Hosszú évek óta ismerjük műfordítói munkásságát. A fantasztikus irodalom legnagyobb szerzőinek műveit fordítja magyarra, olyanokét, mint Gaiman vagy Philip K. Dick. Néhány hónapja jelent meg az Agave Kiadónál első regénye. Írásról, szerkesztésről, cinizmusról és demokráciáról beszélgettünk a Feljövök érted a város alól szerzőjével, Pék Zoltánnal.
Próza Nostra: Műfordítói tevékenységedről már több interjúban is kérdeztek, ez alkalommal inkább a szépírói munkádra szeretnénk koncentrálni, hiszen idén jelent meg első regényed Feljövök érted a város alól címmel az Agave Kiadó gondozásában. Hogyan jött az ötlet, hogy annyi irodalmi szöveg fordítása után belevágj az írásba?
Pék Zoltán: Igazából a dolog fordítva történt, az írás sokkal korábbi, kábé kamaszkorom óta gyakorolom több-kevesebb kihagyással. Elsősorban novellákat írtam, ezekből annak idején jó pár megjelent irodalmi folyóiratokban, és volt két novelláskötetem is a Kortárs kiadónál. Aztán volt egy hosszabb hiátus, több félbehagyott „regény”. Szóval tulajdonképpen mindig foglalkoztatott a dolog, és nem egyik napról a másikra pottyantottam ki. Sajnos.
Próza Nostra: Állandó fordítója vagy az Agave Kiadó könyveinek. Hogyan fogadták a regényedet?
Pék Zoltán: Ha azt mondom, hogy sokat köszönhetek nekik, úgyse fogja elhinni senki, hogy nem hazabeszélek. De hát E.T. is haza akart telefonálni, nem igaz? Az elejétől kezdve támogattak, ez az igazság. Mint már említettem, hosszas folyamat volt, többször átírtam, és a kiadóban több változatban olvasták, tanácsot adtak, szerintük mit kéne javítani, merre kéne menni, én meg próbáltam ezt figyelembe venni, már amennyire tudtam. Nemcsak én dolgoztam vele, ők is, és ha nem bíztatnak, el sem készül.
Próza Nostra: Minden írónak meg kell vívnia a maga harcait a szöveg szerkesztőivel. Sokszor adják fiatal(abb) szerzőknek tanácsként, hogy válj meg a legkedvesebb szereplőidtől, megoldásaidtól. Neked voltak-e ilyen, kelletlen változtatásaid? Mi az, amit legszívesebben visszacsempésznél a szövegbe az eredeti kéziratból?
Pék Zoltán: A szerkesztés kegyetlen, de kihagyhatatlan része a dolognak. Az ember annyira belemerül a saját világába, szövegébe, hogy igenis szüksége van egy külső nézőpontra, mégis pocsék érzés, amikor azt mondják, „Figyelj, ennek itt mennie kell”. Persze volt változtatás, és nem is csak külső nyomásra, hanem belsőre is, mivel a történet néha váratlan irányba ment. Dobtam ki szereplőket, jeleneteket, amiket sajnáltam, de el kellett fogadnom, hogy nem passzolnak.
Próza Nostra: A fordítás önmagában is kreatív szövegalkotói munka, hiszen te magad hozol létre egy új szöveget, magyar nyelven, még ha az “alapanyag” egy másik nyelven adott is. Miben jelentett kihívást egy regény megírása az eddigi műfordítói tevékenységedhez képest? Tudtál-e profitálni íróként a fordítói tapasztalatodból?
Pék Zoltán: Én úgy érzem, hogy nem tudtam. Nyilván hatás alatt álló férfi vagyok, nem tudom teljesen kizárni mindazt, amit fordítok és olvasok, de ezzel mások is így vannak, gondolom. Tudatosan nem próbáltam utánozni semmit, próbáltam létrehozni egy világot. Talán az elbeszélői hangban segített a fordítás, hiszen a legtöbb könyvnél van valami sajátos a nyelvezetben is, aminek a magyarítása, átültetése feladat, és ezt én élvezem. Mondom, ebben azt hiszem, segített a fordítás. Másban viszont nem hiszem vagy csak nagyon áttételesen.
Próza Nostra: Milyen viszonyt ápolsz a magyar könnyűzenei kultúrával és tágabb értelemben a popkultúrával? Mi az oka, amiért ilyen szerves részévé tetted ezeket a regényednek?
Pék Zoltán: Gyerekkorom óta imádom a zenét, leginkább ettől tudok elszállni. Sok stílust hallgatok és szeretek, jó pár évig gitároztam és zenéltem, egy ideig jazzt, aztán a Wei Wu Wei nevű pop-jazz zenekarban. A könyvben szereplő zenékkel nőttem fel, és mivel a könyv több ellentétpárra épül, úgy gondoltam, érdekes lenne egy jövőbeni történethez „régi” – mert már a kilencvenes évek is az – zenéket hallani amolyan soundtracknek. Ráadásul ezek a zenék mondtak is valamit nekünk, rólunk, és ezt próbáltam beleszőni a szövegbe.
Próza Nostra: A Feljövök érted a város alól Budapest-regényként is értelmezhető. Az urban fantasy a modern ember alapértelmezett környezetét – a várost – értelmezi újra, mutatja fel valamilyen lényegi vonását a fantasztikum eszközeivel. Hálás téma ebből a szempontból a főváros?
Pék Zoltán: Abszolút. Csak rá kell nézni fentről: folyó szeli ketté, hegyre megy fel és dombról jön le, az egyik fele szép, a másik… még szebb, ugye. Nyilván minden városnak megvan a maga légköre, leélt múltja és a várakozó jövője, és Budapestnek is, egyértelmű.
Próza Nostra: Bár regényed Budapesten játszódik, mégsem ismerjük meg a város egészét, inkább csak elmondásból halljuk, hogy változott meg a magyar főváros. A politikai átalakulás miatt érdekes lehet az új Magyarország minden szeglete, hatalmas elbeszélői tér áll még a rendelkezésedre, hogy bejárd. Várhatunk-e újabb regényeket ebben a világban, megismerhetjük-e a köztes vidéken túl fekvő, jövőbeli Buda és Pest mindennapjait?
Pék Zoltán: A város és a szereplő majdnem egyszerre alakult ki bennem, ezt a szereplőt pedig kicsináltam, másik kéne helyette, szóval egyelőre nem tudom. Természetesen eszembe jutott közben az a fogás, hogy az egyik mellékalak legyen a következő regény központjában, de meglátom. Lassan dolgozom, idő kell hozzá.
Próza Nostra: Főszereplődnek, Corvinusnak elég kiábrándult, cinikus világképe van, amit az olvasó is lépten-nyomon tapasztal. Te magad mennyire osztod az ő világlátását, mennyire kellett 'átalakulnod' ahhoz, hogy hitelesen tolmácsold ezt a fajta személyiséget?
Pék Zoltán: Az első tanács, amit íróknak mondanak, hogy arról írj, amit ismersz. Ez persze, mint minden tanács, csak féligazság, mert ha egy sorozatgyilkosról akarok írni, aki nőket erőszakol és öl meg, mindezt pedig az esernyője szemszögéből akarom elmesélni, amit magával visz ezekre a kiruccanásokra, ahhoz nem kell se sorozatgyilkosnak, se esernyőnek lennem. De ha nem bölcsészkedni akarok, akkor megmondhatom: alapvetően cinikus vagyok, és ezt az állapotot az idő csak súlyosbítja.
Próza Nostra: Sok mindent el lehet mondani a Feljövök érted a város alól-ról, csak azt nem, hogy optimista. De a disztópikus regények totalitárius rendszereiben mindig ott van a felbomlás lehetősége, a társadalom megreformálásának magva. Szerinted dolgozik a remény a szereplőidben, látnak valamilyen kiutat a szétszakadt főváros egyesítésére? Vagy mindenki csak túlélésre és ügyeskedésre játszik?
Pék Zoltán: Nem akarom teljesen elcsüggeszteni a reménybeli olvasókat, de úgy érzem, hogy a regényben nem politikai elnyomás van, hanem politikai apátia, ami talán még rosszabb, mert a hatás-ellenhatás törvénye szerint az elnyomás kiválthat forradalmat, a közönyből viszont nehéz saját erőből kimászni. Nemcsak az a baj, hogy ez az ország az oligarchikus rendszer felé csúszik, hanem hogy a demokrácia mint olyan került válságba világszerte.
Próza Nostra: Politikus-e a regényed abból a szempontból, hogy mai társadalmi jelenségekre reflektál?
Pék Zoltán: Ezt nem nekem kell megmondanom. Ha az olvasó ráismer dolgokra, folyamatokra, az feltehetően nem véletlen. Az előbb kérdezted, mit hagytam ki. Hát ezt a témát illetően kikerült pár dolog a könyvből, mert azért ez regény, nem manifesztó.
Próza Nostra: Eltelt néhány hónap a regényed megjelenése óta és megjelentek az első kritikák is. Milyennek találod a kötet kritikai fogadtatását? Ért meglepetés?
Pék Zoltán: Igyekszem nem figyelni a kritikákat, nem vagyok kőből. Engem meglepett, hogy vannak nagyon szélsőséges vélemények – van, akinek nagyon tetszik, más meg rühelli –, de ha belegondolok, ez sok könyvre igaz. Én sem feltétlen szeretem azt, amiért mondjuk egy barátom vagy egy kritikus rajong, sőt ugyanaz a könyv is más hatással van rám, attól függően, mikor olvasom.
Próza Nostra: Kik azok a szerzők, akiknek a hatása a legerősebben érvényesült a Feljövök érted a város alól írása közben?
Pék Zoltán: Nem volt előttem tudatos példakép, már csak azért sem, mert választani se tudtam volna, annyi kedvencem van. Ugyanakkor nem is tudnék úgy írni, ahogy ők, mert az, hogy fordítom, sajnos minimum két világgal arrébb van attól, hogy megírom. Szóval a kudarcot elkerülendő igyekeztem szemellenzőben futni, mint a lovak, csak előre nézni.
Próza Nostra: Adja magát a kérdés: tervezed-e a szépírói tevékenységed folytatását? Lesz-e belátható időn belül újabb kötet, melyet szerzőként és nem fordítóként jegyeznél?
Pék Zoltán: Szeretném folytatni, de ez nem ír felül mindent. Sokat fordítok, amit imádok csinálni, és például egy új Gaiman-könyvet nem passzolnék el azért, hogy saját szövegemen kotoljak. Vannak ötleteim, amik akár még jók is lehetnek, de ehhez idő kell.
Próza Nostra: Köszönjük szépen az interjút!
