Próza Nostra (Mario Puzo - A Keresztapa)

Jelenlegi hely

Szerző V On the

 

            Szilasi Lászlónak, a Szentek hárfája című regény írójának

Nincs nyelvünk a populáris irodalomra. Az a nyelv, amellyel az irodalmat elbeszélik alkalmatlan erre: nem talál szavakat. Az akadémia nyelve nem a „populáris” irodalomé, másik terület, számára nem elbeszélhető, ezért ki-/elzárja: ne legyenek rá szavak – „ez nem irodalom, ez ponyva”.

„Nem találunk szavakat.” Pontosabban: nehezen találunk szavakat. A nyelv megremeg, hezitál. Kezdené, de megbotlik, dadog, nem talál szavakat. Szöveg áll előtte, olyan felület, hatalmasság, amely láttán meghátrál, elbizonytalanodik – nem mondom még egyszer: nem talál szavakat. Ez az omerta, a kollektív hallgatás igazi törvénye: sose fedd fel, ne add ki, hallgasd el olyan erővel szembesíteni a nyelvet, amely láttán nem tehet mást: elhallgat.

 

 

De ez kihívás is: össze kell szednie magát, „Végre elkezdhetnél már férfi módjára viselkedni[…]. Férfi módjára!”(38.), megtalálni a szavakat, amelyeken megszólalhat, felkutatni azt a nyelvet, amellyel elbeszélhető például A keresztapa (Magvető, 1989). Mondom még egyszer: nehezen találunk szavakat. De mégis el kell fogadnunk a kihívást, mégoly nehéz legyen is. A keresztapa esetén ez különösen nehéz, hiszen 1969-es megjelenése óta (részben a filmnek köszönhetően) már-már mitikus magasságokba emelkedett.

Ez ugyanakkor feladat, felkérés táncra, nyelvjátékra: Minotaurusszá, kell válni, a féllények nyelvét beszélni, határon mozogni. Megtanulni az akadémia nyelvét és máshol alkalmazni (Gibsonnál, Chandlernél, Puzonál), hogy végül az intézmény, amely megalkotta ne bírjon vele, maga váljon önmaga kereteinek szétzilálójává.

A regény ezért nyelvi feladat: hogyan beszélhető el egy kultikus regény, nem a kultusz hangján, hogyan hozható mozgásba egy olyan szöveg, amelynek aurája megcsontosodott, a körülette kialakult légkör az elmúlt több, mint negyven évben zárvánnyá változtatta, betonfalakat emelt köré, teleppé változtatta?

Nyilvánvalóan nem lehet az erőszak, öt lövés és egy fiú haláltusájának hanghullámain. A telep falai ettől ugyan megrepedhetnek, sőt akár egy darabon le is dőlhetnek, úgy tűnhet a zárvány kristályburka megtörik s ez a belső, zárt világ megbékélésre kényszerül a behatolókkal szemben, de ez a béke csak látszat, s valójában már egy olyan ellencsapás része, amely végül elsöpri a külvilág barbár hordáit. „A bosszú olyan étel, amely hidegen a legízletesebb - mondta. - Én sem kötöttem volna meg azt a békét, ha nem tudtam volna, hogy másképp soha nem jönnél haza élve.[…] A Corleone család győzelme minden vonalon teljes volt. […] Michael Corleone ezzel az egyetlen hatalmas csapással megalapozta a hírnevét, és visszaállította a Corleone család korábbi tekintélyét” (432., 468)

Játssza(t)ni kell határaikat, mert a puszta behatolás egyik oldalról sem elegendő, az akadémia nyelve nem alkalmazható maradéktalanul az alacsony (sic!) irodalomra, ennek pedig nincs nyelve. A határszegés így nem érhet el mást, mint megerősíti a falakat, időszakosan meghasadhatnak ugyan, de az újjáépítés után még erősebbek lesznek, még keményebben ütnek vissza, újra megszüntetik az átjárhatóságot. 

El kell fogadni, hogy A keresztapa, a telep és ezért a Corleonek minden területe saját törvényekkel, szabályokkal működik, állam az államon belül. – „[N]em hiszek abban, hogy a társadalom megvéd bennünket. Nem akarom a sorsomat olyan emberekre bízni, akik nem értenek máshoz, mint hogy becsapjanak egy csomó embert, hogy rájuk szavazzanak.” – Ezeket a mozgásokat kell feltérképezni, megérteni, erre azonban csak a külvilág nyelvén, kódjain keresztül van lehetőségünk, mivel nem ismerünk más nyelvet. Ez itt lehet a keresztény vallás nyelve, hiszen a Család fő mintázatait

Táncoltatni kell, megtanulni a másik koreográfiáját, mert csak e mozgás közben mutatkoznak meg a falak azon rései, melyek mentén magától összeomolhat. A popularitás hallgatását meg kell törni, utoljára mondom: a gettó falait le kell rombolni és átjárhatóvá tenni.

leginkább a család („Tiszteld anyádat és apádat!”), a barátság („Szeresd felebarátodat!” ) – „A barátság mindennél fontosabb. A barátság több, mint tehetség. Több, mint a kormány. Majdnem ugyanannyi, mint a család.” (39.) és a tisztelet fogalmai rajzolják meg. Ugyanakkor e pillérek itt egyértelműen máshogy rendeződnek el, mint a keresztény vallás talapzatán, hiszen például a „Ne ölj!” parancsát egyértelműen megelőzi a család sérthetetlenségének védelme, amely magában foglalja az esetleges vérbosszú, a vendetta szükségszerűségét. – „Mit szólnál ahhoz, hogy Carlo csapdába csalta Sonnyt? Ha az a verés, amit azon a napon Connie kapott, csak jól kigondolt trükk volt, hogy Sonnyt kicsalogassák, mert pontosan tudták, hogy a Jones Beach úton fog áthajtani? […] És ha a Don, ez az igazán nagy ember nem volt képest rászánni magát arra, amit tennie kellett volna? Nevezetesen a fia halálát megbosszulni[.] [M]ichaelt nevezte ki utódjának, mert tudta, hogy Michael le fogja venni a válláról ezt a terhet” (477.)

De Corleoneknak szükségszerűen a külvilág (Nevada), az állami jog- és szabályrendszer, a civilek nyelve felé kell sodródnia, hiszen csak így tarthatják meg hatalmukat. A telepet és annak minden falát le kell bontani és elmosni a két világ közötti határvonalakat. A Cosa nostra nem képes tovább zárt csoportként (eredeti jelentése: „a mi ügyünk”) működni, falait meg kell nyitnia a külvilág felé, s a kettő olyan szintézisét megalkotni, amelynek létrejöttével mindkét fél játékszabályai megváltoznak.

Próza Nostra. Menedékhely, maffia. Állam az államon belül, de nincsenek keretei. Határait egyik oldalról sem lehet leírni, hiszen az egyik oldal néma, a másik nyelve pedig elégtelen. Az irodalom nyelvén szólal meg, de ezt a hangot olyanok szájába adja, akiket épp ez hallgattatott el. Nem zárt csoport. Menedékhely, maffia. Saját szabályrendszerrel, amelyet azonban máshonnan vett, majd átalakította. Szintézis. Két világ folyamatosan pulzáló mezsgyéje. – „Michael is sokkal normálisabb életet élt. Egy építkezési vállalat tulajdonosa lett; belépett az üzletemberek klubjába, és több városi bizottságban dolgozott.” (474.)

DE "MINDEZT MAJD MEGÍROM MÉG PONTOSABBAN IS."