Két eseményt szeretnénk ma a figyelmetekbe ajánlani, melyek ezen a héten esedékesek.
November 16-án, szombaton rendezik meg ötödik alkalommal a Szegedi Képregényfesztivált, melynek ezalkalommal is a Somogyi Könyvtár biztosítja a helyet a földszinti aulában és az alagsorban. 10 és 18 óra között látogatható a rendezvény, melyen ezúttal is hallgathatunk előadásokat, megtekinthetjük a kiállítást, vásárolhatunk a különböző kiadók képregényeiből és figyelhetjük az alkotókat rajzolás közben. A részletes program a rendezvény honalpján megtekinthető.
November 17-én, vasárnap rendezik meg a Hungarocon 2013-at Budapesten az Uránia moziban. A rendezvényen filmvetítések, kerekasztalbeszélgetések, cosplay és számos egyéb program megtekinthető. A Zsoldos Péter-díjban részesülők neveit is itt jelentik be. Ehhez külön érdekességként linkeljük Brandon Hackett közleményét, arról, hogy miért nem nevezett a Zsoldos Péter-díjra. Sajnos az írásból csupán arra nem kapunk konkrét választ, hogy miért nem nevezett a Zsoldos Péter-díjra, az okokat ettől függetlenül tudhatjuk/sejthetjük, ehhez elég volt ez a jelzés is. A magyar sci-fi színe-java Brandon Hacketthez hasonlóan cselekszik, mi pedig az egészben Zsoldos Péter nevét sajnáljuk a legjobban - valószínűleg hozzájuk hasonlóan.