Fantasy

Jelenlegi hely

A fantasy kategória.

Az élet igazi Narrenturm (Andrzej Sapkowski: Narrenturm – Bolondok tornya)

Szerző b.aletta On the

Andrzej Sapkowski elsősorban a Vaják-sorozatáról ismert a hazai közönség számára, 2020-ban viszont egy új szériával, a Huszita-trilógia első részével mutatkozott be a Gabo kiadó jóvoltából. A Narrenturm – Bolondok tornya egy eredetileg 2002-ben megjelent történelmi fantasysorozat első része, ami 1425-be kalauzolja az olvasót. 

Előrebocsátom, hogy történelmi regényként számomra talán kevésbé érdekes a kötet. Ennek egyik fő oka, hogy nem ismerem olyan átfogóan a korabeli eseményeket és személyeket, ahogyan Sapkowksi sorjázza azokat – és mégsem csünghetek a keresőn néhány oldalanként egy közel 600 oldalas regény esetében –, ezért a fiktív és történelmi személyek közti határ elmosódott az olvasás során. Másrészt, a huszita háború inkább háttérként és nem központi cselekményként jelenik meg, sokszor mintha csak a vallási eszmefuttatások alibijeként szolgálna. A Narrenturmot mindezek miatt inkább a történet során a háttérben lappangó fantasy kódjai mentén olvastam, amelyek ritkán, de akkor jelentőségteljesen jutnak felszínre.

A regény egyik legizgalmas része a fejezetek felütése. A jól ismert számozott címek mellett egy rövid összefoglaló is megelőzi a történéseket, amivel elég ritkán találkozhatunk a kortárs fantasztikus irodalomban. Mivel Sapkowskit a Vaják-könyvek során az irodalmi hagyományra reflektáló szerzőként ismertem meg, így talán nem meglepő, hogy ez a szerkesztés is játék, ami az újkori irodalmat idézi meg, ahol egy-egy fejezet címéhez gyakran rövid kivonat is tartozik, ezzel előrevetítve a történéseket. Sapkowskinál ezek az összefoglalók inkább kiegészítik, olykor kommentálják a fejezetet, de a cselekményre csak halványan utalnak.

A regény története lassan hömpölyög – valójában nem sokkal több a sztori, mint amit a fülszöveg is elárul –, a fejezetek szinte mindig ugyanazt a sémát kínálják: a Prágában orvoslást és mágiát tanult főszereplő, Reynevan bajba kerül az aktuális társaival, aztán egy ismerős segítségével kimászik a csávából, majd miután gyors búcsút int az újonnan szerzett vagy korábbi ismerősnek, ismét találkoznak. Ez ugyancsak felidézi az olyan pikareszk műveket, mint például a Candide, a Don Quijote vagy a Gulliver utazásai, amelyeknek ugyancsak az utazás és kalandok sora határozza meg a cselekményét. A fejezetek hasonlósága mellett a történet egy másik ismétlődő eleme, hogy Reynevan fut egy nő után, aki vagy az aktuális szerelme, vagy csak távolról emlékezteti a szeretett nőre a fiút. A szerző ezt az egysíkúságot az elmésnek, pikírtnek szánt dialógusokkal és vallási, morális vagy egyéb eszmefuttatásokkal próbálja ellensúlyozni – ami egyébként a Vajákra is jellemző –, viszont itt hiányzik a természetesség, így gyakran kínossá válnak ezek a szöveghelyek.

Cigányútra csattantyúmagot (Kele Fodor Ákos: A szív vége)

Szerző Veszprémi Szilv... On the

A gyógyulás soha nem az embereken, hanem rajtuk túli erőkön múlott.” Lakatos Menyhértnek 1975-ben ez az egy mondat elég volt arra, hogy a magyarországi cigányság nagy szociografikus regényében, a Füstös képekben leírja a cigány hiedelemvilág működését. Ebben a babonarendszerben az ártó szellemek és természeti démonok az emberekkel közös valóságon és téren osztoznak, így a betegségekre a démonok kiűzéséről szóló mesék jelentették a gyógyírt. Eszerint minden gyógyítás mitikus magyarázatot kell kap, azt a régiek tapasztalatai, a meséken keresztül hagyományozódó kollektív tudat teszi lehetővé. Kele Fodor Ákos 2019-ben a Tea Kiadó gondozásában megjelent A szív vége című felnőtt mesekönyve egy ilyen, a cigány mondavilágon alapuló teret mutat be, amiben a démonok és emberek együtt élnek és kölcsönösen hatással vannak egymás életére.

A könyvnek kézbevételétől kezdve a legfontosabb gesztusa ez a világépítés. Ha a könyvtárgyról eltávolítjuk a védőborítót, egy fekete kötetet kapunk fekete lapélfestéssel, ami pontosan kijelöli a valóság és a mesevilág zárt határát. Ezt tovább erősíti a Cigány újmesék alcím újmese tagja is: az olvasó felejtsen el mindent, amit eddig a mesékről tudni vélt. A szerző szimulációt hoz létre és működtet a könyvben: cigány néprajzi adatokból, motívumokból konstruál egy, a cigány hiedelemrendszerhez hasonló világot, és ennek a konstruált, nem autentikus, de az autenticitás látszatát keltő világnak teremt működési rendet és szabályrendszert.

A mesék között feltűnő illusztrációk, Bán Sarolta munkái, erős vizuális építői a szimulációnak. A néprajzi felvételek alapján, fotómanipulációs eljárással készített szürreális alkotások nem csupán kísérik a szöveget, hanem karakteresen meghatározzák a kötet épített világának hangulatát. A képek szereplői egy archaikus, mitikus hegyes, fás térben állnak, az illusztrációk így a szimuláció valósággal való játékát, a cigány hiedelemvilág démonokkal közös dimenzióját és mitikus időkezelését egyaránt megidézik.

Az illusztrációk felépülésükben is kísérik a szöveget. Az első oldalakat lapozva száraz, agyag pusztaságot látunk, a későbbi képek mitikus és horrorszerű állat- és növényvilága, vagy a Kárpát-medence erdős hegyei ekkor még a szövegben sem képződtek meg. Az első mesében a teremtés mitikus idejében járunk: az Ég és a Föld gyermekeinek viszálya zajlik, melynek hatására az ég és a föld végleg elválik egymástól, és a földön a dombok és a hegyek azért jönnek létre, hogy az égbe száműzött Nap-király, Hold-király és Szél-király meglátogathassa anyjukat, a Földet. A mesék terét a három király hegyei szervezik, a meséket gyűjtő három fejezet ezeknek a hegyeknek a nevét viseli, és az azokon élő lények meghatározzák a fejezetekben szereplő mesék fontos problémáit is. Az első mesék között a Szél-hegyeken és a Hold-hegyeken élő varázslények, kesályi erdei tündérek és locholicso démonemberek kapcsolatából született betegségek, rontások szerepelnek, így egy sötét, misztikus világ jelenik meg az illusztrációkban. Az utolsó fejezet a Nap-hegyeken élő sorstündérek, urmék és a cigány emberek sorsát beszéli eli, itt az illusztrációk világosabbak és emberközelibbek, reálisabbak. A Szerencséshegyeken élő urmék rendelkeznek a kötet mesevilágával, ők osztanak ki jó- és balsorsokat, illetve ők mérik ki az emberek vörös szalagját, aminek segítségével befolyásolni tudják a halandók élethosszát és az életminőségét, így a könyv végén az illusztrációk világosabbak és evilágibbak.

BFF-ek mindhalálig? (Vera Brosgol: Ánya kísértete)

Szerző Bálint Zsófi On the

Ki ne álmodozott volna gyerekként vagy tiniként egy titkos, mindenki számára láthatatlan barátról? Egy apró, láthatatlan lényről, aki bejut mindenhova, lelesi a dolgozat megoldásait, súgóként kiment a kínos szituációkból, vagy akár házi stylistként is funkcionál. Ezt a fantáziát valósítja meg Vera Brosgol Ánya kísértete című képregénye Ánya, az átlagos kamasz és Emily, a pár száz éve halott szellemkislány történetével. Ám ami kezdetben izgalmas kalandnak tűnik számukra, az hamar rémálommá válik.

A történet középpontjában Ánya, egy Amerikába vándorolt orosz  kislány kalandjai állnak: egy balesetnek köszönhetően kútba zuhan, ahol találkozik a vele egyidős, több száz éve meggyilkolt Emily szellemével. A kísértet Ányával tart a fenti világba, hogy titkos barátnőként segítsen megküzdeni a mindennapok nehézségeivel, ő pedig cserébe segítsen neki kideríteni meggyilkolásának körülményeit.

Az Ánya kísértete 2020-ban jelent meg magyarul a Ciceró Kiadó fiataloknak szánt képregénysorozatában, így mondanivalója is egyértelműen nekik szól. Noha kezdetben felvetődik egy bűnügy felderítésének izgalmas lehetősége, ez a szál gyorsan elveszik, mert bár fény derül a múlt eseményeire, a nyomozás narratív eleme csak pár oldal erejéig jelenik meg. A történet végig Ánya és Emily kapcsolatára, problémáira és a kamaszok mindennapi életére fókuszál: a testalkattal kapcsolatos elégedetlenségre, a népszerűtlenségre, megalázó pillanatok átélésére tesi órán, és elérhetetlen álompasi utáni epekedésre. Titkos énjeként, egyszerre alteregójaként és ellentéteként értelmezhető Emily, aki bár pár száz évvel korábban élt, mégis ugyanazokat az álmokat, vágyakat dédelgeti, mint Ánya. Kapcsolatuk, nézeteltéréseik szórakoztatóak és humorosak, mindennapi küzdelmeik az olvasó számára is ismerős helyzetekben jelennek meg. 

Bár a két lány gondolkodása hasonló, mégis az érem két oldalaként jelennek meg. A történet kezdetén Ánya undok, nemtörődöm, társaitól elhúzódó, míg Emily aranyszívű, kapcsolatokra vágyó szellemként. Ahogy azonban lassan fény derül a múlt eseményeire és Emily jellemére, a két végpont fokozatosan felcserélődik. Emily Ánya álmait kifacsart, végletekig túlzó módon igyekszik megvalósítani, ami kiábrándítja mind barátnőjét, mind a befogadót. A történet zárálatával levonható az a felnőtt olvasó számára kissé didaktikus tanulság, hogy az igazán fontos dolgokat nem a külsőségek jelentik. A mű a mellékszereplők terén is a szokásos sztereotípiákat vonultatja fel: a kedves stréber srác, akit társai kínoznak; az álompasi, akiről kiderül, hogy aljas; és az irigyelt menő lány, akinek csillogó világa csak látszat. Ugyanakkor elnagyoltságuknak köszönhetően a fiatal olvasók könnyedén kapcsolódhatnak a képregényhez, megfeleltetve egy-egy szereplőt a saját mindennapjaiknak.

Bevarrt olvasó (Marjorie Liu – Sana Takeda: Monstress: Fenevad 4. – A kiválasztott)

Szerző b.aletta On the

Mielőtt kinyitom a Monstresst, sosem tudom, hogy pontosan mivel kezdődik az újabb kötet – erőszakkal, múltidézéssel vagy valami aranyossal –, de az biztos, hogy nagyon esztétikus és átgondolt lesz. A negyedik, A kiválasztott című gyűjtemény a 19. fejezettel kezdődik, amelynek bal oldalon látható címlapján a páncél, fémszerkezet, fegyver kerül a fókuszba a szereplők ruházata és tárgyai révén, míg a jobb oldali első, egész oldalas panel a csecsemő Kippát, a kisrókát ábrázolja. Az erőszak jelképei és a gyermek ártatlansága erős ellentétet képez az oldalpáron, ami megalapozza az egész kötet hangulatát, hiszen a harc és szülő-gyermek viszony a kötet fő tematikája. Sana Takeda és Marjorie Liu duója nemcsak az első oldalakat tervezi meg részletesen a hatás érdekében, hanem az egész kötetet áthatja az aprólékos kidolgozás.

A negyedik kötet ismét új történetszálakat és titkokat hoz, ami kissé sematizálttá teszi a kötetet, hasonlóan épül fel, mint a korábbiak. Az első fejezetben Kippa kap nagy jelentőséget. Eddig a cuki útitárs volt, aki gyermekből felnőtté kezdett válni, viszont a nyitó oldalak új megvilágításba helyezik a kisróka szerepét a történetben, érezhetően fontosabb figura. A történetbe aktívan belép Maika apja is, akivel meglehetősen problémás a főszereplő kapcsolata. A narratív ismétlődés ellenére mégis izgalmas a kötet, ami megint csak a vizualitásból fakad. Sana Takeda aprólékosan megtervezett paneljei rengeteg apró pluszinformációt kódolnak. Az egyik legszembetűnőbb, amikor Kippa egy régi barlangba kerül. A falat rajzok borítják, amelyek olyanok, mintha egy próféciát ábrázolnának: a Monstress főbb szereplői jól dekódolhatóak ezeken a képeken. A másik eset egy hálószoba-jelenetet mutat be, ahol első ránézésre a hasonlóság miatt Maika és nagynénje könnyen összetéveszthetővé válik. Az apróbb testi jegyek – konkrétan az eltérő sebek – segítenek elkülöníteni, hogy melyik panelen ki látható. Itt a szöveg helyett a vizualitás veszi át a mesélés szerepét és a szereplők érzéseinek megismerését.

A vizualitás másik érdekes aspektusa, hogy nem enged a világ minden pontjához hozzáférést a befogadó számára. Akadnak olyan panelek, amelyeken az olvasó számára ismeretlen, fiktív írás jelenik meg, csak sejtései lehetnek, hogy mit jelentenek. A fejezetek végén található Tam Tam professzor-féle informatív blokkok – amelyek ebben a kötetben már nincsenek minden fejezetben – éppen ellenkező funkcióval bírnak. Szinte bevarrják az olvasót azzal, hogy az idős macskaprofesszor a cicáinak beszél, akik háttal vannak az olvasónak, így a befogadó szinte eggyé válik az előadás hallgatóságával. A tudást gyűjtő kiscicák más szempontból is az olvasó pozícióját képviselik. A Tam Tam professzorhoz kötődő oldalak gyakran valamilyen vizuális tartalmat ábrázoltak már a korábbi könyvekben is (például plakátot, térképet, rajzot, könyvet), amit nemcsak az olvasó, de a képregény figurái is néztek és értelmeztek, akárcsak a befogadó. Ebben a kötetben a Sámáncsászárnő hagyományos ábrázolástól való eltérésének dekódolása történik meg az előadás keretében, egy másikban pedig egy szörnyekről szóló könyv oldalaiba nyerhetünk betekintést. Az utóbbi szövegének szervezőereje a mi és a másik retorikára épül, ahol a macskák jelentik a másságot. Olvasóként azért is érdekes ez a rész, mert a macskák olvassák az emberek által írt szöveget, vagyis a másiknak tartott csoport önmagáról olvas egy eltérő szűrőn keresztül. Másrészt azért is érdemel figyelmet, mert bár más viszony jelenik meg a cicákhoz, mint a kultúránkban, mégis felismerhetünk mémesedett megközelítéseket: „A Macska veszedelmes csábító, óvakodjunk nagy szemüktől, amellyel állítólag hipnotizálni képesek egyes legyengült Embereket.”

„Az Idő beleszeretett a Sorsba.” (Erin Morgenstern: Csillagtalan Tenger)

Szerző Bálint Zsófi On the

Az Éjszakai cirkuszhoz hasonlóan  nehéz megragadni, hogy pontosan miről szól Erin Morgenstern második regénye, a Csillagtalan tenger. Talán a történetekről: egyről vagy többről, összefonódó és széttartó, összekuszálódó, olykor kibogozhatatlan vagy elenyésző történetekről. Az Agave 2020-as kiadásának ajánlója találóan fogalmaz, hiszen a Csillagtalan Tenger valóban „egy könyvrajongókhoz írt szerelmes levél”, megtalálható benne minden, amiért szeretünk olvasni: fantázia, érzelmek, kaland, elmélkedés a történetmondás fontosságáról és szerepéről. Mint a regényben is szerepel: „Ez a hely egy szentély a történetmesélők, történetőrzők és a történetek szerelmesei számára.” (11)

A kötet cselekménye Zachary Ezra Rawlins kalandjait követi, aki az egyetem könyvtárában a múltja egy részletét megörökítő könyvre bukkan. A könyv rejtélyének és szimbólumainak nyomába ered, hogy felkutassa a mesékben szereplő Csillagtalan Tengert és a titokzatos Kikötőt, ahol minden könyvekből és elmesélésre váró történetekből áll. Kutatása során lassan ráébred, hogy feladata sokkal több, mint saját szerepének felgöngyölítése, mivel sorsa összefonódik mind a hely jövőjével, mind az egymástól tragikusan elválasztott Idő és Sors szerelmi mítoszával.

Noha a regény középpontjában Zachary kalandjai állnak, az elbeszélések közé rengeteg rövid mese ékelődik, történetek a történetben, amelyek mind a Csillagtalan Tenger rejtélyes világához kötődnek. Mitológia, eredetmítosz, a hely múltja és jelene: mesék kalózokról, történetszobrászokról, tragikus szerelmekről. Morgenstern ismét világirodalmi hagyományokra támaszkodik. Merít például C. S. Lewis, Neil Gaiman, Lewis Caroll munkásságából, illetve felhasznál számos népmesei (aranyerdő) és mitológiai motívumot is (megszemélyesített Hold, Sors és Idő). A szöveg legszebb részei az eredettörténetek és a gyakran töredékes, mozaikszerű meserészletek. Az írónő leírásai, hasonlóan Az Éjszakai Cirkuszhoz, gazdag, részletes képekben bontakoznak ki. Az olvasó szeme előtt festményszerűen jelennek meg a Kikötő arany színű termei a plafonig érő könyvespolcokkal, macskákkal és labirintusszerű folyosókkal.

Ugyanakkor az élvezetes fantáziavilág túlzottan aprólékos leírása és a beékelődő történetek töredezetté, nehezen követhetővé teszik a kötet feltételezett fókuszában álló Zachary-szálat. A regény számos szimbólumának megfejtését a szerző az olvasó fantáziájára bízza. A melléktörténetek, bár gazdagítják a Csillagtalan Tenger világát, de sok esetben lezáratlanok, vagy csak több száz oldallal később kapunk rájuk magyarázatot. Nem segít ezen a mozaikszerű, töredezett szerkesztés sem, ahogy egyik szálról a másikra ugrálunk, illetve a rengeteg metafora, aminek köszönhetően az olvasó jegyzetelni kénytelen vagy egyszerűen feladja, hogy mindent megértsen.

Elmosódó határok (Tamsyn Muir: Gideon, a Kilencedik)

Szerző b.aletta On the

Vannak könyvek, amelyek a megjelenés előtt rengeteg műfaji, tematikus címkét kapnak. Ezek vagy segítenek abban, hogy az olvasók könnyebben felfedezzék a terméket a piacon, vagy félrevezetik a közönséget. Az utóbbi kétélű fegyver: okozhat csalódást és meglepetést. Tamsyn Muir első, eredetileg 2019-ben megjelent regénye, a Gideon, a Kilencedik talán kevésbé találkozik azokkal a címkékkel, amelyek pozícionáljak a piacon. LMBTQ? Részben, bár a téma kedvelőinek csalódást fog okozni. Sci-fi? A történet környezete, díszlete igen, viszont a cselekményt tekintve nem. Ami valóban érvényesül a címkék közül, az a fantasy és a nekromanták. Muir regénye olyan, akár a főhőse. Ahogyan a koponyasmink alatt és az eljátszott rítusok marketingje ellenére Gideon közel sem egy rideg vagy szektás személyiség, úgy a regény sem igazán tekinthető sci-finek vagy LMBTQ-nak.

A regényben kilenc Ház van, Gideon pedig annak a Kilencediknek a tagja, amely sokkal elzártabb, konzervatívabb és hagyománytisztelőbb a vallásából adódóan. A Házak különböző erősségekkel, eltérő nekromantaképességekkel rendelkeznek – a Kilencedik nekromantája, Harrowhark Nonagesimus apró csontokból tud csontvázakat növeszteni. A sztori a Kilencedik Ház bolygóján indul, megismerjük a két főszereplőt és a versengő, viszálykodó kapcsolatukat. A regény fokozatosan vezet be a Ház hierarchiájának és a nekromanta pozíció megismerésébe. Ez a bonyodalom kibontakozásával válik hasznossá, hiszen hirtelen nem egy, hanem hét további, hasonló felépítésű Házzal találkozhat az olvasó. Mindből két-két szereplőt ismerhetünk meg: egy nekromantát és a lovagját. A Kilencediknél ez Harrow és Gideon, Az Első, de esetükben a két szereplő dominanciája nem érvényesül, hiszen ez a Császár Háza, ami a többi fölött áll. 

A cselekmény lényegében a körül forog, hogy a Házak egy új, a Császár elitjeit jelképező Lyctor pozíciót szeretnének elnyerni, amelyért bizony meg kell dolgozniuk. A versengés során néhányan az életüket vesztik, ami elindít egy krimire emlékeztető szálat. Bár a nyomozásnak is van szerepe a történetben, de inkább a versenyszellem hajtja a szereplőket, nem pedig az elkövető megtalálása. A műfaj kódjainak beemelése is mutatja, hogy Muir játszik a különböző zsánerekkel és trendi témákkal. Viszont ahelyett, hogy kategóriákba sorolnánk, miszerint ez a kötet krimi, sci-fi, LMBTQ vagy fantasy tizen-, huszonéves szereplőkkel – ami a YA- vagy NA-hagyományt felidézheti – inkább hibrid, szinkretikus műként érdemes tekinteni rá, ahol különböző műfajok motívumai érvényesülnek.

Spekulatív fikció: kánonok között – II. rész (Prae 2020/4)

Szerző b.aletta On the

Folytatjuk a Prae 2020/4-es, spekulatív fikciót tematizáló lapszámának szemléjét. Az első rész itt olvasható.

A szám negyedik blokkja elméleti szövegeket tartalmaz. Szép Eszter A fantasy újragondolása és a sebezhetőség etikája Ursula K. Le Guin Szigetvilág-ciklusában című tanulmányában főként az Atuan sírjára és a Tehanura fókuszál. A szerző Ged és Tenar alakjával kapcsolatban vizsgálja a sebezhetőség kérdését, amit egyrészt a fantasy alapfogalmainak újragondolása, másrészt a feminizmus felől közelít meg. A konklúzió szerint „A regényben is ábrázolt etikai találkozás egymás sebezhetőségének kölcsönös el- és felismerésével kezdődik.” (90)

Takács Gábor a Dűne ökológiai olvasatát kínálja A Dűne az ökokrízis korában című szövegében. Takács egyik kiindulópontja, hogy időről-időre átértelmeződik egy-egy mű az adott kor szellemi irányzatai alapján. Ez a Dűne esetében az ökokrízis kérdésének hangsúlyossá válását jelenti, amely Herbert intenciói szerint egyébként is fontos része a regénynek. Ezt jelzi az is, hogy „Herbert a címmel a Dűne/Arrakis világát helyezte a középpontba.” (94)

Novák Zsófia a Black Mirror egyik epizódját értelmezi a felügyelet és megfigyelési kapitalizmus kérdése felől. A Rekviem egy fényes jövőért (Felügyelet, megfigyelés és menedék a Fifteen Million Meritsben) azt a részt interpretálja, amelyben az emberek egyedüli kitörési lehetősége a mindennapos energiageneráló biciklizésből, ha egy tehetségkutató műsorban új lehetőséget kapnak. Novák a nő mint vágytárgy; az igazi és a művi; a szűz és szexualizált, abjekt nő kérdése felől fejti fel, hogy a megfigyelési kapitalizmus – amelynek a szubjektum egyszerre terméke és elállítója – miként működteti az epizód világát, hogyan tartja fent a megfigyelés a társadalom feletti kontrollt.

A következő nagyobb egységben ismét novellák és versek olvashatók. Tatár Sándor, Baka L. Patrik is lírát közölt a számban, ahogyan Lukács Bence is, aki egy roswelli ufófesztiválról ír. Nyerges Gábor Ádám Álmodik a magyar című prózája számomra az egyik legemlékezetesebb szöveg volt – olyan sírva vigadós. A novella egy jövőbe helyezett szatíra a mai magyar politikai közéletről és kommunikációról, a cselekmény helyett pedig a közbeszéd egyes rétegeinek bevett frázisaira épül a szöveg. Az olvasó az Intergalaktikus Magyar Állam űrkérdéseibe nyerhet betekintést: van itt „Csaba Királyfi 2-es magyar űrcirkáló”, új Trianon, elnyomó brüsszeli kvóta, Julianus Barát Program, Új Levédia és persze „építik az univerzum (!) legnagyobb stadionját.” (117)

Spekulatív fikció: kánonok között – I. rész (Prae 2020/4)

Szerző b.aletta On the

Mondhatnánk, hogy ne a borító alapján ítéljünk meg egy könyvet vagy folyóiratot, mégis az első tapasztalatot jelenti a kiadvánnyal. A Prae lapszámai esetében ez a találkozás – eddig Bihari Eszternek, most Szalay Miklósnak köszönhetően – mindig örömteli: a 2020/4-es, spekulatív fikcióról szóló tematikus szám már az attraktív borítójával is illeszkedik a beltartalomhoz. Nemcsak a borító, a tanulmányok és az esszék kötődnek a fantasztikus irodalomhoz, hanem a publikált prózák és versek is. Ebből a szempontból egy színes válogatásról van szó, hiszen a spekulatív fikció olvasói számára jól ismert nevek mellett több szépíró is megjelenik, így az általában különböző kánonokba sorolt szerzők közötti határvonal elmosódik.

A szám hat nagyobb egységből áll, az elsőben versek és novellák kapnak helyet. Kerber Balázs versének, a Kardnyelvnek a motívumai a középkori kultúrából merítő fantasy hagyományához kapcsolódnak, míg Németh Zoltán a Cala Spinoza című versében egy különös szexualitást mutat be. 

Mécs Anna novellája, A kislányunk arca a rövid terjedelme ellenére is kompakt, egész, és több kritikát is megfogalmaz a társadalommal szemben. A történet szerint a média elől el akarja rejteni egy sztárpár a leendő gyermekét, amihez olyan új utat keresnek, amivel meg tudják óvni: arc nélkül születik a bébi. Mindez persze új utat jelent a testkép és az ideológiák esetében is, amit Mécs jól érzékeltet az eszmék popularizálódása által: az arc helyett hogyan válik egy másik testrész a body shaming célkeresztjévé, hogyan lesz a feminizmus kedvence az arc nélküli gyermek.

Bevallom, Brandon Hackett-től több novellát olvastam, mint regényt, viszont a rövidprózáival jobban meggyőzött. A Sosem hal már meg egy klasszikus ötletre épít, a narratívájában sincs sok fordulat, viszont a szöveg feszes, jól adagolja az érzelmeket, jó ütemben ugrik az időben. A történet szerint lehetséges a mesterségesen meghosszabbított élet, és az ember a hosszú létezésen túl más eredményeket is elér: újabb és újabb bolygókra jut el. A korábban ismeretlen planéták nemcsak gazdaságilag jelentenek új terepet, hanem az ember halhatatlansága és folyamatos terjeszkedése révén a humán evolúció folytatása és divergenciája is láthatóvá válik.

A szörnyek bennünk lakoznak (Limpár Ildikó (szerk.): Rémesen népszerű)

Szerző Makai Péter Kristóf On the

A Limpár Ildikó szerkesztette Rémesen népszerű a kortárs magyar popkultúra-kutatás kiemelkedő műve, amelynek szerzői közérthetően, de tudományosan megalapozott értelmezési keretben fejtik fel, hogy a horrorban, a weird irodalomban, a képregényekben, valamint a tudományos-fantasztikus és fantasyregényekben, illetve -filmekben megjelenő szörnyalakok a puszta elrettentésen és édes borzongatáson túl milyen kulturális jelentéssel bírnak. De a kötet tizenkét tanulmányát nem tudom a kritikus hideg, elemző tekintetével olvasni – a tizenegy szerző között barátaim, témavezetőm, opponensem, kritikuskollégáim, mentoraim is helyt kapnak, ami egyszerre dobogtatja meg a szívemet, és hívja fel az olvasók figyelmét a magyar popkulturális kutatások áldatlan állapotára, mivel más, hasonló méretű és történelmi fejlődésű országhoz képest is igen csekély (még?, már?) Magyarországon azon tudósok száma, akik a médiapiac legnagyobb horderejű műfajait kutatják. Hiszem azonban, hogy a bölcsészettudományok szférájában kevésbé járatos olvasó is minden tanulmányban fog találni valami meghökkentőt és elgondolkodtatót, ami után már más szemmel fog nézni szeretett filmjeire, sorozataira, könyveire.

A kritikai kultúratudomány szörnyetegekkel foglalkozó kutatói között széles körű egyetértés van abban, hogy a fantasztikus szörnyszülöttek megalkotásával az írók és művészek mindig az adott kor társadalmi feszültségeit, félelmeit próbálják megtestesíteni, hiszen a popkultúra akkor igazán sikeres és marad emlékezetes, ha az emberi psziché bugyraiból feltörő rettegés mellett az adott társadalmat foglalkoztató történelmi és filozófiai kérdések, szorongásra okot adó események is beleszövődnek egy-egy szörny alakjába. A monster studies arra vállalkozik, hogy egyensúlyt teremtsen azon értelmezések között, melyek szerint a szörny erejét egy tudatalatti, mély evolúciós rétegekbe is lenyúló, ösztönszerű viszolygás adja, és azok között, amelyek rámutatnak, hogy a mű keletkezése hogyan reflektál azokra a létbizonytalanságokra, amelyekkel a szörny közönsége szembetalálja magát a mindennapi életben.

A hibriditás, a különféle, jól elhatárolt kategóriák egymásba olvadása talán az egyik legfenyegetőbb formája a szörnyűségnek. Az ember ugyanis szeret világos, tiszta fogalmi kategóriákban gondolkodni („ez ilyen, de kicsit sem olyan”), és minden, ami az elméjében bonyolítja, összemossa ezeket a tiszta kategóriákat, az az egész rendszer hitelességét, és így a szilárd(nak hitt, valójában folyamatosan változó) világképünket rombolja. A matematika nyelvén ezt kis egyszerűsítéssel nevezhetjük boole-i logikának, az antropológia és szociológia terminusával pedig bináris oppozíciónak, amelyben a különféle kategóriák egymástól való eltérésükben ellentétpárként rajzolódnak ki. E szerint a logika szerint mindenről egyértelműen megállapítható (akkor is, ha a valóság bonyolultabb), hogy melyik kategóriába tartozik. A szörny pedig hibrid, is-is volta révén a kategóriák dobozait önfeledt tombolással töri pozdorjává.

Köldökzsinór és Szentháromság (Marjorie Liu – Sana Takeda: Monstress: Fenevad 3. – Rejtek)

Szerző b.aletta On the

A Monstress-sorozat harmadik részéről, a Rejtekről ugyanaz jut először eszembe, mint az első kettőről: Marjorie Liu és Sana Takeda képregénye egy vizuális élmény. A pasztellszínek, az emberi és állati testrészek keveredése, az aprólékosan kidolgozott és a kultúrát tükröző belső terek és tárgyak az ismerősség érzetét keltik. A paneleken felerősödő steampunk elemek viszont azt sugallják, hogy Maikával együtt új helyszínre ér az olvasó.

Maika és útitársai Pontosba érkeznek, a város jelentősége pedig abban áll, hogy a korábbi háború során a védőpajzsa által menedéket tudott biztosítani a menekülteknek. Maikára hárul a feladat, hogy ismét mozgásba hozza a szerkezetet, viszont a felkészületlensége miatt elrontja, így a Sámáncsászárnő városban található laborjába kell mennie az új alkatrészért. Mindeközben Pontost támadják, és összecsapás alakul ki.

A történet kevésbé érdekes, bár ez nem jelenti azt, hogy ne lett volna jó a kötet. Inkább arról van szó, hogy a megismert karakterek személyiségfejlődése, egymáshoz való viszonya egészen más a Rejtekben. Maika például szelídebbé válik, az érzései valamivel nyíltabban mutatkoznak meg. A kis rókafigura, Kippa már nem egy félős, oltalomra váró kölyök, hanem éppen ellenkezőleg, bátran kiáll a sajátjaiért, és keresi, hogyan tud tenni értük. Mindez vizuálisan is jól leképződik, hiszen nem bújik mások háta mögé védelmet remélve, hanem aktív szereplőként keresi, hogyan tudja biztosítani a fajtája túlélését. Kippa tevékenyebb szereplése a rókanép helyzetébe is betekintést enged, viszont újabb rejtélyeket hoz magával a története. Mindez másik útitársukkal, a nekomantákhoz tartozó Rennel is összekapcsolódik, aki a mindentudó tanácsadó helyett ugyancsak új pozícióba kerül. Míg Kippa által a rókák társadalmából láthattunk életképeket, addig Ren a nekomanták irányába nyitott meg egy új, kérdésekkel teli szálat.

Oldalak