„Tavaly télen Hrobarik herceg, aki nem volt ily kegyes, megpróbált engem felbérelni, hogy keressem meg azt a szépséges leányzót, aki elmenekült a bálból, miután elege lett az ordenáré udvarlásból. Még a cipőjét is elvesztette. Nehéz volt elmagyaráznom neki, hogy ehhez udvari vadász kell, nem pedig vaják.” (132.)
Ha azt mondom, hogy Ríviai Geralt, akkor sokaknak valószínűleg a Witcher játékok jutnak eszébe, nem pedig a lengyel Andrzej Sapkowski Vaják-sorozata, amely a játék univerzumának forrásaként szolgál. A kötetben egy szétbontott novellába illeszkedik hat önálló történet (közte a címadó novellával), amelyek előzményként vagy a hős visszaemlékezéseként szolgálnak. A szövegek egy-egy megbízás eseményeit mesélik el szarkasztikus, fekete humorral fűszerezve.
A Vaják-sorozat egy feudális világban játszódó fantasy széria, amelyet nemcsak hogy (lengyel) mitikus lények laknak, de bonyolult politikai játszmák tere is, amellyel jelen kötetben csak utalások formájában találkozhatunk. Noha a környezet a feudális rendszert idézi, mégsem kizárólag középkori tudományokkal találkozhat az olvasó; ennél Sapkowski szélesebb spektrumot teremt. Az asztrológia, az alkímia és a mágia mellett fontos szerepet kap az anatómia magas fokú ismerete, valamint a mutációs eljárás. A vaják univerzum “szakterületeinek” terminusai ismerősen csenghetnek az olvasók számára, hiszen napjaink tudományos közegéből származnak. Éppen ez az egybeolvadás teszi nagyon érdekessé a világ felépítését, a feudális viszonyok és napjaink ismeretének találkozása. A legkülönfélébb szörnyek élnek a világban, melyek kiirtására különböző mutagén anyagokkal létrehozták a vajákokat, akik megfelelő ellenszolgáltatásért levadásszák őket. A kötetből csak annyi derül ki, hogy a vajákok teszik a kisfiúkat “mutánsokká” különböző füvek és szerek segítségével. A főhős, Geralt is a vajákok kasztjához tartozik, a novellák pedig kalandjain keresztül ebből a világból adnak ízelítőt; illetve előkészítésként szolgálnak a későbbi eseményeknek.
Sapkowski a történetek alapjául gyakran használ meséket, amelyek furcsán kitekerve, átszínezve és újraértelmezve, sokkalta realisztikusabban tárulnak az olvasó elé. Szinte minden összefüggő novellában fellelhető egy konkrét mesei alap. Találkozhatunk A szépség és szörnyeteggel többször is, Aladdin lámpásával, nyomokban Rumpelstiltskinnel, valamint az egyik kedvencemben, A kisebbik rosszban Hófehérkével. Hófehérkét itt Renfrinek hívják, aki nem (biztos, hogy) az általunk ismert elárvult szegény hercegnő, akit a mostoha elüldözött. Talán egy kicsit Neil Gaiman Hó, tükör, almák novellájának szereplőjére vagy a Kill Bill bosszúszomjas hősnőjére hasonlít, hiszen Renfri testesíti meg a történetben a gonoszt, akinek csak a revans számít. Bár Renfri története és személyisége negatív színezetet kelt annak a varázslónak az előadásában, akire a lány vadászik, az olvasónak mégis megvan a lehetősége, hogy döntsön arról, miként is ítéli meg a lányt, hiszen ő is elmeséli a saját változatát.
Nemcsak a novellák gerincét alkotva jelennek meg mesék, hanem apró megjegyzésekként, mintegy mellékesen utalva rájuk, így például jelen van a Hamupipőke (a korábbi idézetben), valamint Ligetszépe is:
„A tornyaink. De ez is tévesnek bizonyult. Alábecsültük őket, és jó páran megszöktek. A királyfik, különösen a fiatalabbak között, akiknek nem volt túl sok dolguk, és még kevesebb a vesztenivalójuk, valami őrületes divatja lett a toronybazárt szépségek kiszabadításának. A legtöbbjük szerencsére kitörte a nyakát.” (89.)
Nemcsak a mesék átfordítása érdekes, hanem az is, ahogyan megjelennek. Általában szarkasztikus felhanggal színeződnek, amely nemcsak a mesék új tónusát határozza meg, de Geralt beszédmódjára is jellemzőek a rövid és gúnyos válaszok, valamint a szúrós megjegyzések. A vaják viselkedésének okaként a mutációt tartják felelősnek, mert a folyamat kiöli az érzelmeket és az empátiát, bár a történetek során mégis újra és újra megkérdőjeleződik Geralt hidegsége.
Ahogy korábban is említettem a kötet egyfajta bevezetésként szolgálhat az univerzumba, amely még csak kezdetleges koncepciókat közvetít, nem rajzolja ki az olvasó előtt a teljes kontinenst, a világ működését és alkotó elemeit, viszont a játékok ismerői számára rengeteg plusz információt nyújthat a történet. A Wild Huntban (Witcher 3) is elhangzó utalások után megtudhatjuk, hogy hogyan is kapta Geralt a Blavikeni Mészáros nevet. De akár arról is részletes beszámolót szerezhetünk, hogy a Yenneferrel való megismerkedésük miért és miként is történt, valamint a játék egyik küldetése is Az utolsó kívánság történetéből fakad.
A könyv legnagyobb hibáját a hiányérzetemmel tudom azonosítani, ami éppen az univerzum részlegességéből fakad. Kétségkívül még nem találkozhatunk az egész világgal, de nagyon sok utalás hangzik el uralkodókra, valamint a legkülönfélébb lényekre, amelyeket nehéz a helyükön kezelni a töredékes ismeretek miatt. Úgy gondolom, hogy hasznos lenne egy, vagy akár több térkép hozzáillesztése a kötethez, valamint egy függelék, amely tartalmazza a törpök és tündék nyelvére vonatkozó információkat, hiszen a kötetben sem a narrátor nem fordítja le az idegen kifejezéseket, sem lábjegyzet formájában nem találkozunk a feloldásukkal; de a különböző lényekre irányuló összesítő leírások is hasznosak lehetnének. A másik dolog, ami zavaró lehet, hogy nem egyetlen cselekménnyel találkozik az olvasó, hanem csak töredékekkel, amelyek csak ízelítőt adnak Geralt életéből és a regény univerzumának működéséből. Ez talán kizökkentő lehet azok számára, akik a lineáris történetvezetést kedvelik jobban, bár számomra csak még érdekesebbé tette a regényt.
Összességében úgy gondolom, hogy Sapkowski kötete rendkívül izgalmas és sokrétű, amely éppen csak elkezdte felépíteni a vaják-mitológiát. Hibáit is inkább az olvasást megkönnyítő segédanyagok hiányában érzem, de azt hiszem, hogy a mese-átiratok mindenért kárpótolják az olvasókat. Már várom, hogy belevessem magam a folytatásokba, hogy lássam minek az előkészítéseként is szolgált a kötet, valamint hogy újra találkozzak Geralt sötét humorával.
