Kele Fodor Ákos szövegei nagymértékben támaszkodnak az inter- és multimediális olvasatra. Ebből a szempontból korábbi munkái (Textolátria – 2010, Echolália – 2016, Peer Krisztinával közösen a Megálmodtalak – 2018) próbára teszik befogadóikat. Új kötetére, A szív végére is jellemző a kísérletezés, hiszen az oralitás és az írásbeliség között egyensúlyoz. A cigányok mitikus-mágikus megközelítése, a különböző európai mitológiákból megismert zárt világ és a népmesék egyaránt jellemzik a könyvet. Igazi úttörő elképzelés, ugyanis egyszerre megőriz, átad, átdolgoz, valamint közvetít. A szerző Gérecz Attila-díjas, Móricz Zsigmond-ösztöndíjas költő, író; az Eső irodalmi lap szerkesztőbizottsági tagja, a Tea Kiadó főszerkesztője és a Színházi Dramaturgok Céhének 2018/2019-es Nyílt Fórum drámapályázatának egyik nyertese. A szerzővel új könyvéről, A szív végéről beszélgettünk.
Fekete I. Alfonz: A szív vége a Kárpát-medencei cigányság történeteit, hiedelmeit, mitológiáját és világértését teszi meg témájának. Hogyan kerültél kapcsolatba a cigány folklórral?
Kele Fodor Ákos: Régóta használtam magyar néprajzi ismereteket színdarabjaimhoz. Egyszer egy cigány figurát kellett komolyabban kidolgozni, akkor kezdtem beleásni magam a magyar cigány folklórirodalomba.
Fekete I. Alfonz: Mi vonzott ebben a világban?
Kele Fodor Ákos: Egyszerre volt ismerős és ismeretlen. A nem cigány mesékből a már megszokott alakok, mesetípusok és dramaturgiák néztek vissza rám, de neveik különlegesek voltak, s egyes vonásaik különböztek is más népek meséitől. A régi, nem mesékből, hanem néprajzi feljegyzésekből ránk maradt mitológiájuk pedig nagyon mesei volt, meséért kiáltott. Félúton voltak az antik mitológiák és a régi népélet hétköznapi valóságában létező babonás hiedelemvilág között.
Fekete I. Alfonz: Rengeteg forrásból dolgoztál. Mi volt a munkamódszered?
Kele Fodor Ákos: Sokat olvastam, mint egy tudós, de a szelekció nem volt szisztematikus, hanem inkább tematikus, és nem is állt meg diszciplináris vagy kronológiai határoknál. Amiben találtam valami számomra izgalmasat, legyen az XIX. századi néprajz vagy kilencvenes évekbeli szociográfia, azt elolvastam, a benne található szintén számomra izgalmas adatokat pedig kb. 200 kártyán rögzítettem. Közel 1000 adat kezdte keresni társait, így aztán több négyzetméternyi elmetérképet rajzoltam, míg végül összeálltak a történetek.
Fekete I. Alfonz: A szövegek egyszerre szólalnak meg kortárs és időtlen hangon. Előbbi az irodalom, utóbbi a mesék sajátja. Hogyan alakítottad/alakítottátok ki a szövegek stilisztikáját/megszólalását?
Kele Fodor Ákos: Egyfelől szépíró vagyok, másfelől a mesék régen mindig kortárs nyelven szólaltak meg (még ha volt is sok nem élőbeszédszerű vonásuk). Innen nézve kár lett volna régieskedni, de puritán nyelven megszólalni is.
Fekete I. Alfonz: A kötet alcímében – Cigány újmesék – pozícionálja önmagát. Fontosnak és pontosnak tartod-e ezt a kitételt?
Kele Fodor Ákos: Fontosnak és pontatlannak. Ez tűnt a legkisebb rossznak: ki kellett fejezni, hogy tudományos értelemben nem autentikusak, és finoman azt is érzékeltetni akartam, hogy nem roma nézőpontból íródtak (ezt sugallhatta volna pl. az új cigány mesék). De összességében furán cseng, inkább elhatárolja magát másoktól, semmint pontosan meghatározná, hogy miről is lesz szó. De a szerzői utószót elolvasva visszamenőleg nagyjából világossá válik.
Fekete I. Alfonz: A történetek leírnak egy ívet. Mi alapján állítottátok össze a szövegek sorrendjét a szerkesztővel, Sepsi Lászlóval?
Kele Fodor Ákos: Az ívet tudatosan a kezdetektől, a kötet írása folyamán én alakítottam, talán egy-két fejezeteken belüli sorrendcsere volt. Sepsi Laci inkább a fenti nyelvi regiszter megtartását kényszerítette ki belőlem (előfordult, hogy régieskedtem).
Fekete I. Alfonz: Az elkészült borító és a könyvbeli képek lélegzetelállítóak. Miért döntöttél a szöveghez kapcsolódó illusztrációk esetén a fotómanipuláció mellett?
Kele Fodor Ákos: Egyfelől a mesék történeti tényekből álltak össze, tehát logikus volt, hogy képi tények felelnek meg ennek. Másfelől a régi népéletben – nem csak a cigányság körében – a babonák ugyanolyan valóságosak voltak, mint mondjuk nekünk az, hogy a Föld gömbölyű. Absztrakt, de nagyon valóságos. Ők valóban hitték, hogy a betegségeket démonok idézik elő. Ezt a valóságosságérzetet pedig a fotó tudja megidézni.
Fekete I. Alfonz: Honnan származnak az eredeti fényképek, és milyen elképzelés mentén dolgoztatok Bán Saroltával a kiválasztásuk során?
Kele Fodor Ákos: Jeremy Sutton-Hibbert nevű skót fotóstól, Révész Tamás fotográfustól, a Néprajzi Múzeum és a Fotográfiai Múzeum archívumából. Egy-egy figurához sok száz kép közül szép vagy izgalmas arcú vagy ruhájú embereket kerestünk, aztán be kellett szerezni nagy felbontásban, mert néha kiderült , hogy technológiailag nekünk nem alkalmas, mert rossz minőségű a fotó. Így aztán hosszadalmas és nehéz válogatómunka volt.
Fekete I. Alfonz: Milyen olvasót képzeltél el a könyvnek?
Kele Fodor Ákos: Nehéz kérdés, mert jó lenne, ha széles körben olvasnák, de épp annyira irodalmizáló, hogy talán nem mindenkinek lesz kedve hozzá. De ha így van, örülnék, ha mesélnék őket, mert élőszóban könnyebbé tehető. Lenne: ha nem volnának hosszúak a mesék. Merthogy régen is sok nagyon hosszú mesét meséltek az emberek, akár több estén át tartóakat, ám mi már el vagyunk szokva ettől a fajta történetfogyasztástól. De lehet, hogy ezek csak az én félelmeim, ugyanis még senki nem panaszkodott ezekre...
Fekete I. Alfonz: Tervezel-e esetlegesen folytatást ehhez a most megteremtett cigány mitológiához?
Kele Fodor Ákos: Vannak ehhez kapcsolódó terveim, de nem mesék, hanem egy zenés projekt, és egy olyan könyv, mely ismét a szépirodalom peremvidékére sodor. A részletek azonban egyelőre nem publikusak, mert megvalósításuk nehéz, szóval nem szeretném elkiabálni. :)
