Interjú

Legújabb interjúsorozatunkban popkultúrával foglalkozó, a magyar felsőoktatásban tanító kutatókat kérdezünk szakterületükről. Minden hónap negyedik szombatján új interjút teszünk közzé, mellyel célunk, hogy teljesebb képet alkothassunk a popkultúra kutatás jelenlegi helyzetéről. Az első interjút itt olvashatod.

Sorozatunk második részében Sepsi Lászlóval beszélgetünk.

Próza Nostra: Bemutatkoznál kérlek néhány mondatban az olvasóknak?

Sepsi László: 2008 óta dolgozom kulturális újságíróként, filmes lapoknál kezdtem, mint a Filmvilág és a Mozinet, illetve mint a Prizma egyik szerkesztője, de azóta szabadúszóként elég sok helyre bedolgoztam, és az utóbbi pár évben többet foglalkozom irodalmi témákkal is, tavaly óta például a Műút folyóiratban vendégszerkesztem a zsánerkritikai rovatot. A tanítást 2013-ként kezdtem az ELTE doktori iskolájának keretein belül, letoltam pár félévet a filmszakon a trashkultúráról (ez a kutatási témám), az elmúlt két évben pedig Nemes Z. Márióval közösen vittünk kurzusokat az esztétika szakon, posztmodern zsánerirodalom, a gótika története(i), legutóbb animal studies – szóval, ami éppen piszkálta a fantáziánkat. De mióta abszolváltam a doktori iskolában, a tanítás inkább amolyan úri passzió vagy intellektuális hobbi, szerkesztésből meg fordításból élek, és most őszre nem is vállaltam kurzust, mert pont kell az a heti másfél nap, hogy év végére be tudjam fejezni az új regényemet.

Legújabb interjúsorozatunkban popkultúrával foglalkozó, a magyar felsőoktatásban tanító kutatókat kérdezünk szakterületükről. Minden hónap negyedik szombatján új interjút teszünk közzé, mellyel célunk, hogy teljesebb képet alkothassunk a popkultúra kutatás jelenlegi helyzetéről.

Első alkalommal Keserű Józseffel, a Selye János Egyetem oktatójával beszélgettünk.

Próza Nostra: Bemutatkoznál kérlek néhány mondatban az olvasóknak?

Keserű József: 1975-ben születtem Párkányban. A nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen végeztem magyar – filozófia szakon. Az ELTÉ-n doktoráltam 2009-ben (Kulcsár Szabó Ernő volt a témavezetőm), tavaly pedig a PTE-n habilitáltam. 2004-től a Selye János Egyetemen oktatok, de előtte tanítottam általános iskolában és gimnáziumban is. Sok minden érdekel, többek között a populáris irodalom is.

Próza Nostra: Ha röviden – tehát nem egy tanulmány kereteiben – kellene definiálnod, hogy mi a popkultúra, hogy szólna a definíció?

A magyar Lovecraft- és kozmikus horror rajongók között aligha van olyan, aki az utóbbi több mint egy évben ne ismerte volna meg Tomasics József nevét. Lovecraft írói örökségének dedikált oldala – a The Black Aether – hivatkozási pontjává vált a közösségnek. Annak a közösségnek, amit nem kis részben éppen az ő tevékenysége kovácsolt össze.

A The Black Aether elindulása óta számos projekttel egészült ki, melyek közül az egyik legfontosabb a nyomtatásban megjelenő Black Aether magazin, mely magyar írók lovecrafti történeteinek nyújt megjelenési lehetőséget.

József munkabírása lenyűgöző. A folyamatosan frissülő online folyóirat, a nyomtatott magazin, a Micro Aether e-bookok és nyereményjátékok mellett a közeljövőben ismét kiterjeszti a The Black Aether tevékenységét – az alkotói kör aligha túlbecsülhető segítségével. Tomasics Józsefet jövőbeli terveiről kérdeztük.

stv: Kezdetnek mesélj kérlek arról, hogy hogyan találkoztál Lovecraft műveivel és hogyan kezdődött a rajongásod?

Eddig három sorozatot (Tündérföld (az első két kötet jelent meg magyarul), Gyászének János papnak (magyarul nem adták ki) és az Árva meséi (szintén nincs magyarul)) írt, nem számítva a Leningrád-diptichont, amelynek első része a Marija Morevna és a Halhatatlan. Radiance című regényéről itt írtunk kritikát. Catherynne M. Valentével Fekete I. Alfonz készített interjút.

Fekete I. Alfonz: Három regénye (Marija Morevna és a Halhatatlan; A lány, aki körülhajózta Tündérföldet és A lány, aki Tündérföld alá zuhant és a tivornya élére állt) valamint egy novellája (“A téridő tizenhárom arca”) a 10 - SFmag fantasztikus irodalmi antológiában jelent meg eddig magyarul. Az ön munkásságát különlegessé teszi, hogy irodalmi megközelítése újszerű és látomásszerű, valamint az, hogy ellenáll a műfaji kategorizálással szemben. Blogjában fordulópontnak nevezte, hogy a New Yorker recenziót közölt Tündérföld-sorozatáról.

Josh Malerman Madarak a dobozban című regényéről korábban már írtunk kritikát, ám a könyvélmény hatása alatt felvettük a szerzővel a kapcsolatot, aki készségesen válaszolt a kérdéseinkre emailen keresztül. Az alábbiakban a Próza Nostra interjúját olvashatjátok Josh Malermannel horrorról, szörnyetegekről, őrületről és további tervekről.

stv: Első regényed, a Madarak a dobozban, az ismeretlennel való szembesülésről szól. Van néhány nagyon különleges szörny a történetedben. Hogyan alkottad meg őket?

Josh Malerman: Tudtam, hogy Malorie és a gyerekek a végtelenség, egy felfoghatatlan fogalom elől menekülnek, valami elől, amit az elméjük képtelen feldolgozni, olyasmi elől, ami megőrjítené őket még akkor is, ha csak megkísérlnék megérteni. És képtelen vagy arra, hogy ne próbálj megérteni  valamit, ha éppen ránézel. Nem tudod elkerülni, hogy azonnal azt kérdezd magadtól… Mi ez? Ez tehát elég nehéz helyzetbe hozta Malorie-t (és mindenki mást); ha ránézel, megőrülsz… Az egyetlen lehetőség, ha nem nézel.

Hosszú évek óta ismerjük műfordítói munkásságát. A fantasztikus irodalom legnagyobb szerzőinek műveit fordítja magyarra, olyanokét, mint Gaiman vagy Philip K. Dick. Néhány hónapja jelent meg az Agave Kiadónál első regénye. Írásról, szerkesztésről, cinizmusról és demokráciáról beszélgettünk a Feljövök érted a város alól szerzőjével, Pék Zoltánnal.

Próza Nostra: Műfordítói tevékenységedről már több interjúban is kérdeztek, ez alkalommal inkább a szépírói munkádra szeretnénk koncentrálni, hiszen idén jelent meg első regényed Feljövök érted a város alól  címmel az Agave Kiadó gondozásában. Hogyan jött az ötlet, hogy annyi irodalmi szöveg fordítása után belevágj az írásba?

Pék Zoltán: Igazából a dolog fordítva történt, az írás sokkal korábbi, kábé kamaszkorom óta gyakorolom több-kevesebb kihagyással. Elsősorban novellákat írtam, ezekből annak idején jó pár megjelent irodalmi folyóiratokban, és volt két novelláskötetem is a Kortárs kiadónál. Aztán volt egy hosszabb hiátus, több félbehagyott „regény”. Szóval tulajdonképpen mindig foglalkoztatott a dolog, és nem egyik napról a másikra pottyantottam ki. Sajnos.

A Zenit sorozat kritikája után Horváth Györggyel, a Zenit alkotói csapatának tagjával, az Ólompegazus című regény szerzőjével készítettünk interjút. Az íróval Kanizsai Ági beszélgetett.

Kanizsai Ági: Az első kérdésem arra vonatkozna, hogy számodra milyen élmény volt a Zenit csapatával dolgozni?

Horváth György: Jó. Pont ezért taglóz le a kérdés múltideje. A magam részéről szeretnék bizakodni a Zenit folytatásában.

Egy induló sorozat vagy egy tematikus novellafüzér köré alakuló írói közösség, még a magamfajta önfejűnek is roppant inspiráló, sőt. A körlevelezések, a személyes találkozók szó szerint átcsapnak spontán „ötletbörzébe”. Amikor az ember egyedül dolgozik, kevesebb a kontroll, a megerősítés, nincs kivel csereberélni a fiókba süppedő ötleteket, az elszalasztott lehetőségeket, a kósza gondolatokat. Többek közt ezért szeretem a Zenitet, de szerettem például a Bíborgyöngyök-novellásköteteket is. Sorozatba vagy tematikus kötetbe írni mindig kötöttséggel jár, mások helyszíneivel, szereplőivel dolgozni, bizonyos „kötelező” fordulatokat megvalósítani, úgymond nem a saját ötletgúnyánkba bújni nehéz, de ez inkább kihívás, mint kényszerűség. Valamit valamiért.

Az előző héten közöltünk egy részletet Csóka Kata Nyugati szél felé című regényéből, ami várhatóan 2015-ben jelenik meg könyv formában. Úgy tűnik sok olvasót érdekelt a regényrészlet, ezért interjút készítettünk a szerzővel, hogy még többet tudjunk meg a készülő kötetről.

Csóka Katával Fekete I. Alfonz beszélgetett.

Fekete I. Alfonz: Mikor és hol játszódik a regényed? Kik a szereplői?

Csóka Kata: A Nyugati szél felé egy sokszereplős regény, de a középpontban egy felnövekvő kamaszlány áll. Riolda a szüleit keresi, de ők álmok, vágyképek, felnőttként nem is látja őket viszont élve. Az igazán fontos embereket a sors vagy a véletlen sodorja az útjába. Riolda a normann udvarban nevelkedik, ahol az életben maradásért mindenkihez alkalmazkodnia kell: Vilmos herceghez, az ő lassan megkeményedő, fiatal feleségéhez, az öreg hercegnőkhöz, az udvar krónikásához, az egyszer megpillantott rabszolgatestőrökhöz vagy gyerekekhez is. Míg végül Riolda olyan lány lesz, aki kibékül mások álmaival, de meg tudja valósítani a sajátjait is.

A Pentameron egy tizenhetedik századi olasz mesegyűjtemény, melynek szerzője Giambattista Basile. A kötet magyar fordítása idén ősszel került a könyvesboltokba. A Pentameron hátteréül a barokk Nápolyának nyüzsgő világa, de Basile candiai tartózkodásának köszönhetően, a Mediterráneum mesekincse mellett, a Közel- és Távol-Kelet híres motívumai szolgálnak, így sokszínűsége miatt, megjelenésétől kezdve folyamatosan ihlette/ihleti az európai irodalmat. A fordítóval, Király Kinga Júliával Fekete I. Alfonz beszélgetett.

Fekete I. Alfonz: Egyik, Magyarországon ismert mesegyűjtemény sem ilyen szabadszájú. Mesélnél arról, hogy miért ilyen vaskos a kötet nyelvezete?

Király Kinga Júlia: Mesekötetek esetében tényleg nem beszélhetünk ilyen mértékű vaskosságról, szabadszájúságról, Rabelais viszont széles körben ismert, akárcsak Faludy magyarításai, tehát mégis csak van valami viszonyítási alap. Az okokat minden bizonnyal abban érdemes keresni, hogy Basile erősen barokk szerző, és ez a korstílus nálunk – keveseket leszámítva – úgy jelenik meg, mint a romok utáni vágyódás, a halál iránti szenvedély, a vallásos áhítat ideje. Holott mindennek a verzója is érvényes rá: a zsíros, paraszti pompa, a test dolgaiban aposztrofálódó életszeretet, az individuum kitörési kísérletei, az áhítat, amiből kiskapuk vezetnek a tobzódás felé, felszín és mélység folyamatos dialektikája, a részletek iránti rajongás, az egyre táguló univerzum (Galilei 1609-ben rukkol elő az első távcsővel), ami az én univerzumának kiterjesztését vonja maga után.

Lakatos István Óraverzum - Tisztítótűz című regénye ebben a hónapban jelent meg a Magvető kiadónál. Kritikánkat itt találjátok a regényről, itt pedig bele is olvashattok a könyvbe. Az alábbiakban pedig Takács Gábor (acélpatkány) interjúját olvashatjátok a regény szerzőjével, a Tisztítótűzről és folytatásairól, a magyar képregény helyzetéről és a képregény helyzetéről Magyarországon.

Takács Gábor: A Dobozváros 2011-es megjelenése óra 3 év telt el. Mikor kezdett el foglalkoztatni az Óraverzum ötlete? Ezen az irodalmi projekten dolgoztál a két szöveg között eltelt időben vagy más egyében is?