Interjú

N. Nagy Zoltán Keselyű című regénye a Twister Kiadó [bekezdés] programjának győztes szövege lett 2018-ban. A szerző alakja éppolyan érdekes, mint a magyar környezetben játszódó, irodalmi utalásokkal megtűzdelt krimi/thriller. A tavaly év végén megjelent kötetről, a nyomozó munkáról, egyperces krimikről és Babitsról beszélgettünk.

Próza Nostra: Keselyű című regényed győzött a Twister Media második [bekezdés] programjában 2018-ban, tavaly pedig meg is jelent. Ezzel a szöveggel mutatkoztál be íróként. Mielőtt a [bekezdés]-ről és a regényedről kérdeznélek, kérlek mutatkozz be az olvasóknak néhány mondatban! Milyen “hátizsákkal” érkeztél az irodalom világába?

N. Nagy Zoltán: Mondhatjuk, hogy teljesen idegenként. Közgazdász diplomám van, nyomozóként dolgoztam, jelenleg pedig adótanácsadó vagyok. Nem éppen “irodalom-kompatibilis” területek, de valójában az írás mindig is része volt az életemnek. Tizenévesen verseket írtam, később fantasy történeteket gyártottam, az egyetem alatt pedig rajongója lettem a bűnügyi történeteknek. Olyannyira, hogy a magyar kriminalisztika jelentősebb ügyeit blogsorozatban meg is írtam néhány évvel ezelőtt.

Próza Nostra: Ezt nem tudtam! Hogyan jött az ötlet és hol olvasható a sorozat? A közgazdász diploma megszerzése után pedig milyen út vezetett oda, hogy nyomozó legyél?

N. Nagy Zoltán: Az egyetem után a magánszférában kezdtem el dolgozni gazdasági területen, de már az elején tudtam, hogy nem ott fogok megöregedni. Vonzott a nyomozás, és meg akartam tudni, hogyan is működik ez a valóságban. Később kiderült, hogy ez sem az én utam, de a krimi iránti szerelem megmaradt. Ezért is hoztam létra az egyperceskrimi.blog.hu-t, amely jelenleg is elérhető. A blog segítségével egyrészt az elmúlt 100 év nagyobb magyar bűnügyeinek krónikása akartam lenni, másrészt játékra hívtam az olvasókat. A felületen a mai napig megtalálható körülbelül hetven-nyolcvan megoldás nélküli, rövid krimi, amelyekben ki kell találni az elszórt nyomok alapján a tettest. Érdekesség, hogy ezek a mini történetek a nyomozók személyén keresztül mind kapcsolódnak a Keselyű című regény karaktereihez.

Rusvai Mónika Az ​év magyar science fiction és fantasynovellái 2018 című antológiában jelent meg először „Égigérő” című novellájával. 2019-ben a 90. Könyvhétre jelent Tündöklő című regénye a Gabo gondozásában.  Ennek apropóján beszélgettünk. 

Fekete I. Alfonz: Milyen az eddigi fogadtatása a kötetnek?

Rusvai Mónika: Úgy gondolom, volt két tényező, amelyek jelentősen befolyásolták a Tündöklő eddigi fogadtatását. Az egyik, hogy az utóbbi években egészen a tavalyi antológiáig láthatatlan voltam a magyar sff palettán (ez persze nem jelenti azt, hogy ne dolgoztam volna a szövegeimen, és ne kértem volna rájuk szakmai visszajelzést, egyszerűen nem éreztem késznek magam arra, hogy a nyilvánosság elé álljak). A másik tényező pedig az, hogy a Tündöklőben megtartottam ugyan a klasszikus fantasy keretét és leggyakoribb elemeit, de a felhasználásukat illetően már szabadabb mozgásteret engedtem magamnak. Éppen ezért az eddigi visszajelzéseket a kíváncsiságon túl a tapogatózás, és a besorolásra való igény jellemzi. Nem hiszem, hogy létezne olyan szöveg, amely minden értelmezési keretben egyformán jól teljesít, azt viszont nagyon tanulságos sorra venni, hogy melyik megközelítés mit lát meg benne. Én szerzőként legalábbis ezzel próbálkozom.

Fekete I. Alfonz: Honnan merítettél ötleteket a világ megalkotásához?

Május 5. és 12. között 15. alkalommal rendezik meg a Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált. A jubileumra való tekintettel idén rendhagyó módon ötnaposra bővült a program. A külföldi vendégek programjai, valamint a különböző előadások, dedikálások, workshopok mellett, ezúttal Alfabéta-díjas szerzők kiállítására, kerekasztal-beszélgetésekre is várják a kilencedik művészet rajongóit. A fesztivál kapcsán Szép Eszter képregénykutatóval, kritikussal, a kiállítás és fesztivál főszervezőjével beszélgettünk.

PN: Jubileumi ponthoz ért a fesztivál, hiszen ez lesz a 15. alkalom, hogy megrendezésre kerül a program. Hogy értékelitek az elmúlt 15 évet? Mi változott meg leginkább ez idő alatt? Mi az, ami még mindig nehéz, és mi az, ami már jobb a korábbi évekhez képest? Szerinted hol tart most a fesztivál?

Szép Eszter: Öt éve szervezem a feszivált, kicsit mindig másmilyen a csapat összetétele. Ez alatt az idő alatt is sok minden változott -- gondolom tizenöt év távlatában ez még látványosabb. A korai fesztiválokról nincsenek emlékeim, de mások elmondásai alapján nagyon lazának és spontánnak képzelem őket. Az elmúlt öt évben is törekedtünk a spontaneitásra, de azért jó dolog, hogy számos feladatnak van már rutinja, és nem nulláról kell kitalálni magát a rendezvényt. Persze ez most nem teljesen igaz, mert az idei, öt napos kavalkádot igenis a nulláról kellett kitalálni, hiszen eddig a képregényfesztivál egy napos volt.

A fesztivál szerintem teljesen felnőtt: egyre tudatosabban szervezünk, ami azért nagy szó, mert a fesztet mindenki a szabad idejében szervezi. A mindenki persze egy maroknyi lelkes embert jelent csak. A felnőttséghez az is hozzátartozik, hogy a látogatók számítanak ránk. Vannak visszatérő programok, amik váratlanul sikeresek. Ezek alapján az utóbbi években a programok hangsúlya a képregénykészítés folyamata felé tolódott, és ez szerintem nagyon érdekes. Szerintem egy egyedi szín vagyunk, bár sokkal kisebb ez a fesztivál mint bármelyik európai -- de hát a piac is a töredéke azon országok piacainak.

Moskát Anita harmadik regénye, az Irha és bőr az idei Könyvfesztiválra jelenik meg a Gabo jóvoltából (a regénybe itt olvashattok bele). A regény keletkezésébe többször is betekintést nyerhettünk a szerző blogján és facebook oldalán, viszont akadt még néhány kérdésünk az új szöveg kapcsán. Korábbi regényeiről sem feledkeztünk meg, így az interjúban kitértünk a Bábel fiaira (2014), valamint a Horgonyhelyre (2015) is.

Borbíró Aletta: Az idei Könyvfesztiválra jelenik meg az Irha és bőr. Mit érzel most? Mi változott mióta elkezdtél írni, mióta megjelent az első regényed?

Moskát Anita: Tudatosan szoktam figyelni magam, és ezen különösen sokat gondolkodtam mostanában. Azt hiszem, kevés minden változott meg bennem. Ugyanannyira megvan a bizonyítási vágy, mint a legelején, hogy a tőlem telhető legjobbat hozzam, és pont ugyanannyira izgulok, mint az első regény megjelenésekor. Ami változott, az külső: nagyon jó érzés, hogy már vannak, akik várják az új regényt, de ez egyben komoly felelősség is.

Interjúsorozatunkban popkultúrával foglalkozó, a magyar felsőoktatásban tanító kutatókat kérdezünk szakterületükről. Sorozatunk hetedik részében Sohár Anikóval, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatójával beszélgettünk. A sorozat előző részeit itt találod. ​

Próza Nostra: Bemutatkoznál néhány mondatban az olvasóknak, kérlek?

Sohár Anikó: Az ELTE-n végeztem 1986-ban összehasonlító irodalomtörténet – történelem szakpáron, pár félévet jártam magyarra és ógörögre is. Talán Magyarországon elsőként írtam szakdolgozatot Tolkienból. Az ELTE-n ragadtam tanársegédként és többek közt (a görög mitológiától Douglas Adamsig terjedő) fantasztikus irodalmat is tanítottam a Világirodalmi és Összehasonlító Irodalomtörténeti Tanszéken. Aztán a Leuveni Katolikus Egyetemen doktoráltam az sf és fantasy 1989-1995 közötti magyarországi meghonosításából. Közben elkezdtem sf és fantasy műveket magyarra fordítani, eleinte főleg Terry Pratchett Korongvilág-sorozatát.

Jelenleg a Pázmányon tanítok, az Angol-Amerikai Intézet fordító és tolmács mesterszakján. Műfordításórákra előszeretettel viszek fantasztikus novellákat.

Kedvenc kutatási témáim: Az oktatás és tudományos élet ábrázolása a fantasztikus irodalomban; Mítosz-, monda- és mesefeldolgozások; A fantasztikus irodalom fordítása és meghonosítása; A mágia formái (ige, ének, zene, rajz, mozgás stb.); Értékrendek a kortárs sff művekben; Miről árulkodnak az sff könyvborítók és illusztrációk?

Kele Fodor Ákos szövegei nagymértékben támaszkodnak az inter- és multimediális olvasatra. Ebből a szempontból korábbi munkái (Textolátria – 2010, Echolália – 2016, Peer Krisztinával közösen a Megálmodtalak – 2018)  próbára teszik befogadóikat. Új kötetére, A szív végére is jellemző a kísérletezés, hiszen az oralitás és az írásbeliség között egyensúlyoz. A cigányok mitikus-mágikus megközelítése, a különböző európai mitológiákból megismert zárt világ és a népmesék egyaránt jellemzik a könyvet. Igazi úttörő elképzelés, ugyanis egyszerre megőriz, átad, átdolgoz, valamint közvetít. A szerző Gérecz Attila-díjas, Móricz Zsigmond-ösztöndíjas költő, író; az Eső irodalmi lap szerkesztőbizottsági tagja, a Tea Kiadó főszerkesztője és a Színházi Dramaturgok Céhének 2018/2019-es Nyílt Fórum drámapályázatának egyik nyertese. A szerzővel új könyvéről, A szív végéről beszélgettünk.

Interjúsorozatunkban popkultúrával foglalkozó, a magyar felsőoktatásban tanító kutatókat kérdezünk szakterületükről. Sorozatunk hatodik részében Limpár Ildikóval, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatójával beszélgettünk. A sorozat előző részeit itt találod.

Próza Nostra: Bemutatkoznál néhány mondatban az olvasóknak, kérlek?

Limpár Ildikó: Limpár Ildikó vagyok, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Angol-Amerikai Intézetének adjunktusa. A popkultúra felé pár éve fordult intenzívebben a kutatói érdeklődésem: Shakespeare-tanulmányokkal kezdtem az ELTE doktori iskolájában, ahol 2005-ben PhD fokozatot szereztem, onnan fordultam (logikusan XD) a modern amerikai irodalom felé, hogy végül vámpírokkal és egyéb szörnyekkel foglalkozhassak. Oktatni (elsősorban modern és kortárs) amerikai irodalmat szoktam, de amióta beépült a képzésünkbe a popkultúra oktatása, általában én kapom a populáris irodalom műfajaira fókuszáló szemináriumokat, illetve időnként lehetőségem adódik amerikai filmes szeminárium és fantasy előadás kurzus tartására is

Próza Nostra: Ha röviden – tehát nem egy tanulmány kereteiben – kellene definiálnod, hogy mi a popkultúra, hogy szólna a definíció?

Interjúsorozatunkban popkultúrával foglalkozó, a magyar felsőoktatásban tanító kutatókat kérdezünk szakterületükről. Sorozatunk ötödik részében Hódosy Annamáriával, a Szegedi Tudományegyetem oktatójával beszélgettünk. A sorozat előző részeit itt találod.

1. Bemutatkoznál néhány mondatban az olvasóknak, kérlek?

A Szegedi Tudományegyetemen oktatok már több, mint két évtizede, jelenleg a Vizuális Kultúra és Irodalomelmélet Tanszéken dolgozom, és ennek megfelelően sokat foglalkozom filmekkel – ezen belül a mainstream hollywoodi „tömegfilmek” érdekelnek a leginkább. Elég sokat írtam sci-fikről és szörnyfilmekről – többnyire az ideológiakritika, a feminizmus, a pszichoanalízis, újabban pedig az ökokritika elméleti irányzatainak sajátos szempontrendszerét érvényesítve.

2. Ha röviden – tehát nem egy tanulmány kereteiben – kellene definiálnod, hogy mi a popkultúra, hogy szólna a definíció?

Legújabb interjúsorozatunkban popkultúrával foglalkozó, a magyar felsőoktatásban tanító kutatókat kérdezünk szakterületükről. Minden hónap negyedik szombatján (karácsony miatt most kivételesen egy héttel később) új interjút teszünk közzé, mellyel célunk, hogy teljesebb képet alkothassunk a popkultúra kutatás jelenlegi helyzetéről. A sorozat előző részeit itt találod.

Sorozatunk negyedik részében Havasréti Józseffel beszélgetünk.

Próza Nostra: Bemutatkoznál kérlek néhány mondatban az olvasóknak?

Havasréti József: 1964-ben születtem, a pécsi bölcsészkaron szereztem diplomát 1990-ben. Populáris kultúra-kutatással, avantgárd-kutatással, irodalomkritikával foglalkozom, de két regényem is megjelent az utóbbi években. A doktori disszertációmat néhány olyan hazai neoavantgárd művészcsoportról írtam, akiknek tevékenységében előtérbe került az intermedialitás: a szóbeliség, a képzőművészet, a performansz, vagy éppen a punk zene hibridizálása az irodalommal. Ez lett az első könyvem: Alternatív regiszterek: a kulturális ellenállás formái a magyar neoavantgárdban, 2005-ben. Ezt követte még egy neoavantgárd témájú tanulmánykötet, a 2009-es Széteső dichotómiák. 2013-ban adta ki Szerb Antal monográfiámat a Magvető kiadó, amelyre Artisjus-, majd Déry Tibor-díjat is kaptam. A PTE BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének vagyok az oktatója már hosszabb ideje.

Legújabb interjúsorozatunkban popkultúrával foglalkozó, a magyar felsőoktatásban tanító kutatókat kérdezünk szakterületükről. Minden hónap negyedik szombatján (a ViTa miatt most kivételesen egy héttel később) új interjút teszünk közzé, mellyel célunk, hogy teljesebb képet alkothassunk a popkultúra kutatás jelenlegi helyzetéről. A sorozat előző részeit itt találod.

Sorozatunk harmadik részében Szilárdi Rékával beszélgetünk.

Próza Nostra: Bemutatkoznál kérlek néhány mondatban az olvasóknak?

Szilárdi Réka: Szilárdi Réka vagyok, a szegedi bölcsészkar Társadalomtudományi Intézet Vallástudományi Tanszékének adjunktusa. Magyar és vallásszociológia szakokon végeztem, hallgattam posztgrad képzésekben némi művelődéstörténetet és EU-politikát, aztán szociálpszichológiából doktoráltam. Így felsorolva most úgy tűnik, eléggé komolyan vehettem már akkor is a pluralitást.