Naomi Alderman negyedik regénye bombaként robbant az irodalmi berkekben – a The Power széles körű elismerést nyert és parázs viták kiindulópontjává vált. A könyv látszólag egyszerű alapötlete a nemek közti erőviszony megfordítása. Ezzel olyan óriások nyomdokaiba lép, mint Margaret Atwood, vagy Ursula Le Guin és sokan mások – a science fiction és a spekulatív irodalom gyakran eljátszik ehhez hasonló gondolatokkal. Mi teszi hát mégis különlegessé Alderman könyvét, milyen új megközelítést alkalmaz, amivel ekkora érdeklődést váltott ki?
A történet kiindulópontja egy rejtélyes szövet, ami túlnyomórészt nőknél fedezhető fel, a kulcscsont alatt. A szövet funkciója, hogy az elektromos angolnához hasonlatos módon lehetővé tegye, hogy az ember kisebb-nagyobb áramütést mérjen egy esetleges támadóra. Ezt a képességet azonban évszázadokon át alvó állapotban hordozták magukban a nők, egészen napjainkig, amikor a tizenéves generációban hirtelen felébred. Hol gyengébb, hol erősebb, de az erő hulláma előbb-utóbb minden nőt elér – a fiatalok képesek aktiválni az idősebbek elektromos szövetét. A világ visszafordíthatatlanul megváltozik.
A folyamatot négy szereplő szemén át követjük végig: Allie bántalmazott kamaszból vallási vezető lesz, Roxy átveszi az apja londoni maffiájának irányítását, Margot politikai célokra használja az erőt, míg Tunde, az egyetlen férfi narrátor, újságíróként próbálja minél hitelesebben dokumentálni, ami történik. Ez a négy szereplő lehetővé teszi nem csak azt, hogy több oldalról figyelhessük meg a változásokat, de egyszerre szolgáltatnak személyes és globális szintű tapasztalatokat.
A négy teljesen különböző háttér és motiváció megmutatja, mennyiféleképpen változtathatja meg az egyes ember életét egy ehhez hasonló esemény. Az abszolút elnyomásból érkező Allie és Roxy két különböző módon, de hasonló célt próbál elérni: tejhatalmat, hogy soha többé ne legyenek senkinek kiszolgáltatva. Margot ezzel szemben befolyásos pozícióból indul, mégis mindig többet kellett küzdenie, mint az őt körülvevő férfi politikusoknak. Az erő felébredtével fokozatosan maga alá kényszeríti a korábban útjába álló vetélytársakat és ez látszólag máshogy nem lett volna lehetséges. Tunde kissé kakukktojás, mivel nem bír az erővel, ehelyett a tükörképe a többi szereplőnek. Eleinte élteti az izgalom és a veszély, ami az erő tudósításával jár, ám egy idő után kénytelen szembenézni kiszolgáltatott pozíciójával. Akikben megvan az erő, bármit megtehetnek vele.
Az erő megközelítése a könyv egyik legérdekesebb aspektusa. Azon túl, hogy részletes pszichológiai tanulmányként olvasható az alá-fölérendelt viszony dinamikájáról és a hatalom személyiségromboló hatásáról, a The Power egy egyszerű, de borzasztó igazságot tár elénk. Modern társadalmunkat fejlettnek, előrehaladottnak tartjuk, büszkék vagyunk a tudományos és technológiai innovációinkra, az intellektuális fejlődésre. Már-már úgy tűnik, hogy a mai világban valóban a tudás és az intelligencia az érték. Ebből az álomból ráz fel minket Naomi Alderman. A szövet a nőkben nem csinál mást, csupán fizikailag erősebbé teszi őket. A pénz, a tudás, a hatalom helye nem változik. Mégis, ez az aprónak tűnő változtatás átformálja a társadalmat. Különösen mélyre hatol az a jelenet, ahol Margot egy politikai vita közben dühében elveszti az irányítást és az erő segítségével földre sújtja férfi ellenfelét. Persze a közvélemény elítéli, ő pedig bocsánatot kér, és szinte feladja a választásokat, ám az emberek a szavazófülke homályában mégis őrá teszik a voksukat. A The Power sok hasonló jelenettel hangsúlyozza, hogy igenis erőszakosak vagyunk, még mindig, és akit fizikailag magunk alá tudunk gyűrni, azon minden más szempontból is uralkodunk.
Mindez pedig globális szinten is zajlik – ahogy a négy karakter látóköre bővül, úgy bővül az olvasóé is. Allie például magányosan kezdi a történetet, félvér árvaként, akit egy vallásos pár fogad örökbe. A férj rendszeresen bántalmazza és megerőszakolja, az erő felébredésével Allie pedig visszavág. Megöli a bántalmazót, majd elhagyja az otthonát. Egy zárda veszi magához, ahol követőket kezd toborozni, ahogy egyre több lány kerül az utcára. A történet végére Mother Eve néven gyakorlatilag átveszi az egyház szerepét és még annál is befolyásosabbá válik.
A vallás mindenhol átszövi a történetet, főleg azt hangsúlyozva, hogy mekkora mértékben interpretáció kérdése minden. Egy rövid, ám annál hatásosabb beszédben Mother Eve a következőt mondja:
„Jews: look to Miriam, not Moses… Muslims: look to Fatimah, not Muhammad. Buddhists: remember Tara, the mother of liberation. Christians: pray to Mary for your salvation.”
Ez nagyjából annyit tesz:
Zsidók: nézzetek Miriamra, ne Mózesre… Muszlimok: nézzetek Fatimára, ne Mohamedre. Buddhisták: emlékezzetek Tarára, a felszabadulás anyjára. Keresztények: imádkozzatok Máriához a megváltásért.
Egy elegáns tollvonással átfordítja a férfiközpontú vallási tanokat nőközpontúvá, rávilágítva a tényre, hogy ezek az alakok mindig is ott voltak a vallásban, a kultúrában, de korábban nem jutott nekik a férfiakat övező reflektorfényből.
A könyv jövőképe azonban messze áll a feminista utópiától. Naomi Alderman nem állítja, hogy a hatalom jobb helyen lenne a nők kezében. Mi több, annak ellenére, hogy a történet a nemek közt feszülő konfliktusra van kihegyezve, mégsem olvasható teljes mértékben „a nemek háborúja” típusú regényként. Alderman felvetése inkább az, hogy a hatalom sehol sincsen jó helyen – nem csak az erővel rendelkezők személyiségét torzítja el, de a tőle való félelem által a kiszolgáltatottakét is. Az erő és az elnyomás kéz a kézben járnak a történet során, és az elnyomottak a hatalom közelében legalább olyan kegyetlenné válnak, mint az elnyomók.
A The Power egyszerre társadalmi tanulmány és globális thriller. Kegyetlen tükörképe a való világnak, súlyos mondanivalóval, ám nem veti meg a fordulatokkal teli akciót sem. Egyes kiszólások és főleg a kerettörténet talán jobban rezonál majd a női olvasókkal – hiszen vannak bizonyos megjegyzések, amiket egyszerűen mi hallunk többször –, de semmiképp sem gondolnám, hogy a történet a neméből kifolyólag kevésbé lenne érdekes bárki számára. Ahogy az erő, úgy Naomi Alderman regénye is nemtől és kortól függetlenül megrázó élmény.
A könyv hamarosan magyarul is elérhetővé válik.
