Makai Péter kollégánk teljesítette a 2016-os könyvkihívást. Összegzésének és ismertetőjének negyedik része következik.
-
Egy celeb által írt könyv – Felicia Day: You’re Never Weird on the Internet (Almost)
Ismét a “vigyázat, csalok!”-módszerhez folyamodtam. Rendes könyvkihívásnál ez egy bulvárceleb neve alatt kiadott, ghostwritten (azaz más szerző által írt) könyv lett volna, amiben a sztárság nehéz napjait, a fényt és a csillogást, az elvonó és az öltöző halálra gyalult kliséit gyúrják újra. Nekem eszem ágában sem volt ilyesmire kárhoztatni magamat. Ezért inkább egy igazi nerdy sztárt, Felicia Dayt, a The Guild-websorozat Codexét és a Geek and Sundry csatorna alapítóját szemeltem ki magamnak (mellékesen, annyira szeretem az “all and sundry” kifejezést, ami egyszerűen csak annyit tesz, hogy “mindenki”, de benne van az emberi változatosság íze).
Az igazat megvallva, eddig a Guild még kimaradt nekem, egy időben elkezdtem nézni, aztán lekattantam róla, úgyhogy Feliciát többet láttam a testvérével videojátszani, mint valódi színészként, de a könyv nagyon szépen megvilágítja, hogy mennyi kockázatot kell vállalnia az embernek, mire beüt a siker. Notórius kockázatkerülő vagyok, ezért nem kis csodálkozással olvastam, hogy a mimózalelkű, magántanulóként felcseperedő Feliciából hogyan válik vérbeli üzletasszony, aki egy sikeres brandet felépít, még ha egy olyan rétegágazatban is, mint a geek kultúra. És rendkívül inspiráló, ahogy a gátlásairól ír, meg azokról az epizódokról, amik csak vele történhettek meg, annyira cikik és felemelőek egyszerre. Nagyon szerethetően ír naivitásáról, szereplési vágyáról, színésznői karrierje kezdetéről, és úgy általában hányattatott sorsú felnőtté válásáról. Szóval azért valahol mégis igazi celebkönyv ez, még addikció is van benne, mert Felicia két évet elWoWozott az életéből, aztán világhírű videókat írt belőle, de más, mint a többi.
-
Egy politikai visszaemlékezés – Báró Bánffy Jánosné Wesselényi Jozefa emlékiratai az 1848-49-es szabadságharcról
Szintén az adatbázislogika vakszerencséje, hogy kezembe került (és még mondják, hogy a véletlen kiveszett a Google színreléptével!). Ez volt az egyik mumuskategóriám, a politikai memoárok ugyanis a világ legunalmasabb olvasmányai. Gyakran bizonyítványmagyarázásba fulladó, hősemberképző műfaj. Az “emlékirat” szót beütve a FSZEK keresőjébe kb. harmadik helyen dobta ki a gép az arisztokratikusan hosszú, kellemesen csengő báróné nevét. Külön öröm, hogy feljegyzéseiből csak egy rövidke kötetre futotta, de ebből is világosan kirajzolódik, hogy a szabadságharc korántsem az a kilúgozott, csaták sorozatából álló, tankönyvízű katyvasz, hanem a népakarat önálló életet élő, társadalmat megbolygató, és egy nemes számára különösen veszélyes időszak. Wesselényi Jozefa oláhutálata visszatérő motívum a bejegyzésekben, a magyarok “Másikja”, a kulturálatlan, megvadult nép, aki kihasználja a magyarok jószívűségét, s akiktől félni kell. Viszont gyönyörű, tanult nyelven szól hozzánk, ízlelgetni lehet a szavakat, és kell is, mert olyan korban éltek, ahol nyelvében élt a nemzet, és a szavak is ártatlanabbak, nemesebbek voltak.
-
Egy nálad legalább száz évvel régebbi könyv – Lewis Carroll: Alice’s Adventures Under Ground (1864)
A kézirat. Mielőtt Alíz Csodaországbanná vált volna, Lewis Carroll történetét ajándékba adta, a saját kézzel rajzolt, illusztrációkkal telis-teli műalkotást felajánlva gyermekmúzsájának, Alice Liddellnek. Az oxfordi matematikus precíz, kalligrafikus kézírását bárki megirigyelhetné, és a mese ugyanolyan friss, mint Varró Dániel újrafordításában. Az egyetlen könyv, ami bőrkötésben van meg, Lewis Carroll összes műveinek gyűjteményes kiadásában. Olyan jó fogni, hogy csak azt sajnálom, nem adnak ki manapság több könyvet így. A sztorit jó alaposan ismerem, sem meglepetés nem ért, sem új felfedezést nem tettem, amit Alice-ról és Carrollról akartam, nem is olyan rég megírtam már itt a PN-en. Remélem, hogy Carroll örök álmát angyalgyermekek őrzik.
-
Egy legalább hatszázoldalas könyv – Dan Brown: Az elveszett jelkép
Tudtam, hogy csak akkor fogok tudni elolvasni egy hatszáz oldalnál hosszabb könyvet, ha valami kellően ponyvás, pörgős, akciódús regényt veszek kézbe, amiben semmi meglepetés, semmi új nincs. Dan Brown nem is lehetett volna tökéletesebb választás. Ő olyan a regényekben, mint az Assassin’s Creed a játékokban: a történelem a játszótere, és az ismert elemekből mindig összerak belőle valamit, ami akár igaz is lehetne, aztán kiderül, hogy valójában másképp történt. Ezt a könyvet édesapámtól kaptam valamelyik sátoros ünnepre, szerintem 2-3 éve várakozott a polcomon. Da Vinci-kód kopipészt, ugyanolyan hihetetlen, és ugyanolyan feszesre megírt, mint elődei, de olyan, mintha el se olvastam volna. Ennél még a Broken Sword kalandjáték-sorozat ötletesebb, és kidolgozottabbak a karakterek. Több szót nem érdemel.
-
Egy könyv Oprah Book Clubjából – Carson McCullers: Magányos vadász a szív
A tavalyi utolsó könyvek egyike. Ennek megfelelően rohamtempóban vágtattam át rajta. Nem lenne szabad, de ez egy kihívás, az istenit neki, és ilyenkor nem számítanak olyan apróságok, mint a műélvezet meg a képzelet. Realizmusa és kisvárosi környezete ellenére nagy lelkesedéssel vágtam neki, mert süketnémákról szól, én meg fogyatékosságtudománnyal is foglalkozom szegről-végről, ezért fél szemmel egy leendő fogyatékossági kurzus felől olvastam a szöveget, de ahhoz, hogy érdemben fel tudjam dolgozni, kellene neki még egy olvasás, hátha lesz is rá alkalom.
