Makai Péter kollégánk teljesítette a 2016-os könyvkihívást. Összegzésének és ismertetőjének ötödik részét olvashatjátok.
-
Egy tudományos-fantasztikus könyv – R. J. Piñeiro: The Fall (Űrugrás)
Ez az egyetlen könyv, amit kicsit magaménak is érzek, ugyanis ezt én fordítottam magyarra. Maga a regény egy jó ötletből indul ki (mi lenne, ha Felix Baumgartner módjára a sztratoszférából átugorhatnánk egy dimenziókapun egy alternatív Földre?), csak megöli az elitkommandós főszereplő, Jack (mert nincs tökösebb név a Jacknél), meg a kötelező keménykedés, és az átgondolatlan, mindent-a-cselekménynek alávető jelenetek. Tudományos-fantasztikus, de azért többnyire mégis inkább thriller, mert úgy komolyabban vehető. Ha valaki szereti a Navy SEAL-eket, azoknak kötelező, hűen ábrázolja az elitkatonák beidegződéseit.
-
Egy rokonod által ajánlott könyv – Alessandro Baricco: Mr. Gwyn
A húgom nélkül negyedannyi jó könyvet nem olvasnék. Bár Kanizsai Ági révén egyszer már kacérkodtam a szerzővel, végül 2016-ban Nóra irányította rá a figyelmemet Alessandro Bariccóra, és rávett, hogy két művet is olvassak el tőle. A Selyem megvett kilóra, de olyan kompakt regény volt, hogy fél fogamra sem bizonyult elegendőnek, ezért gyorsan kértem Nórától egy másik könyvet tőle. A Mr. Gwyn maradéktalanul beváltotta a hozzá fűzött reményeket, széppróza a javából. A történet középpontjában egy munkájába belefáradt író újszerű ötlete áll, aki úgy keres pénzt, hogy modelljeit nem lefesti, hanem leírja, szavakba önti természetüket. Az ekfrázis gyönyörűsége árad minden sorból, megérint az, ahogy Jasper Gwyn teljes figyelmét a modelljeire összpontosítja. Kevés regénynél érzem azt, hogy konkrét mondanivalója van, de ez a kötet valódi szerelmes levél az írott szóhoz.
-
Egy képregény – Marjani Satrapi: Persepolis I. - Gyermekkorom Iránban
Szerencsésnek tartom magam, hogy olyan korba születtem, ahol a képregényeket már egyetemeken oktatják. A képregényeket és az önéletírást kutató Szép Eszter hatására döntöttem úgy, hogy próbát teszek egy komolyabb hangvételű, történelmi képregénnyel, az iráni forradalmat feldolgozó Persepolissal. Ugyanazt éreztem, mint Liu Cihszin könyve kapcsán: a történelem sosem kellemes dolog (Woodstock kivételével). Az iszlamista forradalom idején és azután játszódó történet teljesen önéletrajzi, fekete-fehér, vizuálisan hótt egyszerű, tartalmában viszont fajsúlyos. A kis “Marzsi” hasonló módon viszonyul a történelemhez, mint a legtöbb ilyen könyvben a gyerekek; észre sem veszik, hogy milyen bátrak, csak élnek, mert élni akarnak. Megrázó és rettentően vicces, ahogy egy veszélyes és fonák világban lázadó tinédzserkorba kerül ez a kislány, ahol a rokonokat ellenzékiségükért meghurcolják, megkínozzák, az osztálytársainak apukáját kivégzik, barátai külföldre menekülnek. Satrapi küzdőszelleme és punksága meleget csempész az olvasó szívébe egy embertelen korban.
-
Egy 2016-ban kiadott könyv – Alda Sigmundsdóttir: The Little Book of Icelandic
Szintén Nórának köszönhetem, hogy hazakerült ez a könyv, egyenesen Izlandról. Terjedelme és olvasmányossága miatt ideális választás, és befér a gépre felvihető poggyászba is. Alda Sigmundsdóttir kedves, habókos, de agyafúrt embereknek mutatja be az izlandiakat, és sok szépséget megmutat az izlandi nyelv kifejezései közül, amiből egy kis ablakon át bekukucskálhattam egy beszélői közösség kollektív tudatába. Az egyes kifejezéseket anekdoták, jó humorral megírt történelmi betétek segítenek kontextusba helyezni. Könnyű és különleges mű, meghozta a kedvem az utazáshoz… csak ne lenne olyan fenn, északon.
-
Egy regény, aminek a főszereplője ugyanolyan munkát vállal, mint te – Murakami Haruki: Pinball ‘73
Hány szabadúszó műfordítóról íródott könyvet ismertek? Nekem is úgy kellett utánanéznem, mire kikapartam az internet bugyraiból ezt a könyvet. Bónusz, hogy részben egy legendás (fiktív) flippermasináról is szól, amivel a főhős a régmúltban játszott, és most újra meg akarja keresni. Újdonsült flipperbolondként simán át tudom élni ezt a mindent elemésztő vágyat, de az az igazság, hogy a könyv se nem a flipperről, se nem a szabadúszó műfordításról nem szól, hanem Murakami szárnypróbálgatásainak ad helyet, a későbbi műveiben kiforró alaptémáit kezdi el boncolgatni benne. Kutak, macskák és kilátástalanság, elveszett illúziók. Ha nem lettem volna hasonló lelkiállapotban, amikor olvasom, lehet, hogy félreteszem. Tudom, hogy ez alapján az egy könyv alapján nem lehet megítélni Murakami munkásságát, és elhatároztam, hogy egyszer még meglesz nekem magyarul, mert flipper van benne, de nehéz felülemelkednem a felszínen, ott pedig nem sokat kaptam ettől a könyvtől.
