William R. Forstchen neve viszonylag ismeretlen hazánkban, pedig több mint 40 megjelent kötetet tudhat magáénak. Publikációi között a science fiction és a fantasy zsánere mellett találhatunk történelmi regényeket és tudományos szövegeket is, de az SF univerzum már meglévő, ismert világaiban is közreműködött - például a Star Trek: Az új generáció sorozatban a The Forgotten War című könyv az ő nevéhez kötődik.
Ez az összetett érdeklődés és sokoldalúság a regényben is visszaköszön. Az egész szöveget intertextuális utalások szövik át “elit-” és popkulturális regényekből, filmekből, zeneszámokból egyaránt, de talán ugyanennyi utalás történik a világtörténelem vészterhesebb eseményeire, politikai és gazdasági vonatkozásban egyaránt. Az Egy másodperccel később Forstchen háromkötetes regénysorozatának első része (amire a legtöbb helyen csupán Később trilógiaként hivatkoznak), s amelynek egyébként már mindhárom része olvasható magyar nyelven is a 21. Század Kiadó jóvoltából (Egy másodperccel később, Egy évvel később, Az utolsó nap). Egy bőven lábjegyzetelt, esszéisztikus, poszt-apokaliptikus spekulatív fikcióról van szó, amely egyszerre szeretne a szórakoztatás mellett legitim és széleskörű ismereteket átadni.
A Később #1 főszereplője tehát az egyértelműen életrajzi ihletésű John Matherson: egy komoly katonai múlttal rendelkező egyetemi történelemprofesszor. A cselekmény kibomlása során mindkét kvalitásának komoly hasznát veszi majd – tulajdonképpen pontosan ezen sokoldalúságának köszönhető, hogy életben marad. Az egyes szám harmadik személyű narrátor végig szorosan Johnra fókuszál és nem ereszti el, de egyszer sem emelkedik fel mindentudó pozícióba, így végeredményben mégis olyan, mintha John narrálná a történetet.
Rögtön az első oldalakon megismerhetjük John életének főbb eseményeit és közvetlen környezetét. Feleségét, Mary-t pár éve vesztette el egy végzetes betegség miatt. A traumából azóta sem tudott felépülni, emléke még szorosan él és hozzátartozik mindennapjaihoz. Johnnak egyedülálló apaként sok nehézséggel kell megküzdenie, de mindeddig kiválóan helyt állt. Két gyermekük született, a kicsi Jennifernek egyes típusú diabétesze van (ami minden nap inzulinos kezelést igényel), a tinédzserkorú lánya, Elizabeth pedig nemrégiben mutatta be első udvarlóját. Közeli kapcsolatot ápolnak John anyósával, Jennel, aki sokszor segít a lányok nevelésében. (Ez a névválasztás nem tűnt túl szerencsésnek, ugyanis az első oldalakon a szereplőkkel épp most ismerkedő olvasó fejében némi zűrzavart generálhat.) A tragikus mozzanatok ellenére az első oldalon felvázolt állapot mégiscsak az idillihez közelít.
Egy napon azonban minden megváltozik, és a Matherson-családnak (és az Egyesült Államok lakóinak) hirtelen eddig soha nem látott problémákkal kell szembenéznie. A kontinens felett több helyen elektromágneses hullámot generáló robbanás történik, s a nukleáris fegyverek detonációja következtében felszabaduló gamma-sugárzás a levegő molekuláival reakcióba lépve úgynevezett Compton-elektronokat és pozitív ionokat hoz létre. Ennek hatása, mint a regényből megtudhatjuk, a napviharok által okozott zavarokhoz hasonló, ami a Föld összes elektromos eszközét tönkreteszi. Beleértve például az újabb típusú járműveket és a létező összes telekommunikációs berendezést.
A fent leírt EMP-robbanás következtében az élet több évszázadot esik vissza, és az okozott kár olyan nagymértékű, hogy remény sem marad a civilizáció egykori intézményeinek belátható időn belüli helyreállítására. Forstchen regényében remekül körvonalazódik, hogyan változik meg egy hajdani stabilnak mondható társadalmi szerkezet, s hogyan értékelődnek át a katasztrófa után az egyszerű használati tárgyak, és milyen beláthatatlan következményekkel jár az új hierarchia felállítása.
A Később trilógia első kötetének leggyengébb pontja határozottan a stílus, amelyben íródott. Sok hasonló tematikájú regény esetében figyelhető meg redukált nyelvhasználat vagy éppen töredékesség, amely a szintaxis szintjén is leképezi az apokalipszis okozta hiányt. Esetünkben viszont ennek pontosan az ellenkezője történik: a párbeszédek sok helyen túlírtak, s nagy valószínűséggel a teljes trilógia közel 1500 oldalasra duzzasztott terjedelmének hátterében is ez a némileg dagályos stílus áll.
Ez azért jelent hatványozottan problémát, mert a cselekmény hitelességét rontja, s a túlzott irodalmiságra törekvés helyenként bosszantóvá válik. A fenyegetések és élet-halál harc közepette a szereplők mintha kiszakadnának a körülöttük zajló eseményekből, és lemerevített képkockaként fél-egy oldalas monológokban, sztoikus nyugalommal vázolják fel jelenlegi körülményeiket és a mindebből megjósolható továbbiakat. A szereplők nagy része képes az apokalipszis közepén tökéletes retorikával és higgadtsággal filozofálni. Ebből a különös stílusból adódik egyfajta tautologikusság is, amely nem sok teret hagy az önálló értelmezéseknek, így az aprólékosan véghezvitt következtetések sorozata kissé idegennek hat szépirodalmi szövegek esetében.
John Matherson az új társadalmi rendben meglehetősen magas pozícióban van, sokszor élet-halálról dönt, közvetlen környezete is magas rangú orvosok, katonák. Így kissé elitista szeletét láthatjuk a világnak, amelyben a kispolgárok már szinte nem is léteznek többé - erre több ízben is orwelli utalásokat kapunk például az Állatfarmból.
Az első kötet cselekményideje bő egy évet ölel fel, magában foglalva a katasztrófát megelőző időt, a konkrét támadást, és a megkezdődő társadalmi bomlást. A higiénia és a média hiánya, a gyógyszerek, az élelem és a víz végessége számtalan problémát és alternatív megoldást generál erkölcsi dilemmák formájában, mint például a saját háziállataink elfogyasztása, vagy akár a kannibalizmus – ahogyan az ilyen atmoszférájú művekben az megszokott. S közben a megtizedelt emberiség tovább aprózódik és újabb háborúk robbannak ki.
William R. Forstchennek pedig nagyon is úgy tűnik, hogy mindenre megvan a válasza. A könyv kétségkívüli érdeme az alapos felkészültség, illetve a megváltozott társadalmi szerkezet okozta problémák érzékletes bemutatása – azonban ez sajnos néhány helyen didaktikus moralizálásba fullad. Ilyenek például a fentebb említett, igencsak véges készletek szétosztásának helyes módjáról szóló párbeszédek, a sérült emberek elhelyezése „az azonnali kezelést nem igényel” és a „már menthetlen” skálán, vagy a temetkezés kérdése és a fejadagok igazságosnak vélt meghatározása. Bár a regénynek kétségkívül vannak hibái, mérlegelve az arányokat mégis elmondható, hogy egy rendkívül szórakoztató olvasmány azoknak, akik szeretik az efféle apokaliptikus izgalmakat.
