Legújabb interjúsorozatunkban popkultúrával foglalkozó, a magyar felsőoktatásban tanító kutatókat kérdezünk szakterületükről. Minden hónap negyedik szombatján (a ViTa miatt most kivételesen egy héttel később) új interjút teszünk közzé, mellyel célunk, hogy teljesebb képet alkothassunk a popkultúra kutatás jelenlegi helyzetéről. A sorozat előző részeit itt találod.
Sorozatunk harmadik részében Szilárdi Rékával beszélgetünk.
Próza Nostra: Bemutatkoznál kérlek néhány mondatban az olvasóknak?
Szilárdi Réka: Szilárdi Réka vagyok, a szegedi bölcsészkar Társadalomtudományi Intézet Vallástudományi Tanszékének adjunktusa. Magyar és vallásszociológia szakokon végeztem, hallgattam posztgrad képzésekben némi művelődéstörténetet és EU-politikát, aztán szociálpszichológiából doktoráltam. Így felsorolva most úgy tűnik, eléggé komolyan vehettem már akkor is a pluralitást.
Próza Nostra: Ha röviden – tehát nem egy tanulmány kereteiben – kellene definiálnod, hogy mi a popkultúra, hogy szólna a definíció?
Szilárdi Réka: Olyan népszerű halmaz, ami a tömegkommunikációhoz kötődve a lehető legszélesebb befogadó közönséget alapul véve egyszerre generál manipulatív frázisokat, illetve igen érzékenyen reagál a változásokra is. Mindenféle elemet fölhasznál, alkalmanként felszínes, gyakran nem riad vissza a giccstől sem, néhol pedig koncepciózusan ötvöz egymástól stilisztikailag és lényegileg radikálisan eltérő tartalmakat. Mondjuk egy olyan tartály, amit bármilyen sokféleséggel föl lehet tölteni, és az egyes alkotórészek vagy ezeknek kapcsolódása is elég érdekes lehet.
Összevetve a klasszikus kultúrával, a populáris kultúrának nem minden eleme bír maradandó értékkel. Szubjektív élményemben például eléggé más helyre teszem Philip K Dick Ubik című regényét és a Despacitót, még akkor is, ha utóbbit is vizsgálat tárgyává tehetjük.
A fogalom kapcsán egyébként eszembe jut Bruce David Forbes, aki a hasonlatában a magas kultúrát az ínyencfalatokból álló étellel, a népi kultúrát a nagymama főztjével, a populáris kultúrát pedig egy McDonald’s-os menükínálattal azonosítja. És ez tetszik is nekem, mert a gyorséttermi ételek közt is van jónéhány finom dolog.
Próza Nostra: Mi volt a meghatározó élményed, akár gyermekkorodban, akár később, ami miatt foglalkozni kezdtél a popkultúrával?
Szilárdi Réka: Legelsősorban az unokatestvérem könyvespolcán elhelyezkedő Metagalaktikák látványa, illetve a tudományos-fantasztikus könyvek borítói. Aztán amikor megtanultam olvasni, a belsejük is elég meghatározóvá vált. Különösen a Metagalaktika 7. száma, amely nagyszerű irodalom- és filmelméleti tanulmányokat közölt.
Hozzájárult mindehhez még a robbanásszerű vizualitás, meg a zene a kamaszkoromból, aztán később az egyetemi éveim alatt azok a posztmodern irodalomelméleti megfontolások jelentettek stabil pontokat, amelyek leszámoltak az elitkultúra – alacsony kultúra kettéválasztásával. Ott vált igazán világossá, hogy a popkultban nemcsak érdekesen vegyülnek a különböző összetevők, hanem hogy mindez elég jól tükrözi a társadalmi állapotot, illetve a kulturális termék és befogadás közötti kölcsönhatás is sokatmondó.
Próza Nostra: Miért tartod fontosnak, hogy főiskolai, egyetemi szinten is foglalkozzanak popkultúra-kutatással?
Szilárdi Réka: Az egyetemi szint egyik óriási előnye a gondolati autonómia, a szabad gondolkodás közösségének élménye és játéka, és egyben az a lehetőség, hogy szó szerint mindent a tudomány tárgyává lehet tenni, ha megtaláljuk hozzá a megfelelő szemléletmódot, paradigmatikus keretet és módszertant. Én általában ebből indulok ki, így nekem inkább az lenne a kérdés, hogy miért épp a populáris kultúra kutatása ne lenne fontos az egyetemi közegben?
Amióta kiderült, hogy nemcsak a magaskultúra ér pontot, szerencsére egyre kevésbé kérdés az, hogy a kanonizáció peremén megjelenő műfajokban is igen izgalmas dolgokra bukkanhatunk. Az sem kérdés immár, hogy a popkult elég jól tükrözi a társadalom állapotát, az egyes ember jelenlétét, illetve a körülöttünk lévő világnak érzékelt dinamikus valamit. Bizonyos értelemben talán még jobban is, mint a magas művészet, akár az elmúlt 60-70 év diakrón folyamatában, akár az adott korszak keresztmetszeti nézőpontjából, akár kortárs viszonylatban nézzük a jelenséget.
És mivel a popkult alapvetően határozza meg a kortárs élményt, képes összekötni egymástól akár minden értelemben távol lévő embereket, identitáskonstruáló szerepe van – így az akadémiai mezőben való elhelyezkedése is releváns.
Próza Nostra: Okozott-e valamilyen nehézséget, hogy a popkultúrával kezdtél el foglalkozni az egyetemen?
Szilárdi Réka: Abszolút nem, sőt. Például amikor végeztem az egyetemen, több helyre adtam be a doktori jelentkezésemet, ezek közül az egyik az irodalomelméleti iskola volt, ahol az SF társadalomkritikai vonatkozásiról állítottam össze a kutatási tervet. Már az akkori felvételin sem lepődött már meg senki igazából, pedig a felvételi bizottság tagjai között helyet foglaló idősebb professzorok esetében eléggé tartottam attól, hogy ennél klasszikusabb felvetésekre várnak. Ehhez képest nagyon nyitottak voltak az érvelésekre és a megközelítésekre egyaránt.
Aztán amikor elindítottam egy kurzust a science fictionről és társműfajairól, ezek egyrészt egyből elég népszerűek lettek a hallgatók körében, másrészt a tanszékvezetőm, Dr. Máté-Tóth András és a kollégáim teljes mértékben támogatták ezeket a jellegű, akkor még kissé határalattinak minősülő szemléletet. Mindez ugyanakkor nemcsak az én esetemben, hanem meghívott külső előadók esetében is így volt/van. Így lett például a képregény és mitológia kurzus Váradi Gáborral népszerű eleme a kurzuskínálatunknak immár sokadik éve.
Próza Nostra: Hogyan látod a felsőoktatási, tudományos életbeli helyzetét a popkult-kutatásnak jelenleg és hogyan láttad akkor, amikor elkezdted a kutatásaidat? Történt változás a megítélésben?
Szilárdi Réka: Mondjuk, ha rajtam múlt volna, én már a saját diákkoromban csináltam volna egy különálló popkult intézetet vagy tanszéket. Szóval lehet, hogy ebben nem engem kell alapul venni, mert ehhez képest még mindig kissé le vagyunk maradva. De az egyetemi kezdésemhez képest kétségtelen, hogy egyre több ilyen kutatás van, és ezeknek a megítélése is egyre cizelláltabb a hazai közegben. Az egész folyamat jól láthatóan kölcsönhatásokban artikulálódik: egyre nagyobb az érdeklődés, eközben, ezelőtt vagy egyidejűleg pedig a popkulttal való foglalkozás akadémiai megítélése is egyre pozitívabb, amire nyilván hatással van az, hogy a nemzetközi tudományosságban már jó ideje legitim megközelítés ez. Nagyjából szerintem ebben a dinamikában érlelődik az egész jelenség.
Próza Nostra: Mit gondolsz, magyar nyelven hogy áll a szakirodalom ebben a témában? Milyen szerzőket, blogokat, köteteket érdemes olvasni?
Szilárdi Réka: Arra nem kell feltétlenül várnunk, hogy majd a hazai szakirodalom behozza a nemzetközi színtéren jelenlévő bibliografikus sokféleséget. Mint minden más tudomány esetében, az alapnyelv itt is az angol, így a magyar szerzők is már inkább gyakran angol nyelven írnak, hazai viszonylatban inkább ismeretterjesztő munkákat publikálnak, de azért van számos tanulmány és monográfia is az utóbbi két évtizedből magyar nyelven is. Szóval én nem látom annyira drámainak a szituációt, inkább csak a jelenlegi tudománymanagement és -alaphelyzet szükségszerű következményének.
Már a 90-es évek végén elindult S. Sárdi Margit SF-műhelye az ELTE-n, vagy például Sárközy Bence (magyar szakos évfolyamtársam, a Libri jelenlegi igazgatója) a horror műfaj jellegzetességeiről tartott órát a szegedi komparatisztika szakon, azóta az ilyen jellegű megközelítések, kurzusok csak szaporodtak, miként a kutatások is. Itt van például Tóth Péter Zoltán 2004-es dolgozata és érvelése Gibson Neuromancerének kanonizációja mellett, Takács Gábor 2012-es dolgozata a lovecrafitánus vallási konstrukciókról. Bene Adrián szövegei a pécsi irodalomtudományról, vagy a szegedi Film- és Vizuális Kultúra tanszék munkatársainak írásai.
Az utóbbi évekből ide vehetjük Tóth Csaba monográfiáját a politikai rendszerek és SF kapcsolatáról, vagy Klapcsik Sanyi disszertációját Philip K Dickről, Szabó István Steve doktori munkáját Gibsonról. De említhetem H. Nagy Péter Parazita Könyvek sorozatát, ami kifejezetten a popkult vizsgálatát tűzte ki célul, és amelyben a saját Philip K. Dick monográfiánk is helyet kapott, amit a sci-fi kurzusom hallgatóival csináltunk közösen. Külön hangsúlyos a szegedi Próza Nostra, ami a popkult irodalomkritikai megközelítéseivel foglalkozik, vagy például az Absentology oldal, amit Horváth Márk csinál többek közt a poszthumánról, transzhumánról. És még bizonyosan vannak nagyon sokan mások, akik a popkult tudományos vizsgálatára adják a fejüket, akiket nem ismerek.
Ami a blogokat illeti, erre a kérdésre különösen nagy lelkesedéssel válaszolok, mert több volt hallgatóm is magas szintű, kultúrakritikai írásokat ad közre a weben. Például Makai Péter Kristóf, aki több felületen publikál nagyon jó szövegeket, vagy Takács Gábor „acélpatkány” blogja, ami hiánypótló a magyar színtéren, a primer irodalom ismertetése és azoknak interpretációi szintjén. Nagyon jó Pintér Bence régebbi „mandíner-sci-fi” oldala, és az újabb blogja is, a „spekulatív zóna”. Őket nagyon szívesen olvasom. Izgalmasak, színvonalasak, hozzáértőek az írásaik, és boldog vagyok, hogy annak idején becsapódtak az órámra, mert már ott nagyon látványos volt a popkult műfajok iránti elköteleződésük. Jó volt velük kicsit összedolgozni, remélem lesz is még rá alkalom.
Próza Nostra: A hallgatók mennyire érdeklődnek az ilyen témák iránt megítélésed szerint?
Szilárdi Réka: Maximálisan, és úgy tűnik, hogy lenyűgözi őket az a helyzet, amikor kiderül számukra, hogy egyrészt egy kutatás komolyságát nem feltétlenül a választott téma adja, hanem az a módszer és szemlélet, amivel az adott (akár popkult) jelenséget feldolgozzuk. Másrészt, amikor fény derül arra, hogy a tudományos megközelítés nem kizárólag a direkt kvantifikálható eredmények előállításával foglalkozik, hanem alkalmazza a hermeneutikai vagy kvalitatív elemzések horizontját is, ez sokak számára, különösen ebben a pozitivista tudományfilozófián és empirikus megközelítéseken edződött közegben még mindig tud a meglepetés erejével hatni.
Sokan elfelejtik, hogy a bölcsészet vagy társadalomtudomány gyakran már egy merészebb vízióval indukálhat olyan kutatási felületeket, amelyek a hard science-nek és művelőinek eszébe sem jutnak. A világ végeredményben tele van olyan dologgal, aminek igazolhatósága egyelőre módszertani korlátokba ütközik, és a humántudományok alkalmanként már egy kérdésfelvetéssel be tudnak lobbantani egy természettudományi kutatást. Kicsit elcsúsztatva egyébként igen szép az, hogy erre nem csak a tudományos mezőből, de a populáris kultúra territóriumából is vannak jó példák. Elég, ha megnézzük, hogy hány számos mai technikai vívmány megvalósítása ered egyenesen a spekulatív fikcióban megjelent ötletekből.
Próza Nostra: Tartod-e a kapcsolatot másokkal, akik hasonló kutatásokkal foglalkoznak? Kik azok?
Szilárdi Réka: Valamelyest igen. Akikkel kapcsolatot tartok, azok egyrészt a volt hallgatóim, másrészt azok az emberek, akikkel valamilyen kerekasztalon, konferencián, vagy publikációs lehetőség során találkozom. Az egészet egyébként kétségtelenül aktívabban és szervezettebben kellene. De még így is, hogy egyelőre a hálózatépítésre nem fektetek külön energiát, időről-időre, mintegy véletlenszerűen összesodor az élet olyan új emberekkel, akik hasonló területekkel foglalkoznak szabadidejükben vagy akár az akadémiai karrierjük építése során is.
