Íme az első tíz mondatos villám ajánló, amiről az előző bejegyzésben már szó volt! Első alkalommal egy kortárs portugál betűvető regényéről lesz szó, amit egyébként nem kifejezetten (kifejezetten nem) érdemes olvasni. Lássuk!
01. Dos Santos könyve a Da Vinci-kód jellegű „intellektuálisnak” mondott thrillerek/krimik csoportjába tartozik, ám itt a természettudományok modern elméletei szolgálnak a rejtélyek alapjául, ami kétségtelenül izgalmas is lehetne, amennyiben egy jó író tálalná.
02. A portugál író átveszi amerikai kollégája receptjét a bestseller íráshoz: csak semmi összetett mondat.
03. Ahhoz kétség sem férhet, hogy a főszereplő nem fog bevonulni mindenidők legéleseszűbb és legérdekesebb irodami karakterei közé, mivel a portugál kriptológus figurája nem csak hogy jellegtelen, de ráadásul roppant nehéz felfogású ahhoz képest, hogy egyetemi oktató.
04. Ez abból az írói esetlenségből adódik, hogy a bonyolult matematikai és fizikai elméleteket a hozzáértők a főhősnek magyarázzák el – gyakran úgy érezzük, hogy egyenesen a szájába rágják – rajta keresztül pedig az olvasók is megérthetik a szóban forgó teóriákat, vagyis az író tulajdonképpen nem a főhősét, hanem minket néz hülyének.
05. A cselekmény egy vérszegény krimibe oltott szentimentális szerelmi történet, melyről a legnagyobb jóindulattal is észveszelytően nehéz bármi pozitívat mondani, esetleg csak annyit, hogy mivel vázlatos és díszletszerű, kíméletesen rövidnek és elhagyhatónak tűnik.
06. A hangsúly egyértelműen a kurrens és valóban izgalmas univerzum- és istenelméletekre került, sajnos azonban a tankönyvízű ismertetésükön kívül semmi plusszt nem kap róluk az olvasó (érdemesebb ismeretterjesztő kiadványokat olvasni, ha valakit ez érdekel), a történetbe integrálásuk pedig egyáltalán nem sikerült – nehéz megítélni, hogy ez ártott-e vagy inkább használt a szövegnek.
07. A nem létező Einstein-kézirat – mely a regényben kulcsfontosságú – utolsó sorai kódolt üzenetet tartalmaznak, mely egyfajta isteni lény, felsőbb intelligencia létét bizonyítja, e kód megfejtése az egész szövegen végighúzódik, az óriási csattanó előkészítése pedig annyira hangsúlyos, hogy annál nagyobb csalódásként éljük meg, amikor besül.
08. Érdemes megemlékezni a tibeti szerzetes figurájáról, akit mindenképp Steven Segalnak kellene játszani egy esetleges filmadaptáció esetén: nincs olyan mondata, amely ne egy ősi tibeti közmondás, buddhista bölcsesség vagy a Tao egy rejtélyes sora lenne, ez valószínűleg azt hivatott sugallni, hogy óriási titok és ezoterikus tudás elevenedik meg a lapokon, ehelyett azonban egyre rokonszenvesebbnek kezd tűnni a kínai jelenlét a regényvilág Tibetében.
09. A fülszöveg szerint a kötet még Paolo Coelho könyveinek eladási statisztikáit is felülmúlta Portugáliában, ami persze egyrészt nem csoda, másrészt törvényszerű, mert ebben a regényben olyan – egyébként gyenge – mondatok is vannak, melyek bírnak elemi szintű jelentéssel, ám attól még lehet valaki csapnivaló író, hogy megugrotta Paolo Coelho szintjét.
10. A könyv mint fenomén nagyon szép: keményfedeles, kötött kiadvány, olyan lapokkal, amire Thomas Mannt szokás nyomtatni, talán a borítótéma lehetett volna ötletesebb.
