Fantasy

Jelenlegi hely

A fantasy kategória.

Túlvilág Tourist (Benyák Zoltán – A nagy illúzió)

Szerző Makai Péter Kristóf On the

Benyák Zoltán: A nagy illúzióMindig is foglalkoztatott az, hogy hogyan változik vagy igazolódik be egy kritikus várakozása a könyv elolvasása után. Pontosabban tudni akarom, hogy én mennyire bízzak meg magamban, amikor csípőből leírok egy könyvet. Előítéletes vagyok, akaratlanul is megfogalmazok valamifajta véleményt a könyv elsődleges benyomása alapján, a könyvet beharangozó írások, a borítókép és a fülszöveg átfutásával, ami valahova elhelyezi a könyvet a piacon és a világ nagy könyvtárában. Ez nekem eleve gyanús, mert az emberek fejében élő ideális kritikus elvileg a szöveg alapos olvasásával, a saját élményei és nem az előzetes véleménye alapján fogalmazza meg kritikáját. Ezért önvizsgálatot tartok, hogy megismerjem a saját vakfoltjaimat.

Furcsa kísérletre vállalkozom hát: megírom a kritikát, mielőtt elolvastam volna Benyák Zoltán A nagy illúzió című könyvét. Vagyis először a könyvről alkotott nagy illúzióimat szeretném megosztani veletek,hogy együtt szembesüljünk, mivel töltöm meg képzeletemben ezt az egyébként roppant ígéretes könyvet, amit alig várom már, hogy elolvashassak. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a mű befogadása után ne írjam meg az “igazi” kritikát. De szeretném a kettőt egymással szembeállítani, és megmutatni, miben cáfoltak rá a könyvvel szerzett élményeim a kritikusi előítéleteimre. Azt gondolom, hogy egy ilyen kísérlet ritka a magyar kritikaírásban, és minél nagyobb az olvasott és az olvasatlan kritikán közötti diszkrepancia, annál ékesebben fogja példázni, hogy a kritikus is ember, hogy közösen féljük az ismeretlent, és hogy megpróbáljuk azt saját fantáziánkkal kitölteni.

 

Olvasatlan kritika

 

Benyák Zoltán a kortárs magyar irodalomban hiánypótló munkát tett le az asztalra A nagy illúzió című könyvével. Egy olyan műfajt honosított meg, amelynek igen kevés képviselője akad a világirodalomban is. Írt egy bangsi fantasztikus művet, ami John Kendrick Bangsről, a múlt század fordulóján alkotó amerikai szerzőről kapta a nevét. E műfajnak a fő témája, hogy a főhős híres politikusokkal, filozófusokkal, irodalmi személyiségekkel találkozik a túlvilágon, akik humoros, szatirikus párbeszédeket folytatnak haláluk tudatában, olykor kiélezve, olykor elsimítva nézetkülönbségeiket. Benyák műve ennél persze sokkal több: igazi dantei alászállás az alvilágba, de mai szívvel, emberközelibb szereplőkkel.

Tudás és hatalom (Scott Hawkins – Az Égett-hegyi könyvtár)

Szerző b.aletta On the

Scott Hawkins: Az Égett-hegyi könyvtárAz ismert szólás: a tudás hatalom, akár Scott Hawkins regényének, Az Égett-hegyi könyvtárnak a mottója is lehetne. A könyvtár a világ szabályainak, működésének titkait rejti, így nem csoda, hogy már a puszta belépésért is ádáz harcot folytatnak.

Már itt kijelenthetem, hogy Hawkins izgalmas és sokrétű történetet alkotott, habár a borító eleinte távol tartott az elolvasásától. A Fumax kiadványai általában nagyon igényesek, időnként már az is örömet szerez, hogy a polcomon láthatom őket, ám Az Égett-hegyi könyvtár esetén valami félrecsúszott: a borító kifejezéstelen, annak ellenére, hogy a történetből merít.

A regény két dimenzióból áll: napjaink világából és a könyvtárhoz tartozó univerzumból. A könyvtár élén Apa áll, aki (szinte) isteni szerepet tölt be, tanítványai pedig a könyvtárosok, akiket még gyerekkorukban adoptált. Mindannyian egy-egy katalógust tanulnak, amelyről nem beszélhetnek egymásnak, ellenkező esetben büntetésben részesülnek. A katalógusok nem (csak) a mai tudományos eredményeket gyűjtik össze, sokkal több ismeretanyagot tartalmaznak, hiszen a nyelvekbe például beletartoznak az emberi és az állati nyelvek is.

A történet középpontjában Apa eltűnése áll. A könyvtárosok meg akarják találni őt, ezért be kell jutniuk a könyvtárba, amelyet egy mechanizmus véd. Ennek hatástalanításához egy balekot keresnek; így válik kulcsfigurává a teljesen átlagos Steve. Fontos még megemlíteni Erwint, a nemzetbiztonságiaknál dolgoz, szabad szájú nyugdíjazott katonát, aki a könyvtárosok okozta furcsaságok utáni nyomozással keveredik bele a történetbe. Minden ugyanazoknak a kérdéseknek a megválaszolására törekszik: mi történt Apával, és ki helyezte el a könyvtárosok távol tartására szolgáló szerkezetet? A különböző történések összefonódása olyan hatalmi harcban csúcsosodik ki, ahol minden egyes apró cselekedet, félmondat értelmet nyer.

Tl;dr – Megcsináltam a 2016-os könyvkihívást! – 6. rész

Szerző Makai Péter Kristóf On the

Makai Péter kollégánk 2016-os könyvkihívásáról szóló cikksorozatunk hatodik része.Könyvkihívás 2016

  • Egy könyv, amelyik nyáron játszódik – Philip Connors: Fire Season: Field Notes from a Wilderness Lookout

Amikor nem olvasok, akkor játszom. 2016 nagy durranása volt a Campo Santo stúdió Firewatch névre keresztelt játéka, egy “sétaszimulátor”, amiben Henry, a korai Alzheimerben elhunyt feleségét gyászoló férfi elmegy parkőrnek a Shoshone Nemzeti Parkba, hogy egész nyáron egy zárt magaslesben lakjon, ahol egy teremtett lélek sincs, és jelentse, ha lángra kap az erdő. Ez valóban létező foglalkozás, a legjobban menő években százával foglalkoztattak az amerikai nemzeti parkok hasonló munkakörülmények közt dolgozó erdészeket, többek között Jack Kerouacot is, akinek a műveiben rendre visszatér a Desolation Peaken töltött nyara. Ideális állás íróknak.

A Firewatch annyira jól sikerült, hogy bele akartam magam ásni egy kicsit mélyebben is ebbe a különleges világba, így bukkantam Philip Connors könyvére, amelyben részletesen feldolgozza saját élményeit, és be is mutatja, milyen hatást gyakorolt az írókra egy-egy magaslesen töltött nyár. Ebből már kiderülhetett, hogy ez nem regény, hanem ismeretterjesztő mű, és bevallom, nagy felüdülést jelentett a sok fikciós szöveg mellett. Egészen másként látok neki egy nonfiction könyv olvasásának, valahogy könnyebbnek találtam, mint egyik-másik regényt. Gyanítom, hogy azért, mert elvonási tüneteim vannak a tudományos szövegek hiánya miatt, amióta nem végzek rendes kutatómunkát. Bár ez a könyv inkább az egy helyben ülésről szól, mint a vándorlásról, a Wild mellett ez volt az a másik könyv, ami miatt nyáron nem bírtam tovább, és elindultam túrázni.

Barokkos körmondatok a lélekről és az értelemről (Vonda N. McIntyre – A Nap és a Hold dala)

Szerző makitra On the

Vonda N. McIntyre: A Nap és a Hold dalaSosem gondoltam volna, hogy a tavalyi év egyik legmegosztóbb olvasmányának egy, a XVII. században játszódó “soft-fantasy-t” találok majd. Vonda N. McIntyre regénye csodás, gyönyörűen megírt könyv remek konfliktussal, egyúttal azonban idejétmúltnak tűnő és nehéz kötet is, mert olyan befogadói attitűdöt kíván meg az olvasótól,  hogy az ne csak megérteni próbálja a korabeli férfiak és nők gondolkodásmódját, hanem átérezni is – ez pedig nagyon nehéz volt az én XXI. századi emancipált lelkemnek. De A Nap és Hold dala megéri a belé fektetett energiát.

A történet két fiatal, Yves és Marie-Joséphe de la Croix történetét követi nyomon: a báty jezsuita szerzetes, aki a Napkirály nagyobb dicsőségére élve Versailles-be hozza a mesék legendás sellőjének egy példányát. A lénnyel pedig nincs más célja XIV. Lajosnak, mint hogy elfogyassza, hogy így nyerje, a legendák szerint, halhatatlanságot. A húg azonban rájön, a Seherezádénak elnevezett lény értelmes, múltja és története van, ezértmegpróbálja eltéríteni az uralkodót céljától. Ám abban a korban, mikor egy király még valóban ég és föld ura, mi lehetősége van egy fiatal lánynak a megszólalásra?

A fenti kis ismertetőből talán nem egyértelmű, de maga a fantasztikum csak nagyon vékonyan jelenik meg a regényben – ezért is hivatkoztam rá úgy mint soft-fantasy –, kizárólag egy fajon, a korabeli mitikus tengeri szörnyön, a sellőkön keresztül. Ennek a csoportnak gyakorlatilag egy élő példányát és az ő sorsát figyelhetjük meg a lapokon, kis kitekintéssel a lények és az emberek múltbeli kapcsolatára, történelmére. Azonban a történet fókuszában nem ez áll, Seherezádé alakján keresztül McIntyre egy lényeges, a korszakban keresztény moralitással átitatott témakört vizsgál: a lélek mibenlétét. Ezek a teremtmények  értelemmel bírnak, ami a főszereplőn, Marie-Joséphe-n keresztül derül ki, aki képes megfejteni a nőnemű lény dalát. A szerző pedig ezzel kapcsolatban a korszak vallásos értelmezési szűrőjére helyezi a hangsúlyt, azaz hogy értelem egyenlőnek tekintettett a lélekkel. És ebből ered a regény fő konfliktusa: megölhet-e egy Isten által alkotott teremtményt (ha a lelket egynek tekintjük a teremtett mivolttal) a magát a kor legnagyobb katolikus uralkodójának tartó és valló XIV. Lajos?

Az idő két lehetséges helyretolójáról (N. K. Jemisin – The Obelisk Gate)

Szerző Fekete I. Alfonz On the

N. K. Jemisin: The Obelisk GateAz előző kötet Hugo-díja és közönségsikere után, A megtört föld-trilógia második része mind kritikailag, mind olvasói elvárások tekintetében hatalmas várakozásoknak kellett, hogy megfeleljen. Az írónő társadalmi és ökológiai szempontokat is figyelembe vevő kritikája Az ötödik évszakban, a The Obelisk Gate narratívájának már kevésbé integráns része. A történet egyik részében az első könyvben megismert idősebb főszereplőre, Essunra koncentrál, a másik szemszöget képviselő karakter szerepében pedig megszöktetett lányát, Nassunt követheti az olvasó. Rezdületlen világán az apokaliptikus események következtében az összezártság, a megváltozott viszonyok és a félelem új kötelékeket hívnak életre, ahol a korábbi társadalmi rend hierarchiája már nem érvényes, csak és kizárólag a túlélés a döntő. Itt, ahol a lét minden korábbi formáját aggasztó ütemben errodálja a kataklizma, remek ellenpontként érthető a lassan épülő, folyamatosan változó és állandó újraértékelésre kényszerítő két női fejlődéstörténet, amely valójában a regény gerincét adja.

A történetszálak megfogyatkoznak, összefonódnak és ezért még a korábbinál is fókuszáltabbnak hatnak. Az előző részben folyamatosan haladó cselekmény minél több oldaláról igyekezett bemutatni Jemisin posztapokaliptikus világát, még ha ezt visszafogott, titkolózó tempóban tette is. Ezzel ellentétben a The Obelisk Gate Nassun apjával, Jijával való vándorlását, majd egy különös közösséghez való csatlakozásukat tudja újdonságként, mintegy felfedezetlen területként a korábbi témákhoz csatolni. Essun fejezetei egyetlen túlélői közösségre koncentrálnak, az ottélők mindennapjait követhetjük nyomon, ezért ezekben a részekben a haladást más módon határozza meg az írónő. Ez a váltás egyúttal azt is jelenti, hogy inkább a világot irányító erők és politikai akaratok megismerésének szentel teret a szerző, illetve az átívelő szál is nagyobb figyelmet kap.

Újra az úton (Mark Lawrence – A hazug kulcsa)

Szerző stv On the

Mark Lawrence: A hazug kulcsaVan a fantasyhagyománynak egy olyan ága, amit különösen szórakoztatónak tartok.

Ez az a fajta fantasy, amely nem igyekszik minden fantasztikus elemét megmagyarázni. A fantasy ugyanis – csak látszólag paradox módon – kezdettől fogva erős szálakkal kötődik a realista prózához és rengeteg technikát, eljárásmódot örökölt onnan. Ennek egyik oka az lehet, hogy olvasóként nehéz egy olyan (szöveg)világot komolyan venni, amelynek legalább részben nincsenek valóságos alapjai. Ezeket az írók általában a realizmus sajátos komolyságával tálalják. Amikor azonban óriási szövegalkotó erőket fordít az alkotó arra, hogy a világ minden különösségét feltárja, megmagyarázza és ezzel domesztikálja, az számomra éppen annyira unalmas, mint Hajdú Péter bármelyik műsora.

Mark Lawrence könyvei nem ebbe a kategóriába tartoznak. A Széthullott Birodalom trilógiával (Tövisek hercege, Tövisek királya, Tövisek császára) bizonyította, hogy nem csupán a világépítésben és a jó ritmusú információadagolásban tehetséges, de a karakterek megformálásában és a fordulatos történetek felépítésében is. Ugyanakkor a trilógia megmarad régivágású fantasynek – a szó előző bekezdésben tárgyalt, legpozitívabb értelmében. Nem kapunk aprólékos magyarázatot arra vonatkozóan, hogy miért működik úgy a világ, ahogy. Helyette kapunk egy helyet, tele titkokkal, rejtélyekkel, melyek egy részére választ kapunk – ha figyelmesen olvasunk –, de lesz olyan, ami mindig rejtély marad.

Jorg történetének lezárulta után a Vörös Királynő háborúja című trilógiába kezdett a szerző, melynek első kötete Bolondok hercege címmel jelent meg. Mindkét trilógia a Széthullott Birodalomban játszódik. E hely azonos a mi világunk jövőjével. Egy óriási kataklizma változtatta meg a birodalmat, mely a regénybeli történet idején nagyjából a reneszánsz kor kulturális és technikai állapotait tükrözi. A kataklizma (Ezernyi Napvillanás Napja – jó eséllyel valamifajta nukleáris csapás) megbolygatta a valóság szövetét is, így megjelent a világban a mágia. A második trilógia cselekménye és a történet tétje egészen más mint az első három regényé és bár vannak olyan karakterek, melyek a második trilógia köteteiben újra felbukkannak, a regények főszereplői szintén nagyon különböző alakok.

In memoriam 2016 (Próza Nostra szerkesztőségi lista)

Szerző AdamG On the

Ted Chiang: Életed története és más novellákKöszöntjük kedves olvasóinkat a hagyományos év végi könyves futamunkon. Igen, eltelt egy újabb év, tele izgalmasabbnál izgalmasabb pillanatokkal, mégis valahogy kevésbé derülten tekint vissza az ember 2016-ra. Sajnálatos módon az elmúlt egy évben rengeteg veszteség érte a művészeti életet, s ezek nélkül nem teljes az év. A rockpápa Lemmy ezúttal is előre ment, majd David Bowie költözött vissza a világűrbe, s közben olyan gyerekkori filmes ikonokat is elvesztettünk, mint Bud Spencer, Alan Rickman vagy a Star Wars Leia hercegnőjét alakító Carrie Fisher. Miközben olyan kiváló írók távoztak, mint Umerto Eco, Harper Lee, Kertész Imre, Esterházy Péter, Kőrösi Zoltán. És még hosszan sorolhatnánk a szomorú listát. Legyen nekik könnyű a föld! Reménykedünk, hogy 2017 már kevésbé borús felhőket hoz.

Pedig ha a Próza Nostra felől tekintünk vissza, akkor igen sikeres év van mögöttünk, számos emlékezetes pillanattal. A legfontosabb, hogy 6 éves lett az oldal, ami még mindig hihetetlennek tűnik. Ez elsősorban az olvasók és a szerzők elköteleződésének, támogatásának köszönhető, szóval nagy köszönettel tartozunk ezért az évért is. Újra részt vehettünk a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál panelbeszélgetésén, majd nagy sikerrel bonyolítottuk le a csernobili atomkatasztrófa 30 éves évfordulójához kapcsolódó novellapályázatunkat (az eredményhirdetésről készült felvételt itt tudod megtenni). A pályázat legjobb szövegei később, az oldal születésnapjához kapcsolódóan meg is jelentek e-könyv formátumban (ha még nem olvastad, pótolhatod innen letöltve). Könyves fronton is nagyon sok izgalmas, valóban eseményszerű megjelenés történt, ezeknek egy részét már számos partnerünknél, blogokon vagy éppenséggel a Facebookon futó villámajánlóinkból is olvashattátok. Én itt most csak egy örömteli pillanatot említenék: oly sok szenvedés után végre megjelent China Miéville Bas-Lag trilógiájának zárókötete, s ezzel végre lezárulhat a kultikus regénysorozat hazai kiadásának már-már tragikomédiába forduló kálváriája (a szerző több könyvének kiadói eltékozlása persze továbbra sem ért véget, de kíváncsian várjuk, hol bukkanak fel további könyvei). Ja, és megjelent magyarul az egyik legizgalmasabb noir képregény, a Blacksad. Szerintem nem is lehet több kérdés... Na, de lássuk mi volt könyves fronton a kollégáknál.

Aki mert merni: Alíz kalandjai Médiaországban (Kérchy Anna – Alice in Transmedia Wonderland)

Szerző Makai Péter Kristóf On the

Kérchy Anna: Alice in Transmedia WonderlandNem is próbálok az objektivitás hideg tárgyilagosságának álcája mögé bújni. Ez a könyv személyesen érintett meg, ahogy kevés tudományos szöveg tud. Ennek egy része színtiszta nepotisztikus összeférhetetlenség: volt egyetemi tanárom és témavezetőm könyvéről írok. Másrészt viszont fiatalkorom, talán egész generációm meghatározó élménye volt Lewis Carroll alkotása, a viktoriánus kor legszebb, legzavarbaejtőbb meséje, az Alíz Csodaországban és az Alíz Tükörországban, illetve a Disney-féle, 1951-es rajzfilm-musical magyarországi bemutatója (ez 1992 karácsonyán történt). Igaz, én az Alízt végül nem “élő” adásban, hanem technikarajongó édesapám VHS-felvételein néztem rongyosra – aki aztán tényleg majd minden műsort archivált, így pl. a Gondos Bocsok Csodaországban c. klasszikust is –, de édesanyám megsárgult papírú, szép kiadású Alízának felolvasásával együtt hipnotikus hatása volt gyermekkori énemre a merész angol kislány szürreális utazása. Ezekhez az ösztönös élményekhez járultak még hozzá Raymond Smullyan logikafeladványai a Mi a címe ennek a könyvnek?-ből, amelyekben gyakorta bukkantak fel Alízék, az Oroszlán és az Egyszarvú, Subidú és Subidam meg a többiek, és kész is volt a mély érzelmeket kiváltó, gyermeki kíváncsiságot fenntartó emléklenyomat.

Túlzás lenne azt mondani, hogy az örök feledés homályából bukkantak fel Csodaország lényei, amikor végül 2007-2008 környékén a szemináriumon újra fejest ugrottunk a Nyuszi üregébe, de annyi szent, hogy közép- és nagykamaszkorom évei alatt Alíz nem volt menő. Nyilván azért is, mert lány volt, meg azért is, mert “tök irreleváns” volt, amikor a Mátrix egy sokkal menőbb, apdételtebb változatát kínálta a csodáknak, aztán meg 2001-től jöttek a Gyűrűk Ura-filmek, amik jóval “modernebbek” voltak, mint egy viktoriánus mese. Akármi legyen is a valódi oka, fura volt akkor újból megmerítkezni a minden józan logikát nélkülöző, tótágast álló világban, ahol semmi sem az, aminek látszik. Nyolc-kilenc évvel ezelőtt már lehetett érezni, ott a szemináriumi teremben, hogy ez a könyv el fog készülni, mert szerzője szuperlatívuszokban, egyik motívumról a másikra szálldosva beszélt “az” Alízról (tapintani lehetett a játékossággal vegyes áhítatát és a csillapíthatatlan kíváncsiságát). Csakhamar alsóévesként bonyolult, kis híján felfoghatatlan irodalom- és kultúraelméleti fejtegetések illusztrációjává vált a forrásszöveg és temérdek feldolgozása, amelyek egytől-egyig visszaköszönnek a könyv lapjain. Anna akkor elkalandozó, labirintusszerű gondolatfoszlányokban kóstolgatta a szöveget; semmilyen asszociáció nem volt túl elrugaszkodott ahhoz, hogy elméleti tőkét ne kovácsoljon belőle. Most viszont, hogy összeszedetten az olvasók elé tárta gondolatait, jóval könnyebben tudom követni a figyelmet próbára tevő szöveget, mert már kitaposott ösvényen járok, felidézve és rendszerbe szedve sok kaotikus emléket.

Ki született helyretolni az időt? (N. K. Jemisin – Az ötödik évszak)

Szerző Fekete I. Alfonz On the

N. K. Jemisin: Az ötödik évszakAz elmúlt évben az Agave Könyvek jóvoltából volt szerencsém több olyan kötetet is olvasni, amelyeket a külföldi kritikusok a fantasy következő lépcsőfokának neveztek. Hosszan lehetne értekezni arról, hogy leírható-e a fantasy haladása fejlődésként vagy sem, meglátásom szerint ezek a könyvek úgy tudják összeszedni a műfaj jellegzetességeit – gondolok itt a világépítésre, az idegen fajokra, legyenek azok emberszerűek vagy sem, és magára a narratívatípusokra –, hogy ezalatt intelligens módon behozzák az újat a korábbiak helyére vagy mellé, amitől valóban kiugróvá válnak. Ilyen elképzelésekkel élt A varázslók-trilógia, de Az ötödik évszak N. K. Jemisintől is ebbe a kategóriába esik.

A Jemisin írta fiktív világ onnan indul, ahol a legtöbb narratíva véget ér, az Apokalipszistől. Ezt a tényt azzal bővíti ki az írónő, hogy ez az esemény nem egyszeri, hanem többszöri – amikor kizökken az idő, megtörténik a pusztítás, vagyis egy negyedik évszak után jön egy ötödik is. A látszólag lehetetlen pozíciót Jemisin arra használja fel, hogy posztapokaliptikus világát egyfelől felépítse, másrészt ezalatt meg is magyarázza azokat a tudnivalókat, amelyek segítségével gyakorlatilag egésszé teszi ezt a világot. Ezen kettősség játéka adja az egyik különlegességét Az ötödik évszaknak és itt a varázslat – itt orogénia – működésében szinte megkülönböztethetetlen a science fiction mechanizmusától.

A könyv kezdetén egy mindentudó narrátor közli az olvasóval, hogy milyen formában érkezett az utolsó ítélet a kontinensre, Rezdületlenre. Bemutatja a negyvenkét éves női főszereplőt, Essunt, aki férjét keresi, mert elrabolta a lányukat, Nassunt és megölte fiúkat. A világ bemutatásában azonban a másik főbb szereplőnek, Damayának és Szienitnek van nagyobb jelentősége.

Azzal, hogy a kötet átvette az SF azon metódusát, hogy mindent racionalizálva kell elsajátítani, semmi sem maradhat magyarázat nélkül ezen, egy megismerési fékkel gátolja a narratívát. Egyrészt Essunon keresztül kapunk egy olyan szemszöget, amely már nem talál értéket az életben, ezért tapasztalatainak köszönhetően, az újdonságok bemutatása és azok megismerése nála háttérbe szorul. A nő céltudatos megindultsággal tudósít a körülötte folyó eseményekről, mégis az ő elbeszélői pozíciója az egyes szám második személy miatt órási mankó a szöveg átélésében és megértésében.

Fantasy klasszikusok III. – John Caldwell: A Káosz Szava

Szerző Pálsanyi On the

John Caldwell: A Káosz SzavaA Zrínyi Nyomda “Griff könyvek” című sorozatában jelent meg 1990-ben egy kötet, amely sok mindennek megadta az alaphangját a magyar fantasy szcénában. A regény Nemes István, azaz (a számos írói név közül ezúttal) John Caldwell A Káosz Szava című könyve, amellyel egy, a további évtizedekre nézve nagyon markáns stílust és irányvonalat jelölt ki. Ugyanebben az évben látott napvilágot egy másik alapmű, ugyanazon kiadónál és ugyanabban a sorozatban, az azóta sokak számára szintén jóleső nosztalgiát előhívó A Halál havában, bizonyos Wayne Chapman (Gáspár András) tollából.

Hogy mi mindennek ágyazott meg A Káosz Szava, azt talán a szerepjáték, az RPG felől érkező egykori és/vagy jelenlegi fantasy-rajongóknak kell a legkevésbé elmondani. Persze ez a szubkultúra sem volt sohasem egységes, hiszen aki szerette és játszotta a Chapman által is bebikázott M. A. G. U. S.-t, az egyik ízig-vérig magyar szerepjátékot, valamint Ynev világát, az nem feltétlenül lett rajongója a később indult és igen nagy mértékben Caldwell regényei nyomán kirajzolódó Káosz Szerepjátéknak, illetve Worluk világának (nem beszélve persze az örök klasszikus D&D-ről). Bár hogy legalábbis ne tudott volna egyik híve a másik létezéséről, az nem nagyon elképzelhető (anélkül, hogy itt és most karakteralkotásbeli, szabályrendszerbeli és egyéb metodológiai kérdésekbe belemennék).

Nos, ha létezik klasszikus, a szerepjátékos hagyományokat maximálisan integráló fantasy, akkor Caldwell regénye mindenképpen az. S hogy mik ezek a tradíciók? Egy kellően „tápos” karakter, egy többnyire esetlegesen összeverődő és általában a várható zsákmány motiválta kalandozócsapat, különféle könnyen hulló ellenfelek, nehezebben hidegre tehető főgonoszok, fogadók és sunyi, pénzért infót és minden mást azonnal szervírozó fogadósok, számtalan faj, mágia, varázstárgyak, valamint kusza politikai viszonyok a számos hercegség, birodalom és a közigazgatás nélküli, elvadult területek között. Persze mindez nem véletlen: tudható, hogy a történet főhőse, Skandar Graun, Yvorlnak, a káosz istenének félork harcos-papja Nemes kedves játékos karaktere volt annak idején, majd innen avanzsált regényhőssé.

Oldalak