Érdekesség

Jelenlegi hely

Szokatlan, érdekes, nem mindennapi infók, könyvek.

Februári eseményeink

Szerző Próza Nostra On the

A Próza Nostra stábja tavaly Budapesten és Szegeden is kilépett az online térből, a kapott visszajelzések és a pozitív tapasztalatok hatására pedig úgy döntöttünk, megpróbáljuk havi rendszerességgel megszervezni a fővárosi ViTa-esteket és a szegedi Próza Nostra Irodalmi Esteket. Így ebben a hónapban két eseményt ajánlunk a figyelmetekbe: egy beszélgetést Alan Moore munkásságáról és Kele Fodor Ákos könyvbemutatóját.

ViTa-est: Alan Moore

2019.02.20. (szerda), 19.00

Facebook esemény

ViTa-est: Alan Moore

Nem Adom Fel Kávézó, 1082 Budapest, Magdolna u. 1.

Az est ingyenes, de regisztráció szükséges:

nemadomfel.regisztracio@gmail.com vagy 06706993307

Mi a közös a diktatúrába süllyedt Angliában és az atomháború küszöbén egyensúlyozó Amerikában? Ugyanaz mozgatja a titokzatos, Guy Fawkes maszkos férfit és a félelmetes Mocsárszörnyet? Valóban hős Rorschach és Éji Bagoly, vagy a szövetségbe tömörült Nemo kapitány és Dr. Jekyll? Van-e különbség az őrült Joker és a titokzatos Hasfelmetsző Jack között?

Alan Moore a nyolcvanas évek óta írt kultikus képregényeivel egyike azoknak, akik alapjaiban változtatták meg, hogyan gondoljunk a képregényekre és a szuperhősökre, közben pedig magát a képregény műfaját is gyökeresen újraértelmezték. 2019 első ViTa-estjén erről a különös alkotóról lesz szó, a résztvevőkkel igyekszünk mélyebb bepillantást nyújtani Moore munkáiba és válaszokat keresni a fenti kérdésekre.

Betekintés a kortárs kispróza piacára I. – Világok névjegye

Szerző Fekete I. Alfonz On the

Világok névjegye

A rövidprózák ablakok máshová. Kezdő- és befejező mondatuk keretei között feltárul saját, zárt világuk, ugyanakkor kíváncsivá is tudják tenni olvasóikat, hogy vajon mi lapulhat a szöveg cselekményén kívül, amit onnan nézve már nem láthatunk. Egyszerre nyújthatnak tehát megelégedettséget és ébreszthetnek vágyat még több iránt.

A magyar zsánerirodalom piaca hasonlóan működik, mint a fősodor, vagyis az apránként felhalmozódó rövidprózák kisebb súllyal esnek számításba, amikor egy-egy író munkásságát megítélik. Örömteli, hogy hébe-hóba jelennek meg a szerzőktől regény hosszúságúnál kisebb terjedelmű szövegek, de ennek ellenére az olvasóközönséget mégis a háromszáz oldal feletti teljesítmény tudja igazán lázba hozni. A jelenség okai és miértjei temérdek oldalról megközelíthetőek, akár kronologikus bontásban, gender szempontjából vagy korosztályonként. E bevezető azonban megmarad abban a keretben, amely igyekszik számba venni, milyen lehetőségek állnak az olvasók előtt, ha be szeretnének kukkantani a kortárs műfaji rövidpróza piacra.

Elkerülhetetlen, hogy pontosabban meghatározzam, mit is értek e forma alatt. Bizonyos jegyek egyáltalán nem jelentek meg ebben a közegben, míg a fősodorban ideig-óráig működtek, kis túlzással, egészen napjainkig. Elsősorban a 19. és a 20. század újságírásában megjelent szabályszerűségekre gondolok, mint a tárca, a kroki, a glossza, a jegyzet vagy éppen a kommentár. Ezek a formátumok már csak azért sem bukkanhattak fel a zsánerben, mert jobbára mindennapi reflexiókként működtek, amikor még a nyomtatott sajtó egyeduralkodó volt a hírközlésben. Noha kétségtelenül érdekfeszítő lenne manapság is olvasni egy-egy ilyet, a jelenlegi irodalmi (ideértve a fősodort is) gyakorlat ilyen vagy olyan okból, kiszűrte vagy esetleges ellehetetlenítette ezeket. Tehát marad a novella és a kisregény mint forma.

Popkultúra a felsőoktatásban VI. – Interjú Limpár Ildikóval

Szerző Próza Nostra On the

PopkultúraInterjúsorozatunkban popkultúrával foglalkozó, a magyar felsőoktatásban tanító kutatókat kérdezünk szakterületükről. Sorozatunk hatodik részében Limpár Ildikóval, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatójával beszélgettünk. A sorozat előző részeit itt találod.

Próza Nostra: Bemutatkoznál néhány mondatban az olvasóknak, kérlek?

Limpár Ildikó: Limpár Ildikó vagyok, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Angol-Amerikai Intézetének adjunktusa. A popkultúra felé pár éve fordult intenzívebben a kutatói érdeklődésem: Shakespeare-tanulmányokkal kezdtem az ELTE doktori iskolájában, ahol 2005-ben PhD fokozatot szereztem, onnan fordultam (logikusan XD) a modern amerikai irodalom felé, hogy végül vámpírokkal és egyéb szörnyekkel foglalkozhassak. Oktatni (elsősorban modern és kortárs) amerikai irodalmat szoktam, de amióta beépült a képzésünkbe a popkultúra oktatása, általában én kapom a populáris irodalom műfajaira fókuszáló szemináriumokat, illetve időnként lehetőségem adódik amerikai filmes szeminárium és fantasy előadás kurzus tartására is

Próza Nostra: Ha röviden – tehát nem egy tanulmány kereteiben – kellene definiálnod, hogy mi a popkultúra, hogy szólna a definíció?

 

Világok Találkozása a Bem moziban – Kornya Zsolt kapta a Hexa-díjat

Szerző Próza Nostra On the

Hexa Díj 20182018. december 8-án, szombaton tartották meg a Világok Találkozása (ViTa) egésznapos zsánerirodalmi rendezvény második alkalmát a Bem moziban, amelyen a résztvevők újra elmerülhettek a kortárs fantasztikum világában és tájékozódhattak a legfrissebb megjelenésekről. Idén szó volt a nemrégiben elhunyt Ursula K. Le Guin életművéről, a videójátékok, a zsánerek és az irodalom kapcsolatáról, a zsánerdíjak jelenlegi botrányairól és sikereiről, a fantasy útkereséséről és a flitlock fantasy megjelenéséről. A ViTa utolsó programjaként mutatták be a hazai SFF szerzőket tömörítő, Az év science-fiction és fantasy novellái c. antológiát, amelynek a folytatása jövőre várható.

Az est végén második alkalommal került átadásra a hazai zsánerirodalom szakmai képviselőinek járó Hexa-díj. A díjra ezúttal is a ViTa meghívott szakmai közössége jelölhetett, majd az első forduló javaslatai után a legtöbb jelölést kapó alkotók közül választották ki a végső díjazottat. Idén a következő jelöltek voltak: Csurgó Csaba és Varga Bálint, az Agave Kiadó alapítói; Görgey Etelka (Raana Raas) fordító, író; Kornya Zsolt, író, fordító, szerkesztő; Kánai András, író, szerkesztő; Markovics Botond (Brandon Hackett) író; Pintér Bence, újságíró, kritikus; S. Sárdi Margit, az ELTE egyetemi oktatója; Szabó István Zoltán, a Próza Nostra főszerkesztője; Tomasics József, The Black Aether főszerkesztője; valamint Varga Bea (On Sai), író, szerkesztő. A díjat végül Kornya Zsoltnak ítélték. Kornya Zsolt munkásságával jelentősen hozzájárult a kilencvenes-kétezres évek zsánerirodalmi kultúrájának kialakításához, könyvei a mai napig népszerűek a közösségben. Szerkesztőként nevéhez kötődik a Rúna fantasy magazin és a Delta Vision Mesterművek sorozata, valamint részt vett a legnagyobb magyar szerepjáték, a M.A.G.U.S. világának alakításában. A Raoul Reiner néven erre a világra írt regényei, valamint A vér városa és a Sötét Mersant-ciklus a magyar dark fantasy irodalom klasszikusai. Fordítóként pedig többek között Robert E. Howard és H. P. Lovecraft művein dolgozott.

Az első ViTa-est és közönségtalálkozó hanganyaga

Szerző Próza Nostra On the

I. ViTa-estNem tudtál eljönni a ViTa-estre? El tudtál ugyan jönni, de annyira király volt, hogy újra át akarod élni?

Akkor van egy jó hírünk! Mától elérhető a hanganyag a SoundCloud-on!

A hanganyag a következő beszélgetéseket tartalmazza:

Idegenség és elnyomás a kortárs SFF regényekben 
Brandon Hackett: Xeno (Agave) ; N. K. Jemisin: A megtört föld-trilógia (Agave); Naomi Alderman: A hatalom (21. Század Kiadó); Rivers Solomon: Kegyetlen szellemek (Főnix Könyvműhely)
Résztvevők: Brandon Hackett, Kleinheincz Csilla (szerkesztő, Gabo) és Ballai Mária (fordító)

Határátlépések: a tér a kortárs fantasyben
China Miéville: A város és a város között (Agave); Lőrinczy Judit: Elveszett Gondvána (Gabo); Kameron Hurley: A tükörbirodalom (Delta Vision)
Résztvevők: Juhász Viktor (fordító), Borbíró Aletta (kritikus, PN), Benczik Vera (adjunktus, ELTE Amerikanisztika Tanszék) 

Éjféli iskolák: Veres Attila könyvbemutatója (Agave)
Résztvevők: Veres Attila és Pintér Bence (Spekulatív Zóna)

A stílus maga az író (Bödőcs Tibor – Addig se iszik)

Szerző Nyerges Csaba On the

Bödőcs Tibor: Addig se iszikElőre kell bocsássam hogy roppant módon elfogult vagyok Bödőcs Tiborral szemben: a legtehetségesebb kortárs humoristának tartom, s meglehetősen ritka „civil” megnyilvánulásait is rokonszenvesnek találom (nem mellesleg, hasonló a viszonyunk az alkoholfogyasztásnak úgy az emberi civilizációra, mint a saját szervezetre gyakorolt jótékony hatásával kapcsolatban). Így aztán olyasféle óvatos kíváncsisággal fogadtam az Addig se iszik címmel megjelent paródiakötet megjelenését, mintha a kedvenc zsonglőröm igazolt volna át légtornásszá: attól még, hogy briliáns az egyik műfajban, még nem biztos, hogy nem fogja nyakát szegni a másikban.

A tisztes középszerre paródiakötetet bazírozni épp oly képtelenség, mint a világfürdőhelyeket az épelméjű üdülővendégekre. Az tulajdonképpen már mindegy, hogy a paródia tárgya zseni vagy kutyaütő, a lényeg az, hogy félre nem ismerhető karaktere legyen: a különbség talán csak annyi, hogy a karaktert felépítő elemeket az előbbieknél jellegzetes stílusjegyekként, az utóbbiaknál pedig bosszantó manírokként határozza meg a szakirodalom. Bödőcs a szabolcskamihályokat kihagyta a számításából – egy vitriolba mártott Coelho-utánérzést pedig biztosan sokan szívesen olvastunk volna – s leginkább a klasszikusok közül válogatott, közülük is jórészt olyanokat, akik már az égi kávéházból néznek le ránk. Ha a kötetvégi, a kortársakról felskiccelt rövid anzikszokat, valamint az ugyancsak kortárs orosz szerzőkből összegyúrt Pepsi Kalasnyikovot és az életművész gonzó-polihisztorok archetípusaként karikírozott Hántes S. Tamást nem számolom, akkor 18 szerző (13 magyar és 5 külföldi) „apokrif” írásaival ismerkedhetünk meg az Addig se iszik-ben: jellemzően 6-7 oldalas, tárcaszerű szövegek formájában.

Négy kérdés adta magát, amikor belevágtam az olvasásba. Képes lesz-e Bödőcs írásban is olyan színvonalon alkotni, mint amilyet a színpadon megszokhattunk tőle? (Volt a kezemben három pályatársának – igaz, nem paródiákra kihegyezett, de humorosnak szánt – próbálkozása: egyikben sem jutottam tovább a huszadik oldalnál, heveny ásítozásból kifolyólag.) Mennyire lesz képes hitelesen, formában és tartalomban is mélyre ásni? Ha ez a körülmény alapvetően rendben van, mennyire fog rátelepedni önnön stílusa és egyénisége a kiválasztott szerzőkre, különös tekintettel arra, hogy egy virtigli humorista az anyját is képes eladni egy jó poénért? S végezetül: mennyire lesznek élvezhetőek azok a szövegek, ahol nem ismerem a paródia tárgyát (nagyjából hatvan százalékban ismertem őket, és őszintén meg kell valljam, ha a paródiák itt is pontosra sikerültek, ez a mutató túlságosan sokat nem fog javulni. Bocs, Marcel!).

Beszámoló a Közéleti Kocsma A Harry Potter jelenség nyomában című beszélgetéséről

Szerző makitra On the

Közéleti Kocsma – A Harry Potter jelenség nyomábanNegyed nyolc és a Pixel Bár félhomályos kis helyisége zsúfolásig telve már a Közéleti Kocsma legújabb eseményének érdeklődőivel. Az emberek pedig csak jönnek, a szervezők székeket hoznak, én pedig egyre kétségbesettebben várom a teámat és csak reménykedek, hogy látni is fogom a beszélgetőket. Ez nem jön össze és azt is szomorúan kell megállapítanom, hogy korban közelebb vagyok az előadókhoz, mint a nézőkhöz - hát ez a világ is eljött. De szerencsére mindenkit összeköt a Harry Potter szeretete, így kis késéssel megkezdődik a beszélgetés.

Elsőként rögtön arra terelődik a szó, hogy miért is olyan népszerű ez a sorozat. Dr. Szilágyi Zsófia, az SZTE Magyar Irodalom Tanszékének oktatója azonnal rögzíti: J. K. Rowling sorozata egy generációs élmény, egyfajta beavató olvasmány a közönség soraiban ülőknek, vagy talán inkább az én korosztályomnak. Ez pedig azért is jöhetett létre, mert számos irodalmi hagyomány ötvöződik benne: a mesék, az iskolaregények, a fejlődésregények és maga a fantasy univerzuma, a világépítési trendjeivel együtt. Így könnyű kötődni ehhez a világhoz, állapíthatjuk meg Nagy Gergely, azt est másik beszélgetője, az SZTE Angol Tanszékének korábbi adjunktusa szavai után, aki kiemeli, hogy Rowling külső nézőpontot hozott ebbe a fantasy világba, hiszen Harry ismeretlenként csöppen a varázslótársadalomba, ami régi írói eszköz.

A hógolyótól a lavináig (Varga Bea – A siker tintája)

Szerző minka On the

Varga Bea: A siker tintájaMielőtt első felindulásból írtam volna erről a könyvről, gondoltam, kipróbálom, hogyan viszonyul hozzá egy nem szakmabeli, és a kötet hátlapján olvasható „Kreatív írás alapmű a szórakoztató irodalomban” megjelöléssel egy villamosmérnök kezébe adtam. Mérnökünk rögtön a könyv végére lapozott, és döbbenten kérdezte, hol van a szakirodalom-jegyzék, majd a lapokat végigpörgetve az idézetekhez tartozó lábjegyzeteket kereste, végül visszatért az elejére, hátha legalább a szakmai lektor nevét megtalálja – nem járt sikerrel. Varga Bea nyilván számított ezekre az észrevételekre, és már a bevezetőben egyértelműsíti, hogy nem „tankönyvet” ír, csak szórakoztatni akar, hiszen az írás játék. Kérdés, hogy ez a kijelentés mennyire indokolja a hazai és nemzetközi zsánerirodalomból vett szemléltető példák hiányát, és a „lapozgatós” könyv ide-oda kapó, logikátlan fejezetsorrendjét.

Saját vállalását egyébként nagyrészt teljesíti: a szöveg valóban szórakoztató, egyszerű és azok számára is élvezetes, akik még csak ismerkednek az írástechnikával. A kezdő szerzőknek egyes részek kimondottan hasznosak lehetnek: viszonylag árnyalt képet kapunk például a YA irodalomról, a könyvkiadásról szóló fejezet pedig (a borítóval ellentétben) nem vonja cukormázba a valóságot, és hitelesen ír a megjelenésig tartó útról. A zavaró hibák és pontatlanságok – amiket a továbbiakban részletesen ismertetek – ugyanakkor felvetik a kérdést, mennyire ajánlható ez a kötet a még tájékozatlan, írás iránt érdeklődő fiataloknak, akik valóban „receptként” értelmezik a benne foglaltakat.

A tördelési bakik egy részén talán átsiklik majd a tekintetük, bár nem túl elegáns, amikor a kinyitott könyv bal oldali lapján kis jegyzet biztat arra, hogy ha egy adott téma érdekel, akkor lapozz az x. oldalra, holott az x. oldal a kinyitott könyv jobb oldali lapja (ez háromszor is előfordul).  A kötet „játékos” szerkezete több helyen próbára tette a szerkesztőt is, a 237. oldalon például a „majd beszélünk róla” kifejezés egy olyan fejezetre utal, ami a 118. oldalon kezdődik. Ennél kellemetlenebb malőr A Gyűrűk Ura magyar megjelenési évének hibás közlése (1984. szerepel 1981. helyett), ami egy zsánerirodalmi szakkönyvben bajosan megengedhető.

A The Black Aether új tervei – interjú Tomasics Józseffel

Szerző stv On the

Tomasics József

A magyar Lovecraft- és kozmikus horror rajongók között aligha van olyan, aki az utóbbi több mint egy évben ne ismerte volna meg Tomasics József nevét. Lovecraft írói örökségének dedikált oldala – a The Black Aether – hivatkozási pontjává vált a közösségnek. Annak a közösségnek, amit nem kis részben éppen az ő tevékenysége kovácsolt össze.

A The Black Aether elindulása óta számos projekttel egészült ki, melyek közül az egyik legfontosabb a nyomtatásban megjelenő Black Aether magazin, mely magyar írók lovecrafti történeteinek nyújt megjelenési lehetőséget.

József munkabírása lenyűgöző. A folyamatosan frissülő online folyóirat, a nyomtatott magazin, a Micro Aether e-bookok és nyereményjátékok mellett a közeljövőben ismét kiterjeszti a The Black Aether tevékenységét – az alkotói kör aligha túlbecsülhető segítségével. Tomasics Józsefet jövőbeli terveiről kérdeztük.

stv: Kezdetnek mesélj kérlek arról, hogy hogyan találkoztál Lovecraft műveivel és hogyan kezdődött a rajongásod?

London Book Fair (Beszámoló)

Szerző pilleremi On the

 

London Book FairIdén sikerült kijutnom a London Book Fair-re - ebben sokat segít, ha az ember egy londoni kiadónál dolgozik, főleg, ha az iroda ráadásul a helyszíntől öt perc sétára van. Gyönyörű dolog, amikor munkaidőben elengednek, hogy lesétáljak a Kensington Olympiára könyveket böngészni. Na, de hogy is néz ki London egyik legnagyobb könyves rendezvénye?

Aki járt már a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, azt nem lepi meg a látvány, de a méretek annál inkább. Az Olympia egy hatalmas konferencia központ, ami, mint utólag kiderült, két emeleten összesen hét termet foglal magában és ezek együtt közel 45 000 négyzetmétert fednek le. Belépéskor még nem érezni, mekkora területről van szó, ám amikor az ember nekiindul és csarnokról csarnokra jár, egyre inkább elfogja a gyanú, hogy a könyvkiállításnak igazából csak eleje van, vége nincs.

 

 

Oldalak