Interjú

Acsai Roland költő, író, műfordítóval beszélgettünk fantasyről, animékről és a keleti szellemiségről, készülő fantasy verses regénye a Jin és Jang - a szív gravitációs mezeje kapcsán. A szerzőt Szabó István Zoltán (stv) kérdezgette.

stv: Mikor és hogyan kerültél kapcsolatba a fantasyvel és hogyan viszonyulsz a zsánerhez?

Acsai Roland: Költő, író és műfordító vagyok, tíz éve fordítok fantasyket, ifjúsági és „felnőtt” regényeket – elsősorban az általam nagyon kedvelt Könyvmolyképző Kiadónak. Tehát sok ezer fantasy-oldal jött már ki az ujjamból. Közülük több könyv kultikus lett. Például a Percy Jackson és az Olimposziak vagy a Vadonjáró tanítványa. Bejön a műfaj. Borítékolni lehetett, hogy előbb-utóbb valami hasonlóval rukkolok elő.

Nemes Z. Márióval harmadik verseskötetének (A hercegprímás elsírja magát) megjelenése kapcsán készítettünk interjút. Berlinről, "agrártrashről", pszeudo-népiességről és a kortárs líra hozzáférhetőségéről Szabó István Zoltán (stv) kérdezte a szerzőt.

stv: Jelenleg Berlinben élsz, ahol a napokban volt is egy felolvasóested. Hogyan sikerült az est?

Nemes Z. Márió: A berlini DAAD-ösztöndíjam lassan a végéhez a közeledik, de úgy érzem sikerült hasznosan eltölteni a rendelkezésre álló időt, aminek egyik  momentuma volt a Rummelsburg 2 – Die Dichter von Kollwitzplatz című költészeti fesztiválon való szereplésem is. A kultikus státuszt élvező Rumbalotte nevű irodalmi „kocsmában” megtartott felolvasáson Matthias Knieppel (aki Kalász Orsolyával együtt a verseim fordítója volt) közösen mutattuk be a szövegeket. Ezt követően június elején is szerepeltem a berlini Poesiefestival (www.poesifestival.org) egyik rendezvényén, illetve a fordítások  a Literaturwerkstatt közvetítésével felkerülnek majd a www.lyrikline.org -ra.

Markovics Botond, vagy ahogyan az olvasók ismerik: Brandon Hackett, a kortárs magyar science fiction legérdekesebb alakja. Néhány hete jelent meg legújabb regénye Az időutazás napja címmel. A hazai sci-fi helyzetéről és Az időutazás tegnapja című folytatásról a kétszeres Zsoldos Péter-díjas szerzővel Takács Gábor (acélpatkány) beszélgetett.

Takács Gábor: A sci-fi regények gyakran törekednek arra, hogy valamilyen kiskapu révén áthágják az áthághatatlannak gondolt fizikai törvényeket (pl.: fénysebességnél gyorsabb utazás). Az időutazás napjában is találkozunk ezzel a törekvéssel. Miért tartod fontosnak, hogy a sci-fi áttörje ezeket a fizikai szabályokat?

Brandon Hackett: Ez a sci-fi irodalom örök kíváncsiságából ered: a "mi lenne, ha?" kérdésekre próbálnak az írók érdekesebbnél érdekesebb válaszokat adni. Bár szerintem az időutazás egy elég képlékeny terület a fizikán belül, én pl. egy logikailag és fizikusok által is elméletileg akár elképzelhető felállásból indultam ki, és vizsgáltam meg a következményeit, feltéve a saját, "mi lenne ha létezne az időutazás" kérdésemet.

TG: Az időutazás napja egy gyakran használt, örökzöld sci-fi toposzra épül. Mi indított arra, hogy Az ember könyve után egy időutazással foglalkozó regényt írj?

BH: Egy felismerés, hogy a legtöbb időutazós történet mennyire kényelmesen bánik az időutazással. Egyszerűen ignorálják a logikai következményeket, és szinte mindig leszűkítik a világot néhány idősíkra. Persze, ha ezeken a kereteken belül jól csinálják, el lehet nézni ezt az egyszerűsítést, de én pont találkoztam néhány közhelyes és unalmas sztorival, amik kapcsán jött a regény alapötlete, és az időgép feltalálásának pillanatában a kétszázmilliárd időutazó. Ez amolyan hirtelen szikra volt, fellobbant, és muszáj volt azonnal megírnom.

TG: Az új regényed (is) rendkívül ötletgazdag. Mi való előbbre egy sci-fiben, hogy minél több ötletet használjon fel vagy a nyelvi egységesség, megformáltság? Ezek persze nem zárják ki egymást, de átfogalmazhatjuk úgy a kérdést, hogy a "sci-fi irodalom" szókapcsolatban szerinted a "sci-fi" vagy az "irodalom" tag kell legyen hangsúlyosabb?

Imre Viktória Anna eddig két - a Kísértés Rt. és Az őrült hold alatt - fantasy, urban fantasy regény szerzője. Eddigi köteteiről, írásról, rajzolásról és az olvasói vélemények fontosságáról és további terveiről Kanizsai Ági beszélgetett vele.

Kanizsai Ági: Kérlek, mesélj arról a személyről, akitől a legtöbbet tanultál az írásról és a leginkább inspirált.

Imre Viktória Anna: Nehéz kérdés, mert az írás technikai fogásait többnyire olvasás közben, megfigyelés útján sajátítottam – és sajátítom – el, ezért mindenképpen több személyhez kötném a tanulási folyamatot: szerzőkhöz, akik az írásaik révén segítettek. Első alkalommal akkor kaptam jelentősebb mennyiségű tanácsot, amikor Antal József az Új Galaxisba beküldött novellámat, a „Pax aeternát” szerkesztette, és bőségesen ellátta megjegyzésekkel, amiket a mai napig észben tartok.

Mark Lawrence kivételes Széthullott Birodalom-trilógiájának záródarabja - a Tövisek császára - már magyar nyelven is a megjelenés küszöbén áll. Ebből az alkalomból a kötetek fordítójával, Gy. Horváth Lászlóval beszélgettünk a trilógia záródarabjáról, fantasyfilmekről és a különböző irodalmi regiszterek átjárhatóságáról.

Próza Nostra: Ön rengeteg fontos szöveget fordított már magyarra, a legkülönbözőbb műfajokból. A fantasyirodalom területéről az Ön nevéhez fűződik például A hobbit újrafordítása. Mielőtt Lawrence trilógiájáról beszélnénk, kíváncsi lennék, mi a véleménye a Tolkien-szöveg filmváltozatáról?

Gy. Horváth László: Nem néztem meg, egyelőre legalábbis. Lehet, hogy majd együtt a hármat. Az vette el a kedvemet (pedig nagy filmbolond vagyok), hogy ugyanannyi időt akarnak kitölteni vele, mint a hatalmas Gyűrűk Urával, ezt egyszerűen szemérmetlenségnek tartom, bármennyi vendégtartalom legyen is benne ráadásnak. Különben is, szerintem a Gyűrűk óta nehéz fantasyfilmet csinálni. A Trónok harca is (igaz, csak pár részt láttam belőle) leckefelmondás lett, bár ebben nyilván sokan nem értenek egyet velem.

Próza Nostra: Legutóbb Mark Lawrence nagy sikerű trilógiáját fordította magyarra. Mi az, amit különlegesnek tart Lawrence világában, szövegeiben más fantasykhez viszonyítva?

A Bartók Imrével készített interjú második része. Az első rész ide kattintva olvasható.

Próza Nostra: A regényed főszereplője három sorozatgyilkos, akik egyben három jelentős gondolkodó alakját, személyiségét viselik. Ha jól tudom kezdetben a Gondolkodók is lehetséges címalternatíva volt. Hogyan jött az ötlet, hogy sorozatgyilkos filozófusokról írj és miért pont Heidegger, Marx és Wittgenstein lettek a szereplők?

Bartók Imre: Az első pillanattól kezdve ez a három figura lebegett előttem, egyrészt, mert kiemelten fontosak, másrészt, mert nagyon élesen eltérnek egymástól. Ha azt keressük, hogy ki az a három szerző, akik biztosan utálnák egymást, akkor ez egy kézenfekvő felállás. Heideggert és Wittgensteint a század két legfontosabb gondolkodójának szokás tekinteni, Marx jelentősége pedig abban áll, hogy általa közvetlenül is megjelenik a filozófiának mint gyakorlatnak, mint világprogramnak a gondolata – erre a regény a Feuerbach-tézissel maga is utal. Valójában mindhármukra jellemző – persze nagyon eltérő formában – a filozófia „végének” vagy „meghaladásának” gondolata.

Bartók Imre második regénye, A patkány éve, a Könyvhét idején jelent meg a Libri Kiadó gondozásában és azóta is hangosak tőle mind az online, mind az offline irodalmi terek. A rendkívül gazdag szöveggel kapcsolatban számos kérdés merült fel, melyeket a szerzőnek is szegeztünk, így született meg ez az interjú, melyet hossza miatt két részletben közlünk. Bartók Imrével Szabó István Zoltán (Steve) beszélgetett.

Próza Nostra: Az első megjelent szépirodalmi szöveged a Fém című regény volt, ami 2011-ben jelent meg. Ez előtt is próbálkoztál már szépírással vagy ez volt az első írásod? Kritikus is vagy, két monográfiád jelent meg, szakszövegeket fordítasz, aktív szakmai életet élsz. Mi indított arra, hogy mindezek mellett szépprózát írj?

Bartók Imre: Más utat jártam be, mint azok a velem egyidős barátaim, akik pl. a legendás sárvári írótáborban kezdték meg irodalmi szocializációjukat. Kis túlzással azt mondhatom, eszembe sem jutott, hogy prózát írjak, aztán mégis úgy alakult, hogy volt egy időszak, amely során megírtam a Fémet. Három hónapig tartó, alkotáslélektani szempontból delíriumban töltött idő volt, hiszen csak a munka befejeztével döbbentem rá, hogy írtam egy regényt. Ezt követően tudatosabbá váltam, és jobban megterveztem a dolgokat.

A mai nap fontos a Próza Nostra történetében, hiszen első alkalommal közlünk interjút az oldalon, de várhatóan nem utoljára. Interjúalanyunk az elsőkötetes Busch Péter, a Megakrimi pályázat győztese. Boszorkánypöröly című regényéről itt írtunk. A szerzővel irodalmi játékosságról, a krimiírás nehézségeiről, a kötete visszhangjáról beszélgettünk. Fogadjátok jó szívvel. Az interjút stv készítette.