A testrablók éjszakája úgy indul, ahogy egy nyugis, lazulós nyári nap: fagyizással a vízparton. Bartók Imre gyerekkönyve ebből a nyugodtnak látszó epizódból mozdít el a furcsaságok felé, amelyet Bán Sarolta fotómanipulációi csak tovább erősítenek.
A kötet címe alapján a történetről gyorsan képet kaphat az olvasó, hiszen megidézi A testrablók támadása című filmet, viszont Bartóknál egy ökológiai kérdéssel kapcsolódik össze a testrablók megjelenése. Az alapkonfliktus szerint az iskolában furcsa pirulát kapnak a gyerekek és a tanárok, majd különös, életidegen személyiségük lesz. A történet előrehaladtával kiderül, hogy a „testrablók” vették fel az alakjukat, hogy beilleszkedjenek a helyiek közé, és új, otthonos, életteret alakítsanak ki az inváziójuk során – ha már a sajátjuk lakhatatlan. Ezek a kapcsolatok, valamint a lovecrafti utalás is összekacsintás a felnőtt olvasókkal, míg a gyerekek számára tartogat fordulatokat és tanulságot a cselekmény.
A kötet remekül egyensúlyozik akár a történetről, szereplőkről vagy vizualitásról van szó. A testrablók éjszakáját mégis az utóbbi uralja. A könyvet kinyitva két üres, fekete oldalt láthatunk, ami remekül előrevetíti a kötet legdominánsabb árnyalatát. Tovább lapozva, a címoldalon a filmek korhatár-besorolásából ismert sárga karika jelzi az életkori ajánlást. Izgalmas, ahogy párbeszédet alakít ki a filmre utaló címmel, valamint a kötet narratív fordulataival és a szereplők filmes sémákat követő gondolkodásával. Persze nem csak a filmekkel teremt kapcsolatot a kötet, hanem a Tea Kiadó egy másik kiadványával, Kele Fodor Ákos remek kötetével, A szív vége – Cigány Újmesékkel is. Kele Fodor könyve is erősen épít a vizualitásra, szintén Bán Sarolta fotómanipulációinak segítségével, sőt, a szemfüles olvasóknak az is feltűnhet, hogy bizonyos képek, képrészletek mindkettőben megtalálhatók.
Az illusztrációk a leggyakrabban hármas struktúrában jelennek meg, először egy kis, marginális rész látszik, lapozva pedig a két oldalt betöltő teljes képpel, majd az újabb páros oldalon ismét egy kivágattal találkozhatunk. Nagyon izgalmas ez a megoldás, hiszen az adott jelenet felvezetését, hangulatát remekül megteremtik a képrészletek, majd ezek után szinte rászakad az olvasóra a rengeteg vizuális információ. Ennek egyik legfőbb oka, hogy apró törések érzékelhetők a képen, ami az elemek különbözőségéből fakad: finom feszültség jelenik meg a háttér és az emberi alakok ruházata, testtartása között. Ez a megoldás remekül illeszkedik a történethez is, hiszen a furcsaság a legfőbb mozgatórugója: a tóparton egy különös „frizbi” jelenik meg; az iskolában ismeretlen pirulákat osztogat az igazgató; az elevenség pedig eltűnik az emberekből.
A jó ritmusú cselekmény mellett Bartók szövegének egyik legizgalmasabb része a főszereplő nevéből fakad – Krisz –, hiszen nem dönthető el a szövegben, hogy fiú vagy lány. Az illusztráció (sajnos) dönt ebben az esetben, és egy kislány lesz A testrablók éjszakájának főszereplője. A szöveg másik bravúros része, hogy gyakran épít be tudományos, mitológiai utalásokat, amiket remekül balanszíroz a gyerekek számára. Az egyik ilyen (számomra és a történet szempontjából) is kiemelkedő rész Odüsszeusz és a lótuszevőkről szól, aminek bizonyos aspektusait az események is tükrözik. A másik ehhez hasonló megoldás az ökológiai kérdések beemelésének módja, hiszen az egyszeri utalás végül a sztori végét tematizálja, de itt sem tolakodó, nem kezd el a piros sziréna villogni, hogy gond van. Helyette a hasonlón, a másikon – tehát a testrablókon keresztül – mutatja meg, hogy súlyos problémákhoz vezethetnek a környezeti problémák.
Amennyire felkeltette az érdeklődésemet a testrablókra utaló cím, annyira hiányzott a kötetből ez a szóhasználat. Hasonló nyelvhasználati problémám akadt még a szöveggel, hiszen a párbeszédek olykor mesterkéltek, hiteltelenek voltak, ami különösen kizökkentő volt a többször is nagyon jól megírt dialógusokhoz képest. Példaként, kissé fura az osztály mókamesterétől a „ravasz” és az „a mindenit” kifejezéseket olvasni, főleg ugyanabban a megszólalásban. Ezeket a kisebb suta részeket nem csak a jól megformált dialógusok, hanem a narráció is gyakran tudja ellensúlyozni, ami éppen az érthető, közvetlen és modern nyelvhasználatú ismeretközvetítésben nyilvánul meg.
Fontosnak tartom, hogy megemlítsek egy másik kötetet, amelyre bár nem utal Bartók, mégis fontos kontextusként jelenhet meg. Ez Neil Gaimantől a Coraline. A kötet gyerekhorrorként is olvasható, ahogyan A testrablók éjszakájának egyik első jelzőjeként szintén a horror (és az inváziós sci-fi) kategóriájával találkoztam. Bartók története közel sem olyan borzongató, viszont – a hasonló témából is adódóan –, nem egy rózsaszín mázzal bevont történet. Míg Gaiman a családtól, a szülőktől indítja el a másikról való diskurzust, addig Bartók az iskolából, iskolatársakból teremti meg az idegenséget.
Összességében Bartók kötete remek lehetőséget biztosít az inváziós sci-fi, sőt a sci-fi műfajával való ismerkedésnek. A globális kérdéseket, fontos üzenetet hordozó történetek kedvelőinek is legalább ennyire izgalmas lehet. A vizuális megoldások, illetve a cselekmény remek összhangja fokozza A testrablók éjszakájának élményét a kisebb nyelvi hibái ellenére is. A sci-fi- és horrorrajongó szülőknek mindenképp kötelező darab, hiszen remek lehetőséget biztosíthat a gyerekekkel a közös olvasásra és beszélgetésre.
