Ó, hogy én mennyire szeretem azokat a csodálatos függővégeket! A Vaják-sorozat 3. része (a korábbi részekről itt és itt írtunk), a Tündevér sem lóg ki ebből a mintából. A korábbiakhoz képest egy lényeges változás történt a szöveg felosztásában, hiszen a novellák helyét fejezetek vették át. Ez az újítás már jelzi az olvasó felé, hogy a szövegek szorosabb kapcsolatban állnak, nem annyira széttartóak, mint a korábbiak. Andrzej Sapkowski rákapcsolt, az események pedig beindultak.
A regény hét fejezete – a korábbi novellákra történő – finom utalási rendszerrel átszőve főként a politikai helyzetre, a háborúra, valamint Cirire fókuszál. A nilfgaardi császárság a határokon kopogtat, amely megállítására és hatalmának megtörésére az uralkodók titkos terveket szőnek, melyben a Meglepetés, Ciri helyét is keresik. Ezzel párhuzamosan elkezdődik Ciri kiképzése vajáklánnyá először Kaer Morhenben, a Vajákok Fészkében, majd a fizikai, harci edzést a mágia irányításának elsajátítása veszi át Melitele istennő szentélyében.
A regényben egy új szereplő tűnik fel: Triss Merigold, a varázslónő. Triss kezdi el tanítani Cirit Kaer Morhenben. Rengeteg komikum forrásai azok a fejezetek, amelyekben a vajákok és a kislány kapcsolatára építve mutat be kommunikációs defekteket. A vajákok egyszerre kiképzők és apafigurák, de mivel nincs tapasztalatuk a lányok nevelésében, nem tudnak minden helyzetet kezelni Cirivel, ezért fiúként kezelik. Ezt a helyzetet változtatja meg Triss érkezése, amely nagyjából egybeesik Ciri nővé érésével, amelyet a vajákok észre sem vesznek. Merigold segít létrehozni egy olyan „jelrendszert” (értsd: ruhát és nem nadrágot vesz fel), amelyből a vajákok könnyedén megértik, hogy a kislányt éppen hogyan is kell kezelniük.
A fejezetben az időbeli ugrások a szövegtördeléssel különülnek el. A legrövidebb szövegekbe Andrzej Sapkowski rendkívül finom technikával él. Sokszor snittszerűen ábrázol helyzeteket, amellyel a filmekhez képi világához közelíti az eseményeket, viszont több helyen észrevehető a nagyon is tudatos szerkesztés, amellyel éppen a képiség hiányát használja ki. A snittszerű nyelvezet már a korábbi kötetekben is dominált a harcok esetén, de az ennyire erősen médiatudatos írás itt jelenik meg először. Azért is érdekes ez a megoldás, mert gyakran automatikusan újrarendezi a lezajlott eseményeket. Ilyen Ciri egyik edzésének leírása, ahol csak az utolsó mondatban derül ki, hogy a kislány szeme végig be volt csukva. A lány az olvasó metaforájaként jelenhet meg ebben az esetben, hiszen mi is „vakok” vagyunk és nem látjuk pontosan, hogy mi történik. Ez a típusú szerkesztés még a párbeszédeket is érdekessebbé teszi, hiszen a párhuzamos közlés helyett egymás után jelennek meg a dialógus elemei, amelyek így gyakran szinte lehetetlennek ható társulásokat hoznak létre a perlekedések során oda nem illő voltuk miatt.
Többször betekintést nyerhetünk Ciri kiképzésébe, amely nagyon finoman oszlik el, hiszen Triss és az öt vaják is tart neki tréninget. Míg a férfiak az erőnlétet és harcot tanítják, addig Merigold elméleti képzésben részesíti, de egyúttal anyaszerepet is betölt a kislány életében. Triss mellett kezdi elsajátítani a női szerepet, valamint a sminkelést is – amely a varázslónők életében rendkívül fontos –, így humoros idillt teremtve meg. Tavasszal Melitele szentélyébe indulnak a várból, ahol Triss anyaszerepe egyre halványul, hiszen Ciri veszi át a gondoskodó szerepkört mestere betegsége miatt. A szentélybe érve két nő kerül pótanya szerepbe. Az egyikük a szentély vezetője, a másik pedig a már korábbi kötetekből ismert Yennefer. Yen és Ciri kapcsolata nehezen indult, de a kötet végére rendkívül szorossá válik, amely valószínűleg még közelebbivé lesz a folytatásokban.
A szentélybe való utazás egy külön fejezetet kap a kötetben, amely ismét a faji problémákra helyezi a hangsúlyt. A tündék, törpök, emberek feszült kapcsolata húzódik végig a fejezeten, összekapcsolódva a már korábban is ismert tézis-antitézis-szintézis mentén történő szerkesztéssel. A semlegesség, a szemlélő pozíció megítélésének különböző oldalait ismerjük meg, amelynek keretében főleg Ciri és Geralt közt érzékelhető a feszültség, de esetükben megtörténik az álláspontok fúziója. A faji ellentétről viszont nem mondható el ugyanez. A tündék szervezete, a Scoia’tael áll szemben a birodalmakkal, amelyek el akarják őket söpörni. Az emberek hatalmi rendszerét szolgálják ki a regény szabad szájú, szerethető törpjei –, akikkel már szintén találkozhattunk a második rész sárkány vadászatában –, de mégis a a két oldal közti választásuk (ember vagy másfajúak) és hűségük lesz a szöveg másik fontos kérdése, bár ez már nem parabolikus tézisszerveződésű, mint a Ciri-Geralt probléma.
A narratíva mindig más helyszínekre és eseményekre fókuszálva bontja ki a történetet, hasonlóan G. R. R. Martin regényciklusához, A tűz és jég dalához, bár itt nem annyira komplex. Ciri képzése mellett a politikai események jelentik a regény főszálát. Megismerhetjük a játékokból esetleg ismerős Dijkstrát, Philippát, de a korábbi kötetekben már feltűnt Kökörcsin (a játékokban Dandelion) is pácba kerül. A történetbe sok új király és varázsló lép be, egy-egy titkos tanácskozással ismerhetjük meg közelebbről az országok irányítóit, ezzel pedig az intrika is nagyobb teret kap.
A korábbi részekben megjelenő Geralt-Yennefer románc tovább folytatódik, bár személyesen nem találkoznak. Pletykák és egy levélváltás, hosszú idő után csak ennyiben érintkeztek egymással, és ebben az esetben is csupán azért, hogy Ciri mágikus erejét Yen segítsen kontroll alá vonni. Azzal, hogy Yennefer elszakadt Geralttól és Ciri mellett láthatjuk újra rengeteg árnyalódott a karaktere. A korábban magának való, hiú, lekezelő karakterből sokkal kedvesebb figura rajzolódik ki. A korábbi részekben lévő keserűsége a meddősége miatt itt feloldódik, hiszen teljes mértékben belehelyezkedik az anya szerepbe, sőt Cirit egyszer kislányomnak is szólítja.
A korábbi mese átírások már teljesen hiányoznak, viszont a fejezetek előtt nagyon érdekes szövegtöredékek kompenzálják. A vaják-világból származó tudományos, propagandisztikus és más szövegrészletek kapnak helyet, amelyek az univerzumot árnyalják tovább. Szó van a vajákokról szörnyekként, de tárgyilagos leírást is olvashatunk róluk. A legfontosabb fragmentum egy jóslat, amely a világvégét jövendöli, amely – meglepő módon – pont Cirihez (és Geralthoz) kötődik. Ez a jóslat sem egészében jelenik meg, hanem lassan bomlik ki a fejezetek a dialógusaiból.
A második részhez képest ebben a kötetben ismét felívelésnek lehettünk tanúi. Érezhetően emelkednek a tétek, bár még nem irányul teljes egészében a konfliktusra a történet. Olyan, mintha még mindig az olvasó világba való bevezetésénél tartanánk. Kíváncsian várom, hogy mikor jutunk el odáig, hogy az olvasó a világ „integrált” részeként száguldhasson az eseményekkel. Szóval ide a negyedik kötetet!
