyok. Nem éppen “irodalom-kompatibilis” területek, de valójában az írás mindig is része volt az életemnek. Tizenévesen verseket írtam, később fantasy történeteket gyártottam, az egyetem alatt pedig rajongója lettem a bűnügyi történeteknek. Olyannyira, hogy a magyar kriminalisztika jelentősebb ügyeit blogsorozatban meg is írtam néhány évvel ezelőtt.

Próza Nostra: Ezt nem tudtam! Hogyan jött az ötlet és hol olvasható a sorozat? A közgazdász diploma megszerzése után pedig milyen út vezetett oda, hogy nyomozó legyél?

N. Nagy Zoltán: Az egyetem után a magánszférában kezdtem el dolgozni gazdasági területen, de már az elején tudtam, hogy nem ott fogok megöregedni. Vonzott a nyomozás, és meg akartam tudni, hogyan is működik ez a valóságban. Később kiderült, hogy ez sem az én utam, de a krimi iránti szerelem megmaradt. Ezért is hoztam létra az egyperceskrimi.blog.hu-t, amely jelenleg is elérhető. A blog segítségével egyrészt az elmúlt 100 év nagyobb magyar bűnügyeinek krónikása akartam lenni, másrészt játékra hívtam az olvasókat. A felületen a mai napig megtalálható körülbelül hetven-nyolcvan megoldás nélküli, rövid krimi, amelyekben ki kell találni az elszórt nyomok alapján a tettest. Érdekesség, hogy ezek a mini történetek a nyomozók személyén keresztül mind kapcsolódnak a Keselyű című regény karaktereihez.

Mi kerüljön a fa alá? – Próza Nostra karácsonyi könyvajánló

Szerző AdamG On the

Karácsonyfa“It's written in the wind / It's everywhere I go”

Már csak pár napot kell aludni, és itt a Karácsony. Reméljük, mindenki felkészült már a Reszkessetek betörők- és az Igazából szerelem-maratonra, de addig is gondolunk az ajándékvadászokra. Itt, a Próza Nostránál is úgy gondoljuk, a tökéletes ajándék a könyv (meg a szeretet), így szétnéztünk a boltokban, hogy miket érdemes a fa alá tenni az elmúlt hónapok megjelenéseiből.
 

Naomi Novik: Ezüstfonás, ford. Heinisch Mónika (Gabo)

Fülszöveg:

Mirjem pénzkölcsönzők családjába született, de apja olyan nehézkesen szerzi vissza kölcsönadott pénzét, hogy az éhhalál szélére sodorja családját. Mirjem kénytelen kezébe venni a sorsukat. A megkeményedett szívű lány elindul begyűjteni a tartozásokat, és hamarosan elterjed a hír, hogy arannyá tudja változtatni az ezüstöt.

Arany 200 – Balladaremix (Ingyenesen letölthető antológia)

Szerző Próza Nostra On the

Arany 200 – Balladaremix (borító: Toldi Dániel)Mikor véget ért a Próza Nostra első novellapályázata, ami a csernobili atomkatasztrófának kívánt emléket állítani, már megvolt a terv, miről kell szólni a következőnek. 2017 volt ugyanis – amikor megrendeztük a második pályázatunkat – Arany János születésének 200. évfordulója. A tervek szerint még 2017 őszén meg is jelent volna a pályázatra érkezett munkákból készült válogatás, ez azonban egészen mostanáig váratott magára. Csaknem egy éves adósságunkat törlesztjük a mai napon e kötet megjelenésével.

Arany, az egyik legnagyobb magyar bárd, kinek költészete két évszázad múltán sem fakult meg. Barátsága Petőfivel, ma is elemi erejű Toldija, vagy akár öregkori Őszikéi nem csak az olvasóknak nyújtottak mindig örömet, gondolkodni valót, de inspirálói voltak az őt követő nemzedékeknek. Nincs ez másképp balladái esetében sem: A walesi bárdok, Ágnes asszony, Tetemre hívás, a Híd-avatás, megannyi remekmű, melyek hol a történelem egy-egy fontos momentumát, hol a falusi életet, hol pedig a modern világ félelmeit mutatják be. Ezek a versek egy mesteri költő munkái, aki képes volt szavakba önteni az emberek érzéseit, tragédiáit, ugyanakkor azokat egyetemes érvényűvé, mindenki számára érthetővé emelni.

Adja magát az ötlet: mit mondanak ezek a balladák a XXI. század emberének? Hogyan értelmeznék át őket? Hogyan remixelnék? Az Ágnes asszonyban megbúvó véres pszicho-thriller, a Vörös Rébék természetfeletti boszorkányhistóriája, A walesi bárdok elnyomó, már-már orwelli világa hogyan foglalható írásba ma? Erre voltunk kíváncsiak, és örömmel láttuk, hogy a pályázatunkra mennyi érdekes átirat, továbbgondolás vagy akár előzménytörténet érkezett. Ezekből nyújtanánk most át a legjobbakat, igazolva ezzel, hogy az időtálló történetek még akkor is hatnak az olvasóra, amikor már nem ökrösszekérrel, hanem metróval utazunk, nem mesebeli holló viszi el üzeneteinket, hanem az interneten továbbítjuk azokat, vagy a javasasszonyok helyett a kifinomult orvosi műszerekben bízunk.

Az Arany 200 – Balladaremix címre keresztelt pályázatunkra ezúttal is ötvennél több pályamunka érkezett, melyek a legkülönbözőbb Arany balladákat dolgozták fel. A zsűri bírálatai alapján ezek közül a kilenc legjobbnak ítéltet tartalmazza kötetünk. Külön öröm számunkra, hogy némelyik írás szerzője már az első kötetünkben – Az atomkatasztrófa gyermekei című antológiában – is bemutatkozott pályamunkájával.

Két évvel később (William R. Forstchen – Egy évvel később)

Szerző Katsa On the

William R. Forstchen: Egy évvel későbbA kötetet kézbe véve kissé szkeptikus voltam, hiszen az Egy másodperccel később teljesen magával ragadott, s bár a lezárás nem kínált megoldást minden felvetődő problémára, mégis kereknek éreztem a cselekményt, vagy legalábbis egy olyan regénynek, ami nem feltétlenül igényel folytatást. Mindig bennem van a félsz, mikor egy jól kidolgozott, és mondhatni befejezett történetet több kötetessé duzzasztanak, mert a folytatás sok esetben sajnos nem hozza a várt színvonalat. Jelen esetben erről nincs szó, viszont a regény teljes terjedelmében markánsan különbözik az elsőtől.

William R. Forstchen trilógiájának második kötete némileg trükkös – legalábbis ami a címadást illeti. Míg az első kötet az EMP robbanást követő egy évet foglalja magában, az Egy évvel később cselekménye a katasztrófa utáni 730. naptól indul. Tehát nem maga a „nap” után, hanem az előző kötet lezárulásától számítva játszódik egy évvel később. Az egyes fejezetek lineárisan követik egymást időrendben, azonban sokkal kisebb cselekményidőt ölelve fel: mindösszesen 20 nap eseményeit olvashatjuk ebben a regényben. Pontosan emiatt olyan volt olvasni a regényt, mintha az egy hozzátoldás, egy nagyon hosszú lábjegyzet volna.

Míg az Egy másodperccel később egy igazi poszt-apokaliptikus történet, annak minden jellemző attribútumával és ismérvével, addig az Egy évvel később sokkal inkább egy rövid, de akciódús thriller. Ez az igencsak éles váltás természetesen pozitív és negatív módon is lecsapódhat az olvasókban. Aki az előbbiekben elkezdett „mi lenne, ha” világvégi narratíva minél érzékletesebb kibontakozást várja a folytatásban, és emiatt olvassa a trilógiát, az lehet, hogy csalódni fog. Ez a kötet sokkal inkább egy hihetetlenül részletgazdag katonai-politikai epizód. A történések roppant erős vizualitása miatt hihetetlenül súlyosan hatna egy másik médiumra áttranszponálva: például filmként, vagy méginkább sorozatként.

Nukleáris nyomozás (Juan Diaz Canales, Juanjo Guarnido – Blacksad - Vérvörös lélek)

Szerző makitra On the

Juan Diaz Canales, Juanjo Guarnido: Blacksad - Vérvörös lélekNem kertelek, ez a Blacksad nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet, noha mindenkitől csak jókat hallottam róla. A Vérvörös lélek túl sokat akar markolni, de ezek egy része homokként kifolyik a kezéből. Ennek ellenére is nagyszerű és gyönyörű, de most ez kevés volt, hogy lenyűgözzön.

Ezúttal az 1950-es években járunk. A háborúnak vége, a virággyermekek korszaka pedig már feltűnt a láthatáron, csak még nem ért ide, de üvöltésük már hallatszik. Helyette mccarthysta boszorkányüldözés zajlik, Amerika vezetői kommunistákat látnak minden bokorban. Blacksad ebben a világban próbál boldogulni testőrként, de egy véletlen találkozás után rájön, hogy egy régi barátját meg akarják ölni, és megpróbál segíteni neki. A szálak szokásosan messzire vezetnek, a nagy világégés árnya is rávetül hőseinkre, és kiderül, senki sem az, mint akinek először tűnik.

A fentiekből is kitűnik, hogy a Blacksad rengeteg témát, társadalmi problémát vet fel, legalább illusztráció szintjén. A korszakábrázolás éppen ezért részletes és teljes mind a karakterek, mind az események terén, könnyen azokba a napokba képzelhetjük magunkat, amikor a képregény játszódik. Ehhez igazodnak maguk a képek is, részletgazdagságuk megidézi ezt az ismerős-ismeretlen XX. századot minden téren, a divattól a szimbólumokig. Könnyű elveszni benne.

De talán éppen emiatt veszünk el abban a rengeteg témában is, amit felvet a kötet: kommunistaüldözés és paranoia, nukleáris tragédiák, élet a bomba árnyékában, a beatnemzedék és a lázadás, új hangok, holokauszt és nácizmus… Ennyi kérdés még egy nagyregénynek is sok, nemhogy egy alig ötven oldalas képregénynek. Végig azt éreztem, hogy nem megy bele elég mélyen a felvetésekbe, nem úgy, mint a Hófehér nemzet esetében. Persze megkapjuk a rejtély megfejtését, lezárja a szálakat, de mégis hiányérzettel raktam le a könyvet.

A bosszú börtönében (Blacksad 2. – Hófehér nemzet)

Szerző makitra On the

Blacksad 2. - Hófehér nemzetTudom, tudom, ez a cím úgy hangzik, mintha egy utolsó, a videótékák hátsó polcára száműzött, Zs-kategóriás akciómoziról lenne szó, pedig a Blacksad - Hófehér nemzet nem is állhatna ettől távolabb. Ezúttal az első részben már megismert neo-noir világ egy újabb szegletébe kalandozhatunk, ahol a választóvonal a szín: a fagyos észak áll szemben a kevésbé tiszta szőrűekkel. És mit kezd itt egy nyomozó, akiben mindkét árnyalat megtalálható?

Blacksad ezúttal a peremen jár, szó szerint és átvitt értelemben is. A város külső, lecsúszott negyedében egy pár előkelőség tengődik a nem túl prosperáló környezetben. Fellángolnak az indulatok, a fehér hatalom eszméje utat tör, de ezzel ellentétes erők is mozgásba lendülnek. És ebben a helyzetben eltűnik egy kislány, ami látszólag nem sokakat érdekel. De a nyomozás végére fény derül arra, hogy nagyon is sok köze van az eseményekhez.

Elsőként talán az ötölhet leginkább a szemünkbe, mennyire egyértelműek az áthallások az európai fasizmussal és az ‘50-es évek Amerikájával. A feliratok, a szóhasználat, a Ku-Klux Klánt idéző ruházatok,  a történelmi tradíciókra épülő felsőbbrendűség könnyen visszarepítenek bennünket oda, ahol Rosa Parks még átadta a helyét a buszon hazafelé, de utalásokat találunk az inkább a ‘90-es évekre jellemző erőszakos faji megmozdulásokra is. A gazdasági válságban kialakuló ellenségkép ugyanakkor egyértelműen a második világháborút megelőző éveket idézi.

De a Blacksad egy kicsit mélyebbre megy a külsőségek megidézésénél. Mert mit is jelent a szín? A státuszt, csakúgy, mint a mi világunkban, ahol a peremen a gazdagok legnagyobb félelme nem az, hogy nem lesz mit enniük, hanem hogy elveszítik az előjogaikat. A régmúlt idők hajszolása, a talán soha nem volt csillogás visszképe elfelejteti, hogy ha tennének valamit, talán változtatni lehetne az elesettek életén és változhatna az ő világuk is. De végül szembe kell nézniük az általuk elnyomottak valóságával is.

Lapszemle – Fantorzio 1. (Elveszett jelentés)

Szerző darko On the

Fantorzio 1.A Fantorzio magazinról 2016 tavaszán hallottam először, május elsején harangozták be, mint azt az újságot, amit a vasútállomások boltjaiban kereshetünk utazás előtt, ha épp nincs nálunk könyv – és, ha nem politikára, gazdaságra, sportra, vagy valami rétegkultúrára vágyunk. A Fantorzio a krimi, a fantasy és a horror vonalán pozícionálta magát és már a kezdetekkor leszögezték, hogy ez bizony egy fanzin lesz, azaz nem ismert szerzőktől közölnek írásokat, hanem a műfajokat kedvelő amatőröktől várják a műveket, pályázat keretei közt, amelyet végül 138 beérkezett szöveggel zárták le július 4-én. A 5Panels alkotói csoportra épülő szerkesztőség (amely egyébként az EpicLine-ért is felel), élén Tálosi András főszerkesztővel (rajta kívül nincs is senki nevesítve), eredetileg idén tavaszra tervezte az első megjelenést, de a jelentkezők nagy száma alapos válogatást követelt. Február elején végül tizennyolc versenyművet engedtek a második körbe, amelyekből ízelítők kerültek föl az egyre csinosodó honlapra (eladdig ugyanis interneten elérhető képekkel dolgoztak, de idővel megérkeztek a profi grafikusok munkái is – amelyek közül az egyik a magazin borítóján is látható, Maticsek Tamás tollából).

A magát ponyvalapnak tituláló sajtótermék végül szeptember 26-án került a boltok polcaira – magam azok közé tartozom, akik hamarabb jutottak hozzá, mint a szerkesztőség, lévén oda csak délután érkeztek meg a példányok. A külalakra tetszetős újság, nyilvánvaló erősségei mellett, több szempontból hagy maga után kívánni valót. Először is, az önelnevezés. A „ponyva” szóra alighanem sokunknak az olcsóság jut eszünkbe a szórakoztatás mellett - ó, azok a végtelenségig gyűrhető Albatrosz-könyvek! - és nem tűnik legitimnek pusztán a másodikra hivatkozni a kategória kapcsán, miközben a lap árából kijönne egy politikai-, egy gazdasági-, egy sport- és egy rétegkulturális termék is.

Belelapozva nem csak az impresszum, de a tartalom karcsúságával is találkozunk: a lap mindössze két elbeszélést tartalmaz, a második ráadásul csak egy jelenet, ami vélhetőleg azt a célt hivatott szolgálni, hogy összekösse ezt az első lapszámot a november végén érkező másodikkal (bár mindez nem meglepetés, ha azt nézzük, hogy Tálosi már a Randomkultnak adott, szeptember 20-i interjúban jelezte ezt a felépítést).

A bennfentes nézőpontok (John le Carré – A titkos zarándok)

Szerző stv On the

John le Carré: A titkos zarándok

"Az én életem célja az volt,

hogy véget vessek annak a kornak,

amelyben éltem."  (16.)

John le Carré regényeihez időről időre visszatalálok, mint ahogyan a régi barátokhoz szokott az ember, még ha alkalmanként messzire is kerülnek egymástól. A Karla-trilógia (az első kötetről írott kritikánk itt olvasható) George Smiley-ja szívemhez közel álló irodalmi alak. Fájóan félresikerült magánélete, látszólag lassú, nehézkes, időnként már-már tehetetlennek tűnő karaktere és zseniális helyzetelemző képessége, kimagasló intelligenciája élő és összetett személyiséggé teszi. Olyasvalakivé, akinek a munkájáról és a körülötte lévő világról alkotott gondolatait szívesen hallgatnám személyesen is.

A Karla-trilógia főszereplője a központi alakja A titkos zarándok című kötetnek is. Ez utóbbi azonban narrációját tekintve valamivel bonyolultabb a három regénynél. Tartalmát egymással csupán laza kapcsolatban álló, számozott történetek alkotják, ezt a laza kapcsolatot az elbeszélés módja hozza létre. A kötetben szereplő szövegek ugyanis George Smiley történetei, aki a hírszerzés sarratti kiképző iskolájában – mely természetesen fiktív intézmény – tart a végzősöknek előadást, melyet kötetlen beszélgetés követ. A kötet narrátora Ned – Smiley régi munkatársa –, az ő szemén keresztül látjuk a Körönd legendás alakját, a Smiley által a hallgatóságnak elmesélt történetek Ned visszaemlékezésein keresztül jutnak el az olvasóhoz, figurája funkciójában hasonlít a Sherlock-történeteket elbeszélő Dr. Watsonhoz.  Smiley előadásaiból így csupán néhány kiegészítő megjegyzést kapunk. Mivel a Karla-trilógiában nem találunk efféle nézőpontot, A titkos zarándok tovább gazdagítja Smiley alakját nem csupán az eddig ismeretlen eseményeken keresztül, de az által is, hogy egy szakmabeli, egy kém tekintetén keresztül szemlélhetjük alakját. Ez a nézőpont efféle megfigyelésekre is lehetőséget ad:

Oldalak