Makai Péter kollégánk 2016-os könyvkihívásáról szóló cikksorozatunk utolsó része.
-
Egy könyv, ami garantáltan örömet szerez – Robert K. Galbraith: Kakukkszó
A tavalyi év felismerése az volt, hogy nem olvasok elég krimit, és magába szippantott a Sherlock Holmes: Consulting Detective társasjáték, úgyhogy biztos voltam benne, hogy örülni fogok J.K. Rowling álnéven írt whodunitjának, a Kakukkszónak. Lehetett volna a Pratchett-kötet is ideillő, és ha nagyon “csalni” akartam volna, Anglia is sziget, tehát felcserélhettem volna a kettőt, de túl azon, hogy minden mindegy volt, tényleg felhőtlen szórakozás volt. A magyar szöveg Nagy Gergely, korábbi témavezetőm fordítása, akinek az első külföldi publikációmat is köszönhetem, ezért csekély törlesztésnek éreztem, hogy az ő fordításával zárhatom a 2016-os listát.
Galbrait/Rowling a brit celebvilágba kalauzol, ami a hollywoodi kultúra itt-ott udvariasabb, máshol borostásabb mása. A szupermodell Lula Landry halála kitűnő ürügy arra, hogy az író társadalmi tablót készítsen a sztárok bűvöletében élő, bulvárújságokat lapozgató Angliáról, amiben alkoholista detektívtől elkezdve meleg divattervezőn és hataloméhes produceren keresztül temérdek klisés karakter jelenik meg, de mindannyian “kidomborodnak”, hús-vér emberekké válnak Rowling gyakorlott kezében.
Galbraithként az író stílusa kellemesen köznapi, a szereplők csak rájuk jellemző beszédstílussal mesélik el, mi történt a gyilkosság éjszakáján, és ki kit gyanúsít, Cormoran és Robin kapcsolata (amiről nagyon hamar kiderül, hogy nem lesz párkapcsolat, és ezt jót is tesz a történetnek) lassan bontakozik ki, és egyébként is egy komótos tempóban csordogáló, régimódi krimit kapunk, amit épp ezért szeretek. A könyv annyira megtetszett, hogy karácsonykor a Selyemhernyót adtam ajándékba édesanyámnak.
***
Így zárult a tavalyi évem az olvasás terén. Büszke vagyok magamra, hogy elhatároztam valamit, és véghez tudtam vinni egy olyan évben, amikor kiléptem a nagy semmibe, és lezárult egy korszak az életemben. A fordítás mellett, ami munka ugyan, de nem állás, légüres térben voltam, amiből az irodalom volt az elsődleges kiút, a regények adták meg a folytatólagosság érzését. Az emberi kapcsolatok változékonyak, a szeretetnek nagyon sok álcája van, de az esztétikai élmény örök, és mindig azt ad, amire vágysz, még a csalódások is bocsánatos bűnök.
Zárszóként egy apró vallomást csatolok ehhez a listához. 2016-ban (az eredmény ismeretében először és utoljára) újévi fogadalmat tettem: annyi szégyent hoztam a fejemre magammal önbizalmatlanságomban, hogy megfogadtam, 2016-ban nem fogok hazudni. De nem akartam lehetetlen feladat elé állítani magam, ezért pragmatikusan leszűkítettem a dolgot: nem fogok hazudni… arról, hogy mit olvastam el és mit nem.
Az értelmiségi lét úgyis azzal jár, hogy könyvekről hall az ember itt-ott, és amiről sokat beszélnek, ami lépten-nyomon felbukkan, arról még olvasatlanul is kialakul az emberben egy kép arról, hogy milyennek kéne lennie annak a könyvnek.
Pierre Bayard, egy francia irodalomtudós nem véletlenül írta meg a Hogyan beszélgessünk olyan könyvekről, amelyeket nem olvastunk? címmel éles nyelvű szatíráját és útmutatóját a professzionális mellébeszélésről – létszükséglet, és rendkívül jó játék másokat rajtakapni, meg a fürkésző kérdéseket hárítani.
Szóval két okból nem olyan sima ügy ez. Az első ok, amiért nehéz eldönteni, hogy tényleg elolvastál-e egy könyvet vagy sem, az az, hogy sosem betűről-betűre olvasol, és bizony előfordul, hogy egész bekezdéseken csak járatod a szemed, de fejben máshol jársz. Egy bizonyos fajta szöveg “örül” is neki. Roland Barthes tmészisz-fogalma úgy ragadja ezt meg, hogy akármilyen szöveget olvasol, biztos át fogsz ugrani sorokat, párbeszédeket, hosszú és fárasztó leírásokat, amik egyáltalán nem érdekelnek, vagy már úgyis tudod, mi van benne. Ki olvassa el igazából a párbeszédeknél a “mondta XY” eredettulajdonító közbeékeléseket? (Ezeket tudat alatt helyére teszi az ember, és szemmel átugorja.) Barthes a maga jellegzetes módján azt mondja, hogy ha valaki kétszer elolvas egy könyvet, könnyen előfordulhat, hogy teljesen más szavakat elolvasva és másokat átugorva két “külön” könyvet olvas el. Erről számol be A. J. Jacobs is a The Know-It-All című könyvében, amiben elmeséli, hogy kiolvasta az Encyclopedia Britannicát. A random, sémába csak nehezen illeszthető információkat és a redundáns elemeket az emberi agy ügyesen megszűri, és ami mégis bejut a tudatba, majd kiderül róla, hogy fölösleges, azt utána lehúzza a feledés vécéjén. Ez az egyik ok, amiért aggódom, hogy csak bélyegnyi benyomások maradtak meg egyik másik könyvből.
A másik sokkal prózaibb. És nehezebben védhető. Ugyanis, hogy úgy mondjam, takarékosan bántam az igazsággal. Egyes könyveket, különösen a vége felé félbehagytam, vagy agresszíven átlapoztam egyes részeket, leginkább a vicceskedő, szatirikus könyveknél, meg az elviselhetetlenül lassan csordogáló regényeknél. Ez legfeljebb négy kötet esetében lehet indok az óvásra, de komoly bűntudat marja a lelkemet, mert végtére is a kihívás szelleme ellen vétettem. Önkéntes vállalás lévén sosem fogok olvasásügyi bíróság elé állni, hogy bebizonyítsam, mégis mindent tudok (azt úgy hívják, hogy Világirodalom I-II. szigorlat), de minden könyvről szereztem annyi benyomást, hogy lélekben mégis valódi teljesítésnek tűnik. Valahol magaménak érzem mindegyik könyvet, mindegyik váltott ki belőlem érzelmi reakciót, mindegyikkel igazi kapcsolatba kerültem, legfeljebb nem rendeltetésszerűen használtam őket. Ezt el kellett mondanom, mert nehéz teher, nem állhatok ki ország-világ elé úgy, mintha csont nélkül teljesítettem volna. És a gyónás végeztével a feloldozást ebben az évben fogom megkapni, mert penitencia gyanánt megcsinálom a 2017-es kihívást. Is.
Végül, még egyszer, azoknak, akik szeretik a listákat egyben látni – íme, a kiolvasott és “kiolvasott” könyvek:
-
Egy tündérmese alapján íródott könyv – Jeanette Winterson: Teher
-
Egy National Book Award-díjas könyv – Bernard Malamud: The Magic Barrel
-
Egy YA-besztszeller – Scott Westerfeld: Extras
-
Egy könyv, amit gimi óta nem olvastál – Isaac Asimov: I, Robot
-
Egy szülőállamodban játszódó könyv – Csernák András: Pesti partok*
-
Egy angolra lefordított könyv – Liu Cihszin: The Three-Body Problem
-
Egy jövőben játszódó “románc” – Lois McMaster Bujold: Shards of Honor
-
Egy Európában játszódó regény – Romain Rolland: Colas Breugnon
-
Egy kevesebb mint 150 oldalas könyv – Eve Ensler: Vagina-monológok
-
Egy New York Times-besztszeller – Cheryl Strayed: Wild
-
Egy könyv, amiből idén film készül – Ted Chiang: Életed története és más novellák
-
Egy könyv, amit egy új ismerősöd ajánlott neked – Lily King: Eufória
-
Egy önfejlesztő könyv – Sibrin Klein, szerk.: Eighth Day Genesis: A Worldbuilding Codex for Writers and Creatives
-
Egy könyv, amit egy nap alatt ki lehet olvasni – Alessandro Baricco: Selyem
-
Egy celeb által írt könyv – Felicia Day: You’re Never Weird on the Internet (Almost)
-
Egy politikai visszaemlékezés – Báró Bánffy Jánosné Wesselényi Jozefa emlékiratai az 1848-49-es szabadságharcról
-
Egy nálad legalább száz évvel idősebb könyv – Lewis Carroll: Alice’s Adventures Under Ground (1864)
-
Egy legalább hatszázoldalas könyv – Dan Brown: Az elveszett jelkép
-
Egy könyv Oprah Book Clubjából – Carson McCullers: Magányos vadász a szív*
-
Egy tudományos-fantasztikus könyv – R. J. Piñeiro: The Fall (Űrugrás)
-
Egy rokonod által ajánlott könyv – Alessandro Barrico: Mr. Gwyn
-
Egy képregény – Marjani Satrapi: Persepolis
-
Egy 2016-ban kiadott könyv – Alda Sigmundsdóttir: The Little Book of Icelandic
-
Egy regény, aminek a főszereplője ugyanolyan munkát vállal, mint te – Murakami Haruki: Pinball ‘73
-
Egy regény, amelyik nyáron játszódik – Philip Connors: Fire Season: Field Notes from a Wilderness Lookout
-
Egy könyv és az előzménye – Fritz Leiber: Swords Against Death; Swords and Deviltry
-
Egy krimi – Kondor Vilmos: Bűnös Budapest
-
Egy humorista szerző könyve – Stephen Colbert: America Again: Re-becoming the Greatness We Never Weren’t*
-
Egy disztópia – Scott Westerfeld: Uglies
-
Egy kék borítós könyv – Ian Tregillis: The Rising
-
Egy verseskötet – Röhrig Géza: Éj
-
Az első könyv, amit meglátsz a könyvesboltban – Dave Eggers: A kör
-
Egy huszadik századi klasszikus – Italo Calvino: Ha egy téli éjszakán az utazó…
-
Egy könyvtári könyv – Irvin Yalom: Szerelemhóhér – és más pszichoterápiás történetek
-
Egy önéletrajz – Richard Dawkins: Brief Candle in the Dark: My Life in Science
-
Egy road-regény – Richard Powers: Orfeo
-
Egy olyan kultúráról szóló könyv, amit alig ismersz: Andrus Kivirähk: Az ember, aki értett a kígyók nyelvén
-
Egy szatirikus könyv – Ben Elton: Gridlock*
-
Egy szigeten játszódó könyv – Terry Pratchett: Nation
-
Egy könyv, ami garantáltan örömet szerez – Robert K. Galbraith: Kakukkszó