Pinky című bemutatkozó regényével Sepsi László olyasmit tett az olvasó elé, ami alapján joggal várjuk nagyon a Höksring gombái címet viselő új kötetét, ahogyan arról előző cikkünkben be is számoltunk. Noha azt nem tudjuk pontosan, hányat kell még aludnunk, amíg végre kézbe vehetjük a kötetet, a várakozást viszont most megkönnyítjük az alábbi szövegrészlettel, melyet a szerző közlésre a rendelkezésünkre bocsájtott. Ezúton is köszönjük neki.
HÖKSRING GOMBÁI
Reggelre miénk,
jussunk lesz a föld.
Fél lábunk már az ajtórésben.
Sylvia Plath: Gombák
(Imreh András fordítása)
Nálam jelesebb tudós elmék is megállapították már, hogy az emberalatti világok nem ismerik a határokat; sem azokat, amelyek láthatók, tapinthatók, és elválasztják egymástól testünk és világunk különálló részeit, sem pedig azokat, amelyek pusztán fogalomként, elménkben léteznek. Védvonalainkat a legkülönfélébb paraziták ostromolják nap mint nap, vírusok és baktériumok, ízeltlábúak és gombák törnének át rajtuk. Növekednek és sokasodnak, ezt az imperatívuszt követik évmilliók óta, s mi egyelőre helyt álltunk ellenükben, mert tudomásul vettük, hogy a testeket és elméket behálózó alantas hifák egyszersmind fundamentumai a mi létezésünknek is. Höksring gombái, és mindaz, amit kutatásaim során megtudtam róluk, nem a jól ismert biológiai szükségszerűségek okán töltenek el aggodalommal.
Efromm Felcibar: Höksring gombái (kiadatlan)
I. JERIKÓ
De Höksring némaságba burkolózott, és én szégyenemre feldühödtem, lesöpörtem a gyertyákat, az elgurult kelyhet puszta öklömmel zúztam szét. Felsértette kezem a törött kristályüveg, és ahogy vérem a földre csöppent, azt gondoltam: egyél, egyél te átkozott, úgy sem vágysz másra, idd a vérem, és tenyéssz egyetlenem sápadt húsú testén, hiszen ez vagyunk neked, langyos trágya és nyirkos virágföld.
August Ergot: Vallomások
Szólj, ha érzel valamit.
Suzanna a Kéregben
1. Rusia
Három és fél perccel tűzhalála előtt Toppancs boldog kutyavigyorral vizelte le az Ergot-ház kerítésének gránitkő alapzatát. Az aranysárga húgysugár megtört a kora esti széltől kihűlt kvarckristályokon, komótosan lecsordogált a járda repedéseibe, onnét tovább az útpadka felé, majd felszívódott a csatorna ázott cigarettacsikkekkel pettyezett félhomályában. Eközben elhaladt egy hangyalepte rózsaszín cumi és megannyi betonba taposott rágógumi között, szeretetteljesen megnedvesítette Toppancs gazdájának seszínű mamuszát, és lassan tovább marta a poratkák mocorgásától jócskán megfáradt anyagot. Rusia Berich-Truptor utóbbiból mit sem vett észre: a földre pillantva talán átkozta volna magát, hogy megint elfelejtett cipőt váltani kutyasétáltatás előtt, de elmeszesedett erekkel átszőtt agyát ennél sokkal fontosabb kérdések kötötték le.
Hétvégére vendégeket várt, nem is akárkiket.
Bár egy városban laktak, és alig húszpercnyi buszozás választotta el őket egymástól, Rusiát ritkán látogatta meg a családja. Ennek az egyik oka az, hogy többségükben halottak (őket feleannyi buszozással a másik irányban, a Szent Brigitta Temető e célból fenntartott parcelláiban találjuk), és a Truptor-vérvonal egyetlen még élő leszármazottja, Edvin B. Truptor meglehetősen elfoglalt fiatalember. Rusia nehezen ugyan, de beletörődött Edvin szoros időbeosztásának következményeibe, annak ellenére, hogy továbbra sem értette teljesen, egyetlen gyermeke pontosan mivel is keresi a kenyerét, és a látogatások ritkulása gyanúsan egybeesett azzal az időszakkal, amikor a fiú munkát talált, ezért kevésbé szorult rá a szülői apanázsra. Örüljünk annak, ami van, mondogatta magának Rusia az üres lakásban (szeretett férjét prosztatarák vitte el másfél évtizeddel ezelőtt), aztán fogta Toppancs kutyanyáltól ragacsos, itt-ott megrágott pórázát, és nekiindult az esti sétáltatásnak.
Ezen az estén, amely egyúttal az Ergot-család végét is jelenti majd, feltűnően csendes volt Höksring városa. Rusián és Toppancson kívül csak hajléktalanok járták az utcákat, ők is csupán azért, hogy a korábbinál jobb menedéket találjanak a csípős északi szél elől vagy egy kisboltban feltöltsék éjszakára kiürült boros flakonjukat. Az Ergot-ház előtti aszfaltúton olykor elhúzott egy autó, és mire Toppancs befejezte az átszellemült vizelést, felkapcsolódtak az utcalámpák.
Rusia néha, amikor már véget ért a késő esti híradó, de még nem kezdtek el hatni a bevett altatók, kibámult az ablakon és elgondolkodott azon, honnét jön ez a sok fény. Ez a rengeteg energia, amely keresztül-kasul szeli a várost, éjjelente lámpákat gyújt és nappal mozgásban tartja a villamost, amely adást küld a tévéjébe és a konyhában hallgatott kisrádióba, amely felforralja a vizet a bojlerban és alágyújt az ötórai teának. Egy vasárnap délután, amikor épp teljesen kifogytak a témákból, megkérdezte a fiát. Edvin flegmán sorolni kezdte, hogy olaj meg gáz meg atom meg szél meg nap meg még ki tudja, micsoda, de arra már nem tudott válaszolni, hogy ki látja át ezt az egészet, hogy miért maradnak egyben a dolgok, és miért nem változik egyetlen fénylő-lángoló gömbbé a világ.
Lánykorában randevúzott egy költővel, az mondott ilyenek. Nagyon nagyra volt magával, meg a versekkel teleírt fekete bőrnoteszével, amellyel a lányokat szédítette, de ez sem mentette meg attól, hogy Rusia kiadja az útját, amikor megtudta, hogy alkalmanként eljár a cimboráival abba a kuplerájba a Virradat sugárúton. Azóta sem hallott róla, meg a verseiről sem, de néha eszébe jutnak ilyen költőszavak. Mintha az a kurvapecér lapostetű helyett szavakkal fertőzte volna meg.
– Végeztél, drága?
Toppancs alaposan megszaglászta saját vizeletének foltjait, majd áttért a kerítés és a járda közti vékony résre, ahol felgyűlt és rothadni kezdett a szeméttörmelék, otthont és táplálékot nyújtva megannyi matt páncélú gyászbogárnak. Toppancs borzasztóan élvezte, hogy bárhová is dugja az orrát Höksring utcáin, bűzös, túlérett életet talál, fénytelen zugokat teli megannyi ízeltlábúval, amelyekről csak ő tud, és senki más. Azt már nem élvezte annyira, hogy Rusia türelmetlenül rántott egyet a pórázán, ezzel jelezve, hogy ideje befejezni a szaglászást.
A hétvégi vendégséggel kapcsolatban nem Edvin jelenti a legnagyobb gondot. Edvin, mint a lelkük mélyén mégiscsak jó fiúgyermekek legtöbbje, mindenevő. Az utóbbi időben ingadozott kissé az étvágya, de ez nem jelentett eddig számottevő problémát: a tányérokról rendszerint eltűnt, aminek el kellett tűnnie.
Ott van viszont az a nő. Nőszemély. Rusia még a nevét sem volt hajlandó megjegyezni (vállalva, hogy emiatt a ténylegesnél egy fokkal szenilisebbnek tűnik), de abban biztos volt, hogy Edvin látogatásainak ritkulása minden egyéb mellett ennek a nőszemélynek is köszönhető. Nem hozzá való, látszik ez ránézésre. Lehet vagy negyven kiló, a kulcscsontja szinte átdöfi azt a halovány bőrét és nem eszik húst. Soha. Elvei vannak, sajnálja az állatokat, amelyek csak azért születnek, hogy felhizlalják és megöljék őket, magyarázta hónapokkal ezelőtt a tányérján éppen kihűlő oldalas felett, ez rossz, ez tragikus, nem tekinthetünk úgy az állatokra, mintha tenyészthető bioelemek lennének, mert valójában autonóm élőlények ők is, amit emberként tiszteletben kell tartanunk. Rusia nem is egészen értette, hogy mire akar kilyukadni (ahogy a szavak egy részét sem), csak nézte, ahogy a tányérra kitett oldalas minden perccel veszít frissességéből, szikkad és langyosodik, arra várva, hogy a nap végén Toppancs rágcsálja le róla a húst. Udvariasságból nem szólt semmit, de azt gondolta: basszon meg téged a ló.
Ezen a hétvégén viszont Rusia jó vendéglátó akar lenni. Nem azért, hogy azt a bélférges némbert boldogítsa (ha rajta múlna, lenyomna a torkán egy töltött pulykát), hanem hogy Edvinnek ne kelljen végigülnie egy újabb feszélyezett társalgást döglött állatokról meg párolt növényekről. Elvégre alig sikerül időt szakítania ezekre a látogatásokra, és ha azzal tölti őket, hogy a nőszemély hisztijét hallgatja, bizonyára a jövőben sem fog azon erőlködni, hogy szabaddá tegye a vasárnapjait. Így most Rusiának hús nélkül kell főznie, és mivel korábban sosem tett ilyet, hiszen megboldogult férje és ő maga is megrögzött ragadozók voltak, ez súlyos gondokat rótt a vállára. Egyáltalán, mit eszik egy ilyen? Rizsát?
Toppancs eközben megtalálta a járdán heverő, elhagyott cumit és fejébe vette, hogy elfogyasztja a hangyákkal együtt. Mit sem tudva a húsevés erkölcsi vonzatairól, tűhegyes kis terrierfogait belemélyesztette a babaszáj illatú gumiba, jobb mancsával a betonra szorította a cucli műanyag peremét, és minden erejével igyekezett leválasztani az ígéretes guminyúlványt annak élettelen héjáról. Szájában nyugtalanul ropogtak a hangyasavat spriccelő mákszemek, keresték a kiutat a pállott kutyalehelet poklából, és körömpiszoknyi idegrendszerükben éppúgy fogalmuk sem volt róla, mi történik velük, ahogy Toppancs és Rusia is boldog tudatlanságban várta zajos halálát. Nem vették észre, ahogy az utca még inkább kiürült körülöttük, mert a csavargók legtöbbje megérzi, ha ritmust vált a város pulzusa, a szél egy árnyalatnyival csípősebben és haragosabban fúj, még egyszer és utoljára megcibálva az Ergot-kert örökzöldjeinek lombját, a kúria kőfalaiból füst szivárog és kihunynak a korábban villanyfénytől ragyogó ablakok, majd a szempillantásnyi sötétség átadja helyét a legnagyobb tűzijátéknak, amelyet Höksring lakói az évtizedekkel ezelőtt történt szilveszteri katasztrófa óta megszemlélhettek.
A kerítés mögötti gyep felhólyagosodott, akár a csupasz bőr, amelyet egy tébolyult szerető izzó hajsütővassal simogatott meg. Elsárgult fűvel fedett dombok nőttek a nedves földből, hogy kifakadjanak, majd egy sor gyulladt pattanás utolsó pukkanásával lövelljék a levegőbe mindazt, amit a kert eddig elfedett a város húsából: tekergődző férgekkel teli sarat, bomlásnak indult papírdarabokat, fém- és műanyagtörmeléket, velük együtt pedig a felszín alatti élet izgató pinceillatát. A kúria üvegablakai sorra felizzottak és celofánzörgéssel hullottak szilánkokra; a tetőről előbb cserepek és kéménytörmelék robbantak a magasba, ezeket gerendák és emberméretű faldarabok követték, mintha egy türelmetlen krampusz döntött volna úgy, többé nem marad a dobozban.
A forró levegő piszkossárga lökéshullámmal tarolta le a kertet. Bár rég elmúltak azok az idők, amikor az ifjú Ergotok a sövénylabirintusban bújócskáztak, és ebéd után arról tanakodtak, ki lökje meg a másikat hintán, a hely még nem állt készen a pusztulásra. A fák odvaiban és a kúria mögötti poshadt vizű kacsaúsztatóban a figyelmes szemlélő hamar rálelhetett a romlás jeleire, ahogy az éhes kis pajorok a korhadék fogytával az élő, lüktető szövetet tépdesték csáprágóikkal, de még évekbe vagy évtizedekbe tellett volna, hogy végleg győzedelmeskedjenek, és az Ergot család otthona visszavonhatatlanul átadja magát az enyészetnek. A robbanás ezen a hűs kora őszi estén a békés erjedés kegyelmi állapotát váltotta azonnali ítéletre.
Rusia Berich-Truptor és kutyája, ellentétben a náluk jóval tájékozottabb Edvinnel, mit sem tudtak az Ergot-ház mételyéről, de a lángokkal érkező végidők természetén sem volt idejük elmélkedni. Toppancs bundája tüzet fogott, mintha alkohollal locsolták volna le, a vágyott cumi olvadt masszája összeforrt kíváncsi nyelvével és kitöltötte az űrt sárgás fogai közt, hogy aztán a légnyomás keresztülrepítse az aszfalton és a szemben lévő kerítés alapzatába passzírozza, mint egy rosszul előkészített húspogácsát. Tüdejének hólyagocskái éppúgy fortyogtak a beszippantott forróságtól, mint megpirult légcsöve és műanyagfalú barlanggá vált szájürege, de Toppancs még akkor is nyüszíteni próbál majd, mikor elül a fergeteg és megérkeznek az első tűzoltók. Sosem volt különösebben eszes kutya: talán ezért sem fogta fel időben, hogy a sétáltatásnak vége.
Gazdájának agóniáját nagyban megrövidítette, hogy koponyája olyan erővel csapódott az útpadkának, hogy nyakszirtje és falcsontja nyomban széthasadt. Tojáspucolás közben Rusia gyakran kereste a tökéletes ütést, azt az egyetlen gyengéd koccantást, amelytől végigreped a meszes héj, és ő további erőfeszítések nélkül hozzáférhet az általa rejtett kincshez. Az asszony koponyájának kincsei viszont serpenyő helyett méltatlan agyszövet-pocsolyában száradták a koszos betonon. Szeme az égre szegeződött, ahol a füst és városi fényszennyezés miatt semmi nem látszott a csillagokból; ajkai résnyire nyíltak, mintha még mondani akarna valamit, csak félúton meggondolta volna magát. Egyik lábáról eltűnt a mamusz, feltárva a világnak gombarágta, barnás körmeit. A helyszínre érkező forgatócsoport egyik operatőre találja majd meg ötven méterrel arrébb.
Végül csend lett, csak a gyantás fatörzsek sziszegtek, ahogy lángnyelvek kóstolgatták őket, miközben a Höksring testén keletkezett sipolyból felszálló gőzök tejfehérre festették az eget. A hangyák kötelességtudón meneteltek elhullott bajtársaik tetemei közt Toppancs formátlan maradványai felé.
