Fantasy

Jelenlegi hely

A fantasy kategória.

Északi pszichopátia (Neil Gaiman – Északi mitológia)

Szerző stv On the

Neil Gaiman: Északi mitológiaÉrtelmetlen volna vitatni, hogy Gaiman az egyik legfontosabb élő fantasyszerző. Arról már inkább érdemes beszélgetni, hogy vajon mely formákban mutatkozik a legerősebbnek. Bár az Amerikai istenek fontos szöveg lett, ami még több olvasót szerzett magának a filmsorozat beindulása óta, illetve a Sosehol vagy akár a Csillagpor is olyan regények, melyek kapudrogként szolgálhatnak a gaimani életműbe, én mégis Csarliprinccel vagyok egy véleményen, aki szerint Gaimannek a kisebb formák állnak jól. Mindig is lenyűgözött az Amerikai istenek gazdagsága, ám a szerző novelláskötetei mélyebben megérintettek, és sokkal tovább a fejemben maradtak, mint a hosszabb szövegei.

Az Északi mitológia ebből a szempontból szerencsés határhelyzetben van. Gaiman a kötet során újraírja az északi mítoszok által ránk hagyományozott, nem túl sok történetet, mely egyfajta koherenciát kölcsönöz a szövegeknek. Így értelmezhetőek egy regény fejezeteiként is, ugyanakkor a történetek eléggé lazán kapcsolódnak egymáshoz ahhoz, hogy novelláskötetként olvashassuk őket. Mindez olyan narrációs szabadságot adott a szerzőnek, amely lehetővé tette, hogy újra megcsillogtathassa a kisprózában való kiválóságát.

Ahogyan az az előszóban is olvasható, a szerző tartja magát a mítosz ismert forrásaihoz, ugyanakkor nem lenne nagyszerű író, ha nem tudta volna becsempészni saját hangját és stílusát az átiratokba. Akár az egyes történetek tempóját, akár a dráma adagolását vagy a szereplők felépítését tekintjük, ízig-vérig Gaiman-kötetet tartunk a kezünkben.

Az írások egyik legnagyobb erénye a karakterek – az északi istenek – megformálásában rejlik. Mindegyikük szerepét alakját éppen annyira értelmezi át Gaiman, hogy megmaradjanak az alapvetően ismert jellemvonásaik, mégis a megszokott ábrázolásmódtól kissé eltérő személyiséggé állnak össze. Thor például hatalmas, erős és hős harcos, ahogyan az elvárható, ugyanakkor annyira hiú, hogy elvakítja a saját büszkesége, így könnyedén az orránál fogva vezetheti testvére, Loki. Éles elméjűnek sem nevezhető; nem veszi észre a finomabb sértéseket, végképp süket az iróniára.

Szörny+felhívás=vaják (Andrzej Sapkowski – Az utolsó kívánság: Vaják 1.)

Szerző b.aletta On the

Andrzej Sapkowski: Az utolsó kívánság (Vaják 1. – Witcher)

„Tavaly télen Hrobarik herceg, aki nem volt ily kegyes, megpróbált engem felbérelni, hogy keressem meg azt a szépséges leányzót, aki elmenekült a bálból, miután elege lett az ordenáré udvarlásból. Még a cipőjét is elvesztette. Nehéz volt elmagyaráznom neki, hogy ehhez udvari vadász kell, nem pedig vaják.” (132.)

Ha azt mondom, hogy Ríviai Geralt, akkor sokaknak valószínűleg a Witcher játékok jutnak eszébe, nem pedig a lengyel Andrzej Sapkowski Vaják-sorozata, amely a játék univerzumának forrásaként szolgál. A kötetben egy szétbontott novellába illeszkedik hat önálló történet (közte a címadó novellával), amelyek előzményként vagy a hős visszaemlékezéseként szolgálnak. A szövegek egy-egy megbízás eseményeit mesélik el szarkasztikus, fekete humorral fűszerezve.

A Vaják-sorozat egy feudális világban játszódó fantasy széria, amelyet nemcsak hogy (lengyel) mitikus lények laknak, de bonyolult politikai játszmák tere is, amellyel jelen kötetben csak utalások formájában találkozhatunk. Noha a környezet a feudális rendszert idézi, mégsem kizárólag középkori tudományokkal találkozhat az olvasó; ennél Sapkowski szélesebb spektrumot teremt. Az asztrológia, az alkímia és a mágia mellett fontos szerepet kap az anatómia magas fokú ismerete, valamint a mutációs eljárás. A vaják univerzum “szakterületeinek” terminusai ismerősen csenghetnek az olvasók számára, hiszen napjaink tudományos közegéből származnak. Éppen ez az egybeolvadás teszi nagyon érdekessé a világ felépítését, a feudális viszonyok és napjaink ismeretének találkozása. A legkülönfélébb szörnyek élnek a világban, melyek kiirtására különböző mutagén anyagokkal létrehozták a vajákokat, akik megfelelő ellenszolgáltatásért levadásszák őket. A kötetből csak annyi derül ki, hogy a vajákok teszik a kisfiúkat “mutánsokká” különböző füvek és szerek segítségével. A főhős, Geralt is a vajákok kasztjához tartozik, a novellák pedig kalandjain keresztül ebből a világból adnak ízelítőt; illetve előkészítésként szolgálnak a későbbi eseményeknek.

Egy örök történet újramondva (Gerencsér János – Kósza utak legendája)

Szerző Katsa On the

Gerencsér János: Kósza utak legendájaEgyre gyakoribb problémának tűnik a könyves szférában, hogy a fülszövegen szereplő leírás nem tükrözi a valóságot egy adott kötet kapcsán, vagy egyszerűen rossz kategória-megjelölést kap a mű. Ez több problémát is felvet. Az egyik legkárosabb hozománya ennek, hogy nagymértékben módosíthatja az értelmezést is. Illetve, nyilván a legnaivabb hozzáállással: legtöbbünk azért emel le a polcról egy fantasy/sci-fi kötetet, mert azt szeretne olvasni. Így a sok negatívum javarészt annak tudható be, hogy maga a műfaj nem felelt meg az előzetes elvárásoknak.

Gerencsér János 2017-ben megjelenő első regénye egy új magyar fantasynek aposztrofálva került ki a nyomdából, igen szépre sikerült borítóval. Nagy reményekkel szaladtam végig a könyvön, de a fantasy elemek legapróbb nyomaira sem bukkantam közben. A Kósza utak legendája inkább valamiféle fiktív történelmi írás: egy feudális alapokon nyugvó államot mutat be 1151-ben, és a történetvezetés következtében az uralkodók és a nép világába is betekintést enged. A könnyű olvashatóság mindenképpen pozitívuma a kötetnek: a történet viszonylag gyorsan beszippantja az olvasót. Helyenként azért erősen kiléptem komfortzónámból (erről majd később), de csakis azért, mert nagyon akartam szeretni ezt a könyvet. Aztán vége lett, és csak ültem értetlenül, hogy ez most mégis mi volt.

A történet két szálon futó cselekménye fejezetenként váltakozik. Az egyik szál egy üldözött, koldusruhába kényszerülő király történetét meséli el, akit letaszítottak a trónjáról. Ő Aceras király, akiből az alcímnek megfelelően hamar Kalászkirály válik: hajdani népe között megbújva mezőgazdasági tevékenységet folytat és a fenséges palotából a parasztság szerény körülményei közé jut, megtapasztalva az ínséget.

A másik egy hasonló és szorosan kapcsolódó történetet. Eime hercegnő, Ektíria birodalmának egykori uralkodója ugyanerre a sorsra jut, ám őt épp Aceras király fosztotta meg hatalmától. Így hát Aceras király és Eime hercegnő is bujdosásra kényszerül, a túlélés érdekében pedig meg kell válniuk régi identitásuktól és a társadalomban elfoglalt helyüktől. Mondani sem kell, hogy a két szál a végén összefut: megtörténik a találkozás. Ezzel nem árultam el sokat a történet alakulásáról, hiszen ez az információ bizony már a fülszövegen is megtalálható. Az állandó kiszámíthatóság – legyen szó a közeli történésekről vagy a szereplők egymáshoz való viszonyáról – szintén rontja az olvasmányélményt. Ez alól természetesen vannak kivételek, például a legelső oldalon felbukkanó Nagyúr, akinek kiléte csak a történet végére tisztázódik.

A kard útja (Robert Jackson Bennett – Pengék városa)

Szerző acélpatkány On the

Robert Jackson Bennett: Pengék városa“Számodra a háború mindig is egy nagyszabású előadást jelentett. Szerintem nem több egyszerű öldöklésnél, ami meg a legundorítóbb dolog, amit ember művelhet. [...] Ha tehát muszáj gyilkolni, akkor szükségtelen nagy feneket keríteni a dolognak.”

Vúrtya a háború istennője volt. Nevét milliók rettegték, és ugyanennyien éltették, parancsára emberfelettivé vált katonái kegyetlenül lemészároltak bárkit, aki az útjukba került. De ennek már lassan kilencven éve: az istennőt a kadzs a csatatéren lelőtte, ezzel pedig kezdetét vette az eddig rabszolgaként tartott szájpúriak hadjárata, aminek végén eltűntek az istenek a Kontinensről a csodáikkal egyetemben. A háború fővárosa, Vúrtyasztán ma egy viskókból és sátrakból álló, vad és elmaradott hely a Szolda-folyó torkolatánál, a hajdani, elsüllyedt isteni város mellett.

Ide érkezik Robert Jackson Bennett előző regényének, a Lépcsők városának egyik szereplője, Thurjin Mulagesh tábornok, hogy utánajárjon egy szájpúri terepügynök rejtélyes eltűnésének. A helyzete korántsem egyszerű: az itteni szájpúri vezetés úgy tudja, Mulagesh csupán rutinszerű körútját végzi, mint a hadsereg egy kegyvesztett tisztje, így viszont sokkal óvatosabban kell eljárnia, mintha nyíltan felfedhetné lapjait. Ráadásul a helyiek és a megszállók közt folyamatosan feszült a viszony, ugyanis a Szolda-folyó torkolatában létesítendő kereskedelmi kikötő a sok pozitív hozadék mellett egyeseknek kárt is okozhat. És, ha mindez nem lenne elég, a nemrég megalakult, északi drejlingek fiatal állama végzi a kikötői munkálatokat, újabb érzékeny elemmel gazdagítva az amúgy is pattanásig feszült diplomáciai helyzetet.

Hamarosan azonban kiderül, hogy minden politikai és gazdasági játszma csak apró perpatvar ahhoz képest, ami a háttérben húzódik: egyes rejtélyes gyilkosságok és egy különös anyag felfedezése arra engednek következtetni, hogy talán Vúrtya még mindig jelen van a Kontinensen. Ez pedig mindenkit csontig hatoló rettegéssel tölt el, aki valaha is hallott már meséket a vúrtyasztáni istennőről és legyőzhetetlen strázsáiról.

Annak, aki unja a Harry-t (Nnedi Okorafor – Akata Witch)

Szerző pilleremi On the

Nnedi Okorafor: Akata WitchHabár a Harry Potter egyes érdemei és népszerűsége vitathatatlan, nem mondhatjuk, hogy saját kategóriájában egyedülálló alkotás. A fantasyirodalmat mindig is a nyugat- és észak-európai hagyományok uralták, ez pedig különösen igaz a gyerekeknek és fiataloknak szóló alkotásokra. A hazai polcokon a felnőtteknek szánt fantasy regények közt is csak egy-egy Lauren Beukes-t találni, ám még ez a kevés diverzitás is elvész, ha pár korosztállyal lejjebb megyünk. Nincs hiány ellenben Harry archetípusokból, akik egy minden négyzetcentiméterében ismert és bejárt világot fedeznek fel újra és újra. Persze, az ismerősnek is megvannak a maga előnyei, például az otthonosság kellemes érzésével töltik el az embert, ám főleg a gyermek- és ifjúsági irodalomnak lenne kiemelten fontos feladata, hogy egy tágas és sokszínű világot tárjon az olvasói elé. A jól ismert sémák egy ponton túl nem mondanak semmi újat a világról, a konvencióik pedig akár az iskolapad, mindenkit közel egyformának vesznek. Ha valahol, hát a művészetben létfontosságú megszabadulni ezektől a kötöttségektől, hogy az öndefinícióval küszködő olvasók, gyerekek, kamaszok, egy egészen más arc mögött is, vagy épp ott először, magukra találhassanak. Nnedi Okorfaor pontosan erre nyújt lehetőséget az Akata Witch (magyarul Akata boszorkány) című regényében.

A magyar olvasóknak talán nem mond sokat az amerikai-nigériai származású írónő neve, de Okorafor külföldön nagy elismerésnek örvend és fiatal kora ellenére több rangos irodalmi díjat kapott. Felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt ír, főleg fantasy műfajban – írásai gyakran merítenek ihletet a természetből és nigériai mítoszokból, a bizarr ötletek és a kirekesztettséggel küszködő főhősök jellemzik őket. Az Akata Witch ilyen szempontból jellegzetes Okorafor regény. Főszereplője, Sunny Nwazue akár Harry Potter antitéziseként is értelmezhető. Bár Harrynek sem fenékig tejfel a mindennapok világa, szenvedését jórészt egyedül a közvetlen családja okozza, a varázsvilág pedig messiásként üdvözli őt. Sunny ezzel szemben 12 éves kislány létére kemény zaklatásnak van kitéve, akárhova megy. Ennek több oka is van: Sunny szülei nigériaiak, ő maga azonban New York-ban született. Amikor 9 éves volt, a családja úgy döntött, hogy visszaköltözik Nigériába, ahol viszont nem övezi általános elfogadás a külföldön születetteket – erre vonatkozik a címben szereplő akata jelző, amely egy gúnyos kifejezés a nem Afrikában született feketékre. A helyzetet csak súlyosbítja, hogy Sunny albínó, így származása és bőrszíne mindkét környezetben megnehezítette a beilleszkedést.

Túlvilág Tourist (Benyák Zoltán – A nagy illúzió)

Szerző Makai Péter Kristóf On the

Benyák Zoltán: A nagy illúzióMindig is foglalkoztatott az, hogy hogyan változik vagy igazolódik be egy kritikus várakozása a könyv elolvasása után. Pontosabban tudni akarom, hogy én mennyire bízzak meg magamban, amikor csípőből leírok egy könyvet. Előítéletes vagyok, akaratlanul is megfogalmazok valamifajta véleményt a könyv elsődleges benyomása alapján, a könyvet beharangozó írások, a borítókép és a fülszöveg átfutásával, ami valahova elhelyezi a könyvet a piacon és a világ nagy könyvtárában. Ez nekem eleve gyanús, mert az emberek fejében élő ideális kritikus elvileg a szöveg alapos olvasásával, a saját élményei és nem az előzetes véleménye alapján fogalmazza meg kritikáját. Ezért önvizsgálatot tartok, hogy megismerjem a saját vakfoltjaimat.

Furcsa kísérletre vállalkozom hát: megírom a kritikát, mielőtt elolvastam volna Benyák Zoltán A nagy illúzió című könyvét. Vagyis először a könyvről alkotott nagy illúzióimat szeretném megosztani veletek,hogy együtt szembesüljünk, mivel töltöm meg képzeletemben ezt az egyébként roppant ígéretes könyvet, amit alig várom már, hogy elolvashassak. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a mű befogadása után ne írjam meg az “igazi” kritikát. De szeretném a kettőt egymással szembeállítani, és megmutatni, miben cáfoltak rá a könyvvel szerzett élményeim a kritikusi előítéleteimre. Azt gondolom, hogy egy ilyen kísérlet ritka a magyar kritikaírásban, és minél nagyobb az olvasott és az olvasatlan kritikán közötti diszkrepancia, annál ékesebben fogja példázni, hogy a kritikus is ember, hogy közösen féljük az ismeretlent, és hogy megpróbáljuk azt saját fantáziánkkal kitölteni.

 

Olvasatlan kritika

 

Benyák Zoltán a kortárs magyar irodalomban hiánypótló munkát tett le az asztalra A nagy illúzió című könyvével. Egy olyan műfajt honosított meg, amelynek igen kevés képviselője akad a világirodalomban is. Írt egy bangsi fantasztikus művet, ami John Kendrick Bangsről, a múlt század fordulóján alkotó amerikai szerzőről kapta a nevét. E műfajnak a fő témája, hogy a főhős híres politikusokkal, filozófusokkal, irodalmi személyiségekkel találkozik a túlvilágon, akik humoros, szatirikus párbeszédeket folytatnak haláluk tudatában, olykor kiélezve, olykor elsimítva nézetkülönbségeiket. Benyák műve ennél persze sokkal több: igazi dantei alászállás az alvilágba, de mai szívvel, emberközelibb szereplőkkel.

Tudás és hatalom (Scott Hawkins – Az Égett-hegyi könyvtár)

Szerző b.aletta On the

Scott Hawkins: Az Égett-hegyi könyvtárAz ismert szólás: a tudás hatalom, akár Scott Hawkins regényének, Az Égett-hegyi könyvtárnak a mottója is lehetne. A könyvtár a világ szabályainak, működésének titkait rejti, így nem csoda, hogy már a puszta belépésért is ádáz harcot folytatnak.

Már itt kijelenthetem, hogy Hawkins izgalmas és sokrétű történetet alkotott, habár a borító eleinte távol tartott az elolvasásától. A Fumax kiadványai általában nagyon igényesek, időnként már az is örömet szerez, hogy a polcomon láthatom őket, ám Az Égett-hegyi könyvtár esetén valami félrecsúszott: a borító kifejezéstelen, annak ellenére, hogy a történetből merít.

A regény két dimenzióból áll: napjaink világából és a könyvtárhoz tartozó univerzumból. A könyvtár élén Apa áll, aki (szinte) isteni szerepet tölt be, tanítványai pedig a könyvtárosok, akiket még gyerekkorukban adoptált. Mindannyian egy-egy katalógust tanulnak, amelyről nem beszélhetnek egymásnak, ellenkező esetben büntetésben részesülnek. A katalógusok nem (csak) a mai tudományos eredményeket gyűjtik össze, sokkal több ismeretanyagot tartalmaznak, hiszen a nyelvekbe például beletartoznak az emberi és az állati nyelvek is.

A történet középpontjában Apa eltűnése áll. A könyvtárosok meg akarják találni őt, ezért be kell jutniuk a könyvtárba, amelyet egy mechanizmus véd. Ennek hatástalanításához egy balekot keresnek; így válik kulcsfigurává a teljesen átlagos Steve. Fontos még megemlíteni Erwint, a nemzetbiztonságiaknál dolgoz, szabad szájú nyugdíjazott katonát, aki a könyvtárosok okozta furcsaságok utáni nyomozással keveredik bele a történetbe. Minden ugyanazoknak a kérdéseknek a megválaszolására törekszik: mi történt Apával, és ki helyezte el a könyvtárosok távol tartására szolgáló szerkezetet? A különböző történések összefonódása olyan hatalmi harcban csúcsosodik ki, ahol minden egyes apró cselekedet, félmondat értelmet nyer.

Tl;dr – Megcsináltam a 2016-os könyvkihívást! – 6. rész

Szerző Makai Péter Kristóf On the

Makai Péter kollégánk 2016-os könyvkihívásáról szóló cikksorozatunk hatodik része.Könyvkihívás 2016

  • Egy könyv, amelyik nyáron játszódik – Philip Connors: Fire Season: Field Notes from a Wilderness Lookout

Amikor nem olvasok, akkor játszom. 2016 nagy durranása volt a Campo Santo stúdió Firewatch névre keresztelt játéka, egy “sétaszimulátor”, amiben Henry, a korai Alzheimerben elhunyt feleségét gyászoló férfi elmegy parkőrnek a Shoshone Nemzeti Parkba, hogy egész nyáron egy zárt magaslesben lakjon, ahol egy teremtett lélek sincs, és jelentse, ha lángra kap az erdő. Ez valóban létező foglalkozás, a legjobban menő években százával foglalkoztattak az amerikai nemzeti parkok hasonló munkakörülmények közt dolgozó erdészeket, többek között Jack Kerouacot is, akinek a műveiben rendre visszatér a Desolation Peaken töltött nyara. Ideális állás íróknak.

A Firewatch annyira jól sikerült, hogy bele akartam magam ásni egy kicsit mélyebben is ebbe a különleges világba, így bukkantam Philip Connors könyvére, amelyben részletesen feldolgozza saját élményeit, és be is mutatja, milyen hatást gyakorolt az írókra egy-egy magaslesen töltött nyár. Ebből már kiderülhetett, hogy ez nem regény, hanem ismeretterjesztő mű, és bevallom, nagy felüdülést jelentett a sok fikciós szöveg mellett. Egészen másként látok neki egy nonfiction könyv olvasásának, valahogy könnyebbnek találtam, mint egyik-másik regényt. Gyanítom, hogy azért, mert elvonási tüneteim vannak a tudományos szövegek hiánya miatt, amióta nem végzek rendes kutatómunkát. Bár ez a könyv inkább az egy helyben ülésről szól, mint a vándorlásról, a Wild mellett ez volt az a másik könyv, ami miatt nyáron nem bírtam tovább, és elindultam túrázni.

Barokkos körmondatok a lélekről és az értelemről (Vonda N. McIntyre – A Nap és a Hold dala)

Szerző makitra On the

Vonda N. McIntyre: A Nap és a Hold dalaSosem gondoltam volna, hogy a tavalyi év egyik legmegosztóbb olvasmányának egy, a XVII. században játszódó “soft-fantasy-t” találok majd. Vonda N. McIntyre regénye csodás, gyönyörűen megírt könyv remek konfliktussal, egyúttal azonban idejétmúltnak tűnő és nehéz kötet is, mert olyan befogadói attitűdöt kíván meg az olvasótól,  hogy az ne csak megérteni próbálja a korabeli férfiak és nők gondolkodásmódját, hanem átérezni is – ez pedig nagyon nehéz volt az én XXI. századi emancipált lelkemnek. De A Nap és Hold dala megéri a belé fektetett energiát.

A történet két fiatal, Yves és Marie-Joséphe de la Croix történetét követi nyomon: a báty jezsuita szerzetes, aki a Napkirály nagyobb dicsőségére élve Versailles-be hozza a mesék legendás sellőjének egy példányát. A lénnyel pedig nincs más célja XIV. Lajosnak, mint hogy elfogyassza, hogy így nyerje, a legendák szerint, halhatatlanságot. A húg azonban rájön, a Seherezádénak elnevezett lény értelmes, múltja és története van, ezértmegpróbálja eltéríteni az uralkodót céljától. Ám abban a korban, mikor egy király még valóban ég és föld ura, mi lehetősége van egy fiatal lánynak a megszólalásra?

A fenti kis ismertetőből talán nem egyértelmű, de maga a fantasztikum csak nagyon vékonyan jelenik meg a regényben – ezért is hivatkoztam rá úgy mint soft-fantasy –, kizárólag egy fajon, a korabeli mitikus tengeri szörnyön, a sellőkön keresztül. Ennek a csoportnak gyakorlatilag egy élő példányát és az ő sorsát figyelhetjük meg a lapokon, kis kitekintéssel a lények és az emberek múltbeli kapcsolatára, történelmére. Azonban a történet fókuszában nem ez áll, Seherezádé alakján keresztül McIntyre egy lényeges, a korszakban keresztény moralitással átitatott témakört vizsgál: a lélek mibenlétét. Ezek a teremtmények  értelemmel bírnak, ami a főszereplőn, Marie-Joséphe-n keresztül derül ki, aki képes megfejteni a nőnemű lény dalát. A szerző pedig ezzel kapcsolatban a korszak vallásos értelmezési szűrőjére helyezi a hangsúlyt, azaz hogy értelem egyenlőnek tekintettett a lélekkel. És ebből ered a regény fő konfliktusa: megölhet-e egy Isten által alkotott teremtményt (ha a lelket egynek tekintjük a teremtett mivolttal) a magát a kor legnagyobb katolikus uralkodójának tartó és valló XIV. Lajos?

Az idő két lehetséges helyretolójáról (N. K. Jemisin – The Obelisk Gate)

Szerző Fekete I. Alfonz On the

N. K. Jemisin: The Obelisk GateAz előző kötet Hugo-díja és közönségsikere után, A megtört föld-trilógia második része mind kritikailag, mind olvasói elvárások tekintetében hatalmas várakozásoknak kellett, hogy megfeleljen. Az írónő társadalmi és ökológiai szempontokat is figyelembe vevő kritikája Az ötödik évszakban, a The Obelisk Gate narratívájának már kevésbé integráns része. A történet egyik részében az első könyvben megismert idősebb főszereplőre, Essunra koncentrál, a másik szemszöget képviselő karakter szerepében pedig megszöktetett lányát, Nassunt követheti az olvasó. Rezdületlen világán az apokaliptikus események következtében az összezártság, a megváltozott viszonyok és a félelem új kötelékeket hívnak életre, ahol a korábbi társadalmi rend hierarchiája már nem érvényes, csak és kizárólag a túlélés a döntő. Itt, ahol a lét minden korábbi formáját aggasztó ütemben errodálja a kataklizma, remek ellenpontként érthető a lassan épülő, folyamatosan változó és állandó újraértékelésre kényszerítő két női fejlődéstörténet, amely valójában a regény gerincét adja.

A történetszálak megfogyatkoznak, összefonódnak és ezért még a korábbinál is fókuszáltabbnak hatnak. Az előző részben folyamatosan haladó cselekmény minél több oldaláról igyekezett bemutatni Jemisin posztapokaliptikus világát, még ha ezt visszafogott, titkolózó tempóban tette is. Ezzel ellentétben a The Obelisk Gate Nassun apjával, Jijával való vándorlását, majd egy különös közösséghez való csatlakozásukat tudja újdonságként, mintegy felfedezetlen területként a korábbi témákhoz csatolni. Essun fejezetei egyetlen túlélői közösségre koncentrálnak, az ottélők mindennapjait követhetjük nyomon, ezért ezekben a részekben a haladást más módon határozza meg az írónő. Ez a váltás egyúttal azt is jelenti, hogy inkább a világot irányító erők és politikai akaratok megismerésének szentel teret a szerző, illetve az átívelő szál is nagyobb figyelmet kap.

Oldalak