Esszé

Jelenlegi hely

Kritika és piac

Szerző stv On the

KönyvekAz itt leírt gondolatok Pintér Bence Milyen, és mire jó a magyar fantasztikum intézményrendszere? című pontos és alapos írására reflektálnak. Érdemes tehát először Bence szövegét elolvasni, de az érthetőség kedvéért a számunkra fontos részeket összefoglalom néhány bekezdésben.

Az intézményrendszerről szóló írás alapvetően három területre koncentrál: a kiadók szerepére, a fantasztikus irodalmi recepciót szolgáltató műhelyek (blogok, portálok, események, díjak stb.) tevékenységére és az olvasói mozgalmakra. Habár mindenképpen érdemes e három tényezőt együtt vizsgálni, ehelyütt én csupán – a Próza Nostra nyilvánvaló érintettsége miatt – a második kategóriára, tehát a recepcióra koncentrálok.

A recepció színterét, a zsánersajtót további három szempontra bontja az írás. Ezek a hírszolgáltatás, a hírszolgáltatáson túlmutató anyagok és a könyvrecenzió. A Próza Nostra működési modellje az évek során úgy alakult, hogy leginkább e harmadik területre koncentrálunk, miközben lehetőség szerint igyekszünk a második kategóriát sem elhanyagolni interjúk és helyszíni beszámolók készítésével. Híranyagokat csupán ritkán közlünk, habár a fontosabb anyagokról és a profilunkba vágó megjelenésekről a Facebook oldalunkon keresztül igyekszünk tájékoztatni az olvasókat. Mivel azonban a hírszolgáltatás rendkívül gyors reakciót kíván, ezért ezzel az Próza Nostra, korlátozott lehetőségei miatt, nem kíván foglalkozni.

Nyugat+Zombik - egy képregény kálváriája

Szerző makitra On the

Nyugat-Zombik (Tragikomédia)Mi is az a Nyugat+Zombik? Aki esetleg nem hallott a magyar közösségi finanszírozás egyik, ha nem a legnagyobb sikeréről (legalább is pénzügyi oldalon), íme egy kis összefoglaló: Csepella Olivér diplomamunkájában Ady, Babits, Karinthy, Kosztolányi, Móricz, Tóth Árpád és Kata, a pincérnő futnak össze egy csapat zombival egy november 25-ei napon. És ez az ötlet annyira megtetszett a hazai irodalmi/képregényes szcénának, akkora lett az érdeklődés, hogy a szerző Indiegogo-projektet indított a kötet kiadására. A kért összeg 2014-ben egy nap alatt összegyűlt, az alkotó pedig ígéretet vállalt arra, hogy a támogatók 2015. karácsonyára már kezükbe is vehetik majd az eredményét. Erre azonban a mai napig nem került sor: a leendő kötet facebook-oldalán változó intenzitással kapják az olvasók a híreket arról, hogy most már tényleg hamarosan elkészül vele Csepella. Eddig eredménytelenül.

Az ötlet és a folytatás rengeteg embert megmozgatott, bár a növekvő lelkesedés egyre inkább átalakult. Ennek egyik lépcsője egy rövid és vicces “kritika” volt az Ntrópia oldalán, ami 2025-re prognosztizálja a megjelenést. Második lépcsőben Bayer Antal és társai tető alá hoztak egy 8 oldalas képregényt Nyugat-Zombik (tragikomédia) cimmel. A kiadványt a 2017-es Képregényfesztiválon vehették kézbe az érdeklődők. De a lényeg nem is ebben van, hanem az általa felkavart érzelmekben.

Különböző fórumokon ugyanis eltérően reagáltak az ötletre. Volt, aki abszolút viccként, paródiaként gondolt a dologra, illetve többen kifejtették, hogy ez lehet egy jogos kritika is, hiszen sokaknak gondjuk van a képregény elhúzódó megjelentetésével, valamint az alkotó kommunikációjával, illetve inkább annak hiányával, amire rá lehet mutatni akár egy ilyen kiadvány keretei között is.

Tl;dr – Megcsináltam a 2016-os könyvkihívást! – 1. rész

Szerző Makai Péter Kristóf On the

Reading challengeMegcsináltam a 2016-os könyvkihívást, de tényleg, bizisten! Hogy melyiket is? A Popsugar nevű bulvároldal arra vállalkozott, hogy kitágítja az emberek irodalmi komfortzónáját, ezért minden évben kiad egy új, negyven vagy ötvenkét meghatározásból álló listát, aminek alapján a kihívásokat kedvelő olvasók olyan szokatlan, meghökkentő, vagy éppen rendkívül unalmas könyveket vehetnek a kezükbe, amilyenekre jó esetben még soha nem is gondoltak, hogy el kéne olvasniuk. A 2015-ös meghatározások közül mazsolázva az egyszerűtől kezdve (olvass el egy drámát; egy trilógiát; egy vicces könyvet) a trükkösön át (olvass el egy könyvet egy olyan írótól, akinek ugyanaz a monogramja, mint neked; aztán egy olyat, amiben nincsenek emberi szereplők – erre mindenkinek ajánlom Edwin Abbott 1884-es Flatland című művét, amiben a szereplők… wait for it! ... síkidomok) egészen a kellemetlen őszinteséget és komoly tűrőképességet kívánóig mindenféle megtalálható (egy kötelező olvasmányt, amit mégsem olvastál el; egy rossz kritikákat kapott könyvet; egy regényt, amit félbehagytál).

Idén lesz harmadik éve, hogy nekivágok. A 2015-ös kihívást még a harmincadik könyv után abbahagytam, mert volt “jobb” dolgom is (pl. disszertációt írni). A 2016-os, negyven(egy) könyves kihívást megcsináltam, viszont ez egyfajta “könnyített” változat. Az idei, 2017-es olvasói kihívás megint ötvenkét (40+12) könyves lesz, amiben van egy alaplista és egy második, “haladó” szekció, amelyben a komolyabb, több figyelmet igénylő vagy “izgalmasabb” megkötéssel rendelkező könyvek szerepelnek. Már most, Újévkor elkezdtem tervezgetni, mire mit választok. Azonban mivel volt egy újévi fogadalmam 2016 január elsején, ideje elmesélnem, hogy is telt az elmúlt év olvasásilag. Ezért fogom a meghatározásokat az eredeti sorrendjükben, és villámkritikákkal, visszaemlékezésekkel próbálok rendet teremteni ebben a kaotikus évben.

Lapszemle – Black Aether magazin 2. szám

Szerző stv On the
Black Aether 2. szám (borító)Bevallom, valahol tartottam a második szám megjelenésétől.
 
Nem mintha azt gondoltam volna, hogy a készítők nem tesznek meg minden tőlük telhetőt egy színvonalas kiadvány megalkotásért. Ám a Black Aether első száma esetében – melyről itt írtam – sokat számított mind az újdonság, mind a nosztalgia érzése, mindemellett pedig néhány nagyon jó írást is tartalmazott a magazin. A második szám mindig veszélyes. Az olvasók már ismerik a koncepciót, vagyis az újdonság érzése már kevésbé játszik szerepet az általános megítlésben. És feltűnőbbek lesznek az esetleges hibák is.
 
Minden kétségem ellenére ismét nagyon izgalmas volt kézbevenni az új számot. A külső megjelenés ez alkalommal is egyedi és mutatós, de ami a legfontosabb – atmoszférikus. Ha hasonló marad a vonal, akkor bizony a Black Aether magazin stílusa – ami a vizualitást illeti – könnyen felismerhető lesz és védjegyként működhet. A belső elrendezés, a papírfajta és a tipográfia továbbra is azt az érzést kelti, mintha az olvasó valamelyik klasszikus folyóiratot – mondjuk a Black Aetherrel többször együtt emlegetett és szerkesztése folyamán is etalonnak számító Weird Talest – tartaná a kezében.
 
A közölt szövegek az első szám anyagához hasonlóan a folyóirat jellegéből adódóan egyenetlen színvonalúak, bár általában az alapszituációk nagyon ötletesek. Nem csupán minőségben, de formában és műfajban is változatosak a második szám írásai. Például a szerkesztői előszó után következő első írás, mely a Halszag, villámok és alvó istenek címet viseli, egy parodisztikus szöveg. Rengeteg popkulturális és szerepjátékos utalást megmozgató novella, jól formált, gördülékeny mondatokkal. Sajnos azonban viccesnek egyáltalán nem vicces, inkább csak vicceskedő. Jó paródiát írni nagyon nehéz feladat, nem csupán a parodizált szöveg szabályait kell ismerni, de a paródiáét is, miközben hibátlan arányérzékkel kell rendelkezni – sajnos ez most itt érzésem szerint nem sikerült. Az írás ráadásul folytatásos, így aztán minden bizonnyal a harmadik számra is jut egy paródia. A szöveg stílusa alapján világos, hogy Bacsai Gábor tudja, hogyan kell jó mondatokat írni, éppen ezért szerintem nem csupán én volnék kíváncsi arra, hogy milyen novella születne, ha elhagyná a paródia/szatíra terepét.

Az olvasókat vajon mennyire foglalkoztatja a minőség? – avagy elmélkedések a szöveggondozásról egy kötet apropóján

Szerző makitra On the

szerkesztési folyamatKényelmetlenül érzem magam a legutóbbi írásom kapcsán. Tóth Csaba A sci-fi politológiája című könyvéről alapvetően jókat írtam úgy, hogy egy hibáját elhallgattam: az általam olvasott, kiadás előtti verzióban hemzsegtek a helyesírási, szöveggondozási hibák. Ezek egy részét jeleztem is a kiadónak és tudomást szereztem arról, hogy egy szerkesztési körrel ismét végigmennek a köteten. Ezért bizalmat szavaztam és nem beszéltem ezekről a problémákról. Sajnos, mikor kézbe vettem az immár végleges, nyomtatott kötetet, láttam, hogy ugyan pár dolgot orvosoltak, azonban továbbra is vannak olyan elírások, sőt tárgyi tévedések, amelyek egy nem tudományos igényű, de mégis ismeretterjesztési célú írásban nemcsak, hogy zavaróak, de aláássák a hitelességet is.

Lapszemle és nosztalgia - Az Azilum és a Black Aether első számairól

Szerző stv On the

Azilum - lovecrafti magazin 2016/1.2016 különösen jó év a hazai Lovecraft rajongóknak, hiszen nem csupán egy, hanem mindjárt két fanzin indult el kis időkülönbséggel a témában. A Magyar Lovecraft Portál által kiadott Azilum és a The Black Aether (szintén) lovecrafti weboldal által kiadott Black Aether – A szokatlan és hátborzongató történetek magazinja.

Kis kitérővel kell, hogy kezdjem.

Nagyjából húsz évvel ezelőtt találkoztam először Lovecraft irodalmi munkásságával és azóta is rendszeresen vissza-visszatérek a szövegeihez. Amikor az Azilumot a kezembe vettem, valamifajta nosztalgikus izgalom kerített hatalmába. Húsz éve nagyon örültem minden apró hírnek, cikknek, megjelenésnek, ami Lovecraft szövegeihez kapcsolódott, hiszen nagyon máshogyan hatottak rám HPL szövegei, mint ahogyan azt más rémtörténetektől megszoktam. Jópár barátom hasonlóképp volt ezzel és sűrűn beszélgettünk a novellákról, amelyeket épp olvastunk. Sokat adtunk volna egy ilyen-olyan időközönként megjelenő fanzinért, nemhogy kettőért. Ma, amikor az online jelenlétünk annyira kiterjedt, hogy ha nem vagyunk felcsatlakozva 24 órában az jobbára tudatos döntés eredménye, nem pedig a technikai korlátoké, rengeteg tartalom érhető el Lovecrafttal kapcsolatban (is), ez a két megjelenés mégis képes volt izgatottá tenni. Húsz év telt el és közben a Lovecraft-életműhöz való viszonyom is megváltozott. Van pár nagy kedvencem az írásai között, mások újraolvasására pedig semmi szín alatt nem fecsérelném az időt. Látom a nehezen tagadható korlátait a prózájának, miközben csodálom azt a sajátos atmoszférát és gazdag mitológiát, amelyet teremtett. Röviden: nem vagyok fanatikus rajongó. Mégis nagyon megörültem a megjelenéseknek, olyannyira, hogy mindkét magazint azon melegében megvettem.

 

Arthur C. Clarke-ról és A Gyermekkor Végéről

Szerző stv On the

Arthur C. ClarkeArthur C. Clarke minden ember közül a legmenőbb, akik valaha is tollat ragadtak, hogy tudományos-fantasztikus regényeket írjanak. Két érdekesség vele kapcsolatban: ő volt az első ember, aki publikálta arra vonatkozó elképzelését, hogy az űrbe telepített műholdakkal világméretű tévéadást lehetne közvetíteni, 1945-ben. A műholdakat geostacionárius pályára kell állítani, így pont annyi idő alatt kerülik meg a Földet, amennyi a Föld forgási ciklusa – vagyis a bolygó felszínéről úgy tűnik, hogy a műhold nem mozdul, a jel tehát mindig eléri a vevőt.

Mivel 1962-ben állították pályára az első (kereskedelmi) távközlési műholdat, ki lehet találni, hogy milyen volt az ötlet fogadtatása. Senki nem vette komolyan, noha később – tudományos körökben – megkapta a megérdemelt elismerést. Ennél sokkal kellemetlenebb, hogy nem tudta szabadalmaztatni az ötletét, mivel két működő műholdat kellett volna az akkori törvények alapján bemutatnia a szabadalmi hivatalban. Ez az oka annak, amiért később kénytelen volt megírni a Hogyan vesztettem egymilliárd dollárt szabadidőmben című cikkét. Bár milliárdos nem lett, a tiszteletére a geostacionárius pályát Clarke-pályának nevezik.

A másik érdekes tény: 2008. március 19-én bekövetkezett haláláról a világ nagyobbik része 2008. március 18-án értesült, azaz az előző napon. Srí Lankán – az időzónák miatt – ugyanis halála bekövetkeztekor már „másnap” volt.