A magyar e-könyv kiadás újabb szereplővel bővült. Az Agave Kiadó bizonyos könyvei már most megvásárolhatóak elektronikus formában, a kiadó azonban azt ígérte, hogy folyamatosan dolgoznak azon, hogy kiadványaik mindegyike elérhető legyen epub és mobi formátumokban is. A jövőben pedig a hagyományos könyveik megjelenésével párhuzamosan, vagy néhány nappal utánuk, kiadják az e-változatokat is. (Bővebb információ itt olvasható.)
A kiadó könyvei a diBook felületén vásárolhatóak meg és ha már arra járunk, megtekinthetjük a diMag társoldalt is, ahol e-magazinokat érhetünk el.
Egy Facebook bejegyzésben a Fumax Kiadó is megemlítette, hogy elképzelhetőnek tartják a köteteik elektronikus kiadását is a jövőben.
A tetszhalott állapotból ébredező Ad Astra Kiadó pedig reméljük, hogy folytatja a színvonalas e-könyv publikálásokat. A jövőben a kiadó hard SF és tudományos szövegeket jelentet majd meg, az Ad Astra eredeti kiadási programjának másik része pedig a Gabo Kiadónál jön majd ki. Erről bővebben a távozó szerkesztő, Kleinheincz Csilla, búcsú blogbejegyzéséből tájékozódhattok. Csillának és Kirának (aki szintén távozik a kiadótól) mi is hálásak vagyunk a munkájukért.