Az időutazás régóta egyéni és kollektív vágyaink csimborasszója, ami az irodalom berkeiben is gyökeret vert. Megváltoztatni egy-egy történést, kiegészíteni, más irányba terelni egy teljes múltbeli eseményt vagy esetlegesen a jövőt meglátogatni majd elborzadni tetteink következményein. Lauren Beukes új regénye, a The Shining Girls sajátos formában közelíti meg a kérdéskört. Ellentétben korábbi regényeivel, a magyarul is megjelent Moxylanddel és a Zoo Cityvel, a helyszín ezúttal nem az apartheid billogát homlokán viselő Dél-afrikai Köztársaság, hanem az Amerikai Egyesült Államok északi régiója, Chicago. Míg az előzőekben Beukes a lehetségest és annak megvalósulási valószínűségeit latolgatta, addig a The Shining Girls távol áll ettől a megközelítéstől. Eltekintve attól, hogy az írónő egy időutazó sorozatgyilkost enged szabadjára, kinek késszúrásai a felszabdalt huszadik század szövetébe mélyednek s az ámokfutásra egy túlélő lány és egy, munkájából kiégett újságíró igyekszik fényt deríteni, a regény a realizmus eszközeivel igyekszik atmoszférát teremteni. Sem a technológia és a cyber-realizmus, ahogyan a Moxylandnél, sem a folklór mint a Zoo Citynél nem kap szerepet, az írónő egy kulturális jelenségről, a legyőzhetetlen és megérthetetlen ellenfél szobráról, a sorozatgyilkosról rántja le a leplet.
A helyszín Chicago, az időpont 1931, a nagy gazdasági világválság közepe. Az iparosodó város és annak fejlődése meghatározó mozzanata a szövegnek. A regény tere zárt, kizárólag hatvan éven belül mozgunk, utolsó dátum 1993, ezért az urbanizáció kiemelkedő szerephez jut. Az időutazás eszköze egy ház, aminek bejárati kulcsaihoz a gyilkos egy véletlennek köszönhetően jut. Az épület rádöbbenti a gyilkost valódi küldetésére, meggyőzi arról, hogy ez az otthona, továbbá értelmet ad féktelen vágyainak, mederbe terelve azokat egy fiktív elképzeléssel, miszerint olyan lányokat követel, akikben „lehetőség van” és „tűz van a szemükben”. A főszereplők háromszögének csúcsán eleinte Harper Curtis, a sorozatgyilkos áll, azonban ahogyan a történet halad előre, a csúcsragadozó lebukik, a szerepek felcserélődnek, a vadászból űzött lesz, az áldozat hajtani kezdi a korábbi vadászt. Kirby Mazrachi, Curtis támadásának egyetlen túlélője és Dan Velasquez, volt gyilkossági ügyekre szakosodott, majd sportújságíró kettőse kezd el nyomozni Curtis után. A lehetetlenre építve próbálják megfejteni a látszólag összefüggéstelen, időben egymástól távol elkövetett gyilkosságok rejtélyét.
Az éjfekete borító egyrészt pozicionálja és tájékoztatja a leendő olvasót, hogy ezúttal jóval sötétebb témával állt elő az írónő a krimi és a science fiction műfaján belül, másrészt a világos színnel szedett részek jelzik, hogy a sötétségbe a szociális érzékenység által lehet fényt hozni. Mivel Harper Curtis minden áldozata nő, valamint Lauren Beukes több interjúban is elmondta, hogy szerette volna felhívni a nők elleni erőszakra a figyelmet, így megállapítható, hogy a regény egyik célja, hogy felrázza a közönybe süppedt olvasókat, hogy a halál, az erőszak és a gyilkosság annyira beépült a tompa hétköznapokba, hogy már tudomást sem veszünk róla. A gyilkosságok naturalista részletezése ezt a közömbösséget kérdőjelezi meg. Egyrészt, felhívja az olvasók figyelmét az áldozatokra, az életükbe való bepillantással pedig ráébreszt arra, hogy ezek a nők többek puszta statisztikánál, szaftos újságcímeknél, másrészt az áldozat szempontjából mutatva be a bűntényt nem keres felmagasztalást, mentséget a bűnelkövetőnek.
Kirby és Dan kezdeti nehézségek után kezdik meg munkájukat, ekkoriban még az internet meglehetősen gyermekcipőben járt, így a klasszikus detektívmunka sarokköve a „keress olyat, ami nem illik oda!”-elv hozza meg meghökkentő gyümölcsét. Az idő égboltján kigyullad a „gyilkosság csillagkép”. A könyvben megjelenő női karakterek mindannyian a huszadik század társadalmi termékei – a gyerekeit egymaga nevelő afro-amerikai nő, a mccarthyzmus idején kommunistáknak kikiáltott művészekkel barátkozó dolgozó fiatal lány –. Nemcsak az amerikai történelmi események, társadalmi változások hatnak a narratívára, befolyásolják azt, ahogyan Harper Curtis cselekvésre szánja el magát, de ahogy az urbanizált környezet egyre zsúfoltabbá válik, az abban bolyongó, azt kiismerni akaró férfi is kezd egyre zavarodottabbá válni. A rafinált, összetett gondolkodást előnyben részesítő vagy pusztán a vérengzésben örömét lelő férfi gyilkos egy vesztes, állati ösztönöktől hajtott véglénnyé válik.
A regény egyszerre mozgatja a makro– és a mikrotörténelem elemeit, azok életre gyakorolt hatásait, létrehozva az ezekből összeállt, állandóan változó, mintegy szereplővé előlépő Chicagot. Az időutazás a nyomozás időszálait kuszálja össze, melyek minden áldozat esetében egy újabbal bővülnek, így mindig csavarnak egyet a kilencvenes évek elején játszódó nyomozómunkán. A nők elleni erőszak, mint társadalmi jelenség elleni tiltakozás szinte programszerű beágyazása a krimi-sci-fi narratívába, az érzés, hogy ott rohanhatsz a főhősnő mellett, ahogy versenyt fut az idővel és a gyilkossal, a szálakat egymástól elválasztó idősíkok váltogatása mind-mind olyan elemek, amik kiemelik a könyvet műfajából.
Fekete I. Alfonz
