Fantasy

Jelenlegi hely

A fantasy kategória.

Noir rózsaszínben (Sepsi László – Pinky)

Szerző stv On the

Sepsi László: PinkySepsi László regényének megjelenését azóta várom, mióta a 2014-es JAK-táborban először hallottam róla – persze akkor még meglehetősen kevés információm volt a kötet koncepciójáról. Idén végre megjelent a regény a Dunajcsik Mátyás Lehetőség keretein belül, a Libri Kiadó gondozásában.

A kritikákat követve úgy tűnik, hogy a Pinky kapcsán központi kérdéssé vált a szöveg műfaji besorolása. Mivel ezt az elérhető kritikák alaposan körbejárták, itt csupán annyit jegyeznék meg, hogy Sepsi László regénye a hard-boiled krimi és az urban fantasy keresztezése. Első olvasásra talán különös párosításnak tűnhet, de az első fejezet mindenféle erőlködés nélkül meggyőzi az olvasót arról, hogy nagyon is észszerű döntés volt e két, önmagában is speciális műfaj vegyítése.

A város, ahol a történet legnagyobb hányada játszódik,  kicsit Budapestre, kicsit valamelyik amerikai nagyvárosra emlékeztet, de a nevét soha nem tudjuk meg. A Tanács felel azért, hogy az emberi lakosok és a különleges életformák között (pl. a tündérek és a vámpírok) a lehető legkisebb legyen a feszültség. Ezt az állapotot persze egyáltalán nem könnyű fenntartani. A történet kezdetén a Tanács hanyatlása már szembetűnő, a városban működő politikai erők igyekeznek végleg megfojtani. Ám nem a politikai súlyvesztés jelenti a Tanács legnagyobb problémáját: valaki vagy valakik ugyanis vadásznak az intézmény tagjaira és egyesével gyilkolják meg őket.

A történet főszereplője és narrátora, Jynx – a hard-boiled krimik jellegzetes, megkeseredett és fásult figurája – igyekszik kideríteni, hogy milyen erők állhatnak a gyilkosságok hátterében. Wendy, a kis tündér barátnője segít neki a nyomozás folyamán. Wendy voltaképpen Jynx jobbik énje, aki igyekszik akkor is észszerű mederben tartani a dolgokat, amikor Jynx-et elragadják a múltjával kapcsolatban érzett negatív érzelmek. Ők akkor találkoztak először egymással, amikor Wendy a városba érkezett. A lány a testvéreit kereste, akiknek rejtélyes módon nyomuk veszett és Jynx-et bérelte fel, hogy megtalálja őket. A nyomozás nem hozott sikert, ám a páros között különös kapcsolat és vonzalom alakult ki, amely a fizikai különbségek miatt sem lehet több mint plátói. A regény egyik nagy erénye a furcsa páros viszonyának ábrázolása, a ki nem mondott érzelmek és gondolatok, a felszínre nem engedett problémák finom sejtetése. Sokszor izgalmasabbak ezek a jellemrajz-betétek, mint a történet fősodra, ráadásul a regény atmoszférájának létrehozásában is jelentős a szerepük, hiszen hatékonyan tartják fent a feszültséget. Mindemellett kiválóan tanúskodnak a szerző pszichologizáló hajlamáról és a karakterépítéshez szükséges érzékenységéről.

A felnőttkor társasjátéka (Lev Grossman – A varázslók trilógia)

Szerző Fekete I. Alfonz On the

A Varázslók-trilógiaA harmadik évezred második tizedének felén is túl elgondolkodtató, hogyan is működik az irodalmi kánon. Milyen módon törnek utat maguknak az új szövegek, milyen arányban érvényesül a kiválasztásban, majd ebbe a viszonylag zárt könyvhalmazba való beemelésben az olvasó és a kritikus véleménye? Mennyire kell nóvumnak lennie, hogy akár egyik, akár másik fentebb említett fél pajzsra emelhesse? A varázslók trilógia hosszas megelőző vitákat követően nyerte el ezt a státuszt. A nézeteltérés elsősorban abból adódott, hogy sorozatában az amerikai származású író, Lev Grossman az Y generációként ismert korosztály megváltozott életkörülményeivel és ezzel való küzdelmükkel foglalkozik egy fantasztikus környezetben. Természetesen a coming of age történet és a fantasy találkozása nem teljesen újdonság, elég ha J. K. Rowling Harry Potter sorozatára, Ursula K. Le Guin Szigetvilág könyveire vagy Patrick Rothfuss A királygyilkos krónikája trilógiájára gondolunk. Mégis figyelembe véve azt, ahogyan Grossman a portál fantasy jellegzetességeit hozza össze a már eleve kiábrándult és kiégett fiatalok valóságtapasztalataival, az mindenképpen sejteti, hogy a fantasztikum-realizmus ellentét már korán sem olyan sziklaszilárd, mint az korábban vélelmezett volt, éppen ezért néhány meglátás helyénvalónak tűnhet ezzel kapcsolatban.

Az erő velük van (China Miéville – Vastanács)

Szerző Fekete I. Alfonz On the

China Miéville: VastanácsValahányszor megjelenik akár angolul, akár magyarul a brit irodalom egyik nagy határátlépőjének valamilyen munkája, azonnal számolgatni kezdem a pénzemet, és azt figyelem, hogy a Pan Books által gondozott, általam gyűjtött kiadás mikor fog forgalomba kerülni.

Három éve, barátom közvetett biztatására ismerkedtem meg China Miéville-lel és a Perdido pályaudvar, végállomással. Azóta pedig kisebb-nagyobb kihagyással folyamatosan olvasom regényeit, novelláit. Leginkább ezt az oldalát ismerem és követem, mert nemcsak író, hanem marxista irodalomkritikus is. Semmi sem kerüli el a figyelmét, legyen az politikai, művészeti vagy gazdasági esemény, Miéville a nemzetközi kapcsolatok doktoraként igyekszik mindent összefüggéseiben vizsgálni.

A Vastanács az Új-Crobuzon trilógia részeként és az ehhez kapcsolódó, Looking for Jake novelláskötetben olvasható “Jack” elbeszéléssel együttesen öleli fel az író Bas-Lag nevű világát, ugyanakkor ez az utolsó regénye ebben a környezetben. A könyvek olvashatóak sorozatként, de nincsenek visszatérő szereplők, sem folytatások, vagyis inkább a térkoncepció szempontjából összefüggőek. Miéville a Perdidoval invitálta be olvasóit ebbe a “new weird” stílusjegyeket felvonultató világba, ahol a horror, a science fiction és az urban fantasy egyszerre van jelen, kiegészítik és felerősítik egymást. Ez a kavalkád a narratívában úgy jelenik meg, hogy a technológiai fejlettség kéz a kézben jár a mágia teljesen eltérő tőről fakadó formáival, az idegen, nem humanoid fajokkal és a hihetetlenül változatos városi környezettel. Míg az első részben az író Új-Crobuzon városát állította középpontba, addig a második regény, az Armada a tengeri élet és a kalózkodás témáját írja újra sajátosan miéville-i szemszögből. A harmadik kötetben, a Vastanácsban a vasút lesz a szöveg meghatározó motívuma.

Modern mese sárkányokról és fiatal lányokról (Naomi Novik – Rengeteg)

Szerző makitra On the

Naomi Novik: RengetegNagyon nehéz egy rögvest kedvenccé vált könyvről írni, nehéz megfogni és megindokolni a rajongást, amit a könyv olvastán éreztem. Naomi Novik már Temeraire-sorozatával megfogott: a napóleoni korszak és a sárkányok összekapcsolása nagyon izgalmas egyvelegnek bizonyult. A Rengeteg, ha lehet, ennél is jobb olvasmány: mese és fantasy, párkapcsolati utazás és feminista regény, fejlődés- és felnövéstörténet egyben, úgy, hogy mindegyik témát hangsúlyosnak éreztem.

Agnyeska az erdő szélén él – de ez nem egy barátságos lugas, hanem a nagyon is veszélyes Rengeteg, ahol emberek tűnnek el és ami néha falvakat nyel el. Az itt lakókat egy varázsló védi az átoktól, aki tízévente egy hajadont kér adó fejében. Mindenki azt hiszi, hogy a főhősnő gyerekkori barátnője lesz az a lány, helyette azonban Nyeskát viszi magával. A mágus pedig nem az a mágus, és nem is az a férfi, amilyennek előzetesen képzelte; a lány rajta keresztül végül új utat talál önmaga felfedezésére, de emellett meg kell küzdenie a rontás sújtotta erdővel is.

A szűz, akit elrabol a sárkány; a rengeteg, ami tele van veszélyekkel; a gonosz királynő: mind-mind olyan mesei elemek, melyeket sokszor és sokféle formában láttunk már gyerekkorunktól kezdve. Ezek mellett is biztos van számos olyan motívum, amelyet én nem ismertem fel, ezt meghagyom a mesekutatóknak. De az biztos, hogy Naomi Novik fogta a régi szimbólumokat és új értelemmel töltötte meg őket. Nála a sokfejű szörnynek nincs is annyi feje, és nem megeszi a lányokat, helyette csak felhasználja őket; nem az erdőben lévő lényektől, hanem magától az erdőtől kell félni. Az ismerős elemek újrakombinálásával sikerült elérnie, hogy otthon érezzük magunkat, de az új elemek miatt izgalmas szellemi utazásra is hív a regény.

2015-ös sci-fi és fantasy ajánló a moly.hu közösségétől

Szerző Próza Nostra On the

2015 fantasyA moly.hu könyves közösségi oldal felhasználói tíz sci-fi és tíz fantasy regényt ajánlanak a 2015-ös év megjelenései közül. A rendszeres olvasókból összeállt zsűri kiválogatta a legjobb könyveket, hogy iránymutatást adjanak a többi „moly” számára, és hogy felhívják a figyelmet az esetleg kevésbé ismert remekművekre is. A végső lista mellett közönségszavazás is kezdődött, ahol a felhasználók szavazatait augusztus 31-ig várják.

Az olvasás és a könyvek köré szerveződő közösségi oldal 2008 óta létezik, azóta több ezer felhasználó jelöli olvasásait, osztja meg a nagyvilággal a könyvekről írt véleményét vagy épp a kedvenc idézetét. Emellett azonban a hasonló érdeklődésű tagok rendszeresen ajánlanak egymásnak könyveket, beszélgetnek, vitatkoznak a művek érdemeiről és gyengeségeiről – így a moly.hu fantasztikus regények iránt érdeklődő tagjaiból az elmúlt években komoly, nem csak virtuálisan létező közösség alakult ki.

Hogyan ölsz meg egy istent? (Robert Jackson Bennett – Lépcsők városa)

Szerző acélpatkány On the

Robert Jackson Bennett: Lépcsők városaA Kontinenst hat isten uralta. Kolkán, Vúrtya, Tálhavrász, Ahanász, Dzsukov és Olvosz tettei alakították a világot, formálták a valóságot, törvényeik szerint éltek az emberek milliói. Ám egy napon egy elnyomott szájpúri, a semmiből előlépő kadzs végzett az istenekkel, megdöntötte a Kontinens uralmát, hazáját pedig a leghatalmasabb országgá tette a földön. Hetvenöt évvel később, a történet kezdetére Bulikov lecsúszott, pedig a hajdani legfontosabb város volt, ahol a hat isten közösen rendezte vitás ügyeit, ma nyomornegyedekkel és lepusztult épületekkel teli hely. A szájpúriak uralják a Kontinenst, kirendeltjeik élet-halál urai, az itt élőknek viszont szigorúan tiltják, hogy akár csak beszéljenek a halott isteneikről. Amikor azonban brutálisan meggyilkolják a nagy szájpúri tudóst, Efrem Pangyüit, egy titokzatos nő érkezik a városba segédjével. A törékeny, szürke kisegérnek tűnő Shara Thivani és óriás északi titkára, Sigrud nem egyszerű nagykövetek: ők ketten a legjobb kémpáros Szájpúr történetében, Shara pedig a Kontinens történelmének – és az isteneknek – az egyik legnagyobb szakértője. Bár sok mindenre felkészültek, a nyomozás során olyan dolgok kerülnek a felszínre a városban, amelyek a jelent, a jövőt, a múltat, sőt, a valóság egész szövetét képesek végleg megváltoztatni.

Ne tévesszen meg senkit sem az eléggé sablonosnak ható történet: a nyomozás valóban különös dolgokat hoz a felszínre, és a regény legerősebb része – meg merem kockáztatni, emiatt fognak sokáig emlékezni rá az olvasók – éppen az, ami a felszínre kerül. Nem kertelek: Robert Jackson Bennett első fantasyje olyan elemi erejű világalkotást visz végbe, ami még az én galaktikus léptékű sci-fikhez szokott elmémet is lázba hozza. Először is, ez a világ nem csak kimozdul az idehaza sokak fejében élő, európai kultúrkörre épülő fantasy világképből, de még csavar is a világán egy párat, például azzal, ahogyan az isteni tettek hatását kezeli. A Kontinens és Szájpúr viszonya annyira érdekes és sokrétű, hogy érezni, nem volt mindenre hely a könyvben, viszont Bennett nem is akar mindent kifejteni, éppen csak annyit mond el, amennyi feltétlenül szükséges.

10 mondat a Jin és Jangról

Szerző stv On the

Acsai Roland: Jin és Jang

1. Acsai Roland Jin és Jang című verses fantasy regénye a maga nemében egyedülálló vállalkozás, forma és tartalom effajta találkozására idehaza még nem volt példa.

2. A szöveg először folytatásokban került fel a külön ebből a célból létrehozott Facebook oldalra, majd az Irodalmi Jelenre, most pedig a Főnix Könyvműhely jóvoltából fizikai kiadvány formájában is kézbe vehetjük.

3. A Jin és Jang 42 számozott és címmel ellátott versből áll, melyek mindegyike egy-egy epizóddal bővíti a két főszereplő, Lány és Fiú, történetét.

4. Noha a verses regény műfaja alapvetően nyugati forma, a tartalom számos helyen a keleti kultúrát, legfőképpen a japán hagyományokat követi, olyannyira, hogy a Hagakure – a szamurájok becsületkódexe – az egyik versfejezet címeként is megjelenik a szövegben.

5. A keleti filozófia és miszticizmus gazdagon átjárja a szöveget, ezzel valami nosztalgikus veszteségérzést csempészve az olvasmányélménybe, melyet mégis valahogyan áthat a csendes derű.

6. A történetet felépítő szabadversek erőteljes képisége a japán mangák és animék világát és technikáit idézik.

7. Ugyanez mondható el a történetet illusztráló Bocsi Eszter képeiről (10 rajzot tartalmaz a kötet), melyek szépen kidolgozottak és képesek megragadni a történet hangulatát.

8. A szárnyaló fantázia, az epizodikusság és a gyors váltások jellemzőek a Jin és Jangra, melyek mégis kiegyensúlyozott szerkezetet hoznak létre.

“A te döntésed, hová helyezed a kamerát” - Catherynne M. Valente interjú

Szerző Fekete I. Alfonz On the

Catherynne M. Valente (fotó: Labundy Katalin)Eddig három sorozatot (Tündérföld (az első két kötet jelent meg magyarul), Gyászének János papnak (magyarul nem adták ki) és az Árva meséi (szintén nincs magyarul)) írt, nem számítva a Leningrád-diptichont, amelynek első része a Marija Morevna és a Halhatatlan. Radiance című regényéről itt írtunk kritikát. Catherynne M. Valentével Fekete I. Alfonz készített interjút.

Fekete I. Alfonz: Három regénye (Marija Morevna és a Halhatatlan; A lány, aki körülhajózta Tündérföldet és A lány, aki Tündérföld alá zuhant és a tivornya élére állt) valamint egy novellája (“A téridő tizenhárom arca”) a 10 - SFmag fantasztikus irodalmi antológiában jelent meg eddig magyarul. Az ön munkásságát különlegessé teszi, hogy irodalmi megközelítése újszerű és látomásszerű, valamint az, hogy ellenáll a műfaji kategorizálással szemben. Blogjában fordulópontnak nevezte, hogy a New Yorker recenziót közölt Tündérföld-sorozatáról.

A felnőttkor trónra lépése (Lev Grossman – A varázsló birodalma)

Szerző Fekete I. Alfonz On the

Lev Grossman: A varázsló birodalmaSok minden történhet egy ember életében tizenhárom év alatt. Ennyi idő telt el Quentin Coldwaterében A varázslók-trilógia kezdete óta. Ezalatt kitanulta a mágiát, több alkalommal került életveszélyes helyzetbe és állt fel a padlóról úgy, hogy nem tudta, hogyan tovább. Az első regény határozottan felvállalta, a második kötet háttérbe tolta a fejlődésregény műfaját, A varázsló birodalma visszatér ehhez, és ezzel be is zárja a kört.

A harmadik regény narratívája az újdonság-érzés és a történet lezárásához szükséges ismétlés között egyensúlyoz. A két történetszál közül az elsőben ismételten Quentin a főszereplő, akit egy férfi és egy holló bérel fel többedmagával egy betöréses munkára. A heist során a kiválasztott varázslók több problémával szembesülnek, mint amire számítottak, és megbízóik is eltűnnek. Rizikósnak tűnhet, hogy az író az utolsó epizódban mutat be egy új szereplőt, Plumot, akit aztán kellő alapossággal és odafigyeléssel dolgoz ki, hogy aztán a fiktív valóság és Fillory közötti állandó kölcsönhatásáról szóló játékban elfoglalja az őt megillető helyet. A második történetszálon Eliot Fillory főkirályaként egy országát északról megtámadó barbár hadsereggel száll szembe, legyőzi Gaz Atyát, a betolakodó loriaiak bajnokát. A küzdelmek után Parázs egy bejelentéssel sokkolja majd lombozza le Eliot-ot és Janet-et, akik hosszabb tanácskozás után kezükbe veszik az irányítást és elindulnak küldetésükre.

Grossman apró darabokra bontja az újdonság és a repetíció kettősségét, és minden részhez igyekszik úgy rendelni valamit, hogy az egyfelől ismerős és megszokott, de ne elcsépelt legyen, másrészt a szorosan kapcsolódó részeket összerakva mégis nóvumot adhasson az olvasóknak, bár a felismerhetőség és kiszámíthatóság a trilógia kötetei közül talán A varázsló birodalmára a legjellemzőbb. A korábbi szereplők és helyszínek ennyi év elteltével való viszontlátása felett érzett ambivalens érzések elindítják Quentinben az újraértékelés aktusát és a megközelítés változását. Azonban elmúltak a kísérletező húszas évek, amikor egyfelől a fiktív valóságban rejtőzködő mágikus világ felügyelt rá, másfelől a Fillory adta lehetőségek és kalandok valószerűtlenné és így mintha súlytalanná tették volna az ott történteket.

Memento senes - Emlékezz meg az öregekről! (Kazuo Ishiguro – Az eltemetett óriás)

Szerző Makai Péter Kristóf On the

Kazuo Ishiguro: Az eltemetett óriásKazuo Ishiguro legújabb művét parázs vita kísérte egy egyébként marginálisnak tűnő, pusztán kategorizáló kérdésben: fantasy-e Az eltemetett óriás? Mindenki úgy tett, mintha kardinális, az irodalom sorsáért folyó küzdelem volna. Ursula K. Le Guin és Ishiguro közt kelletlen szópárbaj kerekedett, a kritikusok szabadkoztak miatta, a műfaj szerelmesei fanyalogtak. Pedig ez egy rossz kérdés, amire csak haszontalan válasz adható. Igen, ez a könyv ízig-vérig fantasy, regénybe oltott középkori románc, de nem ez a műfaja. Az eltemetett óriás feledésregény.

Kézenfekvő volna egyszerűen rásütni a fantasy kalandregény (sword-and-sorcery) bélyegét, és azt mondani, hogy Ishiguro élvezi a hagyományos műfajok dekonstrukcióját. Hiszen az Artúr utáni Britanniában játszódik a történet, ahol Brennus, a kelta hadvezér az úr, a Kerekasztal lovagjai közül sokan élnek még, kardforgatók járják az országot, tündérmanók és ogrék lakják a vidéket, sárkányok nyugosznak minden barlang mélyén, és gonosz lények bocsátanak ártó varázst a hét királyságra. Ishiguro elődjei közt érezni ugyan Moorcock és még inkább T. H. White hatását, aki az Üdv néked, Arthur, nagy király!-ban lefektette Ishiguro regényének alapjait, de semmi köze sincs sem Tolkien, sem G. R. R. Martin alkotói eszméihez. Martinhoz képest líraibb, Tolkienhez képest pszichologizálóbb és allegorikusabb. Viszont magával ragadó, és Ishiguro merengő, borongós hangvétele nagyon is illő a ködlepte Britanniához.

Az eltemetett óriás egy, a műfaji eszköztárat okosan használó könyv, amelyben a régies, költői szépségű nyelvezet mögött modern aggodalmak rejlenek. Legfőképp a háború és a veszteség traumája, amiből a feledésbe és a kor mondavilágába menekülnek az emberek. Innen kapja a regény is a nevét: az eltemetett óriás ugyan minden Ishiguro-regény kötelező motívuma, de itt a regék köpenyébe burkolva a fájó emlékek és a feldolgozatlan, szőnyeg alá söpört sokkhatások erős, visszatérő motívuma. Annak ellenére, hogy allegóriába hajló cselekményvezetéssel dolgozik, Ishiguro szereplői kerek, kidolgozott személyiséggel bírnak, mint a modern fantasy művek legtöbbje, és ugyanolyan elánnal küzdenek az emlékeikért és közösségükért, mint Ishiguro más, háborúk utáni csendben önmagukkal vívódó főszereplői. A sárkányt le kell győzni, mert a mitológia megkívánja, de sárkány soha, sehol nem volt még ennél megfoghatatlanabb.

Oldalak