Horror

01. Ez a magyar kiadás valójában nem a The King In Yellow novelláskötet, csupán az ennek megfelelő magyar cím alatt jelentette meg a kiadó.

02. Ha eltekintünk attól, hogy nem azt a filmet vetítik, amire jegyet váltottunk, akkor sem lesz túl jó a helyzet, ugyanis Lovecraft-előkép ide vagy oda, Chambersnek ezek a munkái szinte kivétel nélkül élvezhetetlenek.

03. A kötet kilenc, csaknem egyenletesen silány novellát tartalmaz, mindegyik fájdalmasan szentimentális stílusban íródott, és (bár a krimi és a rémtörténet köpenyébe burkolva) kivétel nélkül mindegyiknek a reménytelen/boldogtalan/halhatatlan szerelem a témája.

A következő 10 mondatos kritika apropóján úgy gondoltam nem lenne minden tanulság nélküli, ha szánnánk egy rövid bejegyzést a szöveg főszereplőjére. Követlező alkalommal ugyanis Robert W. Chambers A Sárga Király című novelláskötetét mutatjuk be dióhéjban. (Valójában már a címmel probléma van, hiszen a magyarul e cím alatt megjelent novelláskötet valójában a The Maker of Moons címet viselő, sokkal kevésbé fontos kiadvány - sokat elárul ez a Tuan kiadó üzletpolitikájáról).

Az Európa Könyvkiadó a napokban jelentette meg az új Stephen King regényt magyarul, A Búra alatt címmel, két kötetben (5800 Ft-ért).

(E frissítés eredetileg a 2007. februári Newton(e)-ban jelent meg, szinte semmit nem változtattam rajta. Pillanatnyilag rá vagyok kényszerülve, hogy régi írásokat is feltöltsek, mivel időm nagy részét az új honlap és egyéb munkák kötik le még egy ideig. Azért persze készül az új bejegyzés is, valamint - ha minden jól megy - 3 másik szerző ajánlója is, természetesen a populáris irodalom világából.)

Ha már az anakronizmusnál tartunk, hadd ajánljak egy nemrég megjelent könyvet.

A címe: Büszkeség és balítélet meg a zombik

Régóta nincs a könyvpiacon olyan horror regény, amelyik úgy mesél el egy vámpírhistóriát, hogy megtartja a vámpír köré fűződő misztikumot, a titokzatosságot, és még borzongató is. A Vampire: The Masquerade szerepjátékhoz megjelent klánregény sorozat annyi titokzatosságot sem hagy a vámpírokban, mint egy átlátszó, üres befőttesüvegben. Ráadásul a kánon szerint „félirodalminak” nevezett műfajokban (mint amilyen a fantasy és a sci-fi, valamint leágazásai) sem kaphatnak helyet, hiszen ha negyedirodalminak neveznénk őket, még akkor is megsértenénk a Julia és Romana füzetek íróit, akik valószínűleg hamarabb jutnának világirodalmi rangra, mint a klánregényeket jegyző szerzők (tisztelet néhány kivételnek). Érthetetlen, hogy egy ilyen jól sikerült szerepjáték után a White Wolf kiadó megjelentette ezeket a „szörnyszülötteket”.

Anne Rice fogcsikorgatóan szentimentális regényei fényévekkel jobbak a fent említetteknél, de az egyszerű ember itt is csak mellékszereplő. A vámpír lét áll itt középpontban, az ember küzdelme, félelme legföljebb olcsó retorikai fogásként mutatkozik meg. Persze a vámpír, mint szereplő, mint regényhős érdekes volt még az Interjú a vámpírral című regényében, de Rice híján van a megújulásnak, és már a sokadik alkalommal biggyeszt a vámpír szó elé egy jó hangzású (lehetőleg újlatin) nevet, és ad ki regényt az így kapott címmel.

Kevés az olyan (igényes) történet, ahol a vámpír, mint az Ellenség jelenik meg. Az ember ellenfeleként, aki jóval hatalmasabb nála, akiről (vagy inkább amiről) szinte semmit nem tudni, ami félelmetes alakként, minden romantikától mentes, természetellenes, beteges gyilkosként jelenik meg. Szóval kevés az ilyen, Bram Stokert meg már olvastuk.

Stephen King 1975-ben született regényét az Európa Könyvkiadó 2006 végén ismét megjelentette, a megújult küllemű King sorozat egyik nyitó darabjaként. Ez nem volt rossz húzás, hiszen a kötet már évek óta nem volt kapható, hacsak egy-egy antikváriumban rá nem akadunk.

Végre (újra) egy hátborzongató vámpírtörténet a könyvpiacon. A Kingtől megszokott egyedi stílusban íródott regény irodalmi kivitelezésére sem lehet panasz.

Nem vagyok rajongója a vámpírtörténeteknek sem. (Azért lassan írok olyan műfajról is, amit kifejezetten szeretek.) Nem utasítom el őket, egyszerűen csak más történetek jobban vonzanak. Néhányat persze én is olvastam: Stoker regényét, King-től a Borzalmak városát (ami a második legjobb vámpír-regény szerintem), Anne Rice-tól az Interjú a vámpírralt, illetve próbálkoztam pár Vampire: The Masquerade regény olvasásával is, ami az előzőekhez képest azért más kategória. Az újabb tiritarka vámpíros könyvek közül, amik mostanában ellepték a könyvpiacot, semmit nem olvastam.
Ezt a kis önéletrajzi bevezetőt azért iktattam be, hogy lássátok, milyen kontextusban kell érteni a következő mondatomat.
A Lázálom a legjobb vámpír-regény, amit olvastam.

Mikor először kézbevettem a könyvet és elolvastam a borítót, túlzásnak tartottam a reklámszöveget: minden idők legjobb vámpír-regénye. Persze tudom, hogy a könyvet el kell adni valahogyan, de azért ez egy kicsit erős. Most sem tudom, hogy igaz-e ez a reklámszöveg, hiszen nem vagyok elég olvasott a témában, de az biztos, hogy a Lázálom toronymagasan emelkedik ki a hasonló olvasmányélményeim közül.

A történet 1857 áprilisa és 1870 májusa között játszódik, bár a regény háromnegyede az 1857-es év áprilisa és októbere közötti eseményeket meséli el. A helyszín a Mark Twain regényekből ismerős Mississippi, melyet gőzhajók járnak be teljes hosszában. A színpad tehát egzotikus, bár kezdetben nekem furcsának tűnt és nem hittem, hogy egy vámpírtörténet működni fog ilyen díszletek között. Ekkor ért az első kellemes meglepetés: néhány oldal után annyira belefeledkeztem a szöveg világába, hogy a hiteltelenség többé eszembe sem jutott.