Fantasy

Jelenlegi hely

A fantasy kategória.

Párszaszájú pártatlanság (Andrus Kivirähk – Az ember, aki beszélte a kígyó nyelvét)

Szerző Makai Péter Kristóf On the

Andrus Kivirähk: Az ember, aki beszélte a kígyók nyelvétTere tulemast! Üdvözöllek a történelem hajnalán Észtorszságban, annak is legszebb erdőségében, az igazi észtek otthonában. Ez az a hely, ahol a medvék egyenrangú, bár kissé csapodárabb házastársai az igazi észt asszonyoknak, a liget bölcse obskúrus szertartások révén tartja kordában az erdő szellemeit, ahol anyukád dugig töm vadhússal és fürjtojással, és egy kis nyelvgyakorlás után vígan el lehet csevegni a kígyókkal. Csakhogy szép lassan mindenki átvándorol a fényes jövőt ígérő faluba, ahol a német szó fontosabb, mint az észt, a falusiak vadászat helyett éjt nappallá téve görnyedeznek a földeken, hogy fáradságos munkával kenyeret tehessenek az asztalra, ahol mind többen veszik fel a kereszténységet, és az igazi sláger a heréltek gregoriánéneke, amiért olvadoznak a lányok.

Leemet és famíliája az erdőben élnek, de napról napra kevesebben vannak. A régi időknek végképp befellegzett, az ősi tudások szép lassan feledésbe merülnek. Leemet az utolsó fiatal, aki még érti a kígyók szavát, mellyel kezes báránnyá változtathatják a legvadabb farkasokat, de már nincs méregfoga, mint nagyapjának, amivel darabokra szaggathatná az egyre nagyobb számban érkező “vasembereket”, a Német Lovagrend fegyvereseit. Mindent megtesz, hogy méltó legyen az “észt” névre, de a haladásnak nem lehet gátat vetni.

Andrus Kivirähk a modernitás kérdését boncolgató, örökérvényű fantasyt teremtett ebből a szokványosnak távolról sem mondható alapkoncepcióból. Az észtek a harmadik legnagyobb finnugor nép, mégis vajmi keveset tudunk szeretett nyelvrokonaink életéről, történelméről, pedig egy rendkívül barátságos, és manapság kifejezetten haladó szellemű nemzetet alkotnak. Meséikben is alig ismerünk közös motívumokra: a német és orosz befolyás, no meg a Balti-tenger partvidéke enyhének éppen nem mondható időjárása megtette a maga dolgát. Kivirähk regényében mégis megvan valami az észt muinasjuttök, vagyis régi történetek univerzalitásából, az emberarcú világszemléletből, és a magyarság számára is ismerős elmúlásgondolatból, amit mi a herderi jóslat apokaliptikussá dagasztott szorongásából nyertünk.

Ház az utca végén… (David Mitchell – Slade House)

Szerző pilleremi On the

David Mitchell: Slade HouseMitchell regényeiről köztudott, hogy bár különálló történetekként működnek, mind egy univerzumot alkotnak, ahol a színfalak mögött az örök életért folyik a harc. Ebben a közös világban karakterek járnak át egyik regényből a másikba, és ki jobban, ki kevésbé gabalyodik bele a halhatatlanok belháborújába. A harcról és az azt vívó felekről legnyíltabban a The Bone Clocks című regény beszél (kritikánkat lásd itt), ahol újra látjuk többek között Marinust, a jók oldalán álló halhatatlant. Hozzá, és a The Bone Clocks-ban bemutatott háborúhoz kapcsolódik szorosan a Slade House, amely sok szempontból kilóg a Mitchell regények sorából.

A legszembetűnőbb különbség a kötet hossza. Bár magyarul még nem nagy a Mitchell-választék, akinek valamilyen módon a kezébe került az író egy korábbi regénye (például: The Thousand Autums of Jacob de Zoet, Number9Dream), az tudja, hogy a Felhőatlasz, a maga több mint ötszáz oldalával átlagos méretűnek számít. A Slade House ezzel szemben szösszenetnek tűnik, és végső soron az is: kevésbé alkot egyéni, különálló történetet, habár a The Bone Clocks vagy más előzmény nélkül is érthető és élvezhető. A ragadozó típusú halhatatlanok, akik mások lelkének az ellopásával hosszabbítják meg saját idejüket, ismerősek lehetnek korábbról, de ha nem, a Slade House ezúttal részletesen beszámol a két főszereplő halhatatlan múltjáról és képességeiről. Az ikrek, Norah és Jonah Grayer, kivonták magukat szektájuk harcából és saját vállalkozásba kezdtek. Kialakítottak egy ház formájú csapdát, ahol képesek megállítani az idő múlását a maguk számára, ám ehhez bizonyos időközönként energiát kell szerezniük különleges emberi lelkek formájában. Kilencévente egyszer a Slade ház megnyitja kapuit és becsalogat egy-egy szerencsétlent, aki aztán az ikrek vacsorája lesz. Ezúttal megszokott mitchelli elemként, a ház és áldozatainak történetét öt különböző idősíkon követjük végig, 1979-től napjainkig. Ötletes húzás, hogy a regénynek éppen a saját megjelenésekor, 2015 Halloweenjén van vége.

A víz emléke (Emmi Itäranta – A teamesternő könyve)

Szerző acélpatkány On the

Emmi Itaranta: A teamesternő könyveA finn Emmi Itäranta első regénye, a Philip K. Dick- és Arthur C. Clarke-díjra jelölt A teamesternő könyve első látásra az ún. young adult (YA) irodalom kategóriájába esik, saját véleményem szerint azonban ez még sincs így. Fontosnak tartom ezt tisztázni, mert biztos vagyok benne, hogy sokakat ez a címke is visszatart a kötet olvasásától, holott egy remek élménytől fosztják meg magukat ezzel.

A young adult irodalom (és a belőlük kisarjadó filmek) fellendülése az utóbbi évtized talán legfontosabb kulturális eseménye, különösen ami a fantasztikumot illeti. Az éhezők viadala-sorozat diadalútját más SF/F regények szegélyezik, amelyek mind magukénak vallják a YA megjelölést. Magának a kategóriának azonban nincs egy mindenki számára letisztult jelentése (különösen, ha leválasztjuk az ifjúsági regény fogalmáról, ami csak tovább bonyolítja a helyzetet). A YA sokak számára egyet jelent a rosszul megírt történetekkel, csöpögős tini-romantikával és tini-rivalizálással. Vagy attól lesz YA egy regény, hogy fiatal a főhőse? Csak a fiataloknak szólhat egy könyv, amiben fiatal a főszereplő? Mint mindenkinek, nekem is van egy elképzelésem a young adulttal kapcsolatban, de ez nem minőségi alapú ítélet – legalább is remélem, nem bujkált rejtett értékítélet a szavaim mögött. Számomra attól lesz egy regény YA, hogy a fiatal főhős számára a világban sokkal fontosabbak a személyes konfliktusok – szerelem, család, csoportdinamika –, szemben az őt körülvevő világ problémáival. Lehetséges, hogy a főszereplő kiemelkedő szerepet játszik az egész fiktív világot meghatározó eseményekben, de mindeközben szinte ugyanannyit – vagy akár többet is –, foglalkozik az író a szereplője magánéletével. Értsd: a világvége alatt is jut ideje a szerzőnek egy szerelmi háromszögre és arra, hogy figurái ezzel foglalkozzanak. Ez sajnos sokszor – de nem mindig – azt vonja maga után, hogy a háttérvilág, a sci-fi/fantasy ötlet vagy a cselekmény kidolgozatlan maradnak.

Ebből a szempontból A teamesternő könyve nem YA. Bár főhőse, Noria Kaitio egy fiatal, a felnőtté válást megélő lány, és a történetet az ő szemén keresztül látjuk, ez mégsem telepedik rá a könyvre. Noria története nem olyan eseményeket és konfliktusokat helyez a középpontba, amelyekkel egy tinédzser minden nap találkozhat – ugyanakkor valahol mégis ilyeneket.

Acsai Roland: A szívhajítók (szövegrészlet)

Szerző Próza Nostra On the

Acsai RolandAcsai Roland író, költő, műfordító – akit többek között a Jin és Jang - A szív gravitációs mezeje című fantasy verses regény kapcsán is ismerhetnek az olvasók – legújabb kisregénye a Könyvfesztiválra jelenik meg a Holnap Kiadónál. A fantasy kötet címe Szívhajítók lesz. Az alábbiakban részletet közlünk a szövegből, melyet nagyon várunk és amiről biztosan írni fogunk a Próza Nostrán. A szerzővel készített interjúnkat itt olvashatjátok.

SZAMURÁJ A METRÓBAN

A szamuráj belépett a metróba és kézfejével megtörölte homlokát.

Automatikusan megérintette az oldaláról lógó kardhüvelyt, ami olyan hosszú volt, hogy fémből készült vége a földet érte, és ha betonon lépkedett, úgy hányta a szikrát, mint egy csillagszóró. Ez a város éjszakai sikátoraiban különösen látványos volt. Ha a szamuráj feltűnt, a Bábúk gyávábbjai máris menekülésre fogták a dolgot.

Oculus borítópremier és nyereményjáték

Szerző Próza Nostra On the

Oculus - világos borítóOculus: zöld borító

Az Oculus – A. M. Aranth készülő regénye – Avalon utópisztikus világába kaluzolja el az olvasót: aszinte teljesen erőszakmentes, fejlett technológiájú civilizáció békében él. Avalonon tökéletesen megfér egymás mellett a kereszténység és a buddhizmus, a japán és az ír kultúra keveréke határozza meg a világot.

Azonban Avalon beteg. 

Negyven és ötven éves koruk között az emberek látása rohamosan romlani kezd, amíg teljesen meg nem vakulnak egy élősködő amőba miatt, amire nincs gyógyszer, nem lehet megelőzni és nem lehet meggyógyítani. És mivel az amőba szinte semmit nem hagy a látáshoz kötődő érzékszervekből, még gépekkel sem sikerült pótolni a szemet.

Ezért az Idősek, a már megvakult tudósok és gazdagok oculust vásárolnak maguknak – olyan fiatalokat, akiket szüleik már kicsi korukban eladnak, hogy majd egykor egy tehetős ember szemévé váljanak, neki lássanak. Az oculus ezzel együtt megszűnik ember lenni, nem tekintik önálló személyiségnek – kevesebb lesz, mint egy rabszolga.

És vannak, akiknek ez nem tetszik.

A felnőttkor teljessége felé (Lev Grossman – A varázslókirály)

Szerző Fekete I. Alfonz On the

Lev Grossman: A varázslókirályLev Grossman a Varázslók című trilógiájának második részében sem változtat az előző részben felállított koncepción, ám míg az előző kötet a fejlődésregény műfaját járta körül, kérdőjelezte meg és ásta alá, addig A varázslókirály a kalandregénnyel teszi többé-kevésbé ugyanezt. A Varázslókban átélt élmények ellenére a karakterek nem esnek át látványos fejlődésen. Az író ezzel párhuzamosan a fantasy elképzelésrendszerébe előrekódolt elvárásokra, mint a például az, hogy a királyi minőség azonnal magával hoz egy boldog befejezést, valamint a megcsontosodott struktúrával szembeni fellépés esélytelenségére mutat rá, például hiába döntesz úgy, hogy nem akarsz valamit megtenni, a történet folyamán vissza kell, hogy térj hozzá és meg kell csinálnod. A második kötet narratívája, amely elődjéhez viszonyítva kevésbé szerteágazó, meglátásom szerint jóval tömörebb olvasmányélményt nyújt, a történet összeszedett, fókuszált és kevésbé csapongó.

A legfontosabb eltérés az első részhez képest, hogy ezúttal két történetszálat olvashatunk egy helyett. Az első részből, vagyis Julia elbeszéléséből, megtudhatjuk, hogy mennyire más az intézményes kereteken kívüli varázslóképzés. Az eleinte autodidakta módon varázslást tanuló lány fejlődése merőben eltér Quentin varázskapubeli élményeitől. Ezekben a fejezetekben fel-felbukkan Quentin, akit Julia saját normalitásának igazolásaként keres. Mindenképpen érdekes megfigyelni, hogy az ugyanonnan induló két szereplő mennyire más utat jár be a két könyv folyamán.

A fiatal nő küszködéssel és áldozatokkal teli utat tudhat maga mögött: egyes egyedül, csak és kizárólagosan a cél elérése lebeg a szeme előtt, a varázslatok elsajátítása és a varázslólét társas megtapasztalása. Küzdelmei nagyszerű ellenpárt képeznek a főszereplő férfi életének eddigi történéseivel. Elvégre ő nem nyert felvételt az elit mágusképző intézménybe, nem támogatta a varázsvilág, hogy minden este kedvére válogathasson, hogy milyen alkoholtól lesz aznap pocsolyarészeg illetve nem várta a nagy kaland. Éppen emiatt az általa megtett út, és az ennek folyamán kifejtett makacsság és kitartás, olvasható akár az ifjúság számára követendő példaként is. A Julia által bejárt ösvény és az ennek következményeként végbemenő változás azonban teljesen más irányba tereli őt, dacára annak, hogy a férfival egy ideig együtt kalandoznak, miután elfoglalják Fillory egy-egy trónusát. Mindazonáltal Grossman szubverzív meglátása az egész fantasy műfajjal kapcsolatban itt teljes nagyságában érvényesül.

Évszakok háborúja (Sara Raasch – Hó mint hamu)

Szerző stv On the

Sara Raasch: Hó mint hamuA Twister Media kiadó új szereplője a hazai fantasy és sci-fi könyvkiadásnak (a kiadó igazgatójával készített interjúnkat itt olvashatjátok), első young adult/fantasy kiadványuk Sara Raasch Hó mint hamu című regénye. A kötet egy sorozat első része. Előljáróban el kell mondanom, hogy nem vagyok tagja a regény elsődleges célközönségének, csupán próbát akartam tenni a műfajjal. És valljuk be, nehéz ellenállni egy ilyen gyönyörű kiadványnak. Lássuk, hogyan sikerült a kísérlet.

A Hó mint hamu világában nincs semmi olyasmi, amit ne láttunk volna már részben vagy egészben más fantasy regényekben, ugyanakkor tagadhatatlan, hogy van egyfajta kellemes és jellegzetes zamata ennek a világnak. Nyolc birodalom uralja Primoria kontinensét, négy Évszak-királyság és négy Ritmus-királyság. Földrajzi helyzetükről a kötet elején találhatótérkép igazítja el az olvasót. A történetünk kezdete előtt tizenhat évvel Tavaszföld megtámadta és leigázta Télországot, ahonnan a trónörökösnek és kis csapatának – köztük a regény főszereplőjének, az ekkor még csecsemő Meirának – menekülnie kell.

Évekkel később, amikor a regény cselekménye elindul, a kis társaság veszélyes gerillaakciók végrehajtásával igyekszik gyengíteni a tavaszföldi befolyást, legfőbb céljuk pedig, hogy megszerezzék Télország mágiaszterét, egy varázsszert, mely lehetővé teszi a királyság uralkodójának a mágiahasználatot. A nyolc királyság mindegyike saját mágiaszterrel rendelkezik, mely az adott ország uralkodójának birtokában van. Csupán ők képesek varázsolni az eszközök segítségével. Így aztán Primoria királyságai voltaképpen magokráciák, vagyis olyan országok, melyeket varázshasználók irányítnak. A világ érdekes, ám kissé sok kérdést nyitvahagyó mágikus mitológiájában érdemes elmerülniük azoknak, akik szeretik a fantasy világok sajátos rendjének keletkezéstörténeteit.

2016 legjobban várt megjelenései

Szerző Próza Nostra On the

Cixin Liu: The Three-Body ProblemIdén is összeszedtük, hogy újságíróink mely megjelenéseket várják a leginkább az erre az évre tervezettek közül. Ez a listánk sem készült a teljesség igényével, illetve jónéhány megjelenést még nem is jelentettek be a kiadók az ezévre tervezettek közül, ám ezekről továbbra is tájékoztatunk majd titeket.

Rengeteg kitűnő kötet várható az idén is, a Próza Nostra csapata pedig hozni fogja róluk a kritikát. Ahogyan az alábbi címeket végigböngészve látható, több átfedés is van a listák között, a szerzők ugyanis egymástól függetelnül állították össze személyes listájukat; így azok a kötetek, amelyek több listára is felkerültek, különösen ígéretesnek tűnnek.

Égünk a vágytól, hogy megismerjük a véleményeteket, ezért írjátok meg nekünk kommentben (az írás alatt), hogy Ti milyen megjelenésekre számítotok, mi maradt le a listánkról vagy mit vennétek le róla!

Acélpatkány

Cixin Liu: The Three-Body Problem (Európa)

Kínai sci-fi, ami ráadásul még Hugo-díjat is nyert? Kell ennél többet mondani? Az Európa most belenyúlt az SF fortyogó üstjébe és az egyik legérdekesebb címet húzta ki onnan. A kínai kulturális forradalom története keveredik a (hard) science fictionnel, mindez érdekes történettel, a kínai és a modern (angolszász) sci-fi legjobb elemeinek ötvözéseként. Ez a könyv olyasmi, amit mindenkinek, aki érdeklődik a sci-fi iránt, el kell olvasnia: annak is, aki szerint az angol nyelvű világon kívül nincs érdekes SF és annak is, aki szerint meg csak ott van.

A legyőzöttek ideje (Bánki Éva – Fordított idő)

Szerző Fekete I. Alfonz On the

Bánki Éva: Fordított időAkadnak olyan könyvek, amelyek a női tematikához egy kidolgozott és szerteágazó mitológiát fejlesztenek ki hátterül, ezzel csalogatják be az olvasókat fiktív világukba, ami élő, impulzív, felfedezésre váró és teljesen más élményt nyújtanak, mint azok, amelyekből ez a többlet hiányzik. Bánki Éva harmadik regényében, a Fordított időben mindez fellelhető, ugyanakkor úgy tűnik, mintha a szöveg ezen jellemzői egyelőre felületesek maradtak volna és a teljes megismerése az írónő által alkotott világnak várat még magára a következő kötetig.

A kötet egy alternatív európai kora középkorban játszódik, ahol a Római Birodalom bukása után a földrajzi, ideológiai és történelmi újrarendezésnek lehet tanúja az olvasó. Az idő, rend, időrend és logika teljesen más fogalmakként jelennek meg a különböző, épp a történelem színpadára lépő népcsoportoknál, emiatt pedig nincs semmilyen egységes világszemlélet, amire bármilyen konszenzus épülhetne: minden képlékeny, ami egyik nap parancs, a következőben már elfelejtett anekdota. Ebben a valószerűtlenségben jelenhetnek meg például a steampunk stílusból ismerős, ember által összeeszkábált repülő rovarok, madarak és pókok, a klasszikus időutazós science fiction-ben korábban már látott időgép vagy esetleg a szorgok az emberi megvetés által megnyomorított élőlények, akik szolgákként tevékenykednek uraik körül.

A Fordított idő pont ezzel, a bizonytalannal játszik. Olyan játékot teremt, ami szórakoztató, hisz a ránézésre ismerősnek tetsző kora közép volt az az időszak, amiről Heribert Illig (aki szereplőként fel is bukkan a regényben) azt állította, fikció; ami zárt, az időbeli és földrajzi távolság miatt megközelíthetetlen, ugyanakkor a (feltételezett?) kronológiai sorrendet követve mégis képesek vagyunk elhelyezni; ami bizonytalan és ellenőrizhetetlen, az olvasó nem rendelkezik az igazoláshoz szükséges, konszenzusra épülő és általa elfogadott bizonyítékokkal; ami inkább produktív, ellentétben a Caillois-i játékdefinícióval, mert a tematizálással létrehozza az önmagára irányuló gondolatokat; ami szabályos, mégpedig ideológiai szabály által irányított; ami fiktív, a kötet folyamatosan felhívja a figyelmet a regény szereplői által valóságnak érzékelt tér és a fantasztikum közötti határvonalra. A főszereplő és vezető mindebben pedig Riolda, aki ebben a játéktérben bolyong, keresi önmagát és próbál túlélni.

16 villámajánló - 2015 legnagyobb olvasmányélményei

Szerző Próza Nostra On the

Steven Saylor: Római vérLassan hagyománnyá váló szokásunk, hogy év végén felkérünk néhány szerzőt, szerkesztőt, kritikust, hogy mondja el nekünk néhány mondatban, az adott évben melyik volt a legemlékezetesebb olvasmánya és miért éppen az. 2015 végén tizenhat villámajánló került ki a Próza Nostra Facebook oldalára, melyeket összegyűjtve most a lapra is kiteszünk. Külön öröm, hogy egyre több olyan képet kapunk, ahol szerzőink is megjelennek a könyvborítók mellett.

Írjátok meg kommentben, hogy mivel értetek egyet és mivel nem, valamint, hogy mi volt a ti személyes kedvencetek a tavalyi évben!

Lőrinczy Judit, író

Idén végre kezembe került Steven Saylor Római vér című könyve, és rögtön rá is kaptam, nem csak erre a kötetre, de az egész sorozatra. Saylor kezébe vett egy időgépet és egy nagyítót, és olyan közel hozta az olvasóhoz az ókori Rómát, hogy halljuk a függönyök mögött elsuttogott intrikus szavakat, érezzük a szereplők lélegzetét, akik nem egyszer ismert történelmi alakok, miközben a szemünk előtt ókori hangulatú bűnügyi helyszínelő sorozat pereg. Saylor tanítva szórakoztat, és a hangsúly az utóbbin van; aki szerette az ókori történelmet, az élvezni fogja Saylor könyveit, aki pedig nem, az meg fogja kedvelni.

Oldalak