Legújabb interjúsorozatunkban popkultúrával foglalkozó, a magyar felsőoktatásban tanító kutatókat kérdezünk szakterületükről. Minden hónap negyedik szombatján (karácsony miatt most kivételesen egy héttel később) új interjút teszünk közzé, mellyel célunk, hogy teljesebb képet alkothassunk a popkultúra kutatás jelenlegi helyzetéről. A sorozat előző részeit itt találod.
Sorozatunk negyedik részében Havasréti Józseffel beszélgetünk.
Próza Nostra: Bemutatkoznál kérlek néhány mondatban az olvasóknak?
Havasréti József: 1964-ben születtem, a pécsi bölcsészkaron szereztem diplomát 1990-ben. Populáris kultúra-kutatással, avantgárd-kutatással, irodalomkritikával foglalkozom, de két regényem is megjelent az utóbbi években. A doktori disszertációmat néhány olyan hazai neoavantgárd művészcsoportról írtam, akiknek tevékenységében előtérbe került az intermedialitás: a szóbeliség, a képzőművészet, a performansz, vagy éppen a punk zene hibridizálása az irodalommal. Ez lett az első könyvem: Alternatív regiszterek: a kulturális ellenállás formái a magyar neoavantgárdban, 2005-ben. Ezt követte még egy neoavantgárd témájú tanulmánykötet, a 2009-es Széteső dichotómiák. 2013-ban adta ki Szerb Antal monográfiámat a Magvető kiadó, amelyre Artisjus-, majd Déry Tibor-díjat is kaptam. A PTE BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének vagyok az oktatója már hosszabb ideje.
Próza Nostra: Ha röviden – tehát nem egy tanulmány kereteiben – kellene definiálnod, hogy mi a popkultúra, hogy szólna a definíció?
Havasréti József: Nagyon fogós kérdés, hiszen a popkultúra határainak átalakulása az utóbbi évtizedek egyik legtipikusabb kulturális mozgása. Rögtönzésszerűen talán a popkultúra kulturális demokratizmusát, a mediális közvetítéssel való szoros összefonódottságát, valamint (legalábbis a jelenségkör egy részében) a folklórra emlékeztető formai és műfaji strukturáltságát hangsúlyoznám. Ha órát tartok a témáról, vagy írnom kell róla, általában az éppen szóban forgó jelenség műfaji keretei és kulturális kontextusai foglalkoztatnak; túlzottan átfogó definíciókkal nem szoktam kísérletezni.
Próza Nostra: Miért tartod fontosnak, hogy főiskolai, egyetemi szinten is foglalkozzanak popkultúra-kutatással?
Havasréti József: Noha sokan nem szívesen látják be, a popkultúra napjainkban maga a kultúra, roppant tömegek számára ennek előállítása és befogadása képezi a kulturális aktivitás kizárólagos formáját. A globalizációs tendenciák is a popkultúra fontosságára hívják fel a figyelmet. Számomra az is nyilvánvaló, hogy a popkultúra bizonyos szegmensei, alkotói, és termékei ugyanolyan társadalmi jelentőséggel és esztétikai összetettséggel rendelkeznek, mint az úgynevezett elit kultúra területéhez sorolhatók esetében. Soha nem tudtam felfogni, hogy ha valaki olyan jelentős szerzőkkel foglalkozik, mint Stephen King, William Gibson, Frank Herbert, akkor annak miért kell magyarázkodnia, de annak, aki valami másodvonalbeli, de mégiscsak az elit kultúrához sorolható kismesterrel, annak meg nem. De próbálok őszinte lenni: bennem is van valamilyen fokú finnyásság, képtelen lennék – mondjuk – televíziós vetélkedőkről vagy valóságshow-król írni. E szempontok mellett meg kell említeni a crossover jelenségeket is: az eltérő kulturális regiszterek és zsánerek különféle keresztmetszeteiben létrejövő alkotásokat, melyek megfelelő megértéséhez és értelmezéséhez szükséges a populáris kódok ismerete. A kulturális legitimitás eltérő mértékétől (tehát az esetleges értetlenkedéstől) eltekintve egyébként a popkultúrának ugyanúgy megvannak a történeti, filológiai, műfajelméleti, recepciótörténeti, valamint stílusproblémái, voltaképpen ugyanúgy kutatható, mint bármi más. Természetesen az akadémiai színtér változásai is lényegesek: a cultural studies, a szubkultúra-kutatás, a rajongókutatás stb. mind magától értetődőbben kapnak helyet a hazai felsőoktatásban is, igazodva a nemzetközi színtér változásaihoz. Az egyetemen a kommunikáció specializáció keretében nagyon sok kulturális antropológiát is tanultam, ezek a tanulmányaim is arra a felismerésre bíztattak, hogy tanácsos elfogadni a különféle társadalmi csoportok lehető legváltozatosabb kultúrafogyasztási szokásait, és azt kell vizsgálni, hogy ezek miféle jelentésekkel és fontossággal rendelkeznek az ő számukra, és nem azt, hogy miért Michael Jacksont hallgatnak Stockhausen vagy Bach helyett.
Próza Nostra: A popkultúra mely rétegeivel, aspektusaival foglalkozol? Melyek azok a területek, melyek a leginkább érdekelnek és miért?
Havasréti József: Elég sokat írtam arról, hogy a popkultúra műfajai és kódjai miként épülnek be a hetvenes-nyolcvanas évek neoavantgárd mozgásaiba, így például David Bowie hatása. Tanítványaimmal 2000 körül csináltunk egy Sziget Fesztivál kutatószemináriumot, ennek keretében a Sziget működésének turisztikai vonatkozásait elemeztem. Noha nem zenélek, mint gyűjtőt és rajongót erősen foglalkoztat a popzene, írtam néhány tanulmányt a magyar funk, a diszkó, a space-rock, valamint a nyolcvanas évekbeli new wave történetéről is. Az érdeklődésem meglehetősen történeti, szeretem a filológiai és műfajtörténeti szempontokat is figyelembe vevő vizsgálódásokat.
Próza Nostra: Hogyan látod a felsőoktatási, tudományos életbeli helyzetét a popkult-kutatásnak jelenleg és hogyan láttad akkor, amikor elkezdted a kutatásaidat? Történt változás a színtéren?
Havasréti József: A kilencvenes évek végén, tehát nagyjából húsz éve kezdetem el ilyesmivel foglalkozni, mint oktató és kutató, azóta nagyon jelentős változások mentek végbe. Akkor nagyon sok kollégának el kellett magyarázni a cultural studies mibenlétét, és sokan egész egyszerűen kiröhögtek. Ma a tanszékek sorra veszik fel nevükbe a „kulturális tanulmányok” szókapcsolatot, vagy valami ehhez hasonlót. Amikor 2005-ben a Helikon folyóirat kritikai kultúrakutatás-számába megírtam az irányzat magyarországi (addigi) történetét, egyáltalán nem volt egyszerű az anyagot összekaparni. Mostanra a színtér örvendetesen bővült, illetve pluralizálódott: már külön létezik hazai populáris zene-kutatás, ifjúsági kultúra-kutatás, képregény-kutatás stb. Kutatók újabb és mind fiatalabb generációi bukkannak fel, akik már anyanyelvként beszélik a popkultúra-kutatás nyelvét, nem pedig „kiugrott” kommunikációkutatók és/vagy irodalmárok, mint például jómagam.
Próza Nostra: Milyen fogadtatásra talál a hallgatóknál a popkultúráról folytatott tudományos beszéd? Látsz esélyt ezen a területen az “utánpótlás nevelésre”?
Havasréti József: A válasz egyértelműen igen. A hallgatókat érdeklik ezek a szemináriumok, az ott megismert elméletek, koncepciók, irányzatok. Ehhez azt is hozzá kell fűzni, hogy egy médiatanszéken nagyobb és érthetőbb az affinitás az ilyesmi iránt, mint mondjuk egy irodalomtanszéken. Persze érdektelenség is tapasztalható olykor. Viszonylag gyakori jelenség, hogy azok, akik involválódtak valamelyik műfajban (zenélnek, képregényt csinálnak, stb.), értetlenek, olykor ellenségesek az elméleti megközelítésekkel szemben. Meglehetősen jellemző, hogy sok médiaszakos diáknak is el kell magyarázni, hogy a képregény, a popzene, a fanzine stb. is „média”, nem csak a tévé, a rádió, vagy a sajtó.
Próza Nostra: Mit gondolsz, magyar nyelven hogy áll a szakirodalom a témában? Milyen szerzőket, blogokat, köteteket érdemes olvasni?
Havasréti József: A helyzet egyre jobb, bár a konzervatív oktatáspolitikai és kutatástámogatási fordulat ennek ellene hat. A teljes és kimerítő válaszhoz végig kellene venni egyfelől a zene, a film, a képregény, az irodalom jelenségeivel, illetve a zsánerekkel (horror, krimi, sci-fi, thriller stb.) foglalkozó kollégák tevékenységét, ami egy külön tanulmányt tenne ki. Nem a teljesség igényével: a Replika szociológiai folyóirat összeállításai (szubkultúrák, poszt-szubkulturalizmus, elektronikus tánczene, metálzene, jazz), a Zenei Hálózatok kutatócsoport működése, de a tanszékünk és a Gondolat kiadó által kiadott „Kultúra és kommunikáció” sorozat egyes kötetei is joggal említhetők itt. Mérföldkővé válhat a Barna Emília és Tófalvy Tamás által szerkesztett Made in Hungary. Studies in Popular Music tanulmánykötet, mely az idén jelent meg a londoni Routledge kiadónál, egy reprezentatív sorozat részeként. De a hiányokat is meg lehet említeni: nincs reprezentatív válogatás a CCCS működéséből, nincs önálló Dick Hebdige-kötet, Sarah Thornton, Greil Marcus, Szemere Anna munkásságából semmi.
Próza Nostra: Tartod-e a kapcsolatot másokkal, akik hasonló kutatásokkal foglalkoznak? Kik azok?
Havasréti József: Mind egyetemi, mind szervezeti, mind személyes-baráti szinten igyekszem a kapcsolatot tartani, jó érzés, hogy egyértelműen létezik egy hasonló érdeklődéssel rendelkező network. K. Horváth Zsolt barátommal (aki társadalomtörténész) több projektben is együttműködtünk. A populáris zene-kutatás területéről Tófalvy Tamást, Barna Emíliát, Ignácz Ádámot, vagy az újabban már kevesebbet publikáló Vályi Gábort említeném. A képregény-kutatás területéről tanszéki kollégámat, Maksa Gyulát, akinek két önálló kötete is megjelent már ebben a témában. Az (inkább) irodalmárok közül Sepsi Lászlót, Nemes Z. Máriót, L. Varga Pétert, Bárány Tibort, Sári B. Lászlót, Virág Zoltánt. Fontosak Kiss Gábor Zoltán ludológiai írásai. A néhány generációval felettem/előttem járó szerzők közül szeretném megemlíteni azokat, akiktől sokat tanultam: Klaniczay Gábort, Wessely Annát, György Pétert, Hadas Miklóst. Az ő munkásságuknak csupán kisebb metszete a populáris kultúra, de írásaikat feltétlenül érdemes forgatni.