A Kárhozott istenek borítóján – ami egyébként gyönyörű munka, mint ahogyan az egész kötet is az – a következő sor olvasható: A flamand Lovecraft mesterműve. Ismét van tehát egy olyan szerzőnk, mint az amerikai Tolkien (George R. R. Martin) vagy az angol George R. R. Martin (Mark Lawrence). Nem vagyok híve az efféle címkézésnek, mert amellett, hogy egyszerűen idétlennek tartom, már az első oldal kinyitása előtt olyan előítéleteim lesznek óhatatlanul is a kötettel kapcsolatban, amelyeket aztán nehéz felülírni és emiatt akár csalódást is jelenthet egy könyv. Ugyanakkor kiadói szempontból nagyon is érthető stratégia, hogy egy eddig ismeretlen szerzőt úgy vezessenek be a könyvpiacra, hogy egy ismerthez hasonlítják.
Jean Ray munkája semmiben nem hasonlít Lovecraft írásaira. Vagy legalábbis nem jobban, mint mondjuk más szerzőkére, akik kísértetházakról írtak. Jean Ray egész más stílusú írást (ráadásul egy hosszabb prózai alkotást) tett a rémirodalom asztalára, mint amelyeket a providence-i konzervatívtól megszokhattunk. Mégpedig egy nagyon erős, furfangos szöveget.
A regény bevezetésében egy közelebbről meg nem nevezett tolvaj árulja el, hogy milyen módon jutott a kéziratok birtokába, melyek általa szerkesztett változata jelenti a könyv további részét. Első lépésként tehát van egy szavahihetőenek aligha nevezhető narrátorunk, akinek a hitelességet kellene garantálnia az olvasónak. Már izgalmas, de rajta kívül még négy különböző kéz vetette papírra a történetet az első narráció igazsága szerint. A leghosszabb, a regény magvát alkotó, időnként az Ifjú Werther szenvedéseit idéző szentimentális szövegrész szerzője a néha már idegtépően naív fiatalember, Jean-Jacques. A regénynek ebben a hosszú részében ismerjük meg a Gent városában álló elátkozott házat, Malpertuis-t. Itt él Quentin Moretus Cassave, aki állítólag természetfeletti hatalommal bír. Halálos ágyában találjuk őt a történet kezdetén. Összehívta rokonságát, hogy kinyilvánítsa végakaratát, mely a következőképp hangzik: minden, a végrendeletben megjelölt személynek be kell költöznie a házba, ott kell élnie és a hozomány végül azé lesz, aki a legtovább életben marad. Egyszerű szabályok.
A Jean-Jacques által elbeszélt történetszál mutatja be a ház lakóit és interakcíóikat, melyek e leghosszabb fejezet legnagyobb erényeit jelentik. A felvonultatott karakterek mind izgalmasak és – a történetnek ezen a pontján – titokzatosak, idegenek, szándékaik nehezen érthetőek. A biztos kézzel megalkotott karakterek között is kiemelkedik egy, amely komplexitásában és titokzatosságában mindegyiket fölülmúlja: Malpertuis, a ház, ami egy önálló akarattal rendelkező, rosszindulatú entitásnak tűnik.
A Kárhozott istenek hosszan épít fel egy alig érthető, de éppen ezért az olvasói érdeklődést fenntartó történetet, melyet az utolsó oldalakon fellelhető információ 
ránt össze érthető egésszé, noha ez nem jelenti azt, hogy mindenre választ is kapna az olvasó. Emiatt a lassú építkezés miatt a Jean-Jacques által narrált szövegrészek időnként vontatottnak, lassúnak tűnhetnek, ám később minden elejtett mondatnak, minden apró cselekedetnek súlyos jelentése lesz. A regény végére pozícionált kulcsinformáció felülírja az addigi történéseket, de legalábbis szélsőségesen más megvilágításba helyezi azokat. Éppen ezért a kötet gyakorlatilag azonnal újraolvasható, hogy ezúttal a már megszerzett információ birtokában, egészen más figyelemfókuszokkal ismerje meg a szöveget az olvasó. A második olvasásra a sűrűn alkalmazott, többszintű és bonyolult szimbolika megfejtése miatt is szükség van, miután – a regény végén – kiindulópontot kapunk ehhez a művelethez. Jean Ray nem az a fajta szerző, aki olvasói szájába rágná a megoldásokat. Ez a regény aktív olvasói munkát igényel, éppen ezért figyelemreméltó alkotás.
Szintén a Metropolis Media adta ki Valerio Evangelisti Indulj, Inkvizítor! című regényét. Azoknak, akik olvasták a könyvet, ismerős lehet a Malpertuis név, hiszen a jövőben játszódó történetszálban a titokzatos expedícióra induló űrhajót nevezték így. Evangelisti tisztelgése ez Jean Ray zsenie előtt, aki narrációját tekintve valódi posztmodern regényt alkotott, mindezt a negyvenes években. A névválasztás motiváltsága természetesen nem merül ki a tiszteletadás gesztusában. A Malpertuis űrhajó küldetése és a Malpertuisban végbemenő események között szoros kapcsolatot találhat az, aki mindkét regényt végigolvassa. Mindenképpen megéri.
