Makai Péter kollégánk 2016-os könyvkihívásáról szóló cikksorozatunk hetedik része.
-
Egy kék borítós könyv – Ian Tregillis: The Rising
Ez egy abszolút random megkötés, de végül is miért ne? Nem kell minden promptnak nehéznek lennie. Ian Tregillis könyvét úgy olvastam, mint egy megmászandó hegyet, mert tudtam, hogy később még lesz dolgom vele. Egy készülő trilógia második kötete, egy alternatív történelmi clockpunk regény, amiben az angol alkimisták ismereteit felhasználva a hollandok gépkatonák segítségével leigázzák a Nyugatot és megőrzik amerikai gyarmataikat. Csak egy maroknyi, Québecben fagyoskodó, száműzött francia döntheti meg elnyomó birodalmukat. Egy szökött géprabszolga, Jax történetét és a francia mesterkém, Berenice intrikáit beszéli el, mindezt veretes, kifinomult angolsággal.
Ez az a regény, amit úgy írtak meg, hogy minden egyes elemét magaménak érezzem: az alternatív 1920-as évek ábrázolása és az író látásmódja egyik tavalyi olvasmányomat, A gólem és a dzsinnt idézték, de több -punkkal; az archaizálással idáig még mindig le lehetett venni a lábamról (Baudolino, Apák könyve, The Worm Ourobouros); a technikai újítások pedig vaslogikával végigkövetett változásokat hoztak a világban, amit Tregillis átgondoltan, a történet szolgálatában mutat meg; végül pedig a filozofikus párbeszédek érzésem szerint jól sikerültek, mindig van tétje a dialógusoknak.
-
Egy verseskötet – Röhrig Géza: Éj
Nem olvasok elég verset. Ez nagy hiányosságom, igyekszem is időről-időre rávenni magam, hogy legalább a kortárs magyar költőket ismerjem valamennyire, és a könyvkihívás pont kapóra jött. Ez a kötet bő tíz éve szemez velem a hálószobámban, még Mezey Katalin nyomta a kezünkbe a sárvári diákírók és költők táborában, ami olyan régen volt, hogy nem is gondoltam volna, valaha még tényező lesz az életemben. Röhrig Géza neve csak a hazai irodalombúvárok számára csenghetett ismerősen a Saul fia váratlan világsikeréig, de tudni kell róla, hogy elsőrangú költő.
Éj című, vékonyka kötete letaglózott, olyan erővel nyilatkozik meg. Az önfeltárás lefegyverzően sallangmentes, direkt, de díszes nyelvi köntösbe bújtatott. Újító, friss megoldások, sok alkalomhoz képzett szó segíti Röhriget, hogy átadja tapasztalásait. Olyan érzés, mintha lefutott volna bennem egy program, ami a tudatos szint alatt, alig észrevehetően újrahuzalozott volna. Nagyon tömény olvasásélmény, ami jó, ha csak ritkán ront rám, különben elveszne minden ereje.
-
Az első könyv, amit meglátsz a könyvesboltban – Dave Eggers: A kör
Erről készítettem egy telefonos fotót a Wesselényi utca előtti Alexandra kirakatában, hogy bebizonyíthassam, már azelőtt látszik, mielőtt belép az ember a könyvesboltba. Persze csúsztatok megint, hiszen a könyvről már írtam a Próza Nostrára, ezért nem is ereszteném túlságosan bő lére a reflexióimat. Ez egy olyan könyv volt, amit nagyon akartam szeretni, és nem sikerült. A téma foglalkoztat, iszonyat sok is van benne, amit érdemes regénybe foglalni, de a fő konfliktus nekem olyan ártalmatlan és súlytalan volt, a főszereplő meg egy annyira átlagos lány, hogy nem működött az egész könyv. Pedig én is egész nap a Facebookon lógok, amikor nem olvasok és nem játszom, a fél életem ott élem, de valahogy mégse sikerült hihetővé varázsolni a regénybeli social media platformot, a címbeli Kört. Egyszerűen az emberek nem így használják a technológiát. Elszalasztott lehetőségek garmadája.
-
Egy huszadik századi klasszikus – Italo Calvino: Ha egy téli éjszakán az utazó…
Régi adósságomat törlesztettem ezzel a könyvvel. Még alsós egyetemistaként egyszer egy fénymásolt példányban Romsics Anita kezembe nyomta ezt a könyvet, azzal a felkiáltással, hogy ha szeretem a posztmodern írókat, akkor ez is tetszeni fog, olvassam el. Nagyon hamar letettem. Irritált az E/2.-ben történő megszólítás, nem tudtam sehogy se megfogni ezt a könyvet, még kihívásnak sem éreztem, csak egy rossz tréfának az olvasóval. Akkoriban sok kötelező is rivalizált még ezzel a befogadói rémálommal, ezért kelletlenül visszaszolgáltattam, mert bosszantott, és látni sem akartam a jegyzeteim között.
Most teljesen más szakaszban fogott meg, a kínos bűntudattal vegyes nosztalgia pedig a legalkalmasabb érzelmi koktél arra, hogy a múlt kizsarolja belőlem Calvino mesterművének lelkiismeretes elolvasását. Szinte eszképista regénynek tűnt – ahogy haladtam előre, könnyen siklottam a mondatok közt, szórakoztatott. Csodálkoztam is rajta. Röviden arról szól, hogy vagy te, az Olvasó, és felülsz egy vonatra, és olvasod a könyvet. És minden várakozásodat, az összes hallgatólagos megállapodást, amit a szerző köt az olvasóval, Calvino nevetve felrúgja. Ez a könyv az olvasásról szól, és tudatosít benned egy csomó mindent, amire nem gondolnál, hogy működik benned, amikor kedvenc regényed első oldalával magába szippant a fikció világa. Semmi máshoz nem hasonlító könyv, bátran ajánlom. Ha másodjára olvasod el, az se baj.
-
Egy könyvtári könyv – Irvin Yalom: Szerelemhóhér – és más pszichoterápiás történetek
Ez volt az első könyv, amit idén kivettem a könyvtárból. Amióta végeztem és nincs tanulói jogviszonyom, nem voltam tagja könyvtárnak. Tény, ami tény, egyetemi éveim alatt sem szerettem a szegedi TIK üvegpalotájában olvasni, mert a kinti világ sokkal jobban megfog ilyenkor. A szemem sarkába betévedő, apró, gyors mozgások miatt mindig felkapom a fejem, és nem tudok ott elmélyülni egy regényben. Ezért örök szerelmembe, a Wenckheim-palotában helyt kapó Szabó Ervin Központi Könyvtárba iratkoztam be, és esküszöm, jobb érzés volt, mint egy wellness-fürdőben eltöltött hétvége. Oázis ez a könyvszerető embernek, és megfogadtam, hogy jövőre is fogok innen könyvet kivenni a 2017-es kihíváshoz.
Eredetileg Nórától akartam kölcsönkérni. Nem ment. Ez is bűntudatos könyv, de kicsit másként. Az életemnek voltak olyan szakaszai, amikor sokat épített engem a pszichoterápia, de mindig is vonakodva fogadtam el a pszichológusi segítségnyújtást, mert hol úgy érzem, hogy nincs is igazából szükségem rá, hol úgy, hogy rettenetes pénzügyi érvágás, hol meg úgy, hogy éveket venne igénybe, hogy átfogó személyiségváltozást hozzon, amire meg sem időm, sem bátorságom nincs.
Yalom történetei olyanok, mintha ott lennék kis kameraként a terápiás üléseken, és szívnám magamba a terápia ajándékait, anélkül, hogy a nehéz munkát, az önmagam kifejezését és a magammal való szembenézést elvégezném. Egy újabb regény, ami kukkoló-énemet elégíti ki. És közben meg olyan mélyen emberi, annyira építő, hogy semmi pénzért ki nem hagynám. Aztán miután kiolvastam, erőt vettem magamon, és kölcsönkértem Nórától a Minden nappal közelebbet, ami az évem egyik legjobb könyvélménye volt.
