Fantasy

Jelenlegi hely

A fantasy kategória.

Acsai Roland: A szívhajítók (szövegrészlet)

Szerző Próza Nostra On the

Acsai RolandAcsai Roland író, költő, műfordító – akit többek között a Jin és Jang - A szív gravitációs mezeje című fantasy verses regény kapcsán is ismerhetnek az olvasók – legújabb kisregénye a Könyvfesztiválra jelenik meg a Holnap Kiadónál. A fantasy kötet címe Szívhajítók lesz. Az alábbiakban részletet közlünk a szövegből, melyet nagyon várunk és amiről biztosan írni fogunk a Próza Nostrán. A szerzővel készített interjúnkat itt olvashatjátok.

SZAMURÁJ A METRÓBAN

A szamuráj belépett a metróba és kézfejével megtörölte homlokát.

Automatikusan megérintette az oldaláról lógó kardhüvelyt, ami olyan hosszú volt, hogy fémből készült vége a földet érte, és ha betonon lépkedett, úgy hányta a szikrát, mint egy csillagszóró. Ez a város éjszakai sikátoraiban különösen látványos volt. Ha a szamuráj feltűnt, a Bábúk gyávábbjai máris menekülésre fogták a dolgot.

Oculus borítópremier és nyereményjáték

Szerző Próza Nostra On the

Oculus - világos borítóOculus: zöld borító

Az Oculus – A. M. Aranth készülő regénye – Avalon utópisztikus világába kaluzolja el az olvasót: aszinte teljesen erőszakmentes, fejlett technológiájú civilizáció békében él. Avalonon tökéletesen megfér egymás mellett a kereszténység és a buddhizmus, a japán és az ír kultúra keveréke határozza meg a világot.

Azonban Avalon beteg. 

Negyven és ötven éves koruk között az emberek látása rohamosan romlani kezd, amíg teljesen meg nem vakulnak egy élősködő amőba miatt, amire nincs gyógyszer, nem lehet megelőzni és nem lehet meggyógyítani. És mivel az amőba szinte semmit nem hagy a látáshoz kötődő érzékszervekből, még gépekkel sem sikerült pótolni a szemet.

Ezért az Idősek, a már megvakult tudósok és gazdagok oculust vásárolnak maguknak – olyan fiatalokat, akiket szüleik már kicsi korukban eladnak, hogy majd egykor egy tehetős ember szemévé váljanak, neki lássanak. Az oculus ezzel együtt megszűnik ember lenni, nem tekintik önálló személyiségnek – kevesebb lesz, mint egy rabszolga.

És vannak, akiknek ez nem tetszik.

A felnőttkor teljessége felé (Lev Grossman – A varázslókirály)

Szerző Fekete I. Alfonz On the

Lev Grossman: A varázslókirályLev Grossman a Varázslók című trilógiájának második részében sem változtat az előző részben felállított koncepción, ám míg az előző kötet a fejlődésregény műfaját járta körül, kérdőjelezte meg és ásta alá, addig A varázslókirály a kalandregénnyel teszi többé-kevésbé ugyanezt. A Varázslókban átélt élmények ellenére a karakterek nem esnek át látványos fejlődésen. Az író ezzel párhuzamosan a fantasy elképzelésrendszerébe előrekódolt elvárásokra, mint a például az, hogy a királyi minőség azonnal magával hoz egy boldog befejezést, valamint a megcsontosodott struktúrával szembeni fellépés esélytelenségére mutat rá, például hiába döntesz úgy, hogy nem akarsz valamit megtenni, a történet folyamán vissza kell, hogy térj hozzá és meg kell csinálnod. A második kötet narratívája, amely elődjéhez viszonyítva kevésbé szerteágazó, meglátásom szerint jóval tömörebb olvasmányélményt nyújt, a történet összeszedett, fókuszált és kevésbé csapongó.

A legfontosabb eltérés az első részhez képest, hogy ezúttal két történetszálat olvashatunk egy helyett. Az első részből, vagyis Julia elbeszéléséből, megtudhatjuk, hogy mennyire más az intézményes kereteken kívüli varázslóképzés. Az eleinte autodidakta módon varázslást tanuló lány fejlődése merőben eltér Quentin varázskapubeli élményeitől. Ezekben a fejezetekben fel-felbukkan Quentin, akit Julia saját normalitásának igazolásaként keres. Mindenképpen érdekes megfigyelni, hogy az ugyanonnan induló két szereplő mennyire más utat jár be a két könyv folyamán.

A fiatal nő küszködéssel és áldozatokkal teli utat tudhat maga mögött: egyes egyedül, csak és kizárólagosan a cél elérése lebeg a szeme előtt, a varázslatok elsajátítása és a varázslólét társas megtapasztalása. Küzdelmei nagyszerű ellenpárt képeznek a főszereplő férfi életének eddigi történéseivel. Elvégre ő nem nyert felvételt az elit mágusképző intézménybe, nem támogatta a varázsvilág, hogy minden este kedvére válogathasson, hogy milyen alkoholtól lesz aznap pocsolyarészeg illetve nem várta a nagy kaland. Éppen emiatt az általa megtett út, és az ennek folyamán kifejtett makacsság és kitartás, olvasható akár az ifjúság számára követendő példaként is. A Julia által bejárt ösvény és az ennek következményeként végbemenő változás azonban teljesen más irányba tereli őt, dacára annak, hogy a férfival egy ideig együtt kalandoznak, miután elfoglalják Fillory egy-egy trónusát. Mindazonáltal Grossman szubverzív meglátása az egész fantasy műfajjal kapcsolatban itt teljes nagyságában érvényesül.

Évszakok háborúja (Sara Raasch – Hó mint hamu)

Szerző stv On the

Sara Raasch: Hó mint hamuA Twister Media kiadó új szereplője a hazai fantasy és sci-fi könyvkiadásnak (a kiadó igazgatójával készített interjúnkat itt olvashatjátok), első young adult/fantasy kiadványuk Sara Raasch Hó mint hamu című regénye. A kötet egy sorozat első része. Előljáróban el kell mondanom, hogy nem vagyok tagja a regény elsődleges célközönségének, csupán próbát akartam tenni a műfajjal. És valljuk be, nehéz ellenállni egy ilyen gyönyörű kiadványnak. Lássuk, hogyan sikerült a kísérlet.

A Hó mint hamu világában nincs semmi olyasmi, amit ne láttunk volna már részben vagy egészben más fantasy regényekben, ugyanakkor tagadhatatlan, hogy van egyfajta kellemes és jellegzetes zamata ennek a világnak. Nyolc birodalom uralja Primoria kontinensét, négy Évszak-királyság és négy Ritmus-királyság. Földrajzi helyzetükről a kötet elején találhatótérkép igazítja el az olvasót. A történetünk kezdete előtt tizenhat évvel Tavaszföld megtámadta és leigázta Télországot, ahonnan a trónörökösnek és kis csapatának – köztük a regény főszereplőjének, az ekkor még csecsemő Meirának – menekülnie kell.

Évekkel később, amikor a regény cselekménye elindul, a kis társaság veszélyes gerillaakciók végrehajtásával igyekszik gyengíteni a tavaszföldi befolyást, legfőbb céljuk pedig, hogy megszerezzék Télország mágiaszterét, egy varázsszert, mely lehetővé teszi a királyság uralkodójának a mágiahasználatot. A nyolc királyság mindegyike saját mágiaszterrel rendelkezik, mely az adott ország uralkodójának birtokában van. Csupán ők képesek varázsolni az eszközök segítségével. Így aztán Primoria királyságai voltaképpen magokráciák, vagyis olyan országok, melyeket varázshasználók irányítnak. A világ érdekes, ám kissé sok kérdést nyitvahagyó mágikus mitológiájában érdemes elmerülniük azoknak, akik szeretik a fantasy világok sajátos rendjének keletkezéstörténeteit.

2016 legjobban várt megjelenései

Szerző Próza Nostra On the

Cixin Liu: The Three-Body ProblemIdén is összeszedtük, hogy újságíróink mely megjelenéseket várják a leginkább az erre az évre tervezettek közül. Ez a listánk sem készült a teljesség igényével, illetve jónéhány megjelenést még nem is jelentettek be a kiadók az ezévre tervezettek közül, ám ezekről továbbra is tájékoztatunk majd titeket.

Rengeteg kitűnő kötet várható az idén is, a Próza Nostra csapata pedig hozni fogja róluk a kritikát. Ahogyan az alábbi címeket végigböngészve látható, több átfedés is van a listák között, a szerzők ugyanis egymástól függetelnül állították össze személyes listájukat; így azok a kötetek, amelyek több listára is felkerültek, különösen ígéretesnek tűnnek.

Égünk a vágytól, hogy megismerjük a véleményeteket, ezért írjátok meg nekünk kommentben (az írás alatt), hogy Ti milyen megjelenésekre számítotok, mi maradt le a listánkról vagy mit vennétek le róla!

Acélpatkány

Cixin Liu: The Three-Body Problem (Európa)

Kínai sci-fi, ami ráadásul még Hugo-díjat is nyert? Kell ennél többet mondani? Az Európa most belenyúlt az SF fortyogó üstjébe és az egyik legérdekesebb címet húzta ki onnan. A kínai kulturális forradalom története keveredik a (hard) science fictionnel, mindez érdekes történettel, a kínai és a modern (angolszász) sci-fi legjobb elemeinek ötvözéseként. Ez a könyv olyasmi, amit mindenkinek, aki érdeklődik a sci-fi iránt, el kell olvasnia: annak is, aki szerint az angol nyelvű világon kívül nincs érdekes SF és annak is, aki szerint meg csak ott van.

A legyőzöttek ideje (Bánki Éva – Fordított idő)

Szerző Fekete I. Alfonz On the

Bánki Éva: Fordított időAkadnak olyan könyvek, amelyek a női tematikához egy kidolgozott és szerteágazó mitológiát fejlesztenek ki hátterül, ezzel csalogatják be az olvasókat fiktív világukba, ami élő, impulzív, felfedezésre váró és teljesen más élményt nyújtanak, mint azok, amelyekből ez a többlet hiányzik. Bánki Éva harmadik regényében, a Fordított időben mindez fellelhető, ugyanakkor úgy tűnik, mintha a szöveg ezen jellemzői egyelőre felületesek maradtak volna és a teljes megismerése az írónő által alkotott világnak várat még magára a következő kötetig.

A kötet egy alternatív európai kora középkorban játszódik, ahol a Római Birodalom bukása után a földrajzi, ideológiai és történelmi újrarendezésnek lehet tanúja az olvasó. Az idő, rend, időrend és logika teljesen más fogalmakként jelennek meg a különböző, épp a történelem színpadára lépő népcsoportoknál, emiatt pedig nincs semmilyen egységes világszemlélet, amire bármilyen konszenzus épülhetne: minden képlékeny, ami egyik nap parancs, a következőben már elfelejtett anekdota. Ebben a valószerűtlenségben jelenhetnek meg például a steampunk stílusból ismerős, ember által összeeszkábált repülő rovarok, madarak és pókok, a klasszikus időutazós science fiction-ben korábban már látott időgép vagy esetleg a szorgok az emberi megvetés által megnyomorított élőlények, akik szolgákként tevékenykednek uraik körül.

A Fordított idő pont ezzel, a bizonytalannal játszik. Olyan játékot teremt, ami szórakoztató, hisz a ránézésre ismerősnek tetsző kora közép volt az az időszak, amiről Heribert Illig (aki szereplőként fel is bukkan a regényben) azt állította, fikció; ami zárt, az időbeli és földrajzi távolság miatt megközelíthetetlen, ugyanakkor a (feltételezett?) kronológiai sorrendet követve mégis képesek vagyunk elhelyezni; ami bizonytalan és ellenőrizhetetlen, az olvasó nem rendelkezik az igazoláshoz szükséges, konszenzusra épülő és általa elfogadott bizonyítékokkal; ami inkább produktív, ellentétben a Caillois-i játékdefinícióval, mert a tematizálással létrehozza az önmagára irányuló gondolatokat; ami szabályos, mégpedig ideológiai szabály által irányított; ami fiktív, a kötet folyamatosan felhívja a figyelmet a regény szereplői által valóságnak érzékelt tér és a fantasztikum közötti határvonalra. A főszereplő és vezető mindebben pedig Riolda, aki ebben a játéktérben bolyong, keresi önmagát és próbál túlélni.

16 villámajánló - 2015 legnagyobb olvasmányélményei

Szerző Próza Nostra On the

Steven Saylor: Római vérLassan hagyománnyá váló szokásunk, hogy év végén felkérünk néhány szerzőt, szerkesztőt, kritikust, hogy mondja el nekünk néhány mondatban, az adott évben melyik volt a legemlékezetesebb olvasmánya és miért éppen az. 2015 végén tizenhat villámajánló került ki a Próza Nostra Facebook oldalára, melyeket összegyűjtve most a lapra is kiteszünk. Külön öröm, hogy egyre több olyan képet kapunk, ahol szerzőink is megjelennek a könyvborítók mellett.

Írjátok meg kommentben, hogy mivel értetek egyet és mivel nem, valamint, hogy mi volt a ti személyes kedvencetek a tavalyi évben!

Lőrinczy Judit, író

Idén végre kezembe került Steven Saylor Római vér című könyve, és rögtön rá is kaptam, nem csak erre a kötetre, de az egész sorozatra. Saylor kezébe vett egy időgépet és egy nagyítót, és olyan közel hozta az olvasóhoz az ókori Rómát, hogy halljuk a függönyök mögött elsuttogott intrikus szavakat, érezzük a szereplők lélegzetét, akik nem egyszer ismert történelmi alakok, miközben a szemünk előtt ókori hangulatú bűnügyi helyszínelő sorozat pereg. Saylor tanítva szórakoztat, és a hangsúly az utóbbin van; aki szerette az ókori történelmet, az élvezni fogja Saylor könyveit, aki pedig nem, az meg fogja kedvelni.

A világ egy lépésben (Próza Nostra szerkesztőségi lista 2015)

Szerző AdamG On the

Moskát Anita: HorgonyhelyNőknek alárendelt férfiak a fjordokon, trójai háború a Marson, tengermélyi horror a Mariana-árokban, virágba borult világvége Berlinben. Ez mind a Próza Nostra év végi toplistájának könyveiben. Idén is arra kértük a szerkesztőség tagjait, hogy minden nehézség ellenére próbálják meg áttekinteni és legalább egyszeri alkalommal rangsorolni kedvenceiket. Lentebb találhatjátok kollégáink szubjektív listáit, előtte azonban jöjjön egy kis analízis.

Örömmel konstatáltuk, hogy idén sokkal nagyobb a merítés, azaz egyetlen könyv sem lett egyeduralkodó, kevesebb az átfedés, jobban kijöttek az egyes preferenciák, így kissé nehezebb is volt összeállítani egy egységes képet. Mind műfajilag, mind szerzőket tekintve sokkal változatosabb a tavalyi listánkhoz képest. Ez persze annak is a jele, hogy szuper kollégákkal bővült a csapat (sokan ráadásul igazoltan távol maradtak), de felmerül azért a gyanú, általánosságban véve sem volt egy kiemelkedő könyvsiker ebben az évben, vagy inkább több nagyszerű olvasmányról kell-e beszélnünk?

Ugyanakkor akadnak duplázók is, s ezért már külön kijár a taps. Nem mehetünk el amellett a tény mellett, hogy Moskát Anita Horgonyhely c. idei  könyvével is igen magabiztosan szerepelt a Próza Nostra kritikusainál. A szerkesztőség le sem tagadhatná, hogy igen kedvére való a szerző, sokunkat megszólított, s éppen ezért ajánljuk most őt ismét a legelső helyen. Moskát Anita már most meghatározó alkotója a kortárs magyar irodalomnak, s reménykedésre ad okot, hogy ezúttal már a szépirodalommal foglalkozó Litera oldalán is bemutatkozhatott, amire tényleg ritkán adatik alkalom. A Horgonyhely fiktív, mágialapú világa önmagában is izgalmas, amelyben a nők uralkodnak, a férfiak pedig alárendeltek, a terhesség pedig az egyetlen üdvözítő út a szülőföld megtartó (és halálos) erejével, a röghöz kötöttséggel szemben. Ezzel a fojtogató alaphelyzettel küzdenek a történet szereplői, a hajós Vazil, aki mániákusan keresi a rejtély eredetét és az elszakadás lehetőségét, lánya, aki inkább apja börtönéből szökne már, s a földmágus Lars, aki pedig az uralkodó feleség hatalma elől menekülne. Moskát olyan bátran nyúl bele az anyaság és az eredet problematikájába, ahogy azt nagyon kevesen teszik mostanában. “Mágikus és realista, de a mágikus

Épül a világ (Anthony Ryan – A várúr)

Szerző stv On the

Anthony Ryan: A várúrA nagyívű fantasy eposz, Vaelin Al Sorna története még A vér éneke című kötetben vette kezdetét, s most A várúrban folytatódik. A Hollóárnyék-trilógia középső darabja az előzőnél is nagyobb lélezgetvételű munka a maga több mint 700 oldalával. A regény azonban nem csak hosszú, de annak is érződik. A terjedelmesség, beszédesség persze az epikus fantasy zsáner egyik ágának ismertetőjegye, ami a kötetekben végbemenő világépítési folyamat – sokszor fárasztónak bizonyuló – mellékhatása (részben emiatt nőtt a Jég és Tűz Dala sorozat trilógiából öt, majd hét részes történetté), mely kreatívan használva új eszközöket és lehetőségeket is adhat a szerzők kezébe.

Az előző kötettel ellentétben A várúr nézőpontkarakterekre koncentráló fejezetekre oszlik, melyek öt nagy részbe tömörülnek. Minden nagy részt – A vér énekéhez hasonlóan – a Verniers elbeszélése címet viselő, kurzívval szedett fejezet vezet be, mely a többivel ellentétben egyes szám első személyben íródik.

A nézőpontkarakterek közül kettő nő és kettő férfi, ami olyan egyensúlyra törekvés jele, amely a későbbiekben egyáltalán nem lesz mellékes a nemi szerepek szempontjából. A várúr ugyanis más egyéb aktuális problémák mellett részben a gender témát is boncolgató fantasy, de ezekről kicsit később.

A nézőpontkarakterek egyike természetesen már az előző kötetből megismert Vaelin. A vér énekével ellentétben A várúr már nem Vaelin fejlődésregénye, ezért jóval nagyobb teret kap a történetben a többi karakter is, akik már nem csupán kellékek Al Sorna karakterfejlődésének elbeszéléséhez. Ez a váltás mindenképpen jó stratégiai módosítás, hiszen máshová pozicionálja a középső kötet fókuszait, így nem érezzük önismétlőnek a kötetet. Vaelin legendás hősként és gyűlölt, ugyanakkor rettegett ellenfélként áll előttünk, akit az Egységes Királyság uralkodója az északi végek várurává nevez ki. A nyugodtnak hitt évek helyett azonban új ellenség érkezik a megszálló Volári Birodalom képében, amivel fel kell, hogy vegye a harcot a legendás hadvezér.

Ki választott? (A. M. Aranth - Acorenu – Kiválasztva)

Szerző Kanizsai Ági On the

A. M. Aranth: Acorenu - Kiválasztva2015 tavaszán jelent meg a Holdárnyék-sorozat második kötete, az Acorenu – Kiválasztva, melyben Amy Soleil és társai újabb kalandjairól olvashatunk. A borító sok izgalmat sejtet, a fülszöveg legalább ennyit ígér (noha kissé drámaibb hangon, mint ahogy az a kötet hangulatára jellemző) – és valóban, a sok már megismert és jó néhány új téma mellett jut tér egy fordulatokban gazdag történetnek. A számlista ismét címszavakban vetíti előre a történet ívét, és a fejezetek kezdetén, illetve végén az előző kötetben elveszített testvér, Ashley naplótöredékei kísérik végig a történetet, kifejezve a szereplők gyászát, egyúttal megőrizve emlékét az olvasói gondolatok peremén.

Néhány fontosabb változtatással indít a szöveg. Először is egy teljesen új helyszínnel bővül a regény tere: a szereplők igazgatói rendelkezésre beköltöznek az iskola kollégiumába, a cselekmény nagy része itt zajlik. A végtelenül hangulatos helyszínekről olvasva megint nehéz elszakadni a Harry Potter-kötetek miliőjétől, amely sok esetben visszaköszön a főképp gótikus stílusúként leírt épületegyüttes megformálásában. Ugyanakkor új síkra emelődik a történetek kerete: az előző kötetben búvópatakként meghúzódó, majd az utolsó lapokon az olvasó elé táruló rejtett elf világ válik uralkodóvá. Az elf és sötételf karakterek csaknem mindegyike hagyományos nevén kerül említésre a szereplők között, a narrátor viszont gyakran segít, ismétel, emlékeztet az olykor nyakatekertnek tűnő nevek közötti kiigazodásban. Az előző kötethez képest Amy alakja is sokkal hangsúlyosabbá válik, elvonva a figyelmet a többi szereplőtől, akik most inkább egyfajta keretet képeznek, melynek elsődleges szerepe a kép ragyogásának elősegítése. Még a narrátor maga sem győzi a rendelkezésére álló eszközökkel kifejezni (legyen szó akár a kommentárokról, a leírásokról és háttérszereplők beszéltetéséről), mennyire csodálatos is a fiatal elf lány – aki viszont a történet során nem feltétlenül tesz bármit, ami ekként értékelhető lenne. Sokkal inkább a személyéhez fűződő tulajdonságként jelenik meg: egy elf hercegnő, aki alanyi jogon bír ezzel a vonással. Ezzel az elbeszélői aktivitással a szerző akarva-akaratlan Geoffrey Chaucer elfogult narrátorát idézi meg, aki hasonló módon minden lehetséges alkalommal Cressida különlegességét és csodálatosságát hangsúlyozza, egyúttal próbálja felmenteni őt esetleges ballépései miatt. Ami viszont továbbra is ismerős, és a kötetek mindegyikére jellemző hangulatosság védjegyének is tekinthető: a közös zenélések és a koncertek magával ragadó lendülete, a tanórán kívüli foglalkozások könnyedsége és örömtelisége, a szereplők bájos leírása és a kapcsolataik támogató miliője, illetve, ami mindezt egybefogja: a narrátor szeretettel teli elbeszélése.

Oldalak