01. Mind Dante műve, mind Firenze, mint a regény cselekményének hátterei ragyogó választások voltak a szöveg atmoszférájának megteremtéséhez.
02. A történet főszereplője a szimbólumkutató Langdon professzor, akit már Dan Brown előző köteteiben megismerhettünk, fejsérülése miatt amnéziában szenved, noha ez a megoldás már a kilencvenes évek brazil szappanoperáiban sem volt túl eredeti megoldás.
03. Dan Brown a folytatásban megjelentetett regények (vagy a tévésorozatok) módszerét használja fejezetei lezárásánál, azaz függőben hagyja őket egy izgalmasnak szánt résznél, ám sajnos ezek a cliffhangerek legtöbbször kiszámíthatóak – az izgalom fokozása nem erőssége a szerzőnek ebben a kötetben.
04. A történet szerint egy őrült tudós úgy akarja a Föld túlnépesedési problémáját megoldani, hogy egy általa teremtett vírust szabadít az emberiségre.
05. Nem érthető, hogy ha ez az őrült lángelme – aki hite szerint tettével megmenti az emberi fajt a kipusztulástól – felfoghatatlan vagyonokat költött arra, hogy ne találják meg, miközben a kórokozón dolgozik, időt, energiát és saját életét sem kímélve próbálja keresztülvinni a tervét, vajon miért eszel ki egy nagyon bonyolult, olykor erőltetett, Dantéhoz és az Isteni színjátékhoz kapcsolódó rejtvényt, amit megfejtve meg lehet akadályozni a terveit.
06. Bár kapunk rá egy nehezen hihető, ingatag magyarázatot, ettől függetlenül tudjuk, hogy miért van minderre valóban szükség: máskülönben nincs regény – mégis túl sokat áldozott fel a szerző az eleganciából és koherenciából ahhoz, hogy létrehozza ezt az – előző regények után már – izzadtságszagú „intellektuális krimit” (és most tegyünk úgy, mintha lenne ennek a kifejezésnek értelme).
07. Az előző regényekhez hasonlóan az Inferno is útikönyvként mutatja be az aktuális helyszíneket, ami bír egyfajta hangulatkeltő funkcióval, de Dan Brown stíluskészletének többi eleméhez hasonlóan már ez is bosszantóan elfáradt és túlfeszült erre a regényre.
08. A fejezetek átlagosan hatoldalnyi hosszúságúak, néhány perc alatt végigolvashatók, ez különösen alkalmassá teszi a kötetet arra, hogy pár oldalt átfusson az ember lefekvés előtt.
09. Az Isteni Színjáték mindhárom nagy része (a Pokol, a Purgatórium és a Paradicsom) a „csillagok” szóval fejeződik be, Dan Brown a saját regényét is ezzel a szóval zárta.
10. A védőfóliával ellátott, keményfedeles kiadvány megjelenése kifogástalan; a jó minőségű papíron kényelmes szélességű a szedéstükör és megfelelő nagyságúak a betűk, a lapok kötöttek, nem ragasztottak, ezért több olvasást is kibírn(án)ak.
„Kellett hozzá egy másodperc, de Sienna végül rájött, hogy Langdon Dante Poklának a fináléjára utal. Ezekben a tercinákban, hogy kijussanak a pokolból, Vergilius Dantéval a hátán mászik kifelé Lucifer testén, úgy, hogy Vergilius és Dante feje, illetve lába ugyanabba az irányba néz, mint Lucifer feje és lába. A köldökét – a Föld középpontját – elérve Vergilius Dantétól megfordul, és úgy mászik tovább Lucifer lábán lefelé, hogy tulajdonképpen már fölfelé mászik: ki a pokolból, föl a purgatóriumba.
Sienna nem sokra emlékezett a Pokolból, de arra igen, hogy milyen csalódást keltett benne a gravitáció képtelen működése a föld középpontjában; Dante zsenije nyilvánvalóan nem terjedt ki az erővektorok fizikájának ismeretére.” – 277. o.
+1. Egy ilyen elképesztően szellemes és elegáns ötletet ennyire lehangolóan földhözragadt módon csak az tud megközelíteni, akinek botfüle van az irodalomhoz.
