Fantasy

Jelenlegi hely

A fantasy kategória.

Könyvek, melyeket nagyon várunk

Szerző acélpatkány On the

Csodaidők2020 könyvkiadása nem úgy alakult, ahogy mindenki várta – a világ mindig tartogat váratlan fordulatokat. Az elmúlt hónapok a világméretű járványról szóltak, és jól látszik, hogy a vírus még hosszú ideig velünk marad. A távolságtartás és az emberek egészségének védelme érdekében – más nagy rendezvényekkel együtt – elmarad a júniusi Könyvhét, ami hagyományos módon a magyar irodalom, a magyar szerzők és magyar könyvkiadók ünnepe. 

A Próza Nostra csapata azonban szeretné, ha ennek ellenére virtuálisan megemlékeznénk minderről, így a következő bő egy hétben különböző cikkek segítségével mutatjuk be, milyen izgalmas is a magyar irodalom. Elsőként hadd nyújtsunk át nektek egy rövid válogatást azokból a kötetekből, melyeknek a megjelenését nagyon várjuk. Akadnak itt már bejelentett regények, régen esedékes folytatások, sorozatok lezárása, de olyan kötetek is, amik talán csak az írók távoli tervei között szerepelnek. Mindenesetre összeállításunkkal biztosítani szeretnénk a szerzőket, hogy mi örömmel fogjuk olvasni a könyveiket, érkezzenek akár idén, akár csak pár év múlva. Közben pedig reméljük, sikerül az olvasóinknak ötleteket adni, milyen regényeket szerezzenek be a nyárra.

Sepsi László: Höksring gombái

A Pinky óta várjuk, hogy Sepsi László végre befejezze azt a regényt, amiről már évekkel ezelőtt csepegtetni kezdett információkat. A Prae egyik 2017-es számában például még részlet is olvasható volt a történetből, aminek a középpontjában különös hatású gombák állnak, és egy északi kisváros, Höksring, aminek nyomasztó sorsa összefonódik a föld alatti világ furcsa lakóival. Sepsitől már megszokhattuk a nem mindennapi szövegeket, elég csak a legutóbb megjelent novelláira gondolni – az eddigiek alapján a Höksring gombái is legalább ennyire bizarr és hátborzongató lesz. Ráadásul a kézirat már elkészült (hamarosan mi is közlünk belőle egy részletet az oldalunkon), és reméljük, hogy minél előbb meg fog jelenni.

Raana Raas (Görgey Etelka): Időcsodák 4.

A Csodaidők talán a legkedveltebb magyar sci-fi könyvsorozat, ami egy távoli jövőben kitörő háború történetén keresztül beszél emberségről, családról, választásokról, vallásról, erkölcsről és az emberi lét nagy és kis kérdéseiről egyaránt. Görgey Etelka 2006-ban indult regényfolyama 2012-ben új irányt vett, ugyanis a szerző az első kötet eseményeinek menetét egy ponton megváltoztatta. Azt gondolhatnánk, ez elég olcsó ötlet, ugyanolyan rókabőrlehúzás, mint amire napjainkban egyre többször látunk példát – de nem így van. Az Időcsodák képes volt bebizonyítani, hogy ez az alternatív történetfolyam legalább annyira érdekes és izgalmas, mint az eredetije. A legutóbbi kötet, a Menekülők, 2017-ben jelent meg. Azóta a rajongók izgatottan várják, hogy végződik ez a négykötetes „alternatív történet”. Ha minden jól megy, a szerző még idén elkészül a lezárással (az egyes fejezetek nyers változataiba a sorozat honlapján bele is lehet olvasni). Biztosak vagyunk benne, hogy ez a könyv is legalább annyira megrázó és magával ragadó lesz, mint az eddigiek.

„Ami alszik, az fel is felébred” (Marjorie Liu – Sana Takeda: Monstress: Fenevad 2. – Vér)

Szerző b.aletta On the

Monstress 2.Volt egy pillanat, amikor majdnem felkiáltottam: cicák, cicák mindenhol! A meglepettségem abból fakadt, hogy a Monstress második része remekül ellenpontozza az oldalak színhasználatát és témáját a következő lapokon. Egy macskákban tobzódó oldal pedig nagyon is elüt az antropomorf lényeket ábrázoló és egy utcai árus köré szövődő jelenettől.

Marjorie Liu és Sana Takeda képregényére eredetileg a grafikája miatt figyeltem fel, ami az első kötet során meghatározó élményt jelentett. Aprólékosan kidolgozott, a képregény kulturális hátterét tükröző motívumvilág jelenik meg a bútorokon, ruhákon, falakon. Valójában mindenen. A második kötet, a Vér még ezen is túllép, képes csavarni a kötet egyébként is gyönyörű ábrázolásán.

A Vér oldalról oldalra játszik az olvasóval: a következő lapon gyakran teljesen új színvilágú képsorokat találhatunk. Ez a különbség a kötet borítóján a formákban is testet ölt, hiszen a baloldalon az épített, mesterséges világ részeit láthatjuk, ezzel szemben jobbra a természet áll. Ahogy a borítón, úgy a kötetben is gyorsan váltakoznak a terek: külső és belső, városi és természetközeli, kihalt és élettel teli, szárazföldi és hajós. Nem csak a helyek és színek erős kontrasztja hoz újat a kötetben, hanem a panelek is belépnek a játékba – akár a szövegbuborék formáját vagy a benne foglalt „nyelvet” tekintve.

A Vér új helyszínekre is elvezeti az olvasót, például egy Isten testébe. Az első kötet szereplői, az apácaboszorkányok csak a dialógusokban jelennek meg, ahogyan az Alkonyudvarhoz tartozó karakterek is. Az utazás ebben a kötetben is meghatározó, az ismeretlen helyszínek pedig új lényeket és rejtélyeket hoznak magukkal. Ennek ellenére olvasóként sokkal otthonosabbá válik a világ. Az a hiányérzet, amely az első kötet során meghatározó volt, feloldódik.

Az utazás nem csak a Monstress világának valós tereiben zajlik, hiszen a képregény belső utazásra is invitálja az olvasót. Az emlékek, azok elvesztése és felbukkanása sokkal meghatározóbb a Vérben, mint az Ébredésben volt. A Vér Maika és a benne élő szörny múltjába vezet vissza, így a világ felfedezése is több szinten zajlik: a jelenben, a múltban, illetve „a nagyra becsült Tam Tam professzor” előadásai által. Az emlékezés előtérbe kerülésével Maika és anyja, Moriko viszonya is árnyalódik. Az anya figurája az előző kötetben a hiány és nosztalgia felől volt meghatározható, míg a Vérben ugyan jelen van ez az érzés Maika részéről, mégis egy negatívabb anyaképet ismerhet meg az olvasó. Nem csak Maika epizódjaiban fontos Moriko, hiszen – egészen más kontextusban – más szereplők is fel-felidézik.

Középfölde – Új-Zélandon innen (Wayne G. Hammond, Christina Scull – A hobbit művészete)

Szerző minka On the

A hobbit művészeteA 21. század mainstream fantasyjét már nehezen tudnánk elképzelni vizualitás nélkül. Ha egy regény megtalálja a maga közönségét, hamarosan megjelennek a neten az első fanartok és képmontázsok; ha pedig nemcsak az átlagolvasót nyűgözi le a történet világa, akkor akár játék, sorozat vagy film is készülhet belőle. Ma már a zsáner klasszikusai is sok esetben előbb jutnak el a közönséghez vizuális, mint verbális formában. Magyarországon, úgy gondolom, ez fokozottan érvényes, hiszen a fantasy széleskörű olvasottsága nagyban köszönhető a 2000-es évek elején mozikba kerülő Peter Jackson-féle A Gyűrűk Ura trilógiának, és azok számára, akiknek akkor nem volt lehetősége vagy türelme átrágniuk magukat a három vaskos köteten, Középfölde látképe örökre összeolvadt Új-Zéland tájaival (meg persze kicsit azoknak is, akik olvasták a könyveket). Ha egy picit hátralépünk, akkor persze a filmek látványvilága mögött is ott találjuk Alan Lee és John Howe kiváló illusztrációit, hogy csak azokat a művészeket említsem, akik Jackson stábjának munkáját is segítették. Ha még tovább megyünk, eljutunk azokhoz a rajzokhoz és akvarellekhez, amelyeket maga Tolkien készített. A hobbit művészete című kötet ennek a vizuális időutazásnak a legtávolabbi pontjáig kalauzolja olvasóját: sorra veszi A hobbithoz készült illusztrációk feltételezett történetét a legelnagyoltabb, de a későbbi elképzeléseket már jól sejtető vázlatokig, amelyek a professzor íróasztalában lapultak. Az album korábban már megjelent magyarul az Európa gondozásában, most viszont a Magvető újrakiadásában vehetjük kézbe. (A Magvető logója egyébként gyönyörűen belesimul a borítóképbe – mindig is azt gondoltam, hogy a quenya írás mellékjeles betűire emlékeztet; ez a közeg csak még jobban kiemeli a hasonlóságot.)

Az emlékezés útjai (Andrzej Sapkowski – Fecske-torony: Vaják 6.)

Szerző b.aletta On the

Andzej Sapkowski: Fecske-toronyAndrzej Sapkowski Vaják-sorozatának hatodik kötete ismét egy új arcát mutatja meg a Witcher-világnak, bár a vaják mesterség végképp a háttérbe szorul. A Fecske-toronyban már nem Geralt, hanem sokkal inkább Ciri a főszereplő, akinek történetét visszatekintések által ismerhetjük meg. A kötet fokozatosan bontja ki, hogy az ötödik, a Tűzkeresztség vége és a hatodik rész első jelenete között mi történt Geralttal, Cirivel és Yenneferrel.

A Fecske-toronyban Ciri utazása megtorpan. A korábbi kötetek során az önkeresés metaforájaként értelmeztem az állandó mozgását, amiben egy hosszú szünet valamiféle változást jelent. Ebben az esetben azt, hogy Ciri már nem a rablóbandához tartozó Falka, hanem ismét vajáklány és Cirilla, Cintra hercegnője.

Geralt esetében az utazásnak még nincs vége, viszont sokkal nyíltabb problémává válik a vajákság kérdése, hiszen már kötetek óta nem ebben a szakmában tevékenykedik. Erre az út folyamán döbben rá. Izgalmas kérdést vet fel, hogy mi történik a férfival a későbbiekben, az út befejeztével, de azt is kíváncsian várom, hogy identitásáról végre meg tudunk-e valamit magától Geraltról, vagy a továbbiakban is csak társai monológjai és Geralt-definíciói által ismerhetjük meg a mutánst.

A Fecske-torony története jóval lassabb és lazább szövésű, mint az előző részé, holott a kötet vaskosabb. A regény nem is a történetre fókuszál, hanem sokkal inkább narrációval kísérletező szöveg. Egyre inkább az a benyomásom, hogy a szerző a narráció módjával nyújt igazán emlékezetest, hiszen mindig kísérletezik, mindig újat mutat, amivel minden egyes kötettel ismét meg tud lepni. Eddig egy-egy kisebb részben vagy fejezetben billentette ki az ismert és megszokott narrációs sémákat. Például kihasználva, hogy a regény szöveg és nem vizuálisan reprezentáló médium, a harmadik részben Ciri kiképzésének egy rövid leírásában az utolsó mondat fedi fel, hogy a lány bekötött szemmel végzi a gyakorlatokat. Vagy a negyedik kötetben egy futárhoz kapcsolódnak a történet szálai, az ő pozíciója által kap képet az olvasó a politikai helyzetről.

Ezekhez képest a hatodik kötet sokkal homogénebb a narrációs kísérletet tekintve, hiszen a legtöbb fejezet elején Ciri jelenét látjuk, aki egy remetének meséli el a történetét. Ahogyan a visszaemlékezés megindul, Sapkowski nem az elbeszélő – Ciri – szempontjából szövi az elbeszélést, hanem egy külső, objektív narrátoréból. Ez nem csupán Ciri visszaemlékezéseit jellemzi, hanem az egész fejezet elbeszélésének lépcsőzetes szerkezetét. Ebből a felépítésből csak néhány fejezet lóg ki: így kap például hangot Triss, Yennefer vagy Geralt.

Fonda Lee: Jáde város (szövegrészlet)

Szerző Próza Nostra On the

Lee Fonda: Jáde városAz Európa Kiadó Zöldcsont-saga könyvsorozatának első kötetéből, a Jáde város című urban fantasy regényből teszünk közzé ma részletet a kiadó jóvoltából.

Fülszöveg

A jáde Kekon szigetének éltető eleme. Mindig is bányászták, adták-vették, csiszolták, lopták, öltek érte - de évszázadokon át csakis az olyan tiszteletre méltó Zöldcsont harcosok viselhették, mint a Kaul család tagjai, akik különleges adottságaik révén, a mágikus zöld kő erejét használva védelmezték a szigetet az idegen megszállóktól.

Mostanra a szabadságért vívott harc véget ért, és a Kaulok új generációja immár Kekon rohamtempóban fejlődő fővárosának uralmáért verseng. Mindent megtesznek, hogy megvédjék az övéiket, ellenőrizzék a jádekereskedelmet, és megóvják a területeiket. A klánok mindennapjait meghatározó ősi tradícióknak egyre kevesebb tér marad gyorsan változó világukban.

Amikor megjelenik a piacon egy rendkívüli drog, amely bárkit, még a külföldieket is képessé teszi a jádeviselésre, a Kaulok és a rivális Ayt család közti, régóta feszülő ellentét nyílt erőszakba csap át. A klánok háborújának kimenetele minden Zöldcsont sorsára hatással van a legöregebb pátriárkától a legutolsó motoros futárig, sőt az egész sziget jövőjét is meghatározza.

A Zöldcsont-saga a legjobbfajta urban fantasy; gengsztertörténetbe oltott mágikus kungfumese családról, becsületről és harcosokról, akik a vér és a jáde ősi törvényei szerint élnek és halnak.

 

Tíz éves a Próza Nostra 4. – Revízió

Szerző b.aletta On the

Próza Nostra3 éve jelent meg az első írásom a Próza Nostrán. Valójában ez volt az első recenzióm. 2017 elején Steve megkeresett, hogy írnék-e Scott Hawkins regényéről, Az Égett-hegyi könyvtárról, hiszen korábban szóba került, hogy olvastam és szerettem. A felkérés után újraolvastam a regényt, és április 15-én meg is jelent a szövegem. Ekkor csatlakoztam hivatalosan a Próza Nostra szerkesztőségéhez, amiért nem tudok elég hálás lenni. Rengeteget tanultam az évek során a csapattól az offline és az online projektek során egyaránt. 

10 év hosszú idő – ahogyan Ádám és Steve is írja –, nagy változások történhetnek ezalatt. A Próza Nostra évfordulójának közeledtével pedig adódott a kérdés számomra: vajon az olvasásomban, értelmezésemben mi változott az elmúlt három év hatására? 

Ha egy újraolvasás meghatározta az első posztomat, akkor most, a lap születésnapjához közeledve, különösen aktuálisnak éreztem a visszatekintést, a revíziót. Ismét a kezembe vettem Hawkins regényét, és megírtam róla a második kritikámat a korábbitól teljesen függetlenül. Aztán persze egymás mellé helyeztem őket, hogy lássam mi változott.

A meséket hátrahagyva (Kleinheincz Csilla: Üveghegy ­– Ólomerdő 2.)

Szerző b.aletta On the

Kleinheincz Csilla: ÜveghegyAz Üveghegy egyszerre az Ólomerdő folytatása, és közben valami radikálisan más. A trilógia első részének fantasztikus mesei elemekben bővelkedő, kalandos, akcióorientált világát egy sokkal lassabb, meditatívabb és érzelmesebb történet folytatja, amelyben a mágia ritkábban jut szerephez, de akkor sokkal súlyosabban. Kleinheincz Csilla sorozatának második kötete két kisregényt rejt magában. Az első Lónához, Emese tündér anyjához kötődik szorosabban – ez az “Üveghegy”, amely a kötet címadója –, míg a második, a “Kősárkány” Emesére fókuszál, aki nem találja a helyét a világok közt.

Az első történet ott veszi fel a fonalat, ahol az Ólomerdő elengedte. Emese apja, István meghalt, de az évek óta nem látott Lóna visszatér a lány életébe, és ki akarja szakítani az emberi világból, hogy a Héterdőben éljenek. A kisregény Emese és anyja kapcsolatának alakulását mondja el, illetve a gyászt, amellyel küzdenek. Az “Üveghegy” szembeállítja az emberi és tündéri létet, abból a szempontból, hogy miként viszonyulnak az elmúláshoz. Ezen kulturális különbség által nagyon aprólékosan és pontosan mutatja be kettejük kapcsolatának nehézségeit. Ez persze csak az egyik oka a köztük lévő távolságnak, hiszen Emese az anyjára vetíti a fájdalmát, amit apja elvesztése miatt érez.

Az előző kötetet meghatározó mágia és ígéretek a háttérben maradnak, helyette egy középkorias világban élő, egyedülálló nőt látunk, aki kétkezi munkával próbálja helyrehozni birtokát, így inkább a szereplők jelleme és érzelmi világa dominál a két kisregényben. Ebből fakad, hogy az első kisregényben szinte felejthetővé válik, hogy Lóna tündér, hiszen jóformán csak az elmúláshoz viszonyul másképp. Az érzelmei kimutatásának módja, amely inkább a szociális és kulturális tapasztalataiból fakad – és persze az entszerű bérese –, érzékeltetik, hogy nem ember, vagy legalábbis nem az általunk ismert közegben nőtt fel. A mágia – ami a világok közti különbséget és szabályokat meghatározza – jelentősebben a kisregény végén jelenik meg, de ebben az esetben is a gyásszal, a fájdalommal és a veszteségekkel kapcsolódik össze. Az első részben elsősorban az ígéretek fontossága vezette a mágiát, az Üveghegyben az érzelmi, belső folyamatok tetőpontjaként jelenik meg. A varázslat betörése a regénybe ismét magával hozza azt a rendkívül szabályozott rendszert, ami akár az ígéretek megszegésének árában, akár a sorsfolyó szerepében is benne van – röviden, az individuális tapasztalat helyett a tündérek kiterjedtebb világát, ahol sokkal hangsúlyosabbak a tettek következményei, és szinte hiányzik a szabad döntés lehetősége. A fantasztikus első rész ellenére a kisregények nagyobb részében szinte realisztikus prózát kapunk.

Lovagok, mágia és technika (On Sai – Apa, randizhatok egy lovaggal?)

Szerző b.aletta On the

On Sai - Apa, randizhatok egy lovaggal?On Sai Apa, randizhatok egy lovaggal? című regénye a magyar young adult irodalom csoportjába tartozik. A regény a tipikus YA narratívák szerint épül fel: fiatal, meg nem értett lány, aki nem találja a helyét, a családjával – jelen esetben apjával – nem jön ki jól, majd hirtelen rátalál a szerelem a legelnagyoltabb, a legszürkébb, a “legek” ifjú titánjával. A sablonok ellenére a regény nem unalmas, és nem válik kliséhalmazzá, hiszen több olyan izgalmas ötletet tartalmaz, amelyek a sematikus narratívát újszerűvé teszik. 

A regény szépen tematizálja a célkorosztályt foglalkoztató problémákat. A főszereplő, Mia Anne tudós édesapjával, Amonnal Budapestre érkezik az apa új kutatói munkája miatt. A költözésekből fakad, hogy a lány nehezen illeszkedik be az új közösségekbe, ami új osztályával kapcsolatban is megjelenik, bár nem ez válik a fő problémává. A szülő-gyerek viszony, a kettőjük közötti kommunikációs hiba a regény egyik legfontosabb megoldandó konfliktusa, amelyet egyértelműen rajzol meg az érzelmektől szélsőségesen mentes apafigura személyében. Amon racionális tudós, aki érzéketlenül tekint lányára, valamint autóbalesetben elhunyt barátnőjére, és csak a tudomány és a felfedezések mozgatják. A világot fenyegető veszély legyőzése során Mia Anne és Amon közelebb kerülnek egymáshoz, sikerül megérteniük egymást, de a regény végén mégsem veszítik el teljesen személyiségüket, karakterhűek maradnak. A következetes karaktervezetés csak kis időre szorul a háttérbe, amikor is Amon, hogy Mia Anne lehessen a hős megmentő, nem kapcsolja össze a nyomokat. Ez a narratív megoldás főként a YA irodalmi konvenciókból fakad, ami a fiatal lány szülőről való leválását, illetve az önálló problémamegoldó képességét hangsúlyozza, amely a YA irodalom célkorosztálya számára is fennálló, mindennapi probléma. 

A történet szerint egyre több ember kerül át egy kollektív álomvilágba, amely egy mágikus, kvázi feudális korban játszódik. Mia Anne is átsodródik ebbe a világba, és itt talál szerelemre az ifjú lovaggal, Kószával. A lovag a regény egyik legüresebb karaktere, nem sok mindent tudunk meg róla  szerénységén, lábfetisizmusán, bátorságán, jóságán, kedvességén, hősiességén kívül. És valljuk be, ezek nem igazán árnyalják a hőst, ehelyett az említett tulajdonságok valójában az eszményi lovag képét festik meg az olvasó előtt. Sem személye, sem motivációi nem tartogatnak újdonságot, éppen ezért a regény legelnagyoltabb és talán legunalmasabb karaktere; inkább skicc, sablon, és a befogadónak kell feltöltenie a karakterépítés hézagait. A regény cselekvőképes, erős karakterei a főszereplő páros javára háttérbe szorulnak az éles helyzetekben. Ez a történetalakítás is a young adult irodalom sajátja, hiszen az olvasó (főként tini lányok) azonosulását fokozza az elnagyolt karakterek megalkotásával és cselekvőképessé tételükkel. Emiatt akad egy-két olyan helyzet a regényben, ami hiteltelenné válik.

„Az ember évezredek óta saját múltja kulturális romhalmazán trónol” - Interjú Rusvai Mónikával a Tündöklő című regényéről

Szerző Próza Nostra On the

Rusvai MónikaRusvai Mónika Az ​év magyar science fiction és fantasynovellái 2018 című antológiában jelent meg először „Égigérő” című novellájával. 2019-ben a 90. Könyvhétre jelent Tündöklő című regénye a Gabo gondozásában.  Ennek apropóján beszélgettünk. 

 

Fekete I. Alfonz: Milyen az eddigi fogadtatása a kötetnek?

Rusvai Mónika: Úgy gondolom, volt két tényező, amelyek jelentősen befolyásolták a Tündöklő eddigi fogadtatását. Az egyik, hogy az utóbbi években egészen a tavalyi antológiáig láthatatlan voltam a magyar sff palettán (ez persze nem jelenti azt, hogy ne dolgoztam volna a szövegeimen, és ne kértem volna rájuk szakmai visszajelzést, egyszerűen nem éreztem késznek magam arra, hogy a nyilvánosság elé álljak). A másik tényező pedig az, hogy a Tündöklőben megtartottam ugyan a klasszikus fantasy keretét és leggyakoribb elemeit, de a felhasználásukat illetően már szabadabb mozgásteret engedtem magamnak. Éppen ezért az eddigi visszajelzéseket a kíváncsiságon túl a tapogatózás, és a besorolásra való igény jellemzi. Nem hiszem, hogy létezne olyan szöveg, amely minden értelmezési keretben egyformán jól teljesít, azt viszont nagyon tanulságos sorra venni, hogy melyik megközelítés mit lát meg benne. Én szerzőként legalábbis ezzel próbálkozom.

Fekete I. Alfonz: Honnan merítettél ötleteket a világ megalkotásához?

Újraírni a sorsot (Nnedi Okorafor – A halálmegvető)

Szerző Katsa On the

Nnedi Okorafor: A halálmegvetőA Könyvhéten jelenik meg Nnedi Okorafor első magyarul is olvasható regénye. A halálmegvető egy Afrikában játszódó, disztópikus fantasy, amelyben két elkülönült törzs áll harcban egymással. Közös azonban a szent írásuk, A Nagy Könyv, amely felfedi teremtésmítoszukat: az éjsötét bőrű okekék azok, akiket elsőnek teremtett meg Ani isten, a nuruk pedig később érkeztek a csillagokról, ezért bőrük aranyszínű. A Könyvben található eredettörténetek, parabolák és bölcseletek determinálják is a sivatagban élő embereket azzal, hogy hierarchiát állítanak fel köztük: „Ezekben a nevekben bizonyára békés időkben állapodtak meg, mert köztudott volt, hogy az okekék azért születtek, hogy a nuruk rabszolgái legyenek. Nagyon régen, még a Régi Afrika idejében valami borzalmasat műveltek, ezért tette Ani ezt a terhet a vállukra.” A Nagy Könyvben megírtak szerint  tehát a nuruk állnak az okekék felett, s utóbbiak sorsa az örök elnyomás.

A nuruk ennek eleget is tesznek, hiszen időnként stratégikus jelleggel lerohanják az okeke településeket; mészárlás kísérletében megerőszakolják az asszonyaikat, akiket viszont ezután életben hagynak. Az így születő félvér gyermekek az ewuk, akik könnyen felismerhetőek homokszínű bőrükről és hajukról. A születésüktől fogva stigmatizálva ewuk élete pedig örökös szenvedés: mindkét törzs kiveti őket magából, ugyanis az említett hierarchiára emlékeztetik őket pusztán a kinézetükkel, s úgy gondolják, az erőszakból születettek csakis kegyetlenek lehetnek.

Egy ilyen ewu gyermek a főszereplő, Onyesonwu is; neve jelentésére – “Ki fél a haláltól?” – utal vissza a regény címe. Egyes szám első személyű narrációja epizódokat mutat be gyermekkorától a felnőtté válásáig, majd pedig kalandját a barátaival. Azonban a  lobbanékony és akaratos kamasz esetében ez a fajta elbeszélés inkább eltávolító volt: Onyesonwu karakterével meglehetősen nehezen sikerült azonosulnom. És erre még ránehezednek a helyenként sértő hangvételű kiszólásai is az olvasóhoz.

 

Oldalak