A 2021. év első félévében továbbra is az online tartalmak kerültek előtérbe: a korlátozásokkal összhangban igyekeztünk könyvbemutatókat szervezni. Ugyan nagyon reménykedtünk abban, hogy a Könyvhét majd offline kerül megrendezésre június folyamán, azonban a végleges időpont végül 2021. szeptembere lett. Így az esemény korábban megszokott időpontjához igazodva szerveztük a beszélgetéseket, melyeket most egy csokorban átadunk nektek, a korábbi hónapokban (2021. január - március) felvett könyvbemutatókkal együttesen.
Rémesen népszerű - Online könyvbemutató
Míg a középkorban a szörnyek a veszélyes ismeretlent jelölték a színes térképeken, ma már egész tudományág alapul a szörnyek feltérképezésén. Ebből ad ízelőt a népszerű regényeket és filmeket elemző Rémesen népszerű című tanulmánykötet – hogy minél jobban eligazodjunk saját világunk szörnyekkel teli térképén, vagyis jobban értsük félelmeinket és önmagunkat: a szörnyek által meghatározott embert.
Az online könyvbemutatón Gaborják Ádám és Takács Gábor beszélgetett a könyv szerkesztőjével és a Próza Nostra kötetben megjelent szerzőivel.
Velünk voltak:
Limpár Ildikó, a kötet szerkesztője
Rusvai Mónika
Fodor András
Légszomj - Online könyvbemutató
Beszélő halottak és varázsköpenyes szörnyek, nemlélegzők és víztudatok, embergólya és fanyűvő: a GABO Kiadó új antológiájában tizenöt magyar szerző vállalkozik arra, hogy a horror és weird ösvényein elkalauzolja a gyanútlan olvasókat. Az online könyvbemutatón Benkő Marianna és Gaborják Ádám a kötet néhány szerzőjével beszélgetett.
Velünk voltak:
Harmath Dávid
Kiss Gabriella
Komor Zoltán
S. Kolozsvári Zsófia
Sajnos Szabó Róbert Csaba elhúzódó technikai problémák miatt nem tudott visszacsatlakozni, reméljük, egy másik alkalommal majd pótolhatjuk a beszélgetést vele.
Lehetnek sárkányaid is - Online könyvbemutató
A fantáziavilágok megalkotása nem új keletű jelenség, korunkban mégis minden korábbinál nagyobb kereslet mutatkozik irántuk. Vajon miért olyan erős bennünk a késztetés, hogy imaginatív módon teremtsünk meg és lakjunk be világokat? Milyen kapcsolat van nyelv és világépítés között? Tekinthetők-e a mai fantasy- és sci-fi-narratívák korunk mítoszainak? Nem utolsósorban pedig: mit árulnak el a fantáziavilágok a valós világunkról, és mit árulnak el rólunk? A Lehetnek sárkányaid is – többek között – ezekre a kérdésekre próbál meg választ adni.
Az online bemutatón a szerzővel, Keserű Józseffel a Próza Nostra munkatársa, Borbíró Aletta beszélgetett.
Az év magyar science fiction és fantasy novellái 2020 - online bemutató két részben
A ViTa aktuális beszélgetésén a Gabo kiadó SFF antológiasorozatának legújabb kötetéről beszélgettünk két felvonásban.
Az első beszélgetés vendégei voltak: Csoma-Lőrincz Tamara, Erdei Lilla, Krausz Emma, Lőrinczy Judit, Radics Roland
A második beszélgetés vendégei voltak: D. Kovács Tünde, Evellei Kata, Körmendi Ágnes, Palágyi R. László
Akik kérdeztek: Benkő Marianna és Gaborják Ádám
Ken Liu: Az istenekkel nem lehet végezni - online bemutató
Az amerikai Ken Liu a kortárs fantasztikum megkerülhetet alakja. Novelláiban keveredik a múlt és a jövő, Kelet és Nyugat, a közösség és az egyén, a tradíció és a fejlődés.
Legutóbb megjelent Az istenekkel nem lehet végezni című kötete kapcsán beszélgettünk a munkásságáról és a történeteiben felbukkanó témákról Orosz Anna fordítóval, a LibrAmore podcast egyik házigazdájával és Laki Péter kritikussal, a Könyves Magazin munkatársával.