Eddig három sorozatot (Tündérföld (az első két kötet jelent meg magyarul), Gyászének János papnak (magyarul nem adták ki) és az Árva meséi (szintén nincs magyarul)) írt, nem számítva a Leningrád-diptichont, amelynek első része a Marija Morevna és a Halhatatlan. Radiance című regényéről itt írtunk kritikát. Catherynne M. Valentével Fekete I. Alfonz készített interjút.
Fekete I. Alfonz: Három regénye (Marija Morevna és a Halhatatlan; A lány, aki körülhajózta Tündérföldet és A lány, aki Tündérföld alá zuhant és a tivornya élére állt) valamint egy novellája (“A téridő tizenhárom arca”) a 10 - SFmag fantasztikus irodalmi antológiában jelent meg eddig magyarul. Az ön munkásságát különlegessé teszi, hogy irodalmi megközelítése újszerű és látomásszerű, valamint az, hogy ellenáll a műfaji kategorizálással szemben. Blogjában fordulópontnak nevezte, hogy a New Yorker recenziót közölt Tündérföld-sorozatáról.
Catherynne M. Valente: Hihetetlen volt a számomra. Annak fényében különösen, hogy úgy nőttem fel, hogy bálványoztam a New Yorkert és azokat, akik oda írtak. Csodálatos érzés volt.
Fekete I. Alfonz: Azt tudja esetleg, hogy milyen recepciója volt a fordításoknak?
Catherynne M. Valente: Erről a legtöbb visszajelzést e-mailben vagy személyesen, író-olvasó találkozókon kapom azoktól a rajongóktól, akik kétnyelvűek és el tudják olvasni mind az angolt, mind pedig a fordítást. Bár nem értem az idegen nyelvű recenziókat, tudom, hogy a könyveim népszerűek Lengyelországban. 2012-ben az akkori kiadóm meghívott Budapestre, az ott megjelent emberektől, valamint a magyar kiadótól sok jut vissza hozzám.
Fekete I. Alfonz: Megjelent írásai összetettek, ugyanakkor bámulatos világokba invitálják olvasóikat. A könyvei visszhangjából kiindulva ön szerint emiatt a sokrétűség miatt az idegen nyelvű olvasóközönség nehezebben fogadja be az írásait?
Catherynne M. Valente: Nehéz lenne megállapítani. Ha kevésbé bonyolult könyveket írnék, nagyobb sikerem lenne? Elképzelhető, de akkor azok nem az én munkáim lennének és nem úgy lennének sikeresek, mint most. Ezek szerintem összefüggenek. Nem szándékosan írok komplikált könyveket, arról írok, amit fontosnak tartok és hiszem, hogy mindegyik regényem máshogy összetett. A tavaly megjelent Radiance szerkezetileg borzasztóan ágas-bogas, de legbelül valójában egy szerelmi történet és egy rejtély kettőse. A Marija Morevna és a Halhatatlan pedig egy tündérmese, bár a második világháborúban játszódik, de attól még tündérmese. Nem tudom, hogyan írhatnék másként, mint ahogy. Ha valamivel egyszerűbbet írok, akkor az nagy valószínűséggel gyerekeknek szóló lesz. Ezek a kiadványok rendszerint szerkezetileg és karakterek szempontjából jóval-jóval átláthatóbbak. Ennek ellenére nagy hangsúlyt helyezek arra, hogy olyan szókincset használjak, amit az olvasók nem okvetlenül a gyerekirodalomhoz társítanak. Már csak azért is, mert annak idején én is így tanultam a választékos beszédet. Ha egy olyan szóval találkoztam a szövegben, amelyet nem ismertem és rá akartam jönni, mit jelent, kikerestem. A saját szövegeimben is próbálom kontextusba helyezni a nehezebb szavakat, és úgy megmagyarázni, aztán elolvastatom a gyerekekkel, hogy ők értik-e. De nem tartok az összetettségtől, és remélem, hogy bonyolultságuk dacára a szövegeim továbbra is megtalálják az olvasókat.
Fekete I. Alfonz: Hogyan jellemezné írói stílusát?
Catherynne M. Valente: Minden új könyvvel másik irányba megyek el, így azt hiszem, minden könyvemnek más a stílusa. Általában elmondható, hogy dús és költői; sokat törődöm a nyelvvel és azzal, ahogy hangzik. Nem első olvasásra érthető szöveget akarok, inkább a nyelv szépsége gyönyörködtet. Például a Marija Morevna és a Halhatatlan esetében igyekeztem az orosz tündérmesékre jellemző mondatok ritmusát visszaadni. A Radiance-ben több különböző műfaji részt kötöttem össze, például a gótikát, a noirt vagy a klasszikus krimit. Majd kipróbáltam e műfajok nyelvi hagyományait is. Amikor ezen a könyvön dolgoztam, a szerkesztőm megjegyezte, hogy a gótikus egység legelső mondata roppant hosszú. Erre elárultam neki, hogy ez pontosan ugyanaz a mondatszerkezet, mint Horace Walpole Az otrantói kastélyának az eleje, és pont ugyanannyi szóból is áll. Amolyan hasbeszélő vagyok, aki igyekszik felpróbálni magára az összes műfajt. Költőként indultam, így különösen odafigyelek arra a nyelvre, amit használok.
Fekete I. Alfonz: Mire gondol, amikor a punkot beemelte az irodalmi közbeszédbe? Ez a punkság műfaj vagy esetleg irodalmi fogalom?
Catherynne M. Valente: Vicces, hogy a 2006-ban a blogomon közzétett poénom önálló életre kelt. Eszméletlen, hogy az emberek milyen nagy jelentőséget kezdtek társítani a mythpunkhoz. Sőt, azóta már mythpunk találkozók is szerveződtek. Akkoriban úgy tűnt, egyszerre több olyan szerző mutatkozott be, akik a tündérmeséket modern eszközökkel újraírták, és szövegeikben, tombolt a düh és az energia. Ha együtt laktunk volna, az olvasók egy csoportnak nézhettek volna bennünket. Ekkor ragasztottam rájuk a mythpunk nevet.
Szerintem ez a sokakat megmosolyogtató “-punk” képző tényleg értékes. A punk zene tele volt haraggal, energiával, és elutasította a régi értékeket. Az én értelmezésemben a cyberpunk ezt ötvözte a technológia iránti aggodalommal és haragggal, ahogyan a steampunk is retrospektív módon felhasználta az akkori gőzmeghajtású technológiát arra, hogy a punk életérzést közvetítse. Bár gyakorlatban ez azért nem mindig így sül el. De számomra ez a képző mindenképpen olyasmi, amit ki kell érdemelni. A “-punk”-irodalom annyira jellegzetes és húsbavágó, mint az eredeti zenei műfaj, meg tud szólítani fiatalokat, és úgy beszél a modern életről, mint semmi más.
Fekete I. Alfonz: Hogyan gondol magára szerzőként? Amikor fiktív világot alkot, inkább játékosként, esetleg mérnökként, netán bricoleur-ként viselkedik?
Catherynne M. Valente: Ez nagyban függ a könyvtől. Korábban amolyan természetes írónak tartottam magamat, ahogy haladtam előre, úgy bontottam ki a történetet. Nem szerettem részletes szinopszisokat és vázlatokat írni. Így egyrészt sosem éreztem azt, hogy bekerítene a történet, és a végét sem tudtam előre. Murakami Haruki szokta mondani, hogy a téma az utcán hever, szalagcímekből is lehet dolgozni. Régebben így gondoltam magamra mint szerzőre. Amikor azonban elkezdtem gyerekkönyveket írni, rájöttem, hogy ezt a stratégiát már nem követhetem, mert a gyerekeknek nincs annyi türelme lődörögni a szövegben, süteményt enni és a gyerekkorra emlékezni. Amikor iskolákba hívnak meg, ezt a poént mindig elsütöm, majd amikor elmesélem a hallgatóságnak, hogy ez egy valódi könyv sztorija, amit Marcel Proust írt a huszadik század elején, nem hisznek nekem.
A Tündérföld-sorozathoz írtam először egy nagyon erős, részletes vázlatot, és amíg a sorozatot írtam, évekig tartottam magam ehhez a technikához, majd mikor egy újabb felnőtteknek szóló regénnyel kezdtem foglalkozni, már rutinból így láttam munkához. Most már azt hiszem, hogy írói technikám valahol a kertész és az építész-típusú módszer között van félúton. Az első néhány fejezetben barangolok a világban, nem sokat törődök azzal, hogy hová fogok kilyukadni, majd egy kis szünetet tartok, aztán elkezdem felépíteni a történet vázát, amit végül felöltöztetek, de úgy, hogy még engem is meglepjen, és ne kezdjek unatkozni. Mivel figyelemzavaros vagyok, könnyen elunom magam, ha tudom, mi fog történni, és egyből azt hiszem, már már meg is írtam ezt a könyvet. ”Nagyszerű, végeztem is!” Ahogy haladok a könyvvel, úgy bővül a vázlatom regénnyé.
Fekete I. Alfonz: Milyennek tartja az ideális olvasóját?
Catherynne M. Valente: A Tündérföldet mindenképpen gyerekeknek és szülőknek szántam, hogy együtt olvassák. Az olvasóval összekacsintó narrátor ötlete is abból származik, hogy a felolvasóhoz beszél, ezzel szórakoztatja őt. Majd bizonyos idő elteltével a narrátor elkezdi válogatás nélkül megszólítani a szobában tartózkodókat. Olyasmit akartam, mint az Alíz Csodaországban, a Narnia vagy az Óz, amelyet a gyerek is ért, de a felnőttek is találnak benne nekik szóló utalásokat. Az Alíz Csodaországban tömve van latinnal, szóviccekkel, a brit politikai élet szatirikus kifigurázásával, amit a mai gyerek már nem ért. Olyan könyvet akartam, amelyet mindenkinek öröm olvasni.
A Marija Morevna és a Halhatatlan teljesen más, egészen felnőtt közönségnek szól, bár azon magam is meglepődtem, hogy hatalmas iránta az érdeklődés a tinédzserek körében. Különösen látványos ez, ha felmegyünk a Tumblr-re és rákeresünk a “Deathless” tagre. Ha egy történetben azt olvassák a tinilányok, hogy a smink fontos és varázslatos, akkor azt biztos szeretni fogják. Nagyon sok fiatal lány egyszerre, egymás után olvasta az Alkonyatot és a Marija Morevnát. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen népes rajongótábora lesz. Az a meggyőződés vezetett, hogy a Marija Morevna mindenkihez egyformán szól. Ugyanakkor nagyon is tisztában voltam azzal, hogy angolul írok, a kiadó amerikai, ezenfelül nem számíthatok arra, hogy az olvasóim ismerjék az orosz folklórt vagy akár a történelmet. Az egyik előolvasóm, aki a kézirat elkészülte után olvasta a könyvet, meglepetten közölte velem, hogy nem is tudta, hogy ennyire fontos az orosz történelemben az 1917-es év. Ez a visszajelzés számomra példaértékű volt, mert egy hihetetlenül intelligens nőről van szó. Az újabb történelmi regényeim esetében már olyasvalakit keresek, aki nem tud olyan sokat az adott korszakról, így körülbelül betájolhatom, hogy mit tudhat egy átlagos olvasó. Ezért inkább egy kevésbé tájékozott olvasónak írok, mert úgy hiszem, az átlag SF vagy fantasy olvasó műveltebb, mint a más műfajban olvasók. Tudtam, hogy rettenetesen sokat kell beletennem a kontextusból, nem csak magát az eredeti tündérmesét kell ismertetnem, hanem az orosz ételeket, le kell írnom, merre van Szentpétervár, és milyen kapcsolat fűzi Oroszország többi részéhez. Egy orosz vagy egy kelet-európai olvasó minden bizonnyal rögtön tudja, hogy Szentpétervárt nem csak Leningrádnak, hanem Petrográdnak is nevezték, de ez nem elvárható egy amerikai olvasótól. Nagyon nagy kihívás volt a számomra, hogy őket is bevonjam.
Fekete I. Alfonz: Az ön könyveiben kiemelt figyelmet szentel a nők helyzetének. Feminista szemszögből értelmezi a történelmet? Vagy esetleg azzal szeretné felhívni az olvasói figyelmét, hogy az eredeti történetekben rámutat ezekre a problémákra, majd újragondolja és átírja őket?
Catherynne M. Valente: Feminista vagyok. Nem tudok nem feminista könyveket írni, nagyon érdekel a női lét, és nem csak a modern nőké. Végignézve a történelmen, még mindig tartja magát az az elképzelés, amibe a fantasy nagyon gyakran belecsúszik – függetlenül attól, hogy középkori, 19. századi vagy bármely más korban játszódó történet – hogy a nők nem igazán csináltak semmit. Ez pedig egyszerűen nem igaz, a legkevésbé sem. Elvégre a történelem minden egyes szakaszában voltak rendkívüli nők, Aquitániai Eleonóra nélkül például aligha tudnánk beszélni a középkorról. Ha ő egyedülálló jelenség lett volna, aligha válhatott volna azzá, akivé végül is lett. Ha egy író a középkori háborúról ír, és előtérbe tolja a harctéri esemélyeket, az az ő írói szabadsága, ugyanakkor ezzel azt is jelzi, hogy nem a hadtáposokról fog szólni a történet. Így például kimaradnak azok a mosónők vagy prostituáltak, akik követték a frontvonalat. Ahogyan azok a nők is, akik a hátországban maradtak, mit sem sejtve arról, hogy mi történik a fronton, vagy az alacsony sorból származóak, akik ostrom idején a várban ragadtak. A te döntésed, hová helyezed a kamerát. Lenyűgözőnek tartom, hogy ha kicsit megváltoztatom, akkor mást is megmutathatok, mint ami a hagyományos történelmi tablón szerepel. Így jutottam el odáig, hogy olyan történeteket írok, amelyekben aktív női karakterek vannak, mert hiszem, hogy a nőknek aktív szerepe van az életben is. Remélem, még megérem, mikor ez már nem lesz annyira furcsa, ahogyan mostanság, de akkor is értékesnek tartom, ha ezt egyesek még ferde szemmel nézik.
Fekete I. Alfonz: Ez önnek kultúrmisszió, mint például Neil Gaimannek, hogy a mai olvasóknak új köntösbe bújtassa az ősi történeteket?
Catherynne M. Valente: Igen, ez is motivál engem, és szerintem ezek rendkívül fontos történetek. Amikor iskolákba hívnak, hogy felolvassak, akkor mindig el szoktam mondani, hogy réges-régi mesékről van szó, amiket nagyanyáink újra és újra elmondtak nekünk. És ezek a zsörtölődő nagyanyók évezredeken át minden alkalommal csavartak valamit a sztorin, amikor a gyerekek figyelme elkalandozott. Ezekből lettek a legemberközelibb történeteink az egész irodalmi kincsestárunkban, amelyekben ott van minden figyelemfelkeltő motívum, a mese eszenciája. Majdnem minden gyerek hall a szüleitől tündérmeséket, ezek pedig egy életen át elkísérnek minket Gondolj csak bele, hány alkalommal mondtuk rá valamire, hogy ez egy Hamupipőke-történet vagy abba, hogy hogyan képzelünk el egy esküvőt. Maguk a külsőségek is tündérmesékből származnak. Azt hiszem, ha valami ennyire szerves része a kultúránknak, érdemes időt fordítani a vizsgálatára. Excentrikus nagymamának képzelem magamat, aki igyekszik mesélni és fenntartani a történeteket, éppen csak annyit változtatni rajtuk, hogy továbbra is izgalmasak és élethűek maradjanak.
Fekete I. Alfonz: Olyan online személyiséget alkotott magának, aki igazán rajong a különböző médiafelületekért. Úgy tudom, Alekszandr Rodnyánszkij szerezte meg a jogot, hogy a Marija Morevna és a Halhatatlant adaptálja. Hogy halad a projekt?
Catherynne M. Valente: Leírhatatlanul gyorsan történt minden. Az írók gyakran kapnak megkereséseket, hogy szeretnék filmre vinni a szövegeiket, ő azonban 24 óra leforgása alatt e-mailt írt, és rögtön megvásárolta a megfilmesítés jogait. Most reménykedünk benne, hogy történni fog valami. Bár itt már el kellett engednem a Marija Morevna kezét.
Fekete I. Alfonz: Milyen média volna ideális az Ön által megálmodott történetekhez?
Catherynne M. Valente: Mozifüggőként nőttem fel, ugyanakkor a televíziózás jelenlegi fejlődési ütemét nézve és a leendő lehetőségek kiaknázását tekintve, az is nagyszerű választás lenne. Bármivel elégedett lennék. A vizuális média kultúránk istene, és imádnám, ha az általam megírt világ ebben a környezetben kelne életre.
Fekete I. Alfonz: A Goodreads szerint a Leningrád-diptichon második része, a Matrjoska, a Marija Morevna testvér-regénye 2017. október 12-én jelenik meg angolul. Elárulna egy kicsivel többet a két kötet közötti kapcsolatról?
Catherynne M. Valente: Jelenleg parkolópályára álltunk azzal a könyvvel, bár semmi hivatalosat nem jelentettünk még be ezzel kapcsolatban, de előbb-utóbb ki fog jönni.
Fekete I. Alfonz: Mit tudhat az olvasóközönség A Gyászének János papnak-sorozat harmadik regényéről?
Catherynne M. Valente: Az biztos, hogy meg fogom írni. Nyár végén, kora ősszel fogjuk Kickstarteren elindítani a kampányt. Nagyon sokáig tartott olyan kiadót keresni, amelyik elvállalta az egykötetes kiadását, és nem találtunk olyat se, aki egy sorozat harmadik kötetét önmagában kiadta volna. Igyekszünk megszerezni az eredeti borítókat és file-okat, hogy vissza tudjuk tenni őket Amazonra. Nehezebb és hosszadalmasabb lett, mint amire számítottunk.
Köszönöm szépen az interjút!
